Mostanra mindenki kivillantotta a foga fehérjét
Orbán Balázs doktorija, Georgescu és a román alkotmánybírók viselt dolgai, bukaresti zsidók
Jó reggelt, ráfordulva a román elnökválasztási döntőre, ez a mai menünk:
Mi az igazi botrány az Orbán Balázs-féle doktoris ügyben? Bakó Bea írt erről.
Kamuzás az életrajzban, összezáró rendszerpártok, legionárius haver a stúdióban. Hogyan fordul rá Románia a mindent eldöntő elnökválasztásra? Összefoglaljuk.
Miért viselkedett ennyire furcsán a román alkotmánybíróság az elnökválasztás kapcsán, egyáltalán mennyire veszik komolyan őket? Kuti Csongort kérdeztük.
Georgescu kapcsán rendre előkerül az antiszemita, legionárius ideológiája. Mi inkább a bukaresti zsidókról beszélünk: mi van velük, egyáltalán mennyien vannak még? Gilbert Saim, a bukaresti Kórustemplom kántora mesélte el nekünk.
Mással íratott doktori? Mással íratott tanulmány?
Nem most kezdődött az akadémiai potyázás
Mikor elkezdődött az Orbán Balázs disszertációja utáni felhorgadás úgy két hete, először felröhögtem: azok után, hogy a miniszterelnök politikai igazgatója épp megúszott egy vállalhatatlan megszólalást Ukrajnáról és 1956-ról, ami után jobb helyeken illene azonnal lemondani, most szépen mártírrá avatják azzal, hogy politikai alapon elvitatnák tőle a doktori disszertációja mögötti teljesítményt.
A diktatúrától rettegő kérlelhetetlenek ugyanis a diktatúra aljas szolgáitól véletlenül sem politikai, hanem jogállami alapon tagadták volna meg az egyenlő esélyeket a tudományos fokozatszerzésre, ugye... És a diktatúra elleni harc szent célja által motiváltan álltak bele az opponensi munkát lelkiismeretesen végzőkbe, akik nyilván csak szervilis idiotizmusból kifolyólag gondolhatják úgy, hogy képesek egy dolgozatot a szakterületükről objektívan bírálni. Frászt, az Orbán-diktatúrában ilyen nincs, itt csak megfélemlítés és jogállami lázadás, behódolás és elhatárolódás létezik.
Mindenesetre én úgy voltam vele, hogy várjuk ki, mi lesz ebből, több okból is.
Egyrészt, bár nekem – az ügyben rendre megszólalókkal ellentétben – van alkotmányjogból PhD-m, nem éreztem magam elég szakavatottnak ahhoz, hogy a disszertáció elolvasása nélkül véleményt alkossak az ügyben, pusztán a hírhedtté vált tézisfüzet alapján. Másrészt meg én azt a PhD-t nem magyar egyetemen, hanem Németországban szereztem, így igazából gőzöm sincs, pontosan hogyan kellene kinéznie egy tézisfüzetnek, műhelyvitának, meg ilyesmiknek. (Münsterben ez úgy nézett ki, hogy mindenféle előzetes műhelyvita nélkül beadtad csak magát a dolgozatot, összefoglaló meg minden nélkül, és ha a dolgozat átment a bírálaton, a vizsgán nem azt kellett megvédeni, hanem egy teljesen más témában előadást tartani és kérdésekre válaszolni: a kettőből tevődött össze a minősítés.)
Az ELTE erre hivatott honlapján még mindig nincs fent maga a disszertáció, de a védésről szóló sajtóbeszámolók és mindenekelőtt az opponensi vélemények alapján úgy tűnik, hogy Orbán Balázs nem a nagy semmire kapott doktori címet, hanem tett melót a dolgozatba elméleti és jogösszehasonlító vonalon is.
A kérdés, ami felvetődött, hogy ő tette-e bele a melót, merthogy egy miniszterelnökségi munkatársával közösen írt cikket a tézisfüzetben nem rendesen hivatkozott le, és ennek a munkatársnak a gépén íródott eleve a tézisfüzet. Mi van, ha akkor az egész disszertációt is vele íratta az ádáz politikai igazgató, visszaélve a politikai hatalmával? – sugalmazódik a kérdés, amit mindenki kerülgetett.
