Miért nem téma itthon, hogy drága minden, holott a fél Balkán bojkottál?
Infláció, drága élelmiszerek, követhetetlen áremelkedések: ugyan Magyarországon is ez a helyzet a járványból való kikecmergés óta, mégsem történik itthon semmi, nem téma ez sem a politikában, sem a sajtóban. Lidl-üzleteket sem hasonlít már senki össze határon innen és túl, még úgy sem, hogy mint azt itt, a Gemišten rendszeresen követjük, Horvátországban hetek óta az a fő téma, hogy az élelmiszerboltok kénytelenek akciózni, miután a fogyasztók elkezdték péntekenként bojkottálni a boltokat, a forgalom körülbelül felétől megfosztva ezzel őket. A horvátországi bojkottot furcsa módon a balos-liberális ellenzéki pártok mellett a jobboldali kormánypártok is támogatják, ebben látják ugyanis a magas infláció letörésének leghatékonyabb módját, plusz külön jól jön nekik, ha az emberek dühe nem rajtuk csapódik le, hanem az üzletláncokon. A horvát kormány külön rá is játszik erre, múlt pénteken árstopot hirdettek összesen hetven termékre: igaz, ennek nyomait a hét elején nem lehetett még látni a baranyai, pélmonostori szupermarketekben, az új horvát árstop ugyanis holnaptól lép életbe, külön polcra kell tenni a hetven terméket.
Horvátországban ráadásul azt követően lőttek az égbe az árak, hogy a jobboldali kormány 2022 tavaszán számos élelmiszer esetében 5%-ra szállította le az áfát az addigi 13%-ról, illetve 25%-ról, így a friss hal és hús, a tejtermékek, a bébiételek, a pékáruk, a tojás, az olajok, a vaj, a margarin, a zöldség-gyümölcs áfája mind 5%-os. 2023-ben aztán bevezették az eurót, a lakosság pedig közvetlenül össze tudta hasonlítani a hazai árakat a szomszédos szlovén, olasz árakkal, amelyek úgy is alacsonyabbak, hogy a két, eurót régebb óta használó szomszédnál magasabb az áfa. A bojkottot a kezdetektől támogató szélsőjobboldali párt, a gazdasági minisztert adó Haza Mozgalom szerint eleve a 2023-as euróbevezetés miatt lett drága minden, mert mindenki elkezdett felfelé kerekíteni: úgysem számolnak már át kunába a népek…
De mennyire magasak a horvát árak a magyarországiakhoz képest?
Alig van különbség. Csináltam egy gyors összehasonlítást egy horvát és egy magyar bevásárlás alapján, összehasonlítva a hazai Tescót a horvát Konzummal azok online árai alapján, miután mindkét lánc üzemeltet szuper- és hipermarketeket is. Leginkább termékkategóriákban gondolkodtam és kerestem meg mindenhol ugyanazt vagy a másikra legjobban hasonlító terméket, márkát, tekintve, hogy ugyanaz sokszor nincs is, és nem tettem a kosárba trappista sajtot meg parizert, margarint meg pláne nem.
Azért sem akartam objektívan tudományoskodni, mert az emberek nem robotok, hogy mindig mindenhol ugyanazt egyék és vegyék: elcsábulnak, kísérleteznek, pláne mivel más, érdekesebb a kínálat külföldön és épp akcióban is mást kapni.
Ahol szépnek és jónak tűnt, ott sajátmárkásat vettem (pl. narancslénél, a szeletelt sajtoknál és sonkáknál), ahol tudtam, hogy van eredetvédett termék, ott azt (gyulai kolbász vagy az isztriai sajt), figyelve arra, hogy lehetőleg hazai márkát vegyek, sose valami nemzetközit (vizek: Jamnica-Theodora, sörök: Dreher-Karlovačko), ahol pedig volt ugyanaz a márka, ott ugyanazt (tészta: Barilla, itthon túlárazzák, nem a legjobb, de ha nincs más…), és ha volt épp akciózás, igyekeztem élni vele mindkét országban.
Figyeltem arra is, hogy olyan dolgok kerüljenek a kosárba, amik nincsenek telerakva tartósítószerekkel, arra is, hogy ne legyen helye trükközésnek (az ún. teavaj ezért alapból kiesik), jó ízük legyen, vagy jól nézzenek ki. A magyar középosztály orbáni felemelkedésének jegyében tehát egy olyan bevásárlást próbáltam modellezni, ami a „vegyünk valamit, üres a hűtő” gondolat után történhet a határ két oldalán.
Az általános tapasztalatom az egy ideje állandósult Horvátországba átjárás alapján az, hogy noha anyagilag kb. ugyanúgy jövök ki, Horvátországban vagy többet adnak (csak a fenti példán a vaj 50 grammal, a WC-papír két gurigával több) vagy ugyanazért az árért eleve jobb minőségű vagy (nekem legalábbis) érdekesebb terméket kapni (isztriai sajtot, baranyai húsárut, Neretva-völgyi narancsot, Jamnica-vizet, Z’bregov-tejtermékeket). Ha valaki kifejezetten figyel az akciókra, az a hazai áraknál akár 35-50%-kal olcsóbb dolgokat is kifoghat (mosó- és tisztítószereknél főleg, friss halnál ugyancsak), igaz, ez Magyarországra is tud igaz lenni, ki kell tapasztalni, mit érdemes venni mondjuk a Lidlben, mit a Tescóban és mit a Metróban, akár nagyobb tételben.
A helyzet azonban az, hogy egy random bevásárlás esetén bizony Magyarországon is nagyjából ugyanakkora összeg szerepel a nyugtán, mint Horvátországban, ahol hetek óta hangosan elégedetlenkednek az emberek, és akciókat, árcsökkentéseket követelve hasonlítják össze egyes termékek hazai és nyugat-európai árait, és bojkottálják péntekenként az üzleteket a lopakodó áremelkedések miatt. Magyarországon azonban nem történik semmi, ez nemcsak a médiában, de a politikában sem téma.
A kérdés tehát az, hogy miért van ez így, egyáltalán használhat-e a bojkott. Erről szól a mostani körkérdésünk: a környéken élők mellett közgazdászok, elemzők válaszoltak.
Győrffy Zoltán, borszakíró, a Pécsi Borozó alapítója:
Érdekes jelenség: a magyar baranyai oldalról sokan járnak át vásárolni, mert a horvát boltok olcsóbbak (noha csak) bizonyos termékeknél, mint az itthoniak.
És itthon csend van, mindenki elfogadja az árakat, legalábbis a mormogáson kívül nem nagyon tesz semmit. A horvát, de a szerb boltokban is érezhető, hogy az utóbbi hetekben egyre több az árcsökkentés, akció, fékeződött a folyamatos áremelkedés. Vagyis a bojkottnak és tiltakozásoknak van mérhető hatása az árképzésre.
Az itthoni média ugyanakkor ezekre nem nagyon reagál, vagy legalábbis a kisszínesek közé bújtatja. Holott a civil összefogás (lásd a szerbiai egyetemisták összefogását és bojkottját) mintaértékű lehet a teljes régióban, ami talán egy szebb, távoli jövőben elvezetne addig is, hogy se gazdasági, se politikai szereplők ne vezethessék meg a népet, a polgárokat, a fogyasztókat, mert azok képesek összefogni, átlátni helyzeteket és reagálni. És ha a tiltakozások hatására az eddig ezerforintos tészta ára hirtelen négyszáz lesz, ott jön csak az érzés, hogy eddig mennyire lehúztak bennünket...
Schwarz-Kiefer Patrik, a baranyai közgyűlés ellenzéki képviselője:
Sokan járnak át Baranyából Horvátországba nemcsak tankolni, hanem vásárolni és étterembe is. Ezért különösen pikáns a helyzet, hogy miközben Horvátországban bojkottálják a boltokat a magas árak miatt, sok baranyai vásárol ott, mert még az utazási költségek mellett is olcsóbb, mint Magyarországon. Több Facebook-csoportban is téma, hogy hol és mit érdemes venni a tankolás mellett.
Az, hogy Magyarországon nyoma sincs hasonló kiállásnak, sajnos a hazai mentalitás következménye. Sokan tűrik a magas árakat, és beletörődnek a helyzetbe. Persze, aki teheti, inkább külföldön vásárolja azt, ami olcsóbb. Sok háztartásban, ahol valamelyik családtag Németországban vagy Ausztriában dolgozik, rendszeresen megjelennek az ottani termékek, hiszen számos dolog még ott is olcsóbb, mint Magyarországon.
A legnagyobb probléma, hogy pont azokat sújtja leginkább az alapvető élelmiszerek magas ára, akiknek nincs lehetőségük olcsóbb alternatívákat keresni.
Ceglédi Zoltán, politikai elemző, az Öt egyik alapítója:
Van ez az igazmondási hobbim, tehát kezdjük azzal, hogy bevallom: nincs tényekkel alátámasztott, adatolt válaszom arra, hogy miért nem lett masszív kormányellenes mozgalom a lassan fél évtizede (!) durván emelkedő kiskereskedelmi árakból, tehát hogy egy nagybevásárlás vagy akár egy doboz tejföl mennyivel drágább, mint öt-hat éve. Három szempontot mondok helyette, amelyeket vizsgálni érdemes.
Ijesztően széles idehaza a Helyettesítő Szarabb Termékek (HSZT) sora, melyek különösebb társadalmi ellenállás nélkül tolakodnak be a fogyasztói kosarakba. Tejföl helyett frissföl, sodrott cigi, sonka helyett mechanikusan szeparált húspép, sajt helyett csízió pizzafeltét. A dömpingrozé is HSZT, sose térünk át a silleres nyarakra. Elkeserítő, de következik a nemzet szocializációjából, hogy ilyenkor egy polccal lejjebb nyúl a boltban.
A vonatkozó árlázadás nyilvánosságát azoknak az ellenzéki médiafelületeknek kellene biztosítania, melyek munkatársai időről időre inkább azzal küzdenek, hogy a vonatkozó podkaszt valamely tagja épp egy egzotikus nyaralóhelyről jelentkezik be, és túl nagy a háttérzaj ahhoz, hogy érthetően kifejtse, miért volt elégedetlen a Michelin-csillagos helyen a degusztációs menüvel. Egyszerűbben: nincs érdemi nyilvános reprezentációja az áremelkedések igazi kárvallottjainak, mivel az elitnek része az ellenzéki médiaelit is.
Bármikor, amikor a kormányzás hétköznapjaival kapcsolatban kritikát fogalmazok meg, egy kétállású kapcsoló előtt találom magam: Orbán vagy nem Orbán? Nem akar az ellenzéki közvélemény ebből kiengedni, ami azzal jár, hogy ahelyett, hogy egy táborba gyűlhetne mindenki, akinek a töke kivan, hogy 140 forint egy tojás, csak az állhat össze, aki utálja a magas árakat és osztja az összes ellenzéki divatot is, tehát szezontól függően több pénzt és fegyvert küldene Ukrajnába, életerős és szuperokos fickónak látja Joe Bident, ünnepli von der Leyen bizottsági elnökségét és hosszan sorolhatnám. A teljes kormányváltó csomagot kell elfogadnom, akkor is, ha nekem van hat gondom és három egyetértésem a kormánnyal.
Szóval tudni nem tudom, miért nem a magas árak uralják a közéleti diskurzust, a fenti három jelenség biztosan hatással van erre.
