Miért áll be Vona új pártjába egy sikeres borszakértő?

Az októberi budapesti közönségtalálkozónk egyik témája a Második Reformkor, a korábbi Jobbik-elnök, Vona Gábor új pártja volt. Ez nem meglepő.

Vona a hardcore ellenzéki szavazók számára keserű, cserébe őszinte diagnózissal tért vissza a politikába: a NER megdöntése egyhamar nem fog menni.

Emiatt az Orbán-Gyurcsány-sárdobálásba nem is állnak bele és mintha a komplett belpolitikától távol tartanák magukat az inkább civilszervezetes ügyeikkel. A céljuk az, hogy lassú víz partot mos elvén felépítsenek egy olyan, politikailag még nem kompromittálódott (mínusz Vona) közösséget, amely hosszú távon, vagy épp egy geopolitikailag alkalmas időpontban átveheti a kormányzást. Mivel ennél érdekesebb nem történt az ellenzékben 2022 óta, egy komplett hírlevelet szentelünk a témának:

• Kézdy Dániel borkereskedő elmeséli, miért lett politikus, és miért épp ebben a pártban. Mellette lesz szó a tokaji és mátrai borvidékeket is érintő cigánykérdésről, a magyar borágazat rettenetes állapotáról, a hazai bormarketing hiányosságairól és hogy miért metszenek Ausztriában híres magyar borászok is.

• Vágó Gábor arról ír, mi és miért tűnik okosnak Vonáék kezdeti stratégiája.

• ECR? Cáfolják. Hova ülne be a 2RK az Európai Parlamentben?

---

A borszakértő, aki politikus lett Vona pártjában

Kézdy Dánielt a hazai boros világban mindenki ismeri: ő az ötletgazdája a tokaji borvidék fő szőlőfajtáját népszerűsítő Furmint Februárnak, az aszú nemzetközi világnapjának, budakalászi pincéjében pedig rengeteg kóstolót szervez, amiken olyan borokat lehet megkóstolni, amik már rég nincsenek a piacon. Amikor Vona Gábor bejelentette új pártját, ő is kirakta a Facebookra: politikusnak áll. Nem is akármilyennek: ma már a 2RK párt budapesti igazgatója. Erről is beszélgettünk.

Kézdy Dániel az irodájában. Fotó: Bukovics Martin, Budapest, 2023

Az utolsó ember, akiről el tudtam volna képzelni, hogy politikusnak áll, az te vagy. Jól menő, a boros közegben mindenki által ismert és kedvelt kereskedő, rendezvényszervező és házigazda vagy. Mi vitt rá arra, hogy politizálni kezdj?

Ez egy hosszabb folyamat, a politika iránt mindig is érdeklődtem. Az Árpád-gimnáziumban diákönkormányzati elnök voltam, kijártam a 2002-es és 2006-os tüntetésekre. Polgári, jobboldali hátterem van, 2010 után én is lelkes voltam, hátha minőségi változásra kerül sor, de gyorsan látszódott, hogy nem.

Noha az elmúlt tizenhárom év ma már összefolyik, én pedig mindig is kritikusabb voltam a jobboldallal, mint a legtöbb fideszes ismerősöm, rengeteg olyan pont volt ezidő alatt, ami egyre jobban elsodort a Fidesztől: az Origo beszántása, a Heti Válasz bezárása, a kopaszok a választási irodánál…

2010-ben Fidesz-szavazó voltál?

Igen. És azóta is mindig felmerült a kérdés, hogy ha nem ezek, akkor mégis kik?! A 2022-es választás után határoztam el, hogy valamit kellene csinálni. Négy kisgyerekem van, ez nagyon motiváló. Dolgoztam és éltem ugyan külföldön…

Hol?

Oxfordban egy évet még a gimnázium alatt. Kanadában vannak rokonaim, egy nyarat náluk töltöttem, illetve Németországban is dolgoztam pár hónapot. Nem tudom elképzelni, hogy hosszútávon ezt tegyem – még úgy sem, hogy látom, hogy

rengeteg jó ember hagyja itt az országot, és már nem csak a vendéglátásból. Komoly érvágás ez, mert ne szépítsük: a jobbak mennek el.

