Semmit sem tanultak, semmit sem felejtettek
Egy évvel ezelőtt arra ébredtünk, hogy az összefogott ellenzék sem volt képes megakadályozni a Fidesz újabb kétharmadát. 2022. április 4-én mintha megállt volna az idő Magyarországon. Leállhat az uniós pénzek folyósítása, összefoghat az orosz meg a kínai elnök, véget érhet a járvány, a magyar belpolitikára azóta egyáltalán nem igaz, amit Müller Péter Sziámi megénekelt, miszerint csak a változás az, ami állandó. Kilenc pontban vesszük át, hogy mi van most, és mi jöhet 2024-ben. Jó olvasást!
1. A megélhetési válságban is tarol a Fidesz
Európai rekordinfláció, az euróban fizető szomszédokhoz képest is magasabb benzin- és élelmiszerárak, olykor-olykor áruhiány, zuhanó reálbérek, növekvő munkanélküliség, felfüggesztett uniós pénzek: minden materialista politológiai közhely szerint ilyen hírek mellett a mindenkori kormánypárt támogatottságának csökkennie kellene. A Fidesz tábora mégsem erodálódik, sőt, ma
akár háromnegyedes többséget is szerezhetne a párt a parlamentben, köszönhetően annak, hogy a magyar belpolitika elérte a szerbiai szintet: erős populista-nihilista centrum, viszonylag erős szélsőjobb, balra temetői hangulat.
De hová lettek a haspárti szavazók, akik a saját jóllakottságuk mértéke alapján szavaznak át a másik oldalra, ha rosszul mennek a dolgok? A Rogán-Habony-művek szellemi boszorkánykonyhájában gyártott ideológiai habarcs olyan erős kötőanyag lett a Fidesz-szavazók és talán a magyar társadalom között, hogy már könnyen elhiszik, hogy mindig más a hibás, és kormányunk csak egy nagy nemzetközi összeesküvés áldozata. Felesleges is ezt ragozni, de biztos nem az fogja feloldani a kötőanyagot, ha a „haladó” sajtóban elkezdenek mindent cinikusan a trappista árában mérni.
A propaganda/világépítés mellett a Fidesszel való viszonylagos elégedettség, illetve a durva elégedetlenség hiányának másik oka az, hogy bár messze nem kormányoznak olyan lendülettel, mint korábban, a minimumot hozzák most is. Igaz ugyan, hogy megszűnt a korábbi formájában a rezsicsökkentés, de a lakosság nagyrésze ezt nem érzékeli, hiszen az átlagfogyasztásig megmaradtak a régi árak – a Fidesz-média nagy hangsúlyt is fektetett arra, hogy bemutassa, mekkora a különbség egy magyarországi és egy németországi vagy akár csehországi háztartás gázszámlája között. Más kérdés, hogy Németországban és Csehországban a kormány meg merte lépni, hogy a durván és mesterségesen felnyomott piaci árakat szabadítsa rá a hazai átlaghoz képest egészen más anyagi helyzetben lévő emberekre. (vg, bm)
2. Eltűnt a baloldal
Csehországhoz és Lengyelországhoz hasonlóan nem lenne baloldali párt a budapesti parlamentben, ha most vasárnap tartanák a választást. Gyurcsány Ferenc pártja ne tévesszen meg senkit, a hazai bal-jobb skálán ugyan kulturálisan balra pozícionált, de inkább polgári-liberális DK-nál még a multiknál kötelező szakszervezeti tagságot előírni akaró Mi Hazánk is baloldalibb – igaz, a szélsőjobb itthon gazdaságilag mindig is balos, paternalista programmal nyomult, nem véletlenül lettek 2010 körül nagy számban jobbikosok az egykori észak-magyarországi szocialista szavazók.
Azt pletykálják, hogy még ősszel, az infláció elszabadulásakor, amikor a forintárfolyam a legalacsonyabb volt, leszóltak a Rogán-Habony-tengely felől az álellenzéki pártoknak, hogy aki a megélhetési válság kapcsán elkezdi verni a tamtamot, azt szétszedik cafatokra. Kussolnak is a parlamenti pártok rendesen, és más pótcselekvést választottak fókusztémaként: a magát a témái alapján nagyon bátor és semmiről sem hallgató pártnak tartó, WHO-s járványrendőrség-tervezetet, a kirúgott oltatlan honvédek ügyét vagy a Great Resetet videókban bemutató, elvileg tovább erősödni akaró Toroczkai László vezette Mi Hazánknál a legfeltűnőbb a csend. Egyedül Jámbor András van talpon e vidéken, akinek a hangja el is ér választóihoz a témában. Nem véletlenül őt és a Szikráját tették meg főellenségnek mostanság.
