Olaszországban nem lesz fasizmus. De akkor mi lesz?

Jó reggelt! Bár nem ígértünk hírlevelet mára, meghajoltunk a Történelem Akarata előtt:

• Kik az olaszországi választás nyertesei? Mi miatt retteghet Matteo Salvini? Miért sikerült a felszínen tartania az Öt Csillag Mozgalmat Giuseppe Conténak? Mennyire fasiszta Giorgia Meloni? Techet Péter nagyelemzése!

• Mi történt a csehországi választáson, megbukott-e a kormány? Prága megremegett, Andrej Babiš és a szélsőjobboldal pozíciókat szerzett: Bukovics Martin foglalja össze röviden a tanulságokat és a szokatlan helyezkedéseket.

• És mi van most Bosznia-Hercegovinában a választás hetében? Erről ír a hírlevélben (illetve fog majd beszélni ma este 8-kor az újvidéki Autonómia portál Észverés című élő online adásában) Bukovics Martin. Jó olvasást!

---

Nyert Meloni és az Öt Csillag – de ki győzött?  

A vasárnapi olasz választás két legnagyobb nyertese a posztfasiszta Giorgia Meloni elnökölte Olaszország Fivérei (Fratelli d’Italia, FdI) párt és a Giuseppe Conte exminiszterelnök vezette Öt Csillag Mozgalom. Miközben Meloni sikerére mindenki számított, annak aránya azért meglepő: az összes északi körzetet is elvitte, és jelentősen lehagyta a szövetségeseit, Matteo Salvinit és Silvio Berlusconit.

Eközben az Öt Csillag Mozgalmat sokan már temették, elvégre négy évnyi kaotikus kormányzati részvételek után kellett most Contééknak eljátszaniuk az örök rendszerellenzékit – de sikerült. Az Öt Csillag Mozgalom országosan alig maradt le a balközép Demokrata Párttól, miközben Dél-Olaszországban és a szigeteken ők a legerősebb párt, Nápolyban egyenesen a 40 százalékot is megugrották egyedül.

Meloni jobboldali, Conte pedig inkább baloldali. Most akkor lehet-e mondani, melyik oldal nyerte meg a választást Olaszországban?

Hivatalosan természetesen az olasz jobboldali koalíció, elvégre az a szavazatok 44 százalékát és – a nagyon aránytalan választási rendszernek és a baloldal megosztottságának köszönhetően – a stabil többséget szerezte meg a római parlament mindkét házában. Giorgia Meloni az olasz történelem első női miniszterelnöke, és az 1945 utáni Olaszország első neofasiszta múltú kormányfője lehet.

Ezzel szemben a baloldal leszerepelt: a Demokrata Párt a 20 százalékot se ugrotta meg, és miniszövetségeseivel együtt számos hagyományos baloldali körzetet is elbukott. Egy ideig úgy nézett ki, hogy még akár Bolognát is viheti a jobboldal, ami tényleg olyan, mintha Angyalföldön nyerne a Fidesz.

Az Öt Csillag eredménye szép, de azt nem lehet egy az egyben hozzáadni a Demokratákhoz. A harmadik tábor a balközépen belül, azaz a Carlo Calenda és Matteo Renzi fémjelezte koalíció pedig a várakozások alatt szerepelt, nem tudta megszerezni az összes centrista voksot, azok egyrésze maradt Silvio Berlusconi Forza Italiájánál.

Azonban ha a képet kis darabokra nagyítjuk, más is látszik: a jobboldal győzelme és a baloldal veresége ugyanúgy relatívvá lesz.  

Humora is van. Fotó: Giorgia Meloni / Facebook

1. Nyert a jobboldal, de kirobbant a balhé a Legában

Meloni nyert, de közben Matteo Salvini Legája olyan csúnyán omlott össze, hogy a politikus a választási éjszakán még sajtótájékoztatót se tartott. A párt összesen 8,7 százalékot ért el. Ráadásul

azon északi régiókban, amelyek eddig a fellegvárai voltak, mindenütt harmad- vagy feleannyi voksot kapott csak, mint Meloni, azaz az Olaszország Fivérei szépen átvették a legás északi jobbközép polgárságot.

Abban a Venetoban, ahol a Lega kirobbanthatatlan állampártként uralkodik, Salvini most csak 14 százalékot kapott. A Lega összeomlott Lombardiában vagy a Trieszt központú friuli régióban is, holott mindkettő élén szintén legás politikusok álltak, akik érthető okból kissé dühösek, mert saját posztjukat is féltik. Kiderült: Salvini nagy ötlete, hogy az egykoron északi szeparatista pártból egy összolasz szélsőjobboldalt csináljon, nem működik. Északon elment a szavazóik többsége, délen pedig alig jöttek újak (Nápolyban még két százalék se ikszelte a Legát).

Luca Zaia, Veneto nagyhatalmú legás ura „nehéz helyzetről“ beszél – ami alatt értelemszerűen a pártelnök, Salvini helyzetét érti. Kissé világosabban fogalmaz a párt egykori lombardiai főtitkára, Paolo Grimoldi (aki idén már nem is indult a választáson): szerinte Salvini vegye sürgősen a kalapját. Salvini ezzel szemben arról beszél, hogy „soha ennyi energia és munkakedv“ nem volt benne, mint most, és már inkább a miniszteri bársonyszékét választaná ki.

Salvini irányvonala azonban elbukott, és azt nem is lehet helyrehozni. Az olasz politika majd tízéves Nagy Kérdése, miszerint ki lesz Berlusconi utóda a jobbközép élén, most vasárnap eldőlt: Giorgia Meloni. Még egy másik Olaszország Fivérei párt nem kell, márpedig Salvini legfeljebb csak ennyit kínálhat.

A Lega egyetlen esélye, ha visszahúzódik északra, és visszaszerzi az északi polgárságot. Ha ezt nem teszi, Meloni akár a maradék szavazóit is elviheti, a gát ugyanis áttört: az egykori legás polgárság gond nélkül és nagy arányban szavaz át a posztfasisztákra.

Salvinit így a pártelnöki poszton követheti akár maga Luca Zaia is, bár neki elég a velencei dózseség. Ha viszont Mario Draghi kormányának hivatalban lévő gazdaságfejlesztési minisztere, Giancarlo Giorgetti lenne az elnök, a Lega legalább a mérsékelt jobbközép szerepet vihetné, a politikus ugyanis már eddig is annak volt a híve, hogy ne Le Penekkel meg Orbánokkal, hanem a német kereszténydemokrata CDU-val barátkozzék a párt – azaz az Európai Néppárt tagja legyen.

Salvini helyzete súlyosabb, mint Berlusconié. Noha a Forza Italia is jelentősen visszaesett, ők azért megőrizték a biztos bázisaikat, ráadásul sokkal többre, mint amit most kaptak (8 százalék), nem is számítottak. A Forza Italiának pedig – éppen az EPP-tagsága miatt – van sajátos megkülönböztetőjegye, amivel a Salvini-féle Lega jelenleg nem rendelkezik. Salvini ma csak egy rosszul sikerült Meloni-kópia lehet.

Noha az új jobboldali kormánynak stabil többsége lesz, a Legán belül várható robbanás a kormány stabilitását veszélyeztetheti. A Legában elindulhat a harc a kevés miniszteri székekért, a régiós elnökök pedig bizonyosan szabadulnának Salvinitől, mert az ő nevével még a régiós választásokat is elbukhatják.

Amiért mégsem azonnal robban a párt, az éppen a rossz politikai helyzete és a felhalmozott adóssága, amit nem akar senki sem azonnal átvenni: szenvedjen még egy kicsit Salvini, mielőtt végleg elbúcsúztatják. Ez azonban nem lesz konfliktusmentes, pártszakadások, kilépések is kísérhetik – azaz ha a Legán múlik, a Meloni-kormány alatt se maradunk kormányválságok nélkül.  

2. Olaszország nem lett teljesen jobboldali

Az olasz választási rendszer értelmében a mandátumok kicsit több, mint harmadát egyéni körzetekben osztják ki. Mivel a baloldal megosztottan indult, ott is vesztett, ahol összefogva lehetett volna esélye: emiatt a jobbközép valóban letarolta az országot. Csak picike piros foltok vannak pár hagyományosan balos város (Bologna, Firenze) körül, meg egy nagyobb sárga (azaz ötcsillagos) folt van Nápolynál – az ország egésze azonban a jobboldal kékjébe borult.

Azonban a listás szavazatokban a jobboldal „csak“ 44 százalékot szerzett. Egy arányos rendszerben tehát még az egyszerű többségük se lenne meg. Olaszország nem lett tehát sokkal jobboldalibb, mint amilyen egyébként is volt. Pusztán eldőlt, hogy Meloni a jobboldal vezére, és az aránytalan mandátumkiosztás miatt a jobboldal tényleges támogatottságánál több képviselőt, szenátort küldhet Rómába.

Ha nagyon megengedőek vagyunk, akkor baloldalként összeadhatjuk a demokratákat, az ötcsillagosokat és a szociálliberálisokat – akik így együtt majdnem 49 százalékot szereztek, azaz többet, mint az egységes jobboldal.

Azonban szavazókat nem lehet csak így összeadni Olaszországban sem. Az Öt Csillag számos híve nem biztos, hogy leszavazott volna egy közös baloldali listára. Másrészről ha össze is lehetne adni őket, a pártok mégsem akarták ezt, ami mutatja a mély megosztottságot a balközépen. A balos összefogás talán nem akkora nehézség, mint a magyar ellenzéké (mert nem lenne benne jobboldali Jobbik, LMP vagy Márki-Zay Péter), de azért egy DK-MSZP-Párbeszéd-Momentum-összefogás se lenne egyszerű.

A balliberális Domani napilap hétfői vezércikke szerint „a technokrata kormány elhozta a jobboldalt, a jobboldal meg elhozhatja a baloldalt“. Azaz Meloni győzelmét főleg annak köszönheti, hogy ő végig ellenzékben volt és Mario Draghi kormányába se szállt be. A jobboldali kormányzat azonban előhívhat olyan társadalmi ellenállást – például ha elkezdi tényleg megnyirbálni a szociális segélyeket –, amelyekre egy egységes baloldal lehetne a logikus válasz. A szociális politika azonban főleg az Öt Csillagnak fontos. A Demokraták legfeljebb szavak szintjén szociálisak, a szociálliberálisok meg igazából egy neoliberális polgári erő, amelyet inkább az identitás- és társadalompolitika miatt lehet baloldalra sorolni.  

3. Az Öt Csillag maradt, a Dél leszakadt

A választások legnagyobb meglepetése, hogy az Öt Csillag relatíve jól szerepelt – és beseperte egész Dél-Olaszországot. Miközben északon kispárttá zsugorodott, addig az összes déli és szigetlakó szavazó között ők a legerősebb párt. Ennek oka egyszerű: egyedül Giuseppe Conte kampányolt szociális kérdésekkel.

Mivel Meloni maga is északon lett most már erős (Salvini igen nagy örömére), a dél potenciális politikai veszélyforrássá, ellenállási gócponttá alakulhat egy nagyon neoliberális-jobboldali kormánypolitika esetén. Conte professzor még a választási kampányban polgárháborúval fenyegetőzött, ha Meloniék hozzányúlnak akár egy ujjal is a szociális segélyekhez.