Pontosan ez a kerülgetett kérdés az, amiről sokkal inkább, és sokkal általánosabban beszélni kellene Orbán védése kapcsán. Nem kell ahhoz ugyanis politikai hatalom, hogy valaki mással írasson cikkeket, tanulmányokat, aztán odabiggyessze a saját nevét, hogy növekedjen a publikációs listája. Sajnos igencsak elterjedt gyakorlat ez,
rengeteg ilyen sztorit hallani az egyetemi világban: a PhD-hallgató vagy fiatal kutató megírja a tanulmány oroszlánrészét, a prof legfeljebb kanyarít hozzá pár bekezdést bevezetésként vagy konklúzióként, aztán odaírja a nevét, akár ráadásul első szerzőként (a szerzők sorrendje elvileg a beletett munka mennyiségét szokta tükrözni, tehát aki többet dolgozott, az kellene legyen az első szerző).
Ez még a jobbik eset, hiszen úgy is kérhet kutatási segítséget, háttéranyagot, hogy aztán a fiatal kutató társszerzőként akár meg sem jelenik, a munkája láthatatlan marad. Vagy előfordulhat olyan is, hogy szemináriumon a hallgatókat brainstormingoltatja az aktuális kutatási témájáról, hátha jön valami használható ötlet a szemináriumi vitákból vagy a félév végi beadandókból. (Persze ezt lehet etikusan is csinálni, a majdani tanulmány első lábjegyzetében köszönetet mondva a szeminárium, workshop, konferencia résztvevőinek az inputokért, stb.)
Arról, hogy Orbán Balázs élt-e hasonló praktikákkal akár a doktori dolgozata, akár az MCC-s vagy más tevékenysége kapcsán, fogalmam sincs. Mindenesetre, ha már az etikáról, morálról meg összeférhetetlenségről prédikáltak itt egyes egyetemi emberek a disszertáció kapcsán, jó lenne, ha azt is szorgalmaznák, hogy az egyetemek dolgozzanak ki arra stratégiákat, hogy a PhD-hallgatók, fiatal oktatók és kutatók munkája teljes mértékben és láthatóan az övék legyen, a profok pedig ne potyázzanak.
(Bakó Bea)
Mostanra mindenki kivillantotta a foga fehérjét
Ennyire nyílt betekintést a román állam gyengeségébe, sebezhetőségébe és kaotikus működésébe, a nyers hatalmi érdekekbe ritkán kapni, mint most, az ottani választási maraton három hetében. Most vasárnap talán vége lesz: Románia ugyanis eldönti, hogy Elena Lasconi, a neoliberális-nyugatos, tévésből lett kisvárosi polgármester, vagy Călin Georgescu, a szuverenista-szélsőjobboldali önjelölt messiás álljon az élén.
A hét elején kijött egy közvélemény-kutatás arról, hogy hogyan állt a második fordulóba bejutott két elnökjelölt támogatottsága múlt vasárnap, a parlamenti választás napján – a kutatás nagymintás, és a viszonylag pontos exit pollt készítő cég hozta ki, a pártválasztással egyidőben erről is megkérdezve az embereket. Ezalapján Călin Georgescu 58%-on, míg Elena Lasconi 42%-on állt: míg Lasconi főleg a jobbközép USR, a jobboldali Nemzeti Liberális Párt (PNL) szimpatizánsai körében népszerű, addig Georgescu a három parlamentbe jutott szélsőjobbos pártnál (az AUR-nál, az SOS Romániánál és a volt szekus tiszteket meg Onlyfans-lányokat is parlamentbe juttató, Georgescu mellett a semmiből felbukkant POT-nál), valamint a posztkommunista-nacionalista Szociáldemokrata Párt (PSD) táborában vezet.
Az RMDSZ közönsége az egyedüli, amely megosztott – vélhetően a Georgescu-féle nyugatszkeptikus, Ukrajna-ellenes retorika és az ezekhez sokban hasonló fideszes szólamok közötti átfedéseknek köszönhetően –: 50% körül állt mindkét jelölt.
