Semmi Makarska: kontinentalna Hrvatska
Jó reggelt! Ahogy azt hétfőn ígértük, ma Horvátországgal foglalkozunk, déli szomszédunk ugyanis háromszorosan kiérdemli olvasóink figyelmét a keddig parádés vb-szereplése, és a januári schengeni, valamint euróövezeti csatlakozása miatt.
Előtte azonban röviden muszáj foglalkoznunk az EU-s pénzek drámájának (legalábbis az első felvonásnak) a zárójelenetével: a héten ugyanis a tagállamok az Európai Unió Tanácsában megállapodtak, hogy a jogállamisági mechanizmus keretében a tervezett 7,5 helyett csak 6,3 milliárd eurót függesztenek fel, és hogy az ettől különálló helyreállítási alapból majd megkaphatjuk a pénzt, ha a kormány bizonyos szupermérföldköveket teljesít. Hogy milyen feltételeket kérnek a jogállamisági mechanizmusban és mik a szupermérföldkövek, arról már írtunk részletesen.
A lényeg továbbra is az, hogy nem elég a feltételeket turbóüzemmódban lepapírozni és törvénybe iktatni, a pénzek folyósításához az is kell, hogy ezek a reformok a valóságban is ténylegesen működjenek – kell hozzá jó pár hónap,
hogy eldőljön, hogyan muzsikál a gyakorlatban pl. az Integritás Hatóság, úgyhogy érdemes szkeptikusan hozzáállni az olyan ígéretekhez, minthogy 2023 áprilisában a Tanács már vissza is vonhatja a felfüggesztő határozatot, vagy hogy hipp-hopp lenne itt tanárbéremelés az EU-s pénzekből (persze ha nem lesz, azt is majd Brüsszelre lehet fogni, miközben a 15%-os nyugdíjemelésre van pénz azonnal, EU-s pénzektől függetlenül is). A pénzbefagyasztás visszavonáshoz pedig majd újra bizottsági javaslat kell, tehát nem elég néhány nagyobb tagállamot meggyőzni, hogy most már aztán jöjjön a pénz: az első lépés majd „Brüsszelen” múlik. Most pedig térjünk végre rá egy olyan szomszédunkra, amely sokkal jobban fekszik most az EU központjában!
Nem Makarska, kontinentalna Hrvatska: hét tipp, hogy legyen mire fogni az új schengeni határ kipróbálását
Szabó Zoltán hosszúhetényi borásszal és Győrffy Zoltán Pécsi Borozó-főszerkesztővel egy horvátzászlós témájú Facebook-chatben találtuk ki, majd írtuk meg az alábbiakat. A sorrend semmiképp sem preferencialapú: a január 1-jétől immáron határellenőrzés-mentes schengeni határtól lévő távolság szerint rendeztük a hét tippünket, így egy hosszú hétvégéhez, alaposan megtervezett horvátországi körutazáshoz vagy a tengerparti nyaralás feldobásához is bőven találni ötleteket. Jó olvasást!
Drávaszög: halászcsárdák, pincék, Baranya
Azáltal, hogy Horvátország a schengeni övezet részévé válik, újraegyesül Baranya megye is, így aki eddig nem tette, most ennek örömére végigjárhatja a Kárpát-medence egyik gasztronómiailag legizgalmasabb táját. Már csak azért is, mert még nem kötötték össze az M6-ost az államhatáron a szlavón autópályával, így a kitérő adja magát, pláne mivel ha elkészül rendesen a sztráda Szarajevóig, nehezebb lesz rávenni erre a többieket a kocsiban, és csak a legfelkészültebbek hajtanak majd itt le.
A horvátok szemében ez a magyar határtól a Dráváig és a Dunáig tartó apró régió a minőségi falusi turizmus fellegvára. A Baranja név nekik fogalom,
képesek Fiuméből is elautózni idáig, hogy egy itteni csárdában a frissen szelt slaninát és kulent csócsálják, miközben azt nézzék, ahogy szeletelik nekik a halat és öntik a pirospaprikát meg a bort a halpörköltbe, amit természetesen tűzön, bográcsban főznek rögtön az étterem előterében, közben pedig végigkóstolják a szomszéd pince teljes tavalyi szortimentjét, hiszen kell legalább egy óra, míg elkészül a hallé.
Az ugyanis itt, Mohács és Apatin között a legjobb, mondjanak bármit a bajaiak, pláne a szegediek. Este aztán kóstoló egy másik pincénél – hogy csak az itteni magyarokat emeljük ki: a karancsi/karanaci Szabó pince, a csúzai Kováts és a Pinkert pincék, egyikkel sem lehet tévedni, sőt –, szállás az egyik pincesor valamely gyönyörűen felújított présházában, vagy egy itteni rusztikus parasztházban – rengeteg van, Karancson rengetegen élnek ebből –, reggelire pedig olyan bőséges tál helyi felvágottakból, sajtokból és pékáruból, hogy ide akarunk tőle költözni.