A kérdés tehát most az, hogy mennyire lehet valóban baloldali programmal és jelszavakkal népszerűséget szerezni Magyarországon. Noha jóideje pletykálják, hogy majd Schiffer András csinál egy nacionalista-baloldali pártot – hozták már szóba mindenkivel, Mesterházy Attilától egészen Vona Gáborig –, ennek nem látni nyomát, így a baloldali jelzőért két jelentkező látszik, a Botka László miniszterelnök-jelölti megbuktatása után a Botka-féle lemezt Botka nélkül feltenni igyekvő Magyar Szocialista Párt és a Jámbor András mögött álló Szikra Mozgalom.
Az ideális megoldás az lenne, ha az MSZP lejáratódott, ekkora infláció és válság mellett is csak 1%-os támogatottságot összehozni képes politikusai Molnár Zsolttól Kunhalmi Ágnesig kicsekkolnának a politikából a sleppjükkel együtt Tenerifére vagy Thaiföldre, és átadnák a párt megmaradt infrastruktúráját az életmódbaloldaliságát és lázadni akarását végre nagyban, tétekkel is megélni akaró, de egyelőre még elég félénknek tűnő Szikra mozgalomnak.
A Szikra köszönetképp talán még alapjövedelmet is fizetne a megélhetési szociknak. De ideális megoldás a politikában nincs, így – hacsak nem veszi át másképp a Szikra az MSZP-t a csak a hatalomtechnikához értő arcoktól – a horngyulai vagy akár kovácslászlói értelemben vett baloldal visszatérésére sincs esély: az MSZP tovább haldoklik, a Szikra a magyar vidékkel való közös nyelv hiányában bezárja magát Budapestre, a Partizánon megénekelt csalódott tiszavasvári szocialisták pedig szépen leszavaznak majd az őket a WHO járványcsendőreitől megvédő Mi Hazánkra. (bm, vg)
3. Sunnyogó felelősség-nem-vállalás az óriási bukta után
Egy évtizedig azt visszhangozta a magát minden igazság birtokosának gondoló pannon értelmiség, hogy csak összefogás legyen, és már aznap eltakarodik a patás a búsba. Már előre ment a bűnbakképzés is: liberális újságírók könyörögtek a saját oldalukon, hogy senki se szavazzon a renitens kutyapártra, mert miattuk marad a diktatúra. Mindenkit kiátkoztak (beleértve e sorok íróját), aki azt merészelte mondani, hogy az összefogás önmagában nem megoldás. Mivel Magyarországon (de sokszor a brüsszeli buborékban is) a hangos zsurnaliszta véleményvezérek twitteres/blogszerű rikoltozásai irányítják a politikát, a pártok összekapaszkodtak. Vajúdtak a hegyek, és egeret szültek. Újabb kétharmad született egy éve. Mivel
elmaradt a szembenézés, száguldunk a tízharmad (5*⅔) felé.
Az ellenzéki pártvezetők úgy tűntek el, hogy nem mondtak le. Senki sem vállalta a felelősséget a 2022. április 3-i szégyenteljes vereségért. Hogyan lehet úgy européer politikát hirdetni, hogy az európai demokratikus normákat (a megbukott vezető hátrébb áll, majd ha ideje van, újra visszajön) semmibe veszik? Bár majdnem minden pártnál volt vezetőségcsere, sehol sem volt valódi lemondás és szembenézés, csak elsunnyogás. Megvárták, míg lejár a mandátumuk, aztán jött valaki a másodvonalból, de sehol sem volt érdemi, minőségi váltás a pártvezetők közt.
A magát nyugatosnak gondoló értelmiség leghangosabban rikácsoló szószólói, az összefogás dalát zengő szirének közül szinte senki sem állt ki, hogy bocs, tévedtünk. Tévedtünk, amikor azt mondtuk, hogy félre kell dobni minden elvet és értéket az összefogásért. Bocs, tévedtünk, amikor kihirdettük a fatvát arra, aki nem akart ordibálva orbánozni velünk, mert más kiutat látott. Az önnönmagukat pajzsra emelő véleménydiktátorok a menőséget választották a minőség helyett. A szavazók az ellenzéki pártokat le tudják még cserélni, de az álértelmiségi közmegegyezést alig-alig. Félreértés ne essék, nekem nem öröm a káröröm, mint például Schiffer Andrásnak, aki fél évig haknizott a médiában az „ugye megmondtam én jóelőre” üzenetével, mert szerintem ez sem visz előre. Ám a felelősségvállalás hiányában csak a szellemi lápban való további vergődés marad osztályrészül a mindent tudó véleménydiktátoroknak. (vg)
4. Gyurcsány lehúz, altat, befed
Minden héten belép valamelyik közepesen ismeretlen politikus a DK-ba. A folyamat egyes pártszervezeteknél már annyira aggasztó, hogy például a Párbeszéd-Zöldek (ez az új nevük) nyugodtan nevezhető már DK-s nevelőegyesületnek.