Míg Elena Lasconi, a mélyen hívő ortodox, nacionalista húrokat pengető nyugatos jelölt ezt követően bekeményített a retorikáján – ellenfelét robotnak nevezve, aki talán nem is ember –, nyugat és kelet közötti választásról beszélve, Călin Georgescu egy mérsékeltebb politikus képét próbálta mutatni, de csak módjával, és főleg külföldön. Nemcsak román talkshow-kba ment el, hanem a Politicónak és a Reutersnek is interjút adott, a nemzeti érdekekért kiálló magyar diplomáciát és Donald Trump béke iránti vágyát dicsérve, magát nem orosz-, hanem Románia-párti politikusnak nevezve, és azt szorgalmazva, hogy Romániában nemzeti tulajdonba kerüljenek a bankok, az energia- és élelmiszergyártó cégek, külföldi tőke pedig eleve csak úgy jöhessen be az országba, ha 49%-ban társul be egy hazai vállalkozó mellé. Az ilyesmi aligha volna összeegyeztethető az EU-s szabályokkal, és államfőként egyedül nem is tudná megcsinálni.
Georgescu állítja: nem vezetné ki Romániát sem az EU-ból, sem a NATO-ból, sőt, ő szereti az USA-t, csak épp nem térdenállva, hanem felegyenesedve, egyenlő felekként tárgyalna velük – az EU-s pénzek kapcsán úgy véli, jobb nem lett tőlük az ország, ezért ha nem jönnek, az sem baj, mert Románia egyrészt el tudja látni magát, maga is meg tud termelni egy csomó dolgot, másrészt pénz a világ más részein is rendelkezésre áll, nemcsak az EU-ban. Az Ukrajna védelméhez való román hozzájárulásokat azonnal leállítaná elnökként, a NATO egyik legfontosabb európai katonai támaszpontjáról, a romániai deveselui rakétapajzsról majd később tájékozódna, azon NATO-elvárásról pedig, miszerint a GDP 2%-át hadi és védelmi kiadásokra kell fordítani, azt mondta, Romániának senkivel szemben sincsenek kötelezettségei, a román nép boldogulása az első, ha a pénzt amerikai katonákra költik, az nem a román népnek jó.
Georgescu kapcsán közben több román újságíró is pedzegetni kezdte, hogy az életrajzának fontosabb elemei nagy valószínűséggel nem fedik a valóságot. Az oknyomozásuk szerint Georgescu sem a Római Klub tagja nem volt, sem ENSZ-tisztviselő: a Római Klubnak egy, a Római Klubhoz szervezetileg zéró kapcsolattal rendelkező romániai baráti egyesületét vezette, míg ki nem tették onnan a nézetei miatt, az ENSZ-nél pedig egyrészt külső szakértő volt pár évig, majd egy kis svájci hegyi faluba bejegyzett, az ENSZ nevét is viselő fenntarthatósággal is foglalkozó magánalapítványnál dolgozott. A minta mindkét kamuzásnál ugyanaz.
Miután a román sajtó elkezdett utánajárni Georgescu kampányfinanszírozási furcsaságainak is, Klaus Johannis államelnök számos civil szervezet követelésére feloldotta a titkosítás alól az összes olyan anyagot, amit a román hatóságok – köztük a titkosszolgálatok – készítettek az elnökjelölt TikTok-kampánya kapcsán. Eszerint az a módszer, ahogyan azt koordinálták, kísértetiesen hasonlít arra az orosz kampányra, amivel az ukrán lakosságát próbálták meg influenszerek segítségével a „Testvér a testvér mellett” szlogennel oroszpártivá fordítani a 2022-es katonai invázió megkezdése előtt. Találtak pénzt is: egy üzletemberen keresztül nagyjából 1 millió eurót költhettek el az egészre, több tízezer, részben 2016 óta alvó felhasználói fiókot mozgattak és aktiváltak – a román hírszerzés egy állami szereplő jelenlétét, pontosabban orosz hibrid hadviselést gyanít az akció mögött.
A kérdés – amit sajnos nem válaszolnak meg – továbbra is az, hogy Georgescu eleve az oroszok embere-e, vagy épp egy román titkosszolgálathoz kötődő csoporté, akik vagy tényleg nagyobb befolyásra akartak szert tenni, vagy a szélsőjobbot akarták szétforgácsolni az indításával, csak épp nem számoltak azzal, hogy közben az oroszok – vagy egy másik állam – is megtolják az illetőt
az erőforrásaikkal, jelezve a gyengülő nyugatnak, hogy képesek manipulálni a NATO és az USA számára egyik legfontosabb kelet-európai ország választását, és befolyásolni annak belpolitikai napirendjét. Ha számoltak, az még izgalmasabb.
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.