Érdemes körbeautózni Baranya horvát részét, de mivel nincsenek komolyabb emelkedők, bringával is könnyedén bejárható a környék: a legnagyobb itteni birtok, a Belje például kilátóteraszt épített a tájat uraló Báni-hegy tetejére, a D7-es úton Eszék felé Pélmonostor (Beli Manastir) után kell balra letérni ehhez, ki is van táblázva, utána végig a szőlők között lehet haladni. Az út végigvezet a hegyen, a Belje modern új borászata mellett visz vissza a Szerbia/Vajdaság felé vezető útra, és menjünk tovább bátran ezen, gyönyörű falvakat látunk, százéves pincékkel és pincesorokkal, helyenként itt maradt magyar feliratokkal a történelmi épületeken, vezessünk egészen Kiskőszegig (Batina), fel a második világháborús emlékműhöz, ahonnan átlátni Magyarországra és egész jól lehet tanulmányozni a Duna túlpartján, tehát Szerbiában lévő legendás Pikec csárda környékét is. A környéken érdemes még elugrani a tökösi/tikveši kastélyhoz, ez Tito vadászkastélya volt, ahova tömegesen hordta a politikus haverjait, és a Kopácsi rét (Kopački rit) tanösvényét is érdemes végigjárni, főleg szeptemberben, a térség legnagyobb bulija, a Kopácsi Halásznapok alatt.
Pécsett vannak, akik komplett Baranya legjobb éttermének a vörösmarti/zmajevaci Josićot tartják: a helyi katolikus (tehát horvát, kicsivel arrébb található a református, azaz a magyar) pincesor alján lévő, több pincét is elfoglaló étterem az ország egyik legjobbja, az újvonalas konyhát és a hagyományos szlavóniai fogásokat ugyanúgy mesterfokon űzi – előre kell ugyan rendelni, de érdemes kérni csiptetett pontyot -, nem beszélve a ház borairól: az olaszrizling/graševina a tökéletesség határait súrolja évről évre, és a többit is érdemes megkóstolni az étterem melletti pincében.
Aki kimondottan az itteni magyar ízekre kíváncsi, válassza egy faluval arrébb a csúzai Kovács csárdát (Kovač čarda), ahol még gyereksarok is van, aki pedig kipróbálná a környék legjobb nevű éttermét, annak ott a Čingi Lingi čarda Bellyében. De nem tévedhet a többiben sem: a várdaróci Darócz és Citadella, a kopácsi Didin Konak és a karancsi Baranjska kuća mind-mind nagy kedvenc helyben. Füstillat, pirospaprika, frissen fogott folyami hal és fröccs (gemišt) minden mennyiségben:
ha Schengen kell ahhoz, hogy leessen, hogy a gasztromennyország a Kárpát-medencében bizony a Drávaszögben van, már megérte, hogy nem vétózott senki.
Távolság Budapesttől: 240 km, 2 és fél óra
(Bukovics Martin)
Muraköz: furmint, szép lankák, Zrínyiek
A Muraköz (Međimurje) egykoron a magyar megyerendszerbe tagozódott be, az első világháború után lett Horvátország része, ugyanakkor már sokkal korábban nagymértékben horvát lakossága volt. Muraköz a legkisebb és a legsűrűbben lakott horvátországi megye neve is, székhelyét Csáktornyán (Čakovec) találjuk.
Ha Csáktornya, akkor Zrínyiek: a kisváros szívében találjuk a nemesi család egykori várát is. Gasztroturistaként fontos tudnunk, hogy a költő Zrínyi egyben jeles gasztronómus is volt, igencsak érdekelte a konyha kultúrája és művészete, ennek lenyomatát pedig „Az köz-étkeknek főzéséről való rövid jegyzés” őrzi (horvátul Kuharska knjiga Čakovećkog dvora obitelji Zrinski).
Ez az első horvát szakácskönyv, vagyis az első, a mai Horvátország területén írt, de valójában magyar nyelven jegyzett szakácskönyv. Van, amiből csak annyi kell, „amennyi egy fél tyúkmony héjában férne", másutt meg egy, két- vagy három ujjnyi „temérdekség" kell a receptúrához, ami lehetne mai is, például az ormánsági ludaskása és a Ludat kásával receptjei között van is hasonlóság.
