Vučić mindenkinek visszaadta a pofont
The evil you know is better than the evil you don't. Akárhogy is nézzük, a szerbek bölcsen választották meg, hogy ki üljön a kínai arcfelismerő kamerák mögött.
A fontos kérdésekben (Koszovó Szerbiáé-e vagy önálló állam, vezessenek-e be szankciókat Oroszország ellen Ukrajna megtámadása miatt, mennyire kell sietni a nyugati integrációval) gyakorlatilag ugyanazt gondolja minden párt helyesnek: Koszovó Szerbia része, Oroszország közeli jóbarátunk, az EU pedig még várhat.
A szerbek igent mondtak Aleksandar Vučićra. Minden fontos ember tudja a számát keleten és nyugaton. Kiismerték már ők is, meg a nép is. Más meg úgy sincs.
Noha Vučić nem indult a választáson, csak nagyvonalúan a nevét adta saját pártjának listájához (hogy mindenki tudja, hova kell ikszelni), sikerrel tette meg a választást saját magáról szóló népszavazássá azzal, hogy közölte: ha nem a pártja nyer, lemond.
Vučić a teljes belpolitikát, a közmédiát és az állami intézményeket kiüresítette, majd maga alá gyűrte, így a választás már nem is lehetett más, mint egy technikai aktus, egy logisztikailag tökéletesen kivitelezett hűségeskü-sorozat, legyen szó a belgrádi Arénába buszoztatott boszniai szerbekről – akik ott olyannyira nem tudni, miben vettek részt (állítólag illegális szavazásban) hogy még az állami, értsd: Vučićék által kontrollált választási bizottság embereit is kidobták, mikor ezt meg akarták tudni –, vagy épp vezetőjükről, Milorad Dodikról, aki fittyet hányva minden szabályra a kamerák előtt karikázta be a szavazólapon Aleksandar Vučić listájának számát, arról nem beszélve, hogy este az eredményeket a már nem pártelnök államfő és a kormányfője jelentették be egy pártrendezvényen, vidám pezsgőzés közepette.
A demokrácia ünnepe? Legfeljebb nekik.
Érdemes megnézni a szerb elnök Instagramját, hogy megértsük azt a passzív-agresszív hisztit, amivel egy évtizede uralja a szerb belpolitikát. Egy 0-24-ben dolgozó, permanensen átadó, egyeztető, utazó, emberekkel találkozó politikust látunk, aki rendszerint komoly arccal, összeszorított szájjal tűr, szenved a sok hülyétől, kötelességből mosolyog, néha énekel, de igazán csak ortodox papok társaságában boldog, meg amikor külföldieknek mutogatja a friss belgrádi felhőkarcolókat. Rossz nézni azt a videót az Instagramján, amin az állítólag saját borászatában ül a balkáni politikai elittel, előtte Michelin-csillagvárományos séfek művei, a poharakban a Szerémség aktuális csúcsborai, a zenekar a legismertebb dalokat játssza, a montenegrói elnök tapsolva lelkendezik mellette, a macedón is rákezd a refrénre, ő viszont alig tud mosolyogni. Lélekben máshol van. A népével. Vučić imidzse ugyanis az, hogy ő egy mártír, aki nap mint nap szeretett népéért hoz óriási áldozatokat: a médiájában a rendszeres esti tévéinterjúknak álcázott beszédeiben órákon át ecseteli, ki akar neki és Szerbiának keresztbe tenni, és hogyan fogja ezt megakadályozni.
Elvileg a 2022-es utáni újabb előrehozott választás is ezt a célt szolgálta: miután tavasszal hirtelen két helyszínen is tömegmészárlást követtek el az országban, az ellenzék meglovagolva a lakosság felháborodását és igazságtétel iránti igényét, megpróbálta Vučić ellen fordítani a népharagot, új választások kiírását és egy sor más dolgot (értelmes közmédiát, a valóságshow-k betiltását többek közt) követelve. Vučićék akkor szerb Majdantól tartottak, és közölték, szó se lehet előrehozott választásról, hiszen 2022-ben is volt már egy. A tüntetések azonban kitartottak, igaz, lendületükből veszítettek, és közbejött ősszel az észak-koszovói fegyveres balhé is, amikor szerbek megöltek egy koszovói rendőrt, majd egy kolostornál próbáltak elbújni, de végül elmenekültek, vélhetően Szerbiába. Belgrád azóta is adós a részletek nyilvános és transzparens felderítésével, a nyugati nyomás viszont akkora lett Vučićon, hogy az ellenzéknek végül engedett, és váratlanul kiírta az előrehozott választást.
Ez bejött neki. Abszolút többséget szerzett egyedül is a pártja.
Féléven át idegesítették, most mindenkinek visszaadta a pofont. Az eredményeket akár ő maga is kitalálhatta, annyira úgy alakult minden, ahogy az neki kedves.
Vučić elszedte álladó koalíciós partnere, a posztmiloševići szocialista Ivica Dačić szavazóinak egy részét azzal, hogy következetesen azt terjesztette róla: az össze fog állni az ellenzékkel, a hátába fogja szúrni a kést. A szocialista párt támogatottsága csökkent, nem szorulnak már rájuk, de figyeljük meg, elnök úr akár kegyelmes is lehet, adhat nekik miniszteri posztokat. Dačić mindenesetre értette, mit üzen az eredmény (és neki azzal az elnök), és még éjszaka belengette: lemond a pártelnökségről.
