Tényleg vannak „jogállampárti” és „populista” választók? Lemértük
Tényleg vannak „jogállampárti” és „populista” választók? Lemértük
Manapság a populista és illiberális tendenciákat általában kizárólag a politikusokra szokás fogni. A médiát olvasva az a benyomása lehet az embernek, hogy Orbán Viktor egymaga uralkodik a magyarokon, akik csak tehetetlen áldozatai a miniszterelnöknek. Valójában viszont a magyarok 2010 óta újraválasztják a Fideszt (és ez nem azért van, mert a választási rendszer kisebb és valóban trükkös módosításaival Orbánék mindig elcsalták volna a választást). Lengyelországban is két egymás utáni ciklust végigkormányzott a PiS egészen 2023-ig, és ugyanabban az évben a szlovákok visszaszavazták Robert Ficót a hatalomba egy ciklus kihagyás után. A visegrádi országok közül egyedül Csehország az, ahol az úgynevezett populisták – Andrej Babiš vezetésével – csak egy cikluson át voltak kormányon, utána (2021-ben) a választók elzavarták őket, és azóta se tértek vissza, legalábbis egyelőre.
Kérdés, hogy miért választják újra az emberek azokat a vezetőket, akik szisztematikusan aláássák a jogállamiságot és meggyengítik (vagy akár teljesen kiiktatják) a hatalmukkal szembeni korlátokat és ellensúlyokat. Nyilvánvaló válasz lenne, hogy azért, mert a jogállamiság nem fontos az emberek számára, ennek azonban számos kutatás ellentmond. Például a jogállamiság témájában végzett Eurobarometer-kutatás szerint a V4-es országokban az emberek nagyjából annyira tartják fontosnak a jogállamiságot, mint az EU-átlag: érdekes módon pont csak Csehországban jelentősen alacsonyabb a jogállamiság társadalmi támogatottsága.
Ha tehát az emberek értékelik a jogállamiságot, de mégis olyan pártokra szavaznak, amelyek azt aláássák, akkor az a magyarázat marad, hogy más motivációk mentén szavaznak: ezek persze sokfélék lehetnek a gazdasági megfontolásoktól kezdve az ideológiáig.
Jogállamiság vs demokrácia
Orbán általában azzal utasítja vissza a jogállamisági kritikákat – érkezzenek azok az EU, az ellenzék, vagy a média felől –, hogy a kormányt a magyar emberek felhatalmazták az aktuális vitatott intézkedésekre vagy reformokra, és ők csak a többség akaratát teljesítik be. Bárki, aki kritizálja őket, a magyar emberek akaratát veszi semmibe – szól a szokásos mantra.
Ez persze több okból is nagyon cinikus érvelés, nem utolsósorban azért, mert a Fidesz 2010 óta nem csinált egy rendes választási programot, szóval az a (relatív) többség, aki őket a választáson támogatta, nem igazán tudhatta, hogy pontosan milyen elképzelésekre szavaznak, attól eltekintve, hogy „folytatjuk”.
De mégis, mi van, ha van valami Orbán érvelésében?
Mi van, ha a választók egy jelentős része tényleg egy olyan kormányt szeretne, amely mindenképp cselekvőképes, akár azon az áron is, hogy szinte korlátlan hatalmat kap a kezébe? Ha így van, akkor az EU-nak érdemes lenne átgondolnia, hogy hogyan kezeli a jogállamisági aggályait a tagállamokban, ugyanis az érintett kormányokra való politikai és/vagy pénzügyi nyomásgyakorlás kontraproduktív lehet, ha egyúttal nem növekszik a jogállamiság iránti társadalmi igény.
Bár a modern liberális gondolkodásban a demokráciát és a jogállamiságot érthető módon egy csomagban kezelik, látni kell közöttük azért az ellentmondást is.
A demokrácia a szó szoros értelmében azt jelenti, hogy a jogalkotó szervet (a parlamentet) rendszeres, szabad és tisztességes választásokon választják meg. A népszuverenitás megköveteli, hogy az emberek életét olyan törvények szabályozzák, amelyeket a saját maguk által választott parlament fogadott el. Két választás között azonban kulcsszerep jut a jogállamiságnak: intézményi ellensúlyok szükségesek a választott többség hatalmával szemben, hogy megakadályozzák a hatalmi visszaéléseket és azt, hogy a többség uralma a többség zsarnokságává váljon.