A városban érdemes bóklászni, gyalog könnyen felfedezhető és azért a szocialista időknek sem sikerült teljesen tönkretenni a történelmi hangulatot. A szomszédos megyeszékhely, Varasd (Varaždin) tíz percre van, oda is átruccanhatunk, vár ott is van, talán még barokkosabban szebb is.
Ha igazán izgalmas ételekre vágyunk, akkor irány a Mala Hiža, egy Michelin-kalauz által is jegyzett étterem, de a helyi hagyományokat ápoló Medjimurski dvorit is választhatjuk (mondjuk egy jó pulykasültet mlinci tésztával), ha pedig közeledünk a legborosabb Stridóvár (Štrigova) környékére (a jóval ismertebb túloldal, a szlovén Jeruzalem jut eszünkbe, nem csak azért, mert innen a megszűnt határt pár lépésre találjuk, hanem mert a dimbes-dombos, lankás táj, itt-ott meredek domboldalakkal változatos autózást is ígér), akkor a Terbotz éttermet ajánlom, ami egy felújított kúriában kapott helyet. Štrigova egyrészt azért fontos, mert rengeteg borászatot találunk a közelében (és alig tízperces autózásra a Terme Sveti Martint termálfürdő), másrészt mert itt rendezik meg minden májusban az Urbanovo borfesztivált, ami a furmint ünnepe egyben. Merthogy itt is furmint terem, abszolút autochton fajtaként tekintenek rá, csak épp pušipel néven töltik a pohárba.
Ez nem Tokaj, nincs az ásványos, erős karakter, itt sokkal finomabb illatok és zamatok jönnek, sokkal gyümölcsösebb, kedvesebb arcát mutatják a furmintnak, kiváló, de nem túlzó savakkal.
A pušipelnek külön eredetvédelme és egyedi palackja is van (ami azért eléggé hasonlít a tokajira), de mellette itt abszolút a fehérborosoknak áll a zászló: sauvignon blanc és rajnai rizling fronton is van keresnivalójuk a helyi borászoknak. Sőt, a pezsgőket se hagyjuk ki, mert a buborékok jól érzik magukat a Muraközben. Ha adhatunk tanácsot, személyes kedvenceink a Štampar és Dvanajščak-Kozol pincészetek (itt a fiatal generáció abszolút szintváltást vitt végbe, sauvignon blanc és pušipel több szinten, verzióban is kiváló, ezt Decanter aranyérmek és platinák is jelzik), de nagyon jó borokat kóstoltunk még a Cmrečnjak, Kocijan és Jakopić borászatoknál is.
Muraköz közel van, rengeteg jó falusi szálláshelyet találhatunk, egyik kedvencünk a Čarolija Slakovec lett, ahol hatalmas apartmanunk volt, még hatalmasabb konyhával és gyümölcsfák, zöld fű, kistó és gyerekjátszó: béke és nyugalom várt ránk mindig.
Távolság Budapesttől: 285 km, 2 óra 40 perc
(Győrffy Zoltán)
Papuk: itt lakik a horvátok atyaúristene
A Papuk-hegység és a déli lejtőin elterülő kutjevói borvidék több ok miatt is igen kedves számomra. Először is: hosszúhetényi pincém teraszáról tiszta, párában szegény időben szépen látni a hegy idomait, közel ezerméteres csúcsát, nem túl messze tőle bukik le a Nap, ez a szimpátiám legszemélyesebb része.
Egy leharcolt aszfaltos út vezet a hegyen keresztül Kutjevo felé, afféle autóskirándulás-élményt nyújthat a lustábbak számára és káromkodási faktort annak, akit erre visz a navigáció, mert igen lassan lehet csak haladni rajta. Ezen az úton párszáz méternyire a horvát Baranya, Verőce és Pozsega megyék találkozásától van egy kilátó, ami pont a Mecsek irányába néz, furcsa érzés némi időeltolódással magamat bámulni.
Ennél egy fokkal kalandosabb út vezet nyugatabbra, szintén a hegyen keresztül, a környék legszebb helyét, a Jankovac-erdőrezervátumot érintve. A Papuk eleve egy turistaparadicsom, innen indul egy csomó gyönyörű turistaút, van még egy hangulatos csónakázó tó, egy impozáns vízesés meg egy nagy tisztás szalonnasütési lehetőségekkel, turista házzal, játszótérrel, kisvendéglővel.
Ki ne hagyjuk, ha egy jóféle čobanaccal kínálnak, ahogyan az olaszrizlinget is elinfláltuk, hagytuk tartalmilag kiüresedni, a gulyásleves szlavón megfelelője szintén hívebben ragaszkodik a régmúlt illékony értékeihez.