Pogátsa Zoltán, közgazdász-szociológus:
Miért nem fognak össze a magyar fogyasztók? Mert a magyarok soha semmire nem fognak össze. Konkrét empirikus adataink vannak arra, hogy
a magyarok nemcsak Nyugat-Európához képest, de a környékbeli országokkal összehasonlítva is kevésbé, gyakorlatilag elenyésző arányban vesznek részt civil szervezetekben, kamarákban, szakmai szervezeteiken, hobbi- és sportklubokban, szakszervezetekben, politikai pártokban, önkormányzatok részvételiségre építő döntési folyamataiban.
De még az egyházak tagsága is drámaian visszaesett a legutolsó népszámlálás tanúsága szerint. A magyar társadalom súlyosan passzív, atomizált, a közösségi cselekvés teljes hiánya jellemzi. Működései báziselve a familiaritás, alapegysége a család. Mivel azonban a családok is szétesnek, sokak számára ez sem támasz. A közös fogyasztói fellépéshez erős fogyasztói szervezetek mobilizációja lenne szükséges, Magyarországon ilyenek sincsenek.
Isztin Péter, közgazdász:
Miért nem bojkottálják a magyarok az üzleteket? És jó ötlet lenne egyébként? Az infláció számos országban indulatokat keltett a kereskedőkkel és áruházláncokkal szemben. A Balkánon kívül így volt ez például az Egyesült Államokban is, ahol baloldali politikusok és aktivisták megalkották a greedflation kifejezést, utalva arra, hogy szerintük az áremelkedésekért jelentős részben az üzletek „kapzsisága” a felelős.
Azonban ha igaz lenne, hogy az áremelkedéseket a kapzsiság hajtja, akkor vajon az infláció azért hagyott alább a posztcovid időszak tetőzése után, mert már kevésbé „kapzsik” a kiskereskedelem szereplői? És amikor az árak csökkennek, az pedig azért van, mert a kereskedők éppen nagylelkűek? Könnyű belátni, hogy az árak változásának hátterében nem ilyen erők működnek.
A kiskereskedelmi ágazatban elég jól működik a verseny, és így nehezen tudnának a kereskedők azért árat emelni, mert éppen ahhoz van kedvük. És még amilyen mértékben rendelkeznek is piaci erővel (vagyis: költség felett tudják tartani az árakat), az az árak szintjét befolyásolja, nem pedig az árszint növekedését.
Az infláció valódi felelősei a kormányok és a kormányzati költekezéseket a pénzkínálat növelésével támogató jegybankok. Persze őket, ellentétben a kiskereskedelem szereplőivel, bajosan lehet bojkottálni, de a magyarok bölcsen teszik, hogy az áremelkedések miatti haragjukat nem a kereskedők felé irányítják.
Egy bojkott, ha elég széleskörű, csökkentheti az árakat a kereslet csökkenésén keresztül, de fel kell tennünk a kérdést: megéri az embereknek kevesebbet fogyasztaniuk potenciálisan alacsonyabb áraként cserébe? Nem világos, hogy a válasz igen lenne. Ha a kereskedők kifejezetten a társadalmi nyomás hatására csökkentenék az árakat (és ez nem társulna a kereslet tartós csökkenésével), az pedig hiányhoz vezethet, amelynek a következményeit már ismerjük. Az én üzenetem a magyar fogyasztóknak: az infláció felelőseit a kormányzat és a jegybank táján érdemes keresni, felesleges és káros a kereskedőket megtenni bűnbaknak.
Vágó Gábor, politológus-közgazdász:
A kiskereskedelmi forgalom egyre inkább a nagyobb boltláncok felé tolódik el Magyarországon is (számok, adatok ezen a linken). Érthető, hiszen ők tudnak az inflációs nyomás alatt is megfizethető termékeket a polcaikra tenni a méretgazdaságosság miatt. A magyar állam erre úgy reagált, hogy komolyan megadóztatta különadóval ezeket a cégeket, így sokaknál a rövidtávú profitabilitás is veszélybe került. Miközben olyan boltláncok, mint a CBA, amelynek a vezetője nyíltan a Fidesz mellett kampányolt, valahogy pont kikerülték ezen adóterhet, de így sem tudták a piaci részesedésüket növelni.