Az átlépők személyében valójában a saját szervezetükben partvonalra sodródott emberekről van szó, így a mindenkori párteliteknek nem nagy veszteség, a DK-nak pedig csak nyereség a növekedés illúziója.
Pedig a NER egyik legerősebb tartóoszlopa, Gyurcsány Ferenc nem csinál mást, mint eddig. Nem mond új dolgokat, nincsen politikai vagy szervezeti innováció. Egyszerűen a saját szektájának a nehézségi erejével húzza be maga alá a szavazókat és a politikában könnyű megélhetést találó politikusokat. Nincsenek már nagyívű beszédek (jól alszik, Viktor?!), erős ideológiai állítások (Európai Egyesült Államok), csak formabontó versek és pártpropaganda-tévé. A kettészakadt magyar ugar pannon felén maradt nekünk Gyurcsány mint koronázatlan király, ugyanazon eszközökkel, mint Hunniában Orbán megkoronázottan. (vg)
5. Lehet, újra összeáll az LMP és Párbeszéd
Az egymással egy évtizede civakodó zöld nanopártok nem látnak más esélyt a túlélésre, minthogy összeállnak ismét. Az LMP pártvezetése ezt ideológiai alapú pragmatikus szövetségkeresésként, a Párbeszédé fenntartható visszavonulásként akarja lenyomi a saját tagsága torkán. Le is kell, hiszen a párttagok belső identitásképzése egy évtizede abból állt, hogy a másik zöld párt az áruló. Most
az európai zöldek erős nyomására, az EP-választásokra a közös zöld listát találták ki egyetlen kiútként a mérhetetlen tartományból.
Hogy mennyit ér ma a zöldpolitika Magyarországon, azt jól mutatja, hogy a tavaly nyári nagy erdővédő zöld felindulásból az lett, hogy továbbra is tarra vágnak erdőket. Az akkumulátorgyárak elleni petíciózás (amit én is aláírtam) akkor lenne konzisztens, ha az elektromos autózást is ugyanilyen heves kritikával illetnék a zöld pártok. Bár Magyarországon van ma egy nem nyilvános kutatás szerint 13%-nyi zöld értékrendű ember, mégsincs összesen se 5%-a a két zöld pártnak. A kérdésre, hogy miért nem szavaznak zöld pártokra a zöld érzelmű magyarok, a legtöbben a vezetők hiteltelenségét válaszolták.
Nagyon örülnék, ha lenne egy potens zöld párt Magyarországon, ami nem dobja a sarokba egyből az értékeit és a pártprogramját, mint tették azt a német zöldek most kormányon. Mégis: bizalomépítés nélkül ez a szövetség inkább hasonlít a 2010-es MDF-SZDSZ választási szövetségre, mintsem a 2010-es ős LMP-re. Azt kívánom, hogy ne legyen igazam, és legyen magyar zöld képviselő az EP-ben, de ehhez évtizedes sebeket kellene emberek között begyógyítani: ami jól néz ki a politikai tervezés kockás papírján, az a valóságban az emberi tényezőkön szokott elbukni. (vg)
6. Továbbra sem értik a kutyapárt esszenciáját, mégis nő a támogatottsága
Az öntevékeny emberek segítségével demokráciát álmodó, alulról téglánként építkező és organikusan fejlődő Kutyapárt továbbra is szektás jelleget ölt: a vezetők leválthatatlanok, akik őket kritizálják, azokat kirakják a pártból. A párt misszióját alig-alig értik (ha értenék, akkor a tevékeny emberek mind oda csoportosulnának), mégis dinamikusan nő a támogatottsága, volt már, hogy 10% körül mérték. Ettől az évek óta a partvonalra szorított, és a megnemértettségben tüskéket növesztett kutyapártosok
azt hiszik, hogy most csinálnak valamit nagyon jól.
