Miért szavazok a Kutyapártra?

A Magyar Péter-jelenséget a Gemištnél sokféleképpen látjuk, azaz nincs róla (helyesebben mondva, erről sincs) egységes álláspontunk, mint az Techet Péter vagy Vágó Gábor noha egymásnak nem ellentmondó, de ellentétes tanulságot levonó cikkeiből is kiderülhetett. De mondhatunk mi bármit, az idei EP-választáson a Magyar-párt megkerülhetetlennek tűnik, olyasvalaminek, ami sokakat fordíthat a magyar belpolitika követése felé: ez pedig nem feltétlenül rossz dolog, ha túllép a szurkolás szintjén. Elindult tehát a mindenki előtt nyitott nagy EP-választási vitánk, ami egyelőre a Magyar Péter-jelenségre fókuszál: most Varsányi Bence újságíró szól hozzá.

Nem feltételezem, hogy a Gemišt olvasói ne tudnák, de mégiscsak azzal kezdeném, hogy miről is szavazunk hamarosan. Június kilencedikén Magyarország önkormányzati választásokat, az Európai Unió országai pedig európai parlamenti választást tartanak.

Tehát: nem arról szavazunk, hogy „Peti” verte-e „Jucit”, vagy hogy takarodjon-e a „csúti törpe”.

Persze, lehet amellett is érvelni, hogy ha a kormánypárt(ok) bizonyos százalék alatt teljesítenek, akkor „megremeg a rendszer” és megnőnek az esélyek az előrehozott országgyűlési választásokra, és valóban, Magyarországon – részben azért, mert jellemzően a leszakadó (vagyis leginkább már leszakadt) társadalmi rétegek vagy nem tudják, hogy miről szavaznak, vagy úgyis azt húzzák be a választólapon, aki épp megígéri nekik a földi Paradicsomot – úgy, ahogy korrelálnak az EP-választási eredmények az országgyűlésiével, mégis, azt állítani, hogy most dől el, hogy marad-e Orbán, nettó parasztvakítás, a saját szavazóik szerény szellemi képességeinek kihasználása, implicite lenézése.

Igen, én sem zengtem ódákat ezekről a képességekről az előző mondatomban, viszont Dobrev Klárával ellentétben én nem is kérem, hogy szavazzanak rám.

Érdekes, hogy még a hangzatos jelszavakat és teátrálisságot nem éppen megvető Magyar Péter sem vetemedik arra, mint Dobrev, sőt, gyakran felhívja a figyelmet, hogy lehet erődemonstrációként tekinteni a közelgő választásokra, de a rendszer ettől még nem fog most azonnal megdőlni.

Érdekes az is, hogy a Partizán vitáján Toroczkai László hangsúlyozta azt, amiről most magyarázok, ahogyan az is érdekes, hogy pont neki sikerült komoly politikusként fellépnie a vitában, emellett pedig sikerült embernek is maradnia – ami sajnos a vita résztvevőinek feléről nem mondható el, de erről majd később.

Kár, hogy Toroczkai pártja amikor néha belefog valami társadalmilag hasznosba, például a „coviddiktatúra” kritikájába, akkor rövid időn belül előkerül a túrahátizsákból pár gramm gomba meg Drábik János bácsi, és valami elképesztően agybeteg konteózásba kezdenek. Ha ezt nem tudnám, meg azt sem, hogy cigány- és zsidóellenes háztáji médiát tartanak fent, még el is gondolkoznék a vita alapján, hogy rájuk szavazzak.

Pár szó még a försztlédiről. A demokratikusnak csúfolt koalíció (ha valaki érti, hogy miért koalíció, kérem, írja meg) nem gondolta túl az idei választási kampányt. Láthatóan elégedettek az öt évvel ezelőtti eredményükkel, kérik a négy EP-mandátumot idén is, a már bevált recepttel.

Beküldték most is a listavezetőt, aki hangosan elmondta a hazugságait a kormányváltásról, arcpirító módon mindenkinek a szavába vágott, közben szokás szerint farokméregetésbe kezdett Gulyás Mártonnal, aztán másnap meg kiküldték az SMS-t, hogy a vitát Dobrev Klára nyerte. Az nem derült ki belőle, hogy TKO-val vagy szubbal, mindenesetre sokat elmond a DK demokratikus vitához való hozzáállásáról.

