Népszavazás: kimozdul az LMP a szuperpozíció állapotából?
A Schrödinger macskája példázatról ismert szuperpozíció a kvantummechanikai rendszerek azon állapota, amikor azok egyidejűleg két vagy több helyzetben is létezhetnek egyszerre, például van/nincs állapotban. Mióta Ungár Péter az elnöke,
az LMP ebben az állapotban van: egyszerre van is, és nincs is.
Hiába van országgyűlési frakciója és számos önkormányzati képviselője, csak a pártelnök-milliárdos odaszólogatásai látszanak a nyilvánosságban. Az egyarcúságot tetézte is a párt azzal, hogy úgy tette az EP-lista élére Ungárt, hogy ő csak szimbolikus jelölt, és valójában Schmuck Erzsébet társelnök menne ki EP-képviselőnek. Az akkumulátorgyárak és az erdőirtás elleni felháborodási hullámot ugyan meg tudták lovagolni ideig-óráig, mégsem voltak képesek az 5%-os parlamenti küszöb fölé nőni.
Múlt héten az LMP egyik, a kiemelt beruházásokról szóló törvény eltörléséről szóló népszavazási kérdése átment a Kúria szűrőjén. Bár másfél éve még azt állította a párt, hogy akkor lehet csak Magyarországon népszavazás, amikor a Fidesz azt saját szempontjából előnyösnek tartja, most mégis megpróbálkoznak vele. Ha Fidesz-közeli jogászok, a zöldpárt ellenzéki rosszakarói, esetleg a felelősség súlyától megijedő LMP maga nem támadja meg a Kúria döntését az Alkotmánybíróságon, akár még idén elkezdődhet a népszavazás kiírásához szükséges kétszázezer aláírás összegyűjtése.
Ez egy make-or-break szituáció a párt számára: a DK-n kívül nem sok szövetségese maradt Ungáréknak egy ilyen volumenű kampányhoz, a DK viszont megígérte, hogy negligál minden népszavazási kezdeményezést.
Ha az LMP a téli politikai uborkaszezonban a legkeményebb külső körülmények között egyedül is összegyűjti az aláírásokat, nagyon valószínű a sikerük a 2024-es európai parlamenti választáson is. Amennyiben viszont érdektelenségbe fullad a kezdeményezés, nehéz lesz a politikai túlélés Ungár számára, mert az általa elfoglalni kívánt ellenzék ellenzéke pozícióra már bejelentkezett hitelesebben a Mi Hazánk és a Kutyapárt. Az Ungár által is bejátszott intellektuális politikai pályán a Vona Gábor-féle Második Reformkor vonzóbb lehet a fiatal városi értelmiségi szavazórétegnek az establishment kritikájával. Talán a büszke kelet-európaiság és az EU-elit balos kritikája azok az unikális dolgok, amikkel Ungár egyedül rendelkezik jelenleg a magyar politikai pályán, de nem tudni, hogy van-e elég olyan ember, akiket ezek megmozgatnak annyira, hogy az LMP-re aztán le is szavazzanak.
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokról szóló törvény eltörlésével az Orbán-rendszer egyik tartóoszlopa rendülne meg:
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.