Önök mostantól lesznek szívesek támogatni a kormány politikáját

Jó reggelt! Három nagyobb blokk alkotja a mai hírlevelet.

• Közép-európai híradó sajtószabadság-botránnyal, önsorsrontó szerb ellenzékkel, erősödő román szélsőjobbal és Silvio Berlusconival.

• Techet Péter Pumukli genderidentitását vizsgálja meg alaposan.

• Bukovics Martin pedig megírta, miért menj Pécsre a hétvégén.

---

Chronik Mitteleuropa

A Ringier ügyvezetője azt mondta, arra kérte a szerkesztőségeit világszerte: covidügyben támogassák a kormányokat

Óriási sajtószabadság-botrány robbant ki a németnyelvű médiában, miután nyilvánosságra került egy még 2021. február 3-án rögzített online beszélgetés, amelyből kiderült, hogy a svájci Ringier-médiavállalat ügyvezetője, Marc Walder gyakorlatilag kormánypártiságra utasította a náluk dolgozó összes újságírót:

„Minden országban, ahol jelen vagyunk – és örülnék, ha ez köztünk maradna –, a kezdeményezésemre azt mondtuk, hogy híradásainkkal a kormányokat akarjuk támogatni, hogy mindannyian jól vészeljük át a válságot. (…) Tennünk kell azért, hogy a politika – cselekedjen akár elég gyorsan, keményen vagy épp kevésbé – ne veszítse el a nép bizalmát. A média nem üthet éket etéren a kormány és a társadalom közé.”

Walder egy olyan, meglehetősen általános kérdésre adta ezt a választ, amely azt tudakolta, hogy miben látja a média felelősségét a járvány alatt. A CEO konkrétumokat is hoz: a jó példa szerinte a Ringier tulajdonában álló svájci Blick bulvárlap, amely példásan együttműködött a kormánnyal a szigorítások kommunikálásában (a videót publikáló lap azt írja: kormányszócső lett), addig a rossz példa a német Bild, amely szokásos szerepét, a kispolgárok szócsövét felvéve elég keményen leplezi le és támadja az értelmetlen intézkedéseket. Walder szerint azért fontos együttműködni a kormányokkal, mert a pandémiában a tömegek által fogyasztott, azoknak orientációt kínáló média felelőssége is jelentősen nagyobb.

Amikor a videót publikáló Nebelspalter portál szembesítette Waldert az őket egy autoriter rezsim médiapolitikájára emlékeztető szavaival, megkérdezték többek közt azt is, hogy nem sérti-e a szerkesztőségek függetlenségét a menedzsment kérése. A Ringier válasza: nem. Mint írták: „Marc Walder és a Ringier-csoporthoz tartozó lapok főszerkesztői között régóta folyamatos és konstruktív párbeszéd folyik.” (Ilyen lapok például a legolvasottabb szlovák hírportál, az Aktuality.sk, a lengyel Onet.pl, a szerb Blic, a lengyel Fakt, a román Libertatea, a magyar Blikk bulvárlapok, azaz eszerint olybá tűnik, térségünk legbefolyásosabb lapjainak nem adatott meg a szerkesztőség függetlensége az elmúlt két év legfontosabb és legmegosztóbb témájában.)

A válasz nem volt túl meggyőző, Walder mondatait a svájci közmédiában megszólaltatott szakértőtől kezdve a Neue Zürcher Zeitungon át Gabor Steingartig a független újságírás szerepfelfogásával összeegyeztethetetlennek tartják, és felhívják a figyelmet arra, hogy sem a tulajdonos, sem a kiadóvállalat menedzsmentje nem szólhat bele a szerkesztőség és annak felelős vezetője által összeállított médiatermék tartalmába (a magyar médiatörvény is ezt írja elő elvileg, a cáfolatért elég ránézni csak a KESMA-lapokra). Az üggyel kapcsolatban a legkeményebben az NZZ fogalmaz:

„Amit a CEO mond, az az újságírás csődjének kinyilvánítása. Nincs enyhítő körülmény, Walder ugyanis láthatóan tisztában van azzal, mit tesz. Az információ bizalmas jellegét érintő kérés arra utal, hogy tudatában van annak, hogy éppen saját üzletének értékeit árulja el. Az újságírás első feladata ugyanis az igazság keresése. Aki azonban, mint Walder, a médiában a kormányokat akarja támogatni, nem tud eleget tenni ennek a feladatnak. Ahelyett, hogy kritikával figyelné a kormányt, annak cinkosává teszi magát.”