A 2022-es választás után keresgéltem az interneten, hogy mit lehetne tenni, akkor bukkantam rá a Második Reformkor Alapítványra. Megtetszettek az olyan ötleteik, mint az online népszavazás és a pártmentes önkormányzatok. Felvettem velük a kapcsolatot, és elkezdtem előadásokat együtt hallgatni velük a borról és a mezőgazdaságról, majd egyre jobban belefolyódtam az egészbe.

Ma már budapesti regionális igazgató és a párt egyik arca vagyok a tízből. Ha valaki év elején azt mondja, hogy ilyen tisztségeim és feladataim lesznek egy pártban, kinevettem volna. Az egyik gyerekem szokott is viccelődni azzal, hogy azt mondja nekem, „politikus úr”, és meghajol előttem. De politikusnak most sem érzem magam.

Ez volt a válasz „hogyan” része. A „miért” is érdekelne.

Nem egyszerű belépni ma a politikába – ez is egy fegyvere a mostani vezető pártoknak, akik azt akarják, hogy az értelmes emberek messziről kerüljék el a közéletet. Én valamiért mégis úgy éreztem, hogy meg kell próbálni.

Nem új barátokat akartam keresni, hanem olyan embereket, akikkel úgy érzem, tudunk esetleg valami hasznosat is csinálni. Szívfájdalmam és vesszőparipám a Budapest-vidék ellentét, amit óriási, értelmetlen baromságnak tartok. Mind a négy nagyszülőm Budapesten született, de egyik dédszülőm szombathelyi, a másik meg az ország túlsó végéből, egy kis faluból származik – akkor én mennyire vagyok budapesti? Időm egyharmadát eleve vidéken töltöm.

Borkereskedő vagy. Hogyan képzeljék el ezt az olvasók: pontosan miből élsz?

Húsz éve borral foglalkozom, leegyszerűsítve borszakértő vagyok. Különböző méretű rendezvényeket szervezek – a Furmint Február a legnagyobb ezek közül –, illetve időm legalább felét az köti le, hogy van Budakalászon egy 10-100 fő befogadására alkalmas rendezvényhelyszínem, a Kálvária Pince. A vidéki utazásaim nagyrésze azért történik, mert a portfóliómat kis és családi pincészetek tételeiből próbálom összerakni – de szerencsére a munkám egyben a hobbim is, szeretem járni az országot.

A Forbes szerint te vagy a gazdagok borkereskedője: privát borgyűjteményeket állítasz össze, kis pincéket kötsz össze tehetős ügyfélkörrel.

Csinálok ilyesmit néha, de a Forbes azért eléggé eltúlozta ezt.

NER-es oligarchák vannak az ügyfelek között?

Nincsenek. Kishalnak gondolom magam, ennek minden előnyével és hátrányával. Órákat tudnék beszélni a hazai borkereskedelemről: az utóbbi időben sok kisebb kereskedő bejött a piacra, elsősorban külföldi borokat árulva. Azok a vevők, akik tizenöt éve megvettek egy Gere Kopárt vagy egy tokaji aszút, ma rengeteg mindenből válogathatnak, a sznob nyomás ráadásul a Champagne és talán a prosecco felé tereli őket – szóval óriási lett a kínálat. Nekem ezzel szemben inkább törzsvásárlóim vannak.

Akiknek jellemzően kis magyar pincék borait adod el. Mi alapján válogatsz, mi alapján dől el, hogy kitől hány palackot vásárolsz?

A borászok csak a legjobb borukat nem szeretik eladni – nem jó nekik, ha a többi nyolc ott marad. Budakalászon van 8-10 ezer palack borunk készleten, bármikor meg tudnánk ott kóstolni harmincféle kadarkát vagy százféle aszút. Az évek folyamán azonban rájöttem, hogy attól a tizenöt-húsz pincétől, akikkel szorosan dolgozom együtt, nem elég évente pár karton bort venni, jobban kell rájuk fókuszálnom, gyakran kell velük találkoznom, cserébe jobb feltételeket kapok. Így viszont nem tudok odamenni akárkihez és venni tőle pár karton bort.

Sajnos a magyar vendéglátásban az lett a kialakult gyakorlat, hogy vannak olyan nagykereskedők, akik akár hat palackot is kiszállítanak az éttermeknek, rászoktatva őket arra, hogy ne fektessenek be borokba. Értem, hogy ez valahol logisztikai vagy pénzügyi kérdés, de attól még rossz: egy sommelier-nek és egy séfnek együtt kellene kiválasztaniuk borokat, amikre főznek, és ezekből megvenniük kétszáz palackokat, közvetlenül a pincészetektől. Mi kicsiben ezt csináljuk: ha nagyon megtetszik nekem valami, veszek belőle 150-200 palackot, vagy a borásszal együtt azt a döntést hozzuk, hogy azt magnumpalackba töltjük le, mint legutóbb Szignárovits Márk tartályban erjedt és érlelt dűlőszelektált kékfrankosával tettük.