Ezért érdemes feltenni a kérdést különösen azokban az országokban, ahol illiberális politikai tendenciák figyelhetők meg, hogy az emberek hogyan látják a többség uralma és a jogállamiság szerepét: fontosabbnak tartják-e egyiket a másiknál, vagy egyensúlyt tartanak ideálisnak? A legtöbb jogállamisággal kapcsolatos közvélemény-kutatás nem ad választ erre a kérdésre, mert a válaszadóknak 1-től 5-ig kell rangsorolniuk az állításokat, azonban nem kell az állítások között választaniuk vagy mérlegelniük: ha akarják, mindegyiket rendkívül fontosként, 5-össel jelölhetik meg.
Lemértük a prioritásokat
Ezért egy olyan kérdőívet állítottam össze, ahol a válaszadóknak fontossági sorrendbe kellett állítaniuk a többségi demokrácia és a jogállamiság egyes elemeit. Összesen hat állítást fogalmaztam meg: három a többségi demokrácia, három a jogállamiság legalapvetőbb jellemzőire utalt. Mivel Magyarországon a jogállamisági vitákban az EU is releváns szereplő, így az EU-ra vonatkozó állítások is szerepelnek a listában.
A többség uralmát alátámasztó állítások a kutatásban a következők:
„A kormány a többség akaratának megfelelő politikát folytasson.”
„A polgárok népszavazáson dönthessenek egyes törvényekről.
„A kormány a nemzeti érdekek védelmében néha vállaljon konfliktust az EU-val vagy más tagállamokkal.”
A jogállamiságot (a kormányzattal szembeni korlátokat) alátámasztó állítások pedig a következők:
„Az Alkotmánybíróság akadályozza meg a kormány hatalmi visszaéléseit.”
„A polgárok a jogaikat független bíróságok előtt érvényesíthessék.”
„A kormány politikája feleljen meg az EU-s jogszabályoknak és politikai elvárásoknak.”
Az állítások randomizált sorrendben jelentek meg a válaszadóknak, akiknek 1-től 6-ig fontossági sorrendbe kellett őket állítaniuk: 1 a legfontosabb, 6 a legkevésbé fontos, tehát két állítás nem kaphatta ugyanazt a rangsorolást. Az első kérdés tehát arra vonatkozott, hogy ideálisan mennyire fontosak ezek, a kérdőív második részében pedig ugyanezen állításokból kettőt-kettőt kellett kiválasztani, amelyek a válaszadó szerint az ő országában a leginkább, illetve a legkevésbé érvényesülnek.
Azért, hogy összehasonlító perspektívát kapjunk, a kutatást Magyarországon és Csehországban is lefolytattuk. Ezen két ország a lakosság tekintetében hasonló méretű, és a V4-ek között a két végletet képviselik a jogállamisági helyzet tekintetében: Magyarország a legrosszabb, Csehország a legjobb.
A felmérést a prágai Károly Egyetem Jogi Karának – ahol kutatok – megbízásából a 21 Kutatóközpont végezte. Az adatfelvétel online kérdőíven történt Magyarországon július 2-12. között 1100 fő részvételével, Csehországban augusztus 7-17. között 1000 fő részvételével. Mindkét minta nemre, korra, iskolázottságra, településtípusra, régióra és pártpreferenciára nézve reprezentatív. Jöjjenek a számok.
Alkotmánybíróság: jöhet(ne)! EU: kösz, nem!
Az első és legszembetűnőbb eredmény, hogy az, hogy az Alkotmánybíróság megakadályozza a kormány hatalmi visszaéléseit, top prioritás az emberek számára mindkét országban. A preferenciák erősségében és a második helyre rangsorolt állításokban viszont már vannak beszédes különbségek.
Magyarországon az Alkotmánybíróságot (átlagos helye a rangsorban: 3,11) szorosan követi a többség uralma (3,19) és a független bíróságok (3,23), míg Csehországban az Alkotmánybíróság magasan a legfőbb prioritás (átlagos helye a rangsorban: 2,78), azt pedig egy másik jogállami opció követi, a független bíróságok (3,08), harmadik helyre pedig a népszavazás futott be (3,16).