Európa legjobb napilapja szerint tehát az újságírás nem arról szól, hogy olyannak írjuk le a világot, amilyennek látni szeretnénk, hanem olyannak, amilyen. Igazuk van. A felvételnek külön aktualitást ad a svájci kormány népszavazásra bocsátott javaslata: február 13-án arról döntenek majd a polgárok, hogy adjon-e nagyobb anyagi támogatást az állam a magánkézben lévő médiacégeknek, így a Ringier-nek is.

A Ringier Magyarországon is aktív: a portfóliójukba tartozik többek közt a Blikk és a Noizz.hu, természetesen megkerestük a kiadó sajtóosztályát a kérdéseinkkel, hogy vajon a CEO direktívája náluk is érvényesült-e, egyáltalán szóltak-e nekik. Válaszuk:

„A Ringier Axel Springer Magyarország szerkesztőségei soha nem tapasztaltak semmilyen befolyást újságírói munkájukra sem Marc Walder vezérigazgatótól, sem senkitől a Ringier Csoportnál. A kiadó tulajdonosai mindig is biztosították, hogy független újságírói tevékenységet folytathassunk. Az elmúlt néhány napban Marc Walder magyarázatot adott korábbi kijelentéseire és megfelelő kontextusba helyezte azokat, például a Neue Zürcher Zeitungnak adott interjúban. Szerkesztőségeink továbbra is szerkesztői döntések mentén, függetlenül, társadalmi felelősségük tudatában folytatják újságírói munkájukat.”

Tehát azt, hogy szólt-e Walder, nem tudtuk meg, elvégre a tapasztalás rendkívül szubjektív, a tartalmi befolyásolás iránti érzékenység küszöbe pedig magasabb a nyugatinál a kelet-európai médiában. Arra a kérdésünkre, hogy amennyiben nem volt ilyen kérés Walderről, miért mondta azt mégis, hogy volt, nem kaptunk választ.

Az NZZ-interjúban Walder valóban relativizálta a kijelentését, és azzal kente el, hogy a rendszeres irodai kávézások, beszélgetések alatt nyilvánvalóvá lett számára, hogy a covidra való odafigyelés, annak hangsúlyozása, hogy ez nem egy influenza, a céges kultúra része, ami mindenki számára fontos, ezért is küldtek minden dolgozójuknak a járvány elején maszkokat és vezették be a védettségi igazolványt a munkavégzéshez szükséges dokumentumként szinte mindenki előtt. Az NZZ ráadásul külön rákérdezett arra az interjúban, hogy például Magyarországon is támogatnia kell-e lapjaiknak a kormány irányvonalát, mire Walder azt mondta: „A mondat félreérthetően lett megfogalmazva. Ez egy hiba volt. A Ringier szerkesztőségei az olyan értelmes és fontos intézkedéseket támogatják, mint a maszkviselés, a tesztelés és az oltás.” És:

„Semmi titkos nincs a kijelentésemben. Arra pedig, hogy a kiadványaink nem az embereket felháborítani akaró újságírást művelnek, hanem tényorientáltan és tárgyilagosan írnak a különböző intézkedések szükségességéről, büszke vagyok. Egy pandémiában, amely emberek millióinak életét követelte, egy egészségügyi, gazdasági és társadalmi krízisben a média felelőssége óriási.”

Az ügyvezető külön kiemelte azt is, hogy nem igaz, hogy lapja a kormány szócsöve lett volna, ugyanis még ő maga is írt két vezércikket a Blickbe, amelyben kritizálta Svájc vezetését: egyszer a túl korai nyitás, másszor a digitális átállás lassúsága miatt.