Pedig nincs sokkal több járdafestés, adománygyűjtés, közösségépítés, városfelújítás, mint eddig. Oké, több helyen van már az eddigi tevékenység, és van már olvasókör, ami meglepően fennkölt színvonalú és rendezett kocsmai beszélgetéseket gerjeszt. Ám ez még távol áll egy pártprogramtól. Idővel talán az is meglesz.
A kutyapárt nem változott. Csupán annyi történt, hogy az ingadozó városi fiatal szavazók, akik mindig valami új és hamvas dologra vágytak, most éppen a kutyapártnál kötöttek ki. Ők azok, akik 2010-ben az LMP-t választották az SZDSZ helyett, majd 2014-ben az Együttet az LMP után, 2018-ban pedig a Momentumhoz csapódtak. Most új menekülőpártot találtak maguknak. Jobb híján. Az MKKP esélye, ha ezeket az embereket be tudja vonni a tevékenységébe annyira, hogy meg is értik a szavazói a misszióját, ami több, mint egy életérzés: egy évtizedekre tervező stratégia. Különben majd jön egy új formáció, ami megkapja az illékony bizalmat. (vg)
7. Nincs a láthatáron új politikai nemzedék, a régiek az előzőek pótcselekvéseit ismétlik
Sajátos hungarikum, hogy minden nemzedék megszüli a saját pártját. Szlovákiában választásról választásra jön egy új formáció, Magyarországon generációról generációra. A Fideszt ecsetelni talán nem kell, 2010-ben a világgazdasági válság során a kapitalizmusban csalódott nemzedék megszülte a Jobbikot és az LMP-t, aztán a gazdasági fellendüléssel trendi lett újra a neoliberalizmus, és életre hívta először az Együttet, majd a Momentumot. A megélhetési válság miatt most elméletileg balról kellene jönnie valaminek, hogy a Szikra lesz-e az, majd eldől, ha összeszedik a bátorságukat és nem akkor kezdenek el petíciózni, ha már kiengedték a két hétre ártatlanul bezárt tagjukat a fogdából.
Az előző generációk jó ötletnek tűnt pótcselekvéseiből nem tanulnak az utánuk jövők. A Magyarországra még figyelő nyugati körökben most éppen Donáth Anna a kijelölt messiás. Meg is hirdette ugyanazt, amit őelőtte meghirdettek már oly’ sokan, anélkül, hogy levonta volna a tanulságot az előzőek hibáiból.
Volt idő, amikor én is azt hittem, hogy ez a megoldás, és együtt esztergáljuk majd NER börtönajtajának a mesterkulcsát, a kétélű pengét, ami átvágja a gordiuszi csomót: a pártok és civilek együttműködését. Donáth megalapította a Holnap Magyarországa Egyesületet, ami pont olyan dolog, amit láttunk már tegnap és tegnapelőtt is, és akkor sem működött. Azért legbelül kicsit szurkolok, hogy hátha majd most fog, és haloványan reménykedem, hogy csak mi voltunk a bénák, ők meg tehetségesek. Csakhogy közben ezrével lépnek le az országból azok, akikkel anno próbálkoztunk, és megvan bennük a tudás, hogy mit nem kellene csinálni. (vg)
8. 2024 egy új ellenzék nagy esélye lehet
A Fidesz gonosz trükkjeként emlegették, amikor a kormánypárt egy napra rakta a két jövőre esedékes választást. Mármint a mai ellenzékiek: nekik ugyanis kútba esett a tervük, hogy az itthon mindig tét nélküli EP-választáson tavasszal megmérettessék magukat, majd az eredmények alapján összeállítsák, ki mit kap az önkormányzati választáson ősszel. Holott a 2024-es, összevont európai parlamenti és önkormányzati választásnál jobb indulási lehetősége nincs egy kezdő pártnak, amiből elképzelhető, hogy több is felbukkan majd, látván a parlamenti ellenzékből való kiábrándultság mértékét és az MKKP érintetlensége miatti népszerűségét.
A kampányra egyszer kell csak költeni, nem kétszer, az országos listaállításhoz az országgyűlési választáshoz képest egy európai parlamenti választáson alig kell ajánlás és a feltétel is sokkal kevesebb. Ha meg nem jön össze ott egy láthatóbb eredmény, úgy a kádereket rögtön el lehet helyezni az önkormányzati képviselői pozíciókban, abból csak leesik annyi, hogy a keménymagnak elég legyen.