De elszedhetett a szélsőjobboldaltól is szavazókat azzal, hogy Koszovó kapcsán végig azt ismételgette: amíg ő az elnök, nem fogja elismerni a Szerbiából kiszakadt terület önállóságát. Erre minden oka megvan, Szerbiában ez nemzeti konszenzus, ebből kilépni öngyilkosság. A szélsőjobboldalnak viszont ezen felül érdemi mondása nem nagyon volt, azt bizonygatták, hogy de, el fogja. Sőt, azzal, hogy egykori mesterét, Šešelj vajdát és az ő radikális pártját reaktiválta, elszedett még jó másfél százalékot is olyan szélsőjobboldali listáktól, amelyeknek ennek negyede-harmada is elég lett volna a 2020-as bojkott idején 3%-ra leszállított parlamenti küszöb megugrásához. Egyedül a Vučić-tyal szembehelyezkedő monarchista-konzervatív párt jutott be a parlamentbe.
A 24%-ot elért ellenzéki közös lista csak azért nem bukott meg, mert Szerbiában nem találtak senkit, aki azzal égetné magát, hogy a kampányhajrában beméri őket 45%-ra, majd amikor megjelenik a választási eredmény, amiből egyértelmű mindenkinek, hogy kamuzott, nyíló-záruló ollókról hadovál. Ez az ellenzék, így együtt, reálisan ennyit tud hiteles és karizmatikus politikusok, érdemi erőforrások és infrastruktúra hiányában: bizonyára lesznek viták, hogy megérte-e együtt indulniuk, az új, városvédő, balos és zöld mozgalmakból érkező politikusoknak összeállnia a közutálatnak örvendő, számos pártot megjárt, magukat a nagykövetségek kedvéért épp nyugatosként futtató politikai vállalkozókkal. Igazából meg: több szavazatot és mandátumot kaptak darabra, mint 2022-ben (utóbbit azért is, mert kevesebb párt került be a parlamentbe több szélsőjobbos lista elhasalása miatt). Mégsincsenek előrébb magyar kollégáiknál.
Külön megalázó számukra, hogy az elégedetlenséget nem a közös listához (sem a szélsőjobbhoz) csatornázták be a szerbek, hanem a választáson meglepetésre 5%-ot elért, A nép hangja nevű szedett-vetett listához, amit egy olyan tüdőgyógyász vezet, aki a covidjárvány elején a helyi operatív törzs tagjaként mindenkit Bergamóba küldött a leértékelések miatt shoppingolni, a nőknek azt ajánlva, hogy készítsék fel erre mentálisan a férjeiket, „ahogyan azt csak a feleségek tudják”, mondván a covid a világ legnevetségesebb vírusa. Azóta állítólag varázserővel rendelkező tárgyakat is árusított, az elmúlt időszakot pedig a kormánypárti bulvártévék stúdióiban töltötte. Óriási figura, mivel senkivel nem hajlandó együttműködni, Belgrádban pedig ő lett a mérleg nyelve, a belpolitikai figyelmet minden bizonnyal leköti majd egy darabig, a Belgrádban választási csalást kiáltó ellenzéket ellensúlyozandó az irányított médiákban.
Mindenki megkapta, ami kell neki: Vučić és barátai (beleértve ide a magyar VMSZ-t) a hatalmat. A nagyhatalmak a kedvencüket, aki egy olyan választáson erősítette meg a pozícióját, ahol rengeteg ellenzéki megfigyelő is részt vett. Az ellenzék az előrehozott választást és azon a sok szabálytalansággal és csalásgyanús helyzettel az illúzióját annak, hogy akár nyerhettek is volna: a belgrádi patthelyzet miatt már tömegtüntetéseket akarnak. A magát államalkotónak nevező szélsőjobboldal pedig a pofont, amit azért kapott, mert négyfelé indult és nem volt képes felmenni egy listára: ha valahol, ott aztán semmi különbség nincs a pozícióik között.
A szerb nép nem tudom, megkapta-e, amit akart, de azt se, hogy tényező-e. A csevap továbbra is finom lesz, legfeljebb drágább. És egyre inkább jár majd hozzá bor is.
Elnök úr korábban előzékenyen közölte: 2027-ig nem lesz választás, addig kuss lesz.
Ismerve a szerbiai média- és politikai viszonyokat, ott ez valószínűleg így is lesz.
Meg lesznek Szabács és Tuzla között félúton lítiumbányák a magyarországi akkumulátorgyárakhoz az Európai Bizottsággal stratégiai partnerségben.
Montenegróban és Bosznia-Hercegovinában meg egyre komolyabb balhék.
Nagyjából ez a perspektíva. Hacsak nem írja felül mindezt egy háború Koszovóban.
Ha tetszik, amit írunk, és szeretnéd ezt valahogy kifejezni egy megosztáson túl is:
Ha karácsonyi ajándéktippeket keresnél, itt egy: ajándékozz Gemišt-előfizetést!
Szerinted, Martin, mekkora esélye van egy Koszovó elleni háborúnak?