Az AUR lassan Románia második legerősebb pártja

Két közvélemény-kutatás is kijött még 2021 végén: eszerint miközben a román politika és a média a védettségi igazolvány munkahelyi bevezetését fontolgatta, brutálisan megerősödött az ezt egyedül hangosan ellenző, emiatt a bukaresti parlamentet is blokád alá vevő szélsőjobboldali-ortodox-lezárásellenes AUR párt.

George Simion AUR-társelnökkel nyáron Firenzében a reptér melletti Ibis hotel parkolójában találkoztam. Szokatlanul tudatos és profi politikus képét mutatta, persze egyértelmű, hogy a párt agya és fő stratégiája a másik pártelnök, Claudiu Târziu: ez nem az az agyatlan és buta román szélsőjobb, aminek láttatni akarja a magyar média, hanem egy piaci réseket azonnal felismerő, oda rögtön benyomulni képes párt, legyen szó oltásszkepticizmusról, Johannis-kritikáról vagy épp az Orbán-féle európai újjobboldalhoz való csatlakozásról. A 2019. decemberi választáson még 10% alatt szerepeltek, most már 17%-23% között mérik őket, amivel a kormányrudat a nagykoalíciónak köszönhetően visszaszerző posztkommunista PSD után ők lettek keleti szomszédunk második legerősebb pártja, maguk mögött hagyva Klaus Johannis elnök nemzeti liberálisait. Sőt, ha most vasárnap lenne választás Romániában, egy PSD-AUR-koalíció kényelmes többséget szerezne, az ortodox egyház nagy örömére.

Silvio Berlusconi vagy Mario Draghi lesz a következő olasz elnök?

Az olasz jobbközép elnökjelöltje bizony tényleg a 85 éves Silvio Berlusconi. Ez azért is abszurd és izgalmas egyszerre, mert a politikus a büntetett előélete (adócsalás) miatt olasz miniszterelnök eleve nem is lehetne, államfő ellenben simán, ha megválasztják. Tesz is érte aktívan: decemberben minden szenátor és képviselő postaládájába eljuttatott egy szép, csillogó papírra nyomtatott kiadványt azzal a címmel, hogy Io sono Forza Italia, amiben saját magát Olaszország jövőjeként mutatja be. Berlusconi államfősége nemcsak a borítékolható brüsszeli fújolás (miniszterelnökként például egészen csodálatos válaszokat adott az őt politikája miatt bíráló EP-képviselőknek, mint mondta, tessék inkább eljönni Olaszországba és élvezni a rengeteg kultúrát és napsütést) miatt lenne izgalmas, hanem azért is, mert elnökként ő, azaz

egy büntetett előéletű politikus lenne a legfelsőbb bírói tanács elnöke is.

Olaszországban a leginkább a mögötte lévő, a politikára nagy informális befolyást gyakorolni képes adminisztráció miatt fontos köztársasági elnököt nem a nép, hanem Németországhoz hasonlóan a képviselőház, a szenátus és a régiók képviselői együttesen választják: a folyamat január 24-én, szűk három hét múlva kezdődik. A szavazás első három fordulójában kétharmados, utána már sima feles többség kell ahhoz, hogy valaki beköltözhessen a római Quirinale-palotába. Többsége azonban sem a balközépnek (Demokrata Párt, Öt Csillag Mozgalom és pár kisebb párt), sem a jobbközépnek (Matteo Salvini Legája, Giorgia Meloni Fratelli d’Italiája és a Berlusconi-féle Forza Italia) nevezett tábornak nincs, így valahogy a centrumnak nevezett, ideológiailag sokszínű kispártok körében kell majd halászni voksokat. A bukott miniszterelnök, a közutálatnak örvendő firenzei balliberális Matteo Renzi elemében érezheti magát: az előző, ötcsillagos miniszterelnök, Giuseppe Conte megbuktatása és Mario Draghi miniszterelnökké választása után kispártja ismét tényező. Mivel a szavazás titkos, ezért bőven lehetnek meglepetések, nem várt nagy bukások.

