Ukrajna EU-tagjelöltsége: a nagy semmi, ami valami akar lenni

Jó reggelt! A mai hírlevélben négy témát érintünk:

• miért nincs mára nagy különbség a német neonácik és az AfD között?

• miért lehet mégis izgalmas az őszi osztrák elnökválasztás?

• miért totál értelmetlen az olaszok és a horvátok aktuális borháborúja?

• és miért nem jelent semmit, ha Ukrajna EU-tagjelölt lesz?

---

Mire lesz jó, ha EU-tagjelölti státuszt kap Ukrajna?

Csütörtökön és pénteken ülnek össze ismét az EU-s állam- és kormányfők, hogy azt is megvitassák, kapjon-e Ukrajna tagjelölti státuszt, amint azt az Európai Bizottság javasolja. A Bizottság támogató véleményének közzétételénél azonban érdekesebb fejlemény volt a múlt héten, hogy Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Mario Draghi olasz miniszterelnök együtt Kijevbe látogatott, ahol aztán meglepetésszerűen felbukkant Klaus Johannis román elnök is.

Ez azért releváns, mert Franciaország, Németország és Olaszország következetesen mérsékeltebb, némileg Oroszország-megértő álláspontot képviselt az ukrajnai orosz invázió kezdete óta, mondván: oké, hogy szankcionálunk és fegyverekkel is támogatjuk Ukrajnát, de Oroszországot – egy atomhatalmat – nem szabad teljesen elszigetelni és megalázni, mert az beláthatatlan következményekkel járhat.

Én ezt egy eléggé realista és bölcs megközelítésnek látom, akkor is, ha a moralizálás bajnokai (akik pár hónapja maszkosról ukrán zászlósra cserélték a profilképüket és morális alapon követelik még több fegyver szállítását egy háborús övezetbe) ezt általában úgy minősítik, hogy a háború megkezdése óta Putyinnal többször is telefonáló Macron más micsodájával veri a csalánt, hiszen nem neki kellene fél Franciaországot odaadnia a békéért cserébe. Macron és Draghi is pedzegette korábban, hogy akár ukrán területek feladása árán is a békekötésre, illetve tűzszünetre kellene törekedni.

Békét, de milyen áron?

A trió látogatása előtt tehát mindenki azt találgatta, hogy milyen feltételeket támaszt majd az EU három vezető hatalma Zelenszkijnek azért cserébe, hogy támogassák Ukrajna tagjelöltségét. Hogy a zárt ajtók mögötti megbeszélésbe (és valószínűleg tervezett feltételdiktálásba) mennyire zavart bele, hogy váratlanul Johannis is felbukkant, nem tudni, mindenesetre a nyilvános sajtótájékoztatón Draghi azt bizonygatta, hogy az EU nem fogja nyomasztani Ukrajnát a háború feladására vagy területek elengedésére a háború befejezése érdekében.

Hiszem, ha látom, mondanám erre kapásból, de nyilván bármilyen ilyen jellegű nyomasztás zárt ajtók mögött és nem a nyilvánosság előtt fog majd történni. Hogy miért gondolom, hogy lesz ilyen, arra csak spekulációim vannak.

Macron, Draghi és Scholz Ukrajnában. Fotó: Bundesregierung

A kiindulópont az, hogy bármennyire hangosan jóemberkednek is az európai vezetők retorikailag, azért a valóságban a politikai döntéseket még mindig nem morális, hanem érdekalapon hozzák – pláne, ha háború van Európában. Szóval felmerül a kérdés, hogy milyen érdeke fűződik az EU-nak és tagállamainak (nekünk) ahhoz, hogy egy korrupt, a kisebbségi jogokra nem túl sokat adó és ráadásul még szét is lőtt ország orra előtt (amely legalább a cancel culture terén kezd már felzárkózni az EU progresszív magjához) az EU-tagságot mézesmadzagként húzogassuk.