Annak ellenére, hogy a magyar kormány évek óta kemény retorikával támadja az EU-t (főleg a jogállamiságügyi kritikák terén), a magyarok sokkal EU-barátabbak, mint a csehek. A csehek jelentősen fontosabbnak tartják azt, hogy a kormány konfliktust vállaljon az EU-val a nemzeti érdekek védelme érdekében (3,66), mint a magyarok, az EU-s szabályoknak és elvárásoknak való megfelelés pedig messze-messze a prioritási lista legvégén kullog (4,93). Ugyan a magyaroknál is utolsók az EU-t érintő opciók, de egyik sincs ennyire hátul, sőt, az EU-val való konfliktus és az EU-nak való megfelelés majdnem ugyanazt az átlagos rangsorolást kapta (4,01, illetve 4,03, a konfliktus javára).
Az EU persze teljesen más szerepet játszik a két ország közbeszédében. Magyarországon az EU-val való viszony mélyen átpolitizált. Az EU részéről rendszeresen felmerülő (és az ellenzék és a média által rendre visszhangzott) jogállamisági aggályok mindig előkerülnek, ha a kormány valamilyen újabb ötlettel provokálja a liberális mainstreamet, majd a kiszámítható felhördülést követően áldozati pózban panaszkodik, hogy „Brüsszel már megint beavatkozik” a magyar emberek akaratába. Az elmúlt években ráadásul (sőt, mostanáig, és még az új Európai Bizottság felállásáig) ezen „brüsszeli beavatkozásnak” az a cseh Věra Jourová volt az arca, akit a Bizottságba még Andrej Babiš kormánya delegált, és idén júniusig tagja is volt az általában lepopulistázott ANO-nak.
„Populista” és „jogállampárti” választók?
Ha egymásra vetítjük a jogállamisági- és a pártpreferenciákat, érdekes különbséget találunk a két ország populista pártjainak szavazói között. Míg Magyarországon a Fidesz és a Mi Hazánk szavazói valóban erősen a többségi és a szuverenista érveket tartják elsődlegesnek, Csehországban a Babiš-féle ANO és a szélsőjobboldali SPD és szövetségesei választói jóval kiegyensúlyozottabb preferenciákkal bírnak.
Mindkét cseh „populista” párt szavazói számára nagyon fontos, hogy az Alkotmánybíróság megakadályozza a kormány hatalmi visszaéléseit: az ANO szavazói körében ez holtversenyben az első preferencia, a népszavazással megosztva, az SPD-seknél pedig a második. Ehhez képest a normálisan működő alkotmánybíróság jelentősen hátrébb szorult a rangsorban a magyar populista pártok választói között, főleg a fideszesek körében. A kormánypárti szavazók a többség uralmát és az EU-val való konfliktusvállalást messze a többi opció elé rangsorolták: a preferencia erőssége is kiugró a többi pártok választóihoz képest. Viszont ezektől jóval lemaradva harmadik helyre egy jogállami elem, a független bíróságok iránti igény futott be a fideszeseknél.
A populista pártok választóihoz képest a centrista és a balliberális pártok választói mindkét országban határozottan a többséget korlátozó, jogállami érvek felé húznak: körükben általában a független bíróságok és a hatalmi visszaéléseket megakadályozó alkotmánybíróság a top prioritás.
A cseh jobbközép kormánypárti koalíció szavazói körében beszédes, hogy bár jóval a független bíróságok és az alkotmánybíróság mögött, de harmadik helyen az EU-val való konfliktusvállalás szerepel – az ODS ugyanis korábban, Petr Fiala kormányzása előtt jóval EU-kritikusabb volt, az euróbevezetés széleskörű ellenzéséta pártalapító közgazdászhoz, államfőhöz, Václav Klaushoz kötik. Ehhez képest a Patrióták Európáért EP-frakciót a Fidesszel együtt a tagállami szuverenitást erősítendő megalapító „populista” ANO, valamint a szélsőjobboldalai SPD szavazói körében az EU-val való konfliktus a nemzeti érdekek érvényesítése érdekében nem fért be a top3-ba.
A magyar ellenzéki pártok közül csak a Tiszát tettem bele a fenti ábrába, egyrészt azért, mert a többi ellenzéki párt – a fent már tárgyalt Mi Hazánkon kívül – gyakorlatilag megsemmisült az EP-választáson, másrészt azért, mert a régi ellenzék pártjainak nagyon hasonlóképpen néznek ki a preferenciái. Annyi a különbség, főleg a momentumos és óbaloldali (DK-MSZP-stb.) választók körében, hogy ők az EU-nak való megfelelést magasabbra rangsorolják (első, illetve második helyre).