Azt persze nem lehet tudni, hogy Berlusconi tényleg komolyan gondolja-e a jelöltségét. Ahogy azt sem, hogy az Öt Csillag Mozgalom tényleg szeretné-e, hogy a 80 éves jelenlegi elnök, Sergio Mattarella elvállaljon még egy hétéves ciklust. Ahogy azt is csak sejteni lehet, hogy a legesélyesebb, maga mögött széles támogatottságot és pártokon átívelő konszenzust felmutatni képes jelöltként emlegetett, az 50 év felettiek számára a covid elleni oltást épp kötelező tevő 74 éves Mario Draghi azért csak átülne a miniszterelnöki székből az elnökibe. Miután a Rómában eleve nagy befolyással bíró Washington is őt akarja, erre elég nagy az esély, az addig megjelenő híreket pedig betudhatjuk annak, hogy miközben megy a színház, a függöny mögött Draghi helyére épp miniszterelnököt keresnek, lehetőleg olyasvalakit, aki alatt az egységkormány nem esik rögtön és annyira szét, hogy előrehozott választást kelljen tartani, és tisztán jobboldali kormány vegye át Olaszországot.

Nem nagyon akar senki a szerb elnök ellen indulni

Aki szerint a még mindig nem összeállt közös lista és a hetedik frakción való veszekedés miatt a magyar ellenzék kaotikus helyzetben van, nézzen kicsit délre.

Szerbiában nagyjából úgy, mint Magyarországon, összefogott az előző választást még bojkottáló centrista ellenzék, persze nem mindenki: a Szerb Haladó Párt és mindenféle szatelitjei ellen elindul egy balközép, liberális, konzervatív pártok alkotta centrista koalíció (ez itthon kb. a mostani hatpárti összefogásnak felel meg, csak épp Kunhalmi Ágnes vezetésével, 16-18%-ra mérik őket), egy zöld-balos lista (mintha Márki-Zay Péter összeállna az újbaloldali Szikra Mozgalommal és helyi város- és környezetvédő egyesületekkel, 10% körül mérik őket) és két kifejezetten nacionalista, semlegesség- vagy akár Oroszország-párti blokk 5% körül. A kisebb pártok és listák, hogy láthatóvá tegyék magukat, indítanak elnökjelölteket, a legerősebb, nagy ellenzéki összefogásnak azonban eddig nemet mondott mindenki arra, hogy ő legyen az a legesélyesebb, de így is bőven esélytelen elnökjelölt, akit borítékolhatóan megver majd, a kampányban pedig ízekre szaggat(tat) a regnáló Aleksandar Vučić. Mivel a listát alkotó pártok elnökei vagy ritka népszerűtlenek vagy kategorikusan elzárkóztak az indulástól, ez ritka nehéz szülés lesz, nem beszélve arról, hogy még Belgrád főpolgármesteri posztjára sincs meg a jelöltjük, holott ha valamit, azt tényleg reális esélyük van elnyerni. És ha három hónappal a választás előtt még jelölt sincs, úgy az egész kampány egy nagy improvizáció lesz: a szerb ellenzék már csak a csodában bízhat.

(Bukovics Martin)

---

Mi Pumukli genderidentitása? És mit köszönhet neki Közép-Európa?

Bejárta a magyar sajtót a hír, hogy az egyik magyarországi kormányhivatal – lakossági bejelentés után – két hétig vizsgálta, hogy többek között a bajor Pumukli (Pumuckl) figurája sérti-e a „normális“ nemi szerepeket. Természetesen lehetséges, hogy csupán trollkodásról – avagy koboldkodásról – van szó, és a lakossági bejelentő pusztán a létező jogi szabályozás abszurditására akart volna rámutatni. Ez azonban nem sikerült neki, mert az illetékes kormányhivatal nem állapított meg jogsértést.

Pumuklinak tehát papírja van arról, hogy nem veszélyezteti a „normális“ nemi szerepeket. Pedig akár még el is lehetett volna őt ítélni, ugyanis

számos tekintetben ütközik az életmódja a konzervatív elvárásokkal. A kobold ugyanis szingli, nem dolgozik semmit, azaz munkakerülő, eleve nem tudni, hogy be van-e jelentve Münchenben (vélhetően nem, elvégre Eder mester nem szokott róla másoknak sokat mesélni), azaz az sem kizárt, hogy illegálisan tartózkodik az Európai Unió területén.