Nyolc ok, ami miatt az Isten óvjon minket Von der Leyen újrázásától

Bitte, nicht! Fotó: Alain Rolland © European Union 2023 - Source: EP

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a héten bejelentette, amit eddig is sejteni lehetett: pályázik még egy ciklusra. Ez legfeljebb az átláthatóság miatt jó hír: előre lehet látni a sötét fellegeket ahhoz képest, hogy von der Leyent 2019-ben meglepetésként húzták elő a kalapból az eredeti néppárti csúcsjelölt, az Orbán által megpuccsolt Manfred Weber helyett. Az Európai Bizottság teljesítménye az elmúlt öt évben olyan mélyrepülésben volt, hogy olykor az amúgy elkötelezett EU-pártiak is csak bólogatni tudtak Orbánék néhány fröcsögő (és sajnos teljesen jogos) brüsszelezésére. Nyolc okot mondunk, amik normális esetben akár már egyesével is elegendők lennének arra, hogy von der Leyen újrajelölése szóba se kerüljön.

8. A választópolgárok hülyének nézése

Von der Leyen nem szereti a választásokat. Hiába politikus ő már vagy huszonpár éve, éles helyzetben soha nem tudott nyerni, pártjában, a német kereszténydemokrata CDU-ban pedig rendre ő kapta a legkevesebb voksot a pártfunkciókra megválasztott jelöltek közül. Mindig mindenhová listáról került be: a parlamenti választáson háromszor is legyőzte az egyéni mandátumért folytatott küzdelemben egy átlagos szocdem káder. Ennek ellenére is Angela Merkel egyik pártbeli ellenfelének számított: híres és jó európai kapcsolatokkal rendelkező politikuscsaládból származik, az LSE-n és Münsterben tanult, hét gyereke van, főleg családi és szociális portfóliókat vitt (de elég keményen, Alsó-Szászországban eltörölte a vakoknak járó szociális támogatást, amit távozását követően azonnal vissza is állítottak), azaz ő tudott lenni az

a nagypolgári, családos nyugatnémet nő, akit a karrierista, ellenfeleivel szemben kíméletlen, gyermektelen keletnémet Merkellel szembeállíthattak. Valószínűleg ez a fő oka annak, hogy miért került mindig jó pozíciókba: mert ő lehetett a B-terv.

Sokszor sok helyen leírták már, hogy az Európai Bizottság élére úgy került von der Leyen, ahogy előtte mindenki, hogy a tagállami miniszterelnökök egyeztek meg a személyéről, kikerülve azon Spitzenkandidat-rendszert, amivel a magának egyre nagyobb befolyást intézni akaró Európai Parlament zsarolni igyekezett a tagállami vezetőkből álló Európai Tanácsot: mondván csak olyan embert szavaznak meg a Bizottság élére, aki valamely pártcsalád listavezetőjeként indult az európai parlamenti választáson, hogy azért némi közvetlen demokratikus legitimációval is rendelkezzen az illető. A bajor néppárti Manfred Weberből azonban nem kért többek közt Orbán Viktor, ahogy a balközép csúcsjelöltből, Frans Timmermansból sem: zárt ajtók mögött végül Emmanuel Macron és Angela Merkel lenyomták a többiek torkán von der Leyent kompromisszumos jelöltként. Az embert, aki a 2019-es EP-választás napján még valószínűleg nem is sejtette, hogy ismét felfelé bukhat.

A német viccpártosokkal söröztünk épp Strasbourgban, amikor az egyikük megkapta ezt az értesülést Whatsappon egy néppárti asszisztens ismerősétől és hangosan felolvasta azt. Elsőre azt hitte mindenki, viccel, valaki le is csapta a poént, hogy ez nem is hülyeség, és este ki kellene adni egy sajtóközleményt, hogy a Die Partei Ursula von der Leyent jelöli: a német közéletben botrányról botrányra bukdácsoló védelmi miniszter akkor politikai pályája végén látszott. Mikor aztán egymás után jöttek a pushnotik az okostelefonokra Spiegel- és Welt-cikkekkel, elhittük ugyan, de nem értettük. (Azóta se.) Megkaptuk a Bundesmuttitól az Euromuttit, írtuk akkor döbbenten, a plágiumbotrányával, a furcsa tanácsadói szerződéseivel és a német hadsereg lerohasztásával elmagyarázva, miért nem predesztinálja az égvilágon semmi az addig minden pozíciójából felfelé bukó németet a posztra, hacsak nem maga a tény, hogy mindenhonnan képes felfelé bukni. A pontot az i-re végül az Európai Parlament tette fel, amely hülyét csinált magából, és hónapokon keresztül sulykolt ígérete ellenére megválasztotta az EP-választáson nem indult politikust.

Von der Leyen jelen állás szerint úgy akar Spitzenkandidat lenni, hogy az EP-választáson idén sem tervez indulni: azaz szépen eltemetik ezt az intézményt. A CDU ugyanis a bejelentéskor egy szóval nem említette, hogy valamilyen listájukat vezetné az elnökasszony, arról van csak szó, hogy az Európai Néppárt bukaresti kongresszusán őt terjesztik elő a pártcsalád csúcsjelöltjének. Ott úgy tudni, a lengyel Polgári Platform és a görög kormánypárt biztosan támogatja, nyilván a CDU is, így

az épp legerősebb pártok már mögötte vannak. Neki így kényelmes: minek mérettetné meg magát, ha az elitek támogatása már eleve megvan?

És mint a Welt írja, a német kormánykoalíció pártjai (a nacionalista politikát rendre elítélő szociáldemokraták, a liberálisok és a Zöldek) is automatikusan besorolnának von der Leyen jelöltsége mögé, amennyiben az Európai Néppárt nyerne idén júniusban az EP-választáson. Mégpedig azért, mert amúgy fennállna a veszélye, hogy idézzük: egy másik tagállamhoz kerülne a bizottsági elnöki poszt. Megvan amúgy, hogy mi lenne von der Leyen célja egy második ciklusban? A demokrácia erősítése.

7. A politikai zöldrefestés hagyatéka

Amikor 2019-ben a nyugat-európai zöldpártok a Greta Thunberg által felkorbácsolt hullámokat meglovagolva történelmi sikert értek el az európai parlamenti választásokon, a von der Leyen vezetésével felálló új Európai Bizottság is ki akarta zöldíteni magát, hogy az EP-ben összeálló néppárti-szocialista-liberális szuperkoalíció elitje ne érezhesse magát fenyegetve az akkor feltörekvő zöldek által. A Bizottság fő kitűzése ciklusra az európai gazdaság kizöldítése, a Green Deal volt. Politikai súlyt is adtak neki: Frans Timmermans bizottsági alelnök, a szocialistákat az EP-választásokon vezető csúcsjelölt vitte a portfóliót, mígnem évekkel később látva a rábízott portfólió sikertelenségét, vissza nem ment Hollandiába a hazai politikába.