Az összevont EP- és önkormányzati választás a felfüggesztett EU-s pénzek fényében is érdekes, hiszen az egyelőre ki nem fizetett források nemcsak a központi kormányzatnak, de az önkormányzatoknak is nagyon hiányoznak. A kérdés az, hogy meddig nem jön még a pénz. Ha a jövő évi kampányig sem küldi a pénzt az EU – márpedig az időzítés alapvetően az Európai Bizottságon múlik –, akkor ez önkormányzati és EP-s szinten is összekapcsolható kampánytéma lehet. (bm)
9. Egyetlen barátunk maradt: Szerbia
Az EU-ban végleg megelégelték, hogy állandóan beleköp a levesbe a magyar kormány, ezért a lassú kiközösítés stratégiáját választották. Azt mondják, a Kirill pátriárka szankciós listáról való levételéhez való ragaszkodás volt az utolsó csepp. Hol jogosan, hol az EU-joggal is szembemenve büntetik Magyarországot: a Gemišten hónapról hónapra követjük a mikor jön már az EU-s pénz szappanoperát. A Fidesz rendszere ettől még most nem roppant meg, csak az uniós tagságról negatív véleménnyel lévők száma nőtt. A finn és a svéd NATO-tagság kapcsán előadott sértetthülyegyerek-pozíció csak tovább erősítette a bizalomvesztést hazánk iránt diplomáciai szinten egész Európában és az USA-ban. Ne csodálkozzunk, hogy nem újítja meg a kettős adóztatásról szóló egyezményt az USA: ezzel komolyan kockáztatja a magyar kormány, hogy amerikai vállalatok hagyják el az országot.
Ha folytatódik a török elnökválasztás után is a Svédországgal való dacolás, akkor a NATO-ban is ki fognak minket kerülni, amiként azt az EU-ban már elkezdték.
Úgy tűnik, véget ér a Polak-Węgier dwa bratanki korszaka: PiS-Fidesz pártközi kapcsolatokká silányultak a lengyel-magyar kapcsolatok is. A Putyin ukrajnai háborújára adott magyar reakciónak az lett a következménye, hogy megháromszorozódott azon lengyelek száma, akik rossz véleménnyel vannak a magyarokról, és nemcsak a kulturális, hanem az üzleti kapcsolatok is megérezték már ezt. Pedig ha már az EU-ban páriák lettünk, legalább ott volt még a visegrádiak bajtársiassága, csakhogy ez szintén szertefoszlott az elmúlt évben.
A többi visegrádi országban lévő és várható (azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy Robert Fico lesz újra Szlovákia miniszterelnöke) atlantista dominancia miatt egyedül maradtunk tehát a se nem EU-, se nem NATO-tag Szerbiával. Izgalmas a helyzet: mindkét országot ki akarja ugyanis szedni a nyugat az orosz-kínai befolyás alól. Ráadásul Szerbia első emberének élete legnagyobb bűvészmutatványát kell most végrehajtania: úgy elbúcsúznia végleg Koszovótól, hogy ahhoz nemzetközi szinten jó pofát vág, odahaza pedig mindezt úgy eladni, hogy abból ne az következzen a saját és az erősődő szélsőjobboldal szavazóinak, hogy elnökúr olyan geopolitikai helyzetbe lavírozta Szerbiát, hogy ha nem fájt volna a keze, akár azt is aláírathatták volna vele, hogy ráíratja a szerb állami vagyont a szarajevói muszlim közösségre.
Nyilván ahogy Orbánnak, úgy Aleksandar Vučićnak is jól jön, hogy demonstrálhatja: maradt mellette valaki. Utóbbinak még jobban is, hiszen Magyarország EU-tag, plusz az unió bővítési biztosa, Várhelyi Olivér magyar. A magyar érdek itt esetleges üzleti kapcsolatokon túl legfeljebb valami zavaros softpower-sztori a Balkánon, de hát azt meg körberöhögik mindenhol, hiszen hétvégén sem a térség híreit a Guardianból fordító magyar, hanem az osztrák sajtó interjúvolta meg egy komplett oldalon a koszovói elnököt és hozott helyszíni riportokat a montenegrói elnökválasztásról.
Hacsak nem lát vagy remél Vučić és Orbán egy olyan, Oroszország vagy Kína felől jövő lépést, amely a Kelet-Európában egyértelműen a lengyelekben, az ukránokban, a balti államokban és a románokban bízó amerikaiak figyelmét tartósan eltereli a balkáni és wannabe balkáni kiskirályokról és a térséget a Berlin-Ankara-Moszkva-háromszög kompromisszumára bízza, a szerb-magyar stratégiai barátság csak üres PR. (vg, bm)
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.