Egyvalamit azonban biztosan megnyert Dobrev: a ki tudja jobban megalázni a vitapartnerét versenyt. Egészen emberfeletti (vagy inkább alatti) teljesítmény, hogy a lózungok kiabálása mellett még arra is volt ideje és energiája, hogy közel két órán keresztül alázza a Kutyapárt EP-listavezetőjét, Le Mariettát. Ez még talán Dobrevtől is meglepő volt, és maradjunk annyiban, hogy az ilyen szinten tiszteletlen, megalázó viselkedést ha az általa lenézett potenciális szavazóival szemben tanúsítja, sokuktól nem tapsot kapna a vita végén, hanem valami egészen mást.

Ennél azonban sokkal nagyobb csalódás volt az ún. ellenzéki roncsderbiből általában némiképp kiemelkedő Donáth Anna vitakultúrájának a hiánya.

És nem, nem az a bajom, hogy egy nőgyűlölő szarházi vagyok, aki sértve érzi magát a férfiasságában, ha egy nő hangosabban beszél, de könyörgöm, annyi mindennel lehetett volna Toroczkai Lászlóval szemben érvelni ahelyett, hogy a klímaváltozás kapcsán elfoglalt, egyébként nem is annyira konteós álláspontja miatt, érvek nélkül, száz százalékig érzelmi alapon megalázza.

Ráadásul ha Donáth Annának valóban ennyire fontos a klímavédelem, akkor talán célravezetőbb lett volna megszólítania azokat a választópolgárokat, akik még nem érzik égetően sürgősnek a kérdést, de ehelyett pontosan azt mutatta be, ami miatt sokan „klímahisztiként” legyintenek az egészre. Nem idegrohamot kéne kapni, meg elcsukló hangon szinte megvádolni a másikat, hogy meg akarja ölni a gyerekét, hanem például ha már az Európai Parlamentben ül, nem együtt szavazni a környezetszennyező multinacionális nagyvállalatok érdekeit kiszolgáló neoliberális haverokkal, amikor a szavakon túl ténylegesen lehetne is valamit tenni a környezetért (erről korábban itt írtam a megboldogult Azonnalin).

Ejtsünk pár szót azokról is, akik nem méltóztattak elmenni a vitára.

Világos, hogy se a Fidesz jelöltjének, se Magyar Péternek nem állt érdekében elmenni a Partizánba vitázni, mert ugyan Gulyás Márton a már megszokott színvonalon, profin vezényelte le a műsort, a jelölő pártok miatt ez mégiscsak egy kisebb vihar volt a biliben, egy olyan vigaszág, ahonnan csak a második helyezést lehet elérni, egy álverseny a szemétdomb királya címért.

Mindezek mellett azért jegyezzük meg, hogy ugyan Deutsch Tamás igazoltan hiányzott, mert hát az ő demokráciához, demokratikus párbeszédhez való hozzáállását ismerjük („Ennyi.”), Magyar Péter azonban úgy nem vett részt a vitán, hogy közben naphosszat prédikál a demokráciáról országszerte, így ha nem is állt politikai érdekében a vitán való szereplés, az lett volna a minimum, hogy alátámasztja a jelszavait a részvétellel.

És pontosan ezért nem fogok Magyar Péterre szavazni, legalábbis a mostani választásokon. Lehet röhögcsélni a kriptobro pacekon, meg lehet találgatni, hogy akkor most megverte-e az asszonyt vagy sem, engem inkább az érdekel, hogy van-e a szavai mögött fedezet – és egyelőre nincs.

Ha nem akkor vált volna az ún. ellenzék legújabb messiásává, amikor már kihúztak alóla mindent, családostul, diákhitelközpontostul, hanem még a rendszer részeként mondta volna azt, hogy a NER velejéig romlott, és ő ehhez nem fog többé asszisztálni, akkor kicsit talán még sajnálnám is, hogy nem az ő listájára fogok szavazni, de hát Magyarország képviseli már a multinacionális nagyvállalatokat a Momentummal az Európai Parlamentben, nincs égető szükség Magyar Péter jelöltjére, aki a Shell magyarországi leányvállalatát vezette.

Azt az érvet viszont teljesen elutasítom, amit például Puzsér Róbert hangoztat, hogy amikor ennyire támad valakit az állampárt, amellé erkölcsi kötelességünk odaállni. Megértem az érvet, értem a kétségbeesést, a kilátástalanságot, és az újabb reménysugárt, de nem értek ezzel egyet.