A valódi izgalmak engem viszont a hegy déli részén várnak, a kutjevói központú borvidék a graševina – azaz a horvát olaszrizling – fellegvára. Mifelénk az járja, hogy az olaszrizling egyszerű, vékony, savas fröccsbor, nehezen vagy nemigen sikerült még levetkőzni ezt az örökséget. Ezzel szemben a helyiekben ilyesmi fel se merül, az identitásuk része, a főteret erről a fajtáról nevezték el, külön fesztivált szerveznek rá, igyekeznek a nemzetközi borsajtóban is horvát állampolgárságot ráaggatni immáron a legnagyobb termesztőiként. Akinek előítéletei vannak a fajtával kapcsolatban, helyben azon nyomban eloszlatják: vastag, krémes, meleg érzetű, hömpölygős, de kellőképpen friss, tüzes borokat terem a bazalttal kevert talaj.
Első körben mindenképpen a helyi úttörőt, Ivan Enjingit (ha jól emlékszem, nagyapai ágon magyar származású) kell kiemelni az itteni termelők közül, ő egy afféle horvát Szepsy István, aki egy halom nemzetközi magazinnál volt már év embere, életműdíjasa, egekbe magasztalt borászistene, csak sokkalta nagyobb médiavisszhang közepette. A nagy öreg már akkor pálcát tört az ökológiai szőlőtermesztés mellett, amikor azt még hippi hóbortnak, szemfényvesztésnek tartotta mifelénk a szakma.
Saját, szabadon tartott marhái biztosítják a tápanyag-utánpótlást, előfordult már néhányszor, hogy kiszökve a kerítéseken a település felé vették az irányt a méregdrága vörös angusok. Amikor értesítettük róla a borászt, lekicsinylően legyintett, majd úgyis visszamennek. Pincéje tárva-nyitva várja a vendégeket, akkor is, ha senki nincs ott, ilyenkor a teli hűtőből önkiszolgáló módszerrel szokták szórakoztatni magukat a betévedők. No de milyenek a borok? Mai szemléletmóddal tekintve nehezen értelmezhetőek: van, hogy 5-10 évig érlelődnek hordóban (ne feledjük: a szlavón tölgyeket a kontinens legjobbjai között tartják számon), mire letölti őket a gazdájuk. A végeredmény pedig zavarba ejtően komplex: afféle örökifjú kvintesszenciája a hegynek és a régmúlt időknek. Vini da meditazione!
Egyszer volt szerencsém a hegyen lévő pincében a születésnapjára eljutni, szerény kétszáz liter bort vert csapra, miközben hozták a szlavón finomságokat mellé és egy tízfős tamburazenekar húzta, illetve pengette a talpalávalót.
A hely másik nagy formátuma Vlado Krauthaker, kinézetre egy Sławomir Mrożek-karikatúra, az Enjingi-istállóban kezdte ő is a pályafutását, csak időközben összekülönböztek egymással. Vlado egy korszerűbb modellben képzelte el a saját útját, de gyökeresen nem szakítva mestere tanaival. Egyszerűen minden formátumban óriásit gurít a szent fajtával, legyen az a szinte minden horvát hiperben elérhető literes kiszerelés, ami nyaralásaink alkalmával a legbiztosabb fröccsbor, az alap olasza egy szinttel feljebb az eszményi ivóbor prototípusa, míg a piramis csúcsán található a Mitrovac-dűlős tétele, ami úgy tekint le a magyar rizlingmezőnyre, mint a Papuk 954 méteres csúcsa a Badacsonyra, hittérítő bor olaszrizling-ateisták számára. Külön kiemelném még a zelenac (osztrákoknál Rotgipfler) borát, ami összképében néha még az előbb említett borra is rá tud tromfolni. Krauthaker pincéje is hangulatos, ízlésesen belakott környezetben, kilátással várja a látogatókat.
Harmadik körben a Galić borászatot emelném ki. Aki kevésbé a hagyományosban utazik, ide érdemes betérnie. High-tech pince, letisztult, futurisztikus belső, ennek megfelelően az újkori, nemzetközi trendekhez jobban illeszkedő borokkal. Kristálytiszta, könnyebben definiálható, már-már újvilágias szemléletben és stílusban készülnek a tételek, ellenben a beltartalmat itt se spórolják ki belőlük. Extra illattal, aromával behízelgőbben hódít az olaszrizlingjük, a sauvignon némelyik évjáratban új-zélandi magasságokban készül el, országos referenciapontnak tekinthető.
Érdemes a nemsokára esedékes Vince-napon körbekóstolni ezeket a pincéket, akkor mindenki megtapasztalhatja, hol lakik a horvátok úristene: Kutjevóban.
Távolság Budapesttől: 325 km, 3 és fél óra
(Szabó Zoltán)
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.