Az interjú előtt felhívtam több embert is a magyar borszakmából, és volt, aki azt mondta, Kézdy Dániel neki kicsit egy talány, egy rejtélyes figura.

Ezt bárkire lehet mondani, mert a magyar boros közegben nincsenek nyilvános CV-k. Mi ugyan régóta ismerjük egymást, de ha lefejtjük erről a közegről a borászokat, azt látjuk, hogy nagyon kevés olyan ember van, aki húsz éve is ebben a közegben volt és most is, folyamatosan kopnak, velük együtt az információk is. Én állami funkciót ugyan nem töltöttem be soha, de rengeteg dologba belefolytam.

A Vinoportot, az egyik első online bormagazint 2006-ban alapítottam, ez lassan húsz éve történt. Mikor azt eladtam, az állt a szerződésben, hogy két évig nem írhatok az internetre – ezidő alatt írtam egy könyvet Dancsecs Ferenccel közösen Tokajról. 2010-ben indult a Furmint Február, de előtte még üzemeltettem borbárt, a főiskola előtt pedig volt egy András pince nevű borozónk a Kolosy téren is, az volt az első saját projektem. Volt, ami nem sikerült túl fényesen, volt, ami igen.

Apukád Demján Sándor jobbkeze volt. Innen a mai ügyfélkör?

Édesapám már a főiskola alatt és után bekerült a Skála-Coophoz, ahol Demján Sándor volt a vezető. Onnan fogva legfeljebb három olyan hónap lehetett, amikor nem dolgoztak együtt: Demján bárhova ment, apám is ment vele, viszonylag magas beosztásban, hol miben. Ugyan nyugdíjas, ma is a Demján-cégcsoportnál dolgozik, a Demján család mint főrészvényes tulajdonában lévő Gránit Pólus-csoport igazgatóságának elnöke.

Miután elvégeztem vendéglátás-szálloda szakon a főiskolát, az egyik tanáromnak, Dr. Csizmadia Andrásnak köszönhetően beleszerettem a borba, és elvégeztem az összes szóbajöhető hazai tanfolyamot: sommelierképzést, pohárnoki képzést, sajt és bor tanfolyamot, majd Londonban a WSET-tanfolyamot is. Először a Francia Borok Házában dolgoztam másfél évig, majd onnan Demján úrnak egy hirtelen ötlete által vezérelve 2004-2005 táján átkerültem a Demján-csoporthoz, a Badacsonyi Pincegazdasághoz.

Furcsa helyzet volt: huszonvalahány éves voltam, Café Sempre, majd Vinoport borbár néven üzemeltettem egy helyet a Boráros téren – a maga nemében megelőzte a borbárok korát, Champagne-t és tokaji késői szüreteket poharaztunk, csak nem a legjobb helyen –, fesztiválokon koktélbárokat és borfalut vittem,

erre kaptam egy névjegykártyát arról, hogy a Badacsonyi Pincegazdaság „vezérigazgató-helyettes ura” vagyok.

A vezérigazgató gazdasági szakember volt, azért vitték oda, mert full veszteséges volt a cég – de mivel nem értett a borhoz, ezért kellettem én, szabad kezet kapva. Egy-másfél év után azonban rájöttem, hogy a tulajdonosok számára sokadrangú dolog ez, kétszer-háromszor ha le tudtam egyáltalán ülni velük az ötleteimről beszélni. Tanulságos időszak volt, el is jöttem utána, és azóta semmiféle kapcsolatom nincs a Demján-csoporttal – minimális az átfedés köztük és a vevőköröm között.

Mit szólnak ahhoz a vendégeid, ügyfeleid, hogy már egy politikustól vásárolnak, nála mulatnak?

Az elmúlt tizenöt évben rengeteget beszélgettem bormarketingről borászokkal. Nagyon látszik – nem csak Tokaj kapcsán –, hogy nagyon belefolyt ebbe a politika, ami se nem szerencsés, se nem ideális.