Az állampárt nemtelen támadásaival szemben kiállni valóban lehet erkölcsi kötelesség, de csak ezért bárki mellé odaállni nem az. Szándékosan végletes hasonlattal élve: a hosszú kések éjszakája után sem gondolom, hogy „Je suis Ernst Röhm” pólóban feszítettem volna, és nemcsak azért nem, mert kivégeztek volna.

Magyar Péter hitelességével kapcsolatban még van egy olyan fenntartásom is, hogy a hívei ugyanolyan vehemenciával és elvakultsággal ostromolják a kommentmezőket, mint a Fidesz és a kék Fidesz fanatikusai, de soha még csak nem is hallottam, hogy ezt Magyar ne tartaná kívánatosnak, vagy akár csak kicsit is rossz szemmel nézné a jelenséget. Lisan al-Gaib ide vagy oda, Paul Atreidest legalább hosszú éveken át gyötörték a víziók, hogy a dzsihádnak, amit elindított, nem fog tudni megálljt parancsolni.

Érdemel talán még pár szót a Második Reformkor is, akiket a Partizán vitájára nem hívtak meg, mert támogatottságuk jóval elmaradt a meghíváshoz szükséges 3,5%-os küszöbtől. Vona Gábor pártját valahogy se kiköpni, se lenyelni nem tudom. Programjuk lényegretörő, fontos témákat érint, mint a lakhatási válság, a vállalkozásindítás nehézségei, de tartalmaz olyan futurisztikus és talán idealista megoldásokat is, mint az online népszavazás és a pártmentes önkormányzatiság.

Idáig rendben van, viszont a már lassan ötéves formáció (ami tavaly óta párt is) mintha elfelejtett volna közösséget építeni. Jelenlétük a politikában nagyjából annyiból áll, hogy Vona Gábor minden műsorba elmegy, ahova hívják, vlogokat készít az éppen aktuális, népszerű témákról, és hetente nyílt leveleket pötyög a Facebookra. Az elmúlt harminc év tapasztalata azt mutatja, hogy ez pontosan a politikai túlélésre elég, a párszázalékos párttal éveken át langymeleg vízben lötyögésre.

Végül, de nem utolsósorban, kizárásos alapon:

ahol csak lehet, a Magyar Kétfarkú Kutyapártra fogok szavazni.

Bevallom, elfogult vagyok, mert a Sétáló Budapest kampányából sok volt kollégám dolgozik náluk, akiknek sem szakmai felkészültségében, sem emberi minőségében nem kételkedem, de szeretném azt gondolni, hogy nélkülük is a kutyák felé húzna a szívem és az eszem is.

Személyiségemből fakadóan a Partizán vitáján is az ő EP-listavezetőjükkel, Le Mariettával tudtam a leginkább szimpatizálni, aki „hova a fenébe csöppentem” arckifejezéssel állta végig a két órát, normális ember módjára kommunikált, nem vágott senkinek a szavába, nem alázott meg senkit, és az őt ért megalázó hozzászólásokat is csendben elviselte. Jó, ez utóbbit én nem hagytam volna szó nélkül, ezért is örülök, hogy ő állt ott és nem én.

Hallottam olyan érvet Le és Törley Katalin listavezetése ellen, hogy jobb lett volna a kutyáknak olyanokat az élre helyezni, akik már régóta politizálnak a pártnál, így tapasztaltabbak ebben a játékban. Megértem, de nem értek egyet, szerintem nagyon is jó, a Kutyapárthoz illő, önazonos választás, hogy nem a „nagypolitikában” jártas jelölteket állítottak, hanem olyan egyszerű, földi halandókat, akiknek simán csak vannak jó ötleteik és szeretnék jobbá tenni az országot/kontinenst, ahol élünk.

A Kutyapárt ráadásul mindig is a részvételiségen alapult, hát ki lehetne jobb, reprezentatívabb listavezetőjük, mint a téma szakértőjeként dolgozó, a járókelő.hu-t megálmodó Le Marietta?

---

Te hogyan látod a jelenséget? Írd meg kommentben vagy akár válaszcikként a gemisthu@protonmail.com címre, folytatódjon a nagy magyar EP-választási vita!