A működő Alkotmánybíróság, a független bíróságok és az EU-nak való megfelelés iránti igény a Tisza-szavazók körében némileg vicces, ha belegondolunk, hogy Varga Judit Magyar Péter felesége volt, amikor igazságügyi miniszterként épp vitatott igazságügyi reformoknak és az EU-val szembeni szabadságharcnak volt az amazon plakátarca. Sőt, Magyar Péter még azzal is elbüszkélkedett a pártalapítás előtti hetekben, hogy ő maga írta Varga facebookos promószövegeit.
Vágyak vs valóság
Végül beszédes összehasonlítani, hogy ahhoz képest, amit a polgárok ideálisnak tartanak, mit találnak a valóságban leginkább jellemzőnek. A kérdőív második felében ugyanezen hat állításból kettőt kellett megjelölni, amelyik az országukban leginkább érvényesül, és kettőt, amelyik a legkevésbé.
Magyarországon és Csehországban egyaránt a messze leginkább érvényesülő opciók azok, amelyeket egyébként a választók a legkevésbé tartanak fontosnak. Ez főleg Csehország esetében szembeötlő, ahol az EU-nak való megfelelés messze a legutolsó prioritása a lakosságnak (4,93-as átlagot kapott a 6-ból), mégis csaknem kétharmad (63 százalék) úgy gondolja, hogy ez az, ami Csehországban a leginkább érvényesül. A második leginkább érvényesülő opciót mindkét országban már magasabbra, második helyre rangsorolták a prioritási skálán.
Magyarországon a leginkább érvényesülő elemek egyértelműen a kormánypárti szavazók preferenciáinak felelnek meg, de némileg hasonló tendencia figyelhető meg Csehországban is, ahol a második leginkább érvényesülő állítás, a független bíróságok a kormánypárti szavazók számára jelent top prioritást.
A legkevésbé érvényesülő opciók a magyar Alkotmánybíróság és a cseh népszavazások szomorú sorsát illusztrálják. Mindkettőt gyakorlatilag nemlétezőként lehet leírni. A magyar Alkotmánybíróság már rég nem jelent igazi ellensúlyt a kormány hatalmával szemben, köszönhetően annak, hogy korlátozták a hatásköreit és lojális bírákkal töltötték fel. Csehországban pedig a 2003-as EU-csatlakozásról szóló kivételével nem tartottak országos népszavazást. Még Csehszlovákia feloszlásáról sem.
Pedig pont ezekre, a legkevésbé érvényesülő intézményekre lenne erős társadalmi igény: összességében a magyarok számára egy működő alkotmánybíróság elsőszámú prioritás, míg a csehek átlagosan harmadik helyre rangsorolták a népszavazást.
Összegezve, Magyarországon a jogállami és demokratikus prioritások tekintetében is mély megosztottság van, és ez alapvetően megfelel a kormány-ellenzék megosztottságnak. Konfliktus feszül a vágyak és a valóság között is, és ez szintén pártszimpátia alapján csapódik le: a kormánypárti szavazók fő prioritásait nagyrészt megvalósulni látják a magyarok, míg az ellenzéki szavazók körében frusztrációra adhat okot, hogy a számukra fontos elvek nem érvényesülnek.
Csehországban is van okuk csalódottságra az ellenzéki szavazóknak, hiszen a fő prioritásuk, a népszavazás a legkevésbé érvényesülő opció. De legalább
nem is azt látják, hogy a cseh demokrácia teljes mértékben a „másik oldal” elképzelései alapján működik. Sőt, Csehországban nem igazán van „másik oldal”, legalábbis ami a demokrácia és a jogállamiság alapvető kérdéseit érinti.
A hangsúlyok lehetnek különbözők, de a demokratikus rendszer többségi és a többséget korlátozó elemeit a csehek viszonylag kiegyensúlyozottan látják.
Ez pedig lényegi követelménye egy jól működő demokráciának.
Ez a kutatás a „MSCA Fellowships CZ – UK2” (regisztrációs szám: CZ.02.01.01/00/22_010/0008115) projekt keretében valósult meg a Johannes Amos Comenius program támogatásával. A kutatás eredményeit részletesebben a „Do we want the rule of law? Why (not)?” című workshopon mutatom be most pénteken, október 11-én a prágai Károly Egyetem Jogi Karán és online.