Miért van ennyi putyinista Olaszországban?
Stefano Bottoni, történész, a Firenzei Egyetem oktatója Ukrajnáról, Putyinról, történelmi párhuzamokról és a kihalásra ítélt kárpátaljai magyarságról: interjú!
Mi az oka annak, hogy Olaszországban rengetegen, akár a mainstreambe nyúlóan védték, támogatták az utolsó pillanatig is az orosz elnököt?
Kik tartanak ki ott még most is Putyin mellett, és miért?
Ki lehet a következő Putyin fejében Ukrajna után, és miért üt most vissza Kijevre, hogy nem fogadja el a kettős állampolgárságot?
Új hidegháború? 1956? Müncheni egyezmény? Mik a legitim párhuzamok?
Miért nincs az etéren eddig szuicid külpolitikát folytató Magyarország abban a pozícióban, hogy hátat fordítson Ukrajnának? És min kellene ehhez felülemelkednie mindenkinek a kárpátaljai magyarság kapcsán?
Mi az oka, hogy a nyugat-európai szélsőbaloldalnak ugyanúgy most is rendben van Putyin, mint ahogy a jugoszláv polgárháború alatt a szerintük a jugoszlavizmust a horvát fasiszták ellenében védelmező Milošević mellé álltak?
Vannak emberek, akik nem állják meg, hogy ne mindig a rossz oldalra álljanak: még véletlenül sem tudnak úgy helyezkedni, hogy ne derüljön ki, hogy nem volt igazuk.
1999-ben a NATO-jugoszláv háború alatt – akkor még Bolognában jártam egyetemre – végigveszekedtem két és fél hónapot. Az összes jó koponya meg volt arról győződve, hogy Szerbiát kell védeni, mert Szerbiát támadják „az amerikaiak”. Persze, Szerbiát nyilván támadta a NATO: vannak partikuláris igazságok, de ott van a big picture. A big picture pedig az volt, hogy a szerbek Koszovót ki akarták füstölni mint olyant, ezt pedig a nyugat próbálta megakadályozni. Az olasz médiában most ismét azt visszhangozzák Ukrajna kapcsán, hogy 1945 óta nem láttunk ilyen háborút. Emberek, maguk átaludták az 1991 és 1995 közötti éveket? Akkor ki volt az agresszor, hogyan zárták körbe, majd ostromolták Szarajevót?
Nemcsak az olasz közvéleményt osztja meg mindez rettenetesen, hanem még a történészszakmát is. Most látszik, milyen mértéket ért el a putyini penetráció: az olasz közvélemény jelentős része meg van arról győződve – főleg balról –, hogy tényleg nácimentesíteni kell Ukrajnát. Az Olasz Történészek Társaságánál elképesztő vita zajlik körlevelekben, persze itt sem Oroszország- vagy Ukrajna-szakértők vitatkoznak, hanem olyanok, akik amúgy valamilyen helyi egylet történelmével vagy az 1944-es Emilia-alsói partizánokkal foglalkoznak: ők meg vannak győződve arról, hogy az ukrán kormány nácik kezében van, és már 2014 óta genocídiumot követnek el a Donbaszban élő oroszok ellen, amit az oroszok most a NATO által teremtett bizonytalansággal együtt megelégeltek, és ezért indították el a felszabadító offenzívát.
Már a szóhasználatukban is – eleve a városok nevét mindig az orosz verzió szerint használják, és a guerra vagy conflitto, azaz a háború vagy a konfliktus szót használják – arra utalnak, hogy a két fél egyenlő, a támadás, az invázió szavak nem kerülnek elő, ők ezeket propagandának tartják.
Még az olasz köztévé, a RAI egyik régóta ott dolgozó moszkvai tudósítóját csak most érte komolyabb kritika, amiért a híradókban valóságos putyini propagandát nyomott. És eleve csak az olasz médiában tulajdonítanak messianisztikus jelentőséget az oroszok és ukránok közötti, komolyan nem vehető, belarusz ún. béketárgyalásoknak…
Nem lehet, hogy azért, mert az olaszok eleve jelentősebben pacifistábbak?
De, abszolút. Ne legyen háború: oké, de béke mindenáron nem létezik.
Miközben Berlinben, Varsóban és Prágában a béke melletti tüntetéseken egyértelmű volt, hogy ki mellett állnak, Rómában múlt hétvégén szivárványos békezászlók és vörös lobogók alatt vonult több tízezer ember Rómában. Egyetlen ukrán zászlót láttam a felvételeken…
Ez az üzenet egymás mellé helyezi a két felet, mondván a fegyver rossz, a háború rossz.
Ez tényszerűen így van, de ezt a háborút nem két fél kezdte. Nagyon ritka, hogy ennyire egyértelmű legyen, ki az agresszor, ki indult meg a tankjaival és bombázóival.
Mi az oka, a forrása a Putyin iránti olasz szimpátiának?
Oroszország nagyon fontos pozíciókat épített ki – ezt nem feltétlenül nemzetbiztonsági szempontból kell érteni, néha persze igen – az olasz kultúrában és politikában, Olaszországnak kitüntetett szerepe van a szovjet, majd az orosz stratégiában. Voltak országszerte olasz-szovjet barátsági társulások, ezek óhatatlanul lojálisak az adott vezetéshez, én is találkoztam egyetemi éveim alatt olyan orosz delegációkkal, akiknél román tapasztalataim alapján joggal szimatoltam ki, melyik közülük az ügyeletes „tégla”. Rá van írva az arcukra – az olaszok pedig ezt kajálták. Ha észre is vették, nem igazán zavarta őket.
És ott van az is, hogy aki a világnak ezen részével foglalkozik a tudományos életben, többnyire Moszkva szemével teszi ezt. Magyarországon hány Ukrajna-szakértő is van? Kettő? Három? Persze Oroszország-szakértőből sincs sok, olyan pedig végképp kevés, aki nem a GRU kötelékéből beszél. Létszámra a hatvanmilliós Olaszországban is pont két-három olyan szakértő van, aki jól beszél ukránul, ismeri az embereket, az országot – mindenki más az orosz birodalmi-posztbirodalmi szemüvegen át nézi azt, hogy egy birodalmi maradék megtámadott egy szuverén országot, hogy feldarabolja azt.
Nagyon sok emberrel jött hirtelen brutális mértékben szembe a kegyetlenül működtetett putyini rendszer valósága. Rengeteg ukrán néni dolgozik olasz családoknak, gondozza az öregeket. Ők most pánikban vannak: hívják a rokonokat, kétségbeesetten érdeklődnek, hogy mi van odahaza. Az olaszok pedig nyilván beszélnek ezekkel az emberekkel, és az ő helyzetükön keresztül érzékelik, hogy nem csak az van, amit a tévé mutat – az semmi ahhoz képest, ami valóban történik.
És ott vannak a toszkán tengerparton dolgozó olaszok is: firenzei haverok mesélték, hogy Viareggióban és Forte dei Marmiban teljes pánik van, küldenek el mindenkit, mert az oroszok elpucoltak. Ilyen soha nem volt.
Jellemzően kik azok, akik Olaszországban most is kitartanak Putyin mellett?
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.