Amennyiben valamelyik boltlánc (például a Spar) szót emelt a különadó miatt, az Lázár Jánossal kerül szembe és Bayer Zsolt hirdet ellene bojkottot. A fenyegetések és pillanatnyi bojkottfellángolások mégsem döntötték be a céget. Nem attól fog a magyar ember a kisboltban vásárolni, mert Bayer azt mondta, hanem ha az hozzá közelebb vagy olcsóbb volna. Ha mindenáron tenni akar az állam valamit az elharapódzó élelmiszerinflációval, kezdhetné a 27%-os áfa csökkentésével, mert főként emiatt sokkal drágább ugyanaz a termék Magyarországon, mint máshol.
Magyarországon soha nem volt a politikai alapú bojkott sikeres: sem az ellenzéki CBA-bojkott, sem a fideszes Spar-bojkott nem küldte padlóra a cégeket. Viszont a megszokotthoz való ragaszkodás egyszer már meghátrálásra kényszerített egy multit. Amikor a Danone be akarta záratni a Pilóta-kekszet és Negro-cukorkát is gyártó győri üzemét, az országos felháborodás és bojkott miatt 2001-ben megmenekült a gyár. Amikor 2007-ben áthelyezte a termelése egy részét Székesfehérvárra a cég, akkor ismét felmerült a bojkott. Furcsa, hogy a gyermekkori ízek iránti nosztalgiázás nagyobb vásárlói ellenállást gerjeszt, mint a magas áfa, amit adottságnak vesznek.
Szabó Zoltán, hosszúhetényi bortermelő:
A kérdésre, miért is nem gyűrűzik be hozzánk a délszláv nevásárolj-mozgalom, a válaszom leginkább az, hogy a magyaroknak rohadtul hiányozna. A vasárnapi boltzárról való népszavazás is hamvába halt, miután a kormánypárt bemérte, hogy biztos bukó lenne számukra, így sebtében visszatáncoltak.
A magyar szeret bevásárolni, a megkeresett pénz elköltése jól megérdemelt jutalom, kárpótlás a szar munkáért cserébe. Megvan a kedvenc hiper-szupermarket, pláza, ami kiváltja a kiürülő vendéglő, a szórakozóhely, illetve templom funkcióját, megvannak hozzá a kedvenc termékek, az örömforrás instant kellékei is. A nők többsége transzba esik egy kiadós ikeázás gondolatától, a libsik számára pedig egyfajta értékválasztást jelent az aldilidli, valamiféle jóárasított hamis exkluzitivás-élmény formájában: amerikai csokis keksz, színezett cheddar sajt, magvas hamis-kovászos izé, tudomisén.
Akkor éreztem, hogy végérvényesen menthetetlenek vagyunk, amikor a 2023-as magyar rekordinfláció során 4-5000 forintig emelkedett a jóféle gyurmázható, melegben szép sárgás folyadékot eresztő nagyipari trappista rittyó kilója. Magamban kissé megörültem a helyzetnek, hiszen nagyjából egy árszintre került ezzel a házi készítésű sajtok belépőkategóriájával, gondoltam, itt az alkalom a minőségi szintugrásra. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Még egy ilyen kivételes apropó se ösztönzi kellőképpen a vásárlókat a langymeleg komfortzóna elhagyására, egészséges kíváncsiságuk feltámasztására, a helyi gazdálkodók és munkájuk felkutatására, megismerésére, szűkebb pátriánk pénzbeli támogatására...
Persze a mohó multit fingassa meg a kormány, ne vigye ki az extraprofitot, vezessen be árstopokat, mer' az jár! Egy minimális igényességgel, kutatómunkával, tudatossággal mi magunk elvégezhetnénk ugyanezt a munkát.
Nem a választásokon dől el az ország sorsa négyévente, hanem minden egyes rossz helyen, rossz termékre elköltött forint után lesz egyre élhetetlenebb.
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.