Nem dolgoznak, rátelepednek

Jó reggelt! Lesz ma szó az Orbán-kormányok alatti tüntetésekről, a Jobbikról és a néppártiságról, gázról, Ausztriáról és Montenegró nagy napjáról. Jó olvasást!

---

Basszák meg, nem dolgoznak
Basszák meg, rátelepednek

A kapkodva, még a következő adóévet sem kivárva, a társadalmi vita látszatára sem adva lóhalálban elfogadott, több százezer magyar megélhetését veszélybe sodró KATA-törvényről sokan írtak már sokat az elmúlt pár napban. Én Mike Károly konzervatív közgazdász Válasz Online-on megjelentetett nézeteit osztom, de jó szívvel együtt tudok érteni Rajcsányi Gellért, a Mandiner társ-főszerkesztőjének kritikáival is.

Én a törvénnyel szembeni ellenállás – a keddi hídfoglalós és a szerdai Momentum által szervezett tüntetés – egy érdekesebb aspektusára hívnám fel a figyelmet: megint felbukkantak azok a hangok, melyek szerint a pártok a legnagyobb tisztelettel rohadjanak meg, amiért „rátelepedtek” a tüntetésre.

Ugyanis a kedd reggeli tüntetést eredetileg még párthovatartozás nélküli civilek szervezték, ahol aztán megjelent minden valamirevaló ellenzéki politikus, Szabó Tímea szelfizett, a Momentum a Margit hídra vezényelte a tömeget, hogy aztán a szerda esti tüntetést már rögtön ők szervezzék a Kossuth térre. Hát nem szörnyű, hogy ezek a bukott politikusok, parlamenti fizetésből élő semmirekellők mindig megjelennek élősködni, mikor a tisztalelkű civilek elkezdenek szervezni egy tüntetést?

Gelencsér Ferenc Momentum-elnök a keddi tüntetésen. Fotó: Momentum, Fb

Hát, nem. Ugyanis a pártoknak ez a dolguk.

Visszatérő és jogos kritika az ellenzékkel szemben, hogy két kulcsfontosságú pillanatban – Márki-Zay Péter előválasztási győzelme után, valamint a választási vereséget követően – is eltűntek a politikai színtérről és átengedték a kezdeményezést a Fidesznek. Ilyenkor szokták a mindentudó publicisták hangsúlyozni, hogy az ellenzéki elit lusta és alkalmatlan, ezért takarodjon.

Volt, aki ezt önként megtette (Fekete-Győr András vagy Karácsony Gergely), volt, akivel megtették mások (Jakab Péter), és volt, ahol az égvilágon semmi nem változott (óbaloldal). Egy viszont biztos: egyszerre számonkérni az ellenzéki elit semmirekellő lustaságát, és azt, hogy orvul „rátelepednek” a politikai mozgolódásokra, minimum álszentség. Mintha az ácsoknak azt mondanánk, hogy takarodjanak a tetőktől, vagy a programozóknak, hogy mars a számítógépek elől.

Még valami. Van két példa, amikor a magyar ellenzék nem telepedett rá a mindentudó civil tüntetésekre: a médiatörvényből sarjadt ki a Milla, a netadótüntetésekből pedig a MostMi nevű akármi. A Milla 2014-re meg is szűnt, a MostMi pedig igazából sosem indult el. Nem csoda: ezek alapvetően civil szerveződések, aki bennük van, nem pártpolitikus, és a munka mellett szabadidejében, szenvedélyből csinálja az egészet.

A pártok pedig ezzel szemben érdekképviseleti szervek. Ne lepődjünk meg, ha néhanapján érdekeket képviselnek. Például most a katásokét.

Szóval, mi lenne, ha nem háborognánk akkor, amikor a magyar ellenzék legalább végre azt csinálja, ami mindig is a dolga lett volna?

(Illés Gergő)

---

Néppártot nép nélkül hogyan?

Még pár gondolat az érdekképviseletről. Egy párt általában jól körülhatárolható társadalmi csoportok érdekeit képviseli: egy szocialista a munkásosztályét, a jobbközép a középosztályét, a liberális a vállalkozókét, a szélsőjobb a nemzeti radikálisokét, a néppárti gyűjtőpártok pedig minél több társadalmi rétegét egyszerre.

Ha egy párt megszűnik képviselni egy korábban általa képviselt csoport érdekeit, akkor az érdekképviseletben űr keletkezik, amit minden bizonnyal egy újabb párt fog feltölteni – hiszen a képviselt választók nem szűntek meg létezni attól, hogy a pártjuk igen. A jelenség legtipikusabb példája a közelmúltból a Jobbik ún. néppártosodása.

Ahogyan a Jobbik széljobból eltolódott középre (vagy Jakab Péterrel már Isten tudja, hova), úgy a helyén keletkező űrt a Mi Hazánk kitöltötte, hiszen a nemzeti radikális szavazók javarésze nem kajálta be a parizerpopulizmust. A Jobbik a szavazók elvesztését pedig azzal magyarázta rendre, hogy ők bizony egy szociálisan érzékeny, nemzeti, jobbközép néppártot akarnak építeni, aminek már nem kellenek a nemzeti radikálisok. Azontúl, hogy a szlogen abszolút koppintás – a HC Strache-féle osztrák Szabadságpárt szlogenje volt még a Soziale Heimatpartei, vagyis a szociális, hazafias párt –, a koncepcióval van egy nagyon komoly probléma.