Olasz vendetta, horvát euró, macedón kilátástalanság

Jó reggelt! Ma alsó hangon három helyre nézünk el.

• Rómába, ahol folyik az exkormányfők szokásos utódbuktató vendettája: miért bukhat meg Mario Draghi, és mi szólhat ezellen?

• Pécsre, ahol Filakovity Dusán borkereskedő beszélt arról, milyen hatásai lesznek annak, hogy 2023-tól Horvátország belép az euró- és a schengeni övezetbe;

• a Balkánra: mit kell tudni az Észak-Macedónia EU-tagjelöltségéről szóló hurráoptimista hangokról, és miért baromira álszentek ezek?

---

Összeomlik szerdán Olaszország?

Hiába az ukrajnai háború, az energetikai válság, az elszabadult infláció, Olaszország a hagyományaiból nem enged:

évente legalább egyszer kell egy kormányválság, amit lehetőleg a korábbi kormányfő idézzen elő bosszúból az utódja ellen.

Míg eddig ez a szerep Matteo Renzire hárult, most azon Giuseppe Conte professzor viszi az ő szerepét, akit tavaly év elején Renzi buktatott meg.  

Mi történt az előző részekben?

Röviden az előtörténet: miután tavaly eléggé mondvacsinált okokból Renzi sikeresen verte szét a balközép és az Öt Csillag közös kormányát, Conte lemondani kényszerült, akinek a helyét az egykori európai jegybankelnök, Mario Draghi professzor vette át – mégpedig egy olyan széles nemzeti egységkormány élén, amelyben ötcsillagosok, balközép demokraták, szelsőbalosok, Renziék, de Silvio Berlusconiék és Matteo Salviniék is helyet kaptak.

Draghi pedig tényleg „Super Marioként“ tudta azóta nemcsak lecsendesíteni az olasz politikát és egyenesbe hozni a gazdaságot, de Salvinit is lenyugtatta,

akinek pártjában, a Legában eleve sokan örültek annak, hogy a korábbi harsány mindenellenességet polgári, felelősségteljesebb, EU-párti kurzus váltja fel. A békének legalább jövő tavaszig ki kellett volna tartania, akkor tartják ugyanis a parlamenti választásokat.

Az ukrajnai háború kapcsán is meglepő egység alakult ki a legtöbb olasz pártban. Miközben Salvininek egykori Putyin-pártisága miatt kellett magyarázkodnia és ezért most atlantista „jófiúként“ kezdett el viselkedni, az ellenzéki jobboldali Giorgia Meloni a neofasiszta Olaszország Fivérei párt élén még Draghinál is atlantistább akar lenni. Azaz bírálat hosszú ideig legfeljebb tőle jött, és az is csak azért, ha és amiért a Draghi-kormány esetleg nem tűnt eléggé elkötezettnek Ukrajna mellett. Meloni színeváltozását nagyban magyarázhatja, hogy ő egyben azon európai pártcsalád, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) vezetője is, amelyben a harcos Moszkva-ellenes lengyel vagy cseh kormánypárt is ül – és ahová vélhetően éppen ezért egyre kisebb eséllyel tudhat csatlakozni a Fidesz.

Eközben az olasz pártpolitikai térkép is egyszerűsödött: Míg 2018-ban még a populista elitellenes pártok, az Öt Csillag és Salvini Legája, szerepeltek jól, mostanra visszaállt a balközép és a jobbközép közötti verseny, bár még mindig nincs eldöntve, hogy Meloni vezetheti-e a jobbközepet.  

Az Öt Csillag hullik

A helyzet leginkább az Öt Csillagot viselte meg, amely tankönyvszerűen bizonyította be, hogy egy populista, elitellenes párttal nagyobb katasztrófa, mint a kormányzati szerepvállalás lehetősége, nem is történhet.