A miniszterelnök családjának is van szőlője, ez innentől kezdve legfelsőbb prioritás, nem?

Sajnos ez nem úgy működik nála, mint a foci.

Én nagyon szeretem a focit, Juventus- és III. Kerület-drukker vagyok, és látom, hogy mivel ez a miniszterelnöknek és sok más fontos embernek fontos, rengeteg pénz és innováció kerül a rendszerbe. A bornál viszont nincs ilyen. Kiakasztott, hogy

azután, hogy meghirdettük december 10-ére a tokaji aszú világnapját, Orbán Viktor képes volt erőspistás szaloncukrot reklámozni a Facebookján.

Az, hogy mi boros nemzet lennénk, csupán egy vízió, szemmel láthatóan egyáltalán nincs így, nemhogy Olaszországhoz, Ausztriához, de még Szlovéniához képest sem. Annak ellenére, hogy a politika bent van a borszakmában is, semmi nem szól a borról: nem köszöntik boros plakátok a Ferihegyre érkezőket, a focimeccseken sört adnak és nem fröccsöt.

Az is a politizálás felé tolt engem, ahogy a politika a bort kezeli. Az állami bormarketing élén két-háromévente van egy váltás, az Agrármarketing Centrumtól átkerült az ügy a Magyar Turizmus Zrt-hez, onnan a külügyminisztériumhoz, az agrárminisztériumhoz, majd a Miniszterelnöki Kabinetirodához, végül a Miniszterelnökséghez. Ide-oda pattog. A közpénzből elkészült tanulmányok soha nem nyilvánosak, ami a nemrég elkészült hétszázoldalas haditerv esetében különösen rossz – azt mondják, azért nem teszik közzé, nehogy a konkurencia esélyt kapjon.

De ki fér ehhez hozzá, ha te se?

Az a mondás, hogy behívtak minden borvidékről négy borászt, hogy egy egyórás marketingelőadást tartsanak nekik – én ezeken nyilván nem voltam ott, de hallottam részleteket arról, hogy ezek hogyan zajlanak. Elvileg majd részleteiben derül ki a stratégia. Indultak is ugyan kampányok: nyár végén volt egy buborékos, októberben elindult egy szüreti, és elvileg lesz egy karácsonyi vásárlást ösztönző hamarosan, csakhogy ezek időben elvannak csúszva: a szüreti kampány akkor indult, amikorra gyakorlatilag mindenki végzett már a szürettel. Ezek persze technikai kérdések, de mutatják, hogy pótcselekvésekben és rögtönzésekben merül ki a látható munka – a közpénzből készült tanulmányoknak hozzáférhetőeknek kellene lenniük, hogy az olyan borkereskedők, mint én vagy az olyan újságírók, mint te, tisztábban lássanak.

Borkóstolókon sohasem politizáltam, de a véleményemet eddig se rejtettem véka alá, nem hiszem, hogy az meglepetést jelentene bárki számára. Ha valaki csalódik emiatt bennem, azt sajnálom – a visszajelzések inkább pozitívak.

Egy ismerősöm kérdezte nemrég, hogy a fideszes barátaim mit fognak szólni a közéleti szerepvállalásomhoz – mire végiggondoltam, és arra jutottam, hogy gyakorlatilag nincsenek olyan barátaim, akik ma is fideszesek lennének. Azaz ez a közeg tizenhárom évnyi iszapbirkózás után oda jutott, hogy ugyan van, aki legkisebb rosszként a Fideszre húzná ma is az ikszet, de a többség vagy elköltözött, vagy nem akar, vagy egyenesen fél politikáról beszélni. Én nem.

Tehát ha jól értem, egy egészen niche és a mai magyar közéletben-sajtóban egyáltalán nem megjelenő téma, a szőlőbor-ágazat borzalmas helyzete vitt be a politikába.

Ez volt az egyik irány, igen. A másik pedig az, ami ennek megágyaz: hogy

miért alacsonyak a hazai szőlőfelvásárlási árak még 2023-ban is, hogy miért kell Ausztriában munkát vállalnia a pécsi borvidék egyik leghíresebb borászának, hogy hány mátrai borász – és ezek nagy nevek – jár át metszeni Ausztriába, hogy két-három hét munkával megkeressen ott annyit, amennyivel itthon hónapokon keresztül legalább a felszínen tud maradni.

Persze, betett az ágazatnak a covid és az azt követő gazdasági válság is, de az alapvető gond az, hogy nincs állami akarat arra, hogy boros nemzet legyünk.

A boros közeg néha Facebook-threadekben kibeszéli a problémákat, de a borsajtóig ritkán jut csak el, az ún. rendes sajtóba meg soha, ott a boros közeg eleve egy jobbos, Fidesz-közeli sikerágazatként van kezelve.

Néha megkérdezik tőlem, hogy milyen egy átlagos fideszes: szerintem ilyen nincs. A Fidesz abban ügyes, hogy nagyon sok különböző csoportot maga mögé tud állítani: vagy propagandával, vagy megfélemlítéssel vagy pénzzel, de végül egy nagy kupacra hordja a fradistákat, a vallásos iskolásokat, a mélyszegénységben élőket és a mindenfélétől rettegőket. És a borászokat. Azért lehetünk jobbos közegként kikiáltva, mert pár nagyobb pince óriási támogatásokban részesült az elmúlt években.

A kicsikre ez már nem annyira jellemző, ha volt is ilyen, az sem biztos, hogy jól ki volt találva. A sarokszámokat nézve azonban nemhogy javult, romlott a helyzet:

a borfogyasztás mértéke csökken, a fiataloké extrém alacsony, nő a külföldről behozott borok száma, a szőlőterületünk harmadára zsugorodott, söralátétnyi adminisztráció nincs, kutatás-fejlesztésben nagyon le vagyunk maradva.

Mi az oka annak szerinted, hogy erről nem beszél senki? Korábban volt egy természetes partnere ennek a közegnek, ezt FKGP-nek hívták – de akkor még volt egy ilyen réteg Magyarországon. Azért nem üti ezt a témát senki, mert ez a kisparaszti réteg mára elsorvadt, jelentéktelenné vált?

Szerintem nem annyira kicsi ez a réteg, csak épp ez a réteg a kisebbik rossz alapján továbbra is attól tart, hogy mi történne, ha visszajönne Gyurcsány Ferenc, és elhiszi, hogy azért egy kicsit még mindig életben hagyják őket. Ha letennénk eléjük a listát mondjuk a Fidesz kétszáz őket érintő szívatásával, és azt mondanánk, hogy ezeket egy balos kormány művelte velük, kaszával-kapával indulnának meg a Kossuth térre – csakhogy a Fidesz nem egyszerre nyomta le ezeket a torkokon, hanem lassan, fokozatosan, mindig egy nagyon picit lett csak rosszabb.

A borászoknak egyszerre kellett fejleszteni a technológiájukat, lecserélni korszerűre az ültetvényrendszert, kitalálni az eredetvédelmet, a marketinget, foglalkozni a kereskedőkkel, a fogyasztókkal és a sommelier-kkel – és így is nagyon nagyot ment a borok minősége az elmúlt harminc évben előre, köszönhetően annak is, hogy sok sikeres borászat nem maga termelte meg a pénzét, hanem más ágazatban elért profitokat forgattak át oda. Ha megnéznénk, hogy hány piacképes, valóban önerőből működő családi borászat van ma, meglepődnénk, mennyire kicsi ez a szám. Én a magyar borkultúra politikai képviselete akarok lenni – gyakorlatilag eddig is ezt csináltam, csak épp kiterjesztem a tevékenységemet a politikai térre is.

Amennyire lejön, a kritika főleg a bormarketingért felelős kormánybiztosnak, Rókusfalvy Pálnak szól: ő egy olyan borász, aki a kommunikációs és médiapiacon szerzett pénzét fektette be az etyeki borvidéken, szoros kapcsolatot ápol Orbán Viktorral és fideszes vezetőkkel, és mindemellett mindenkivel jóban van a boros közegben is, ahol számos önálló és sikeres kezdeményezést indított el. Ugyanazt csinálja ő is, mint az elődjei, csak egy fokkal jobban csomagolja be?

Nála jobb jelöltet a posztra nem tudok elképzelni. Három dologra ugyanis szükség van ehhez: legyél járatos a boros világban, legyen rálátásod a marketingre, legyenek erős politikai kapcsolataid. Benne ez mind megvan, ő egy abszolút jolly joker. A kinevezése óta eltelt egy évben viszont több a látszat, mint a tartalom: azt gondolnám, hogy ha valaki húsz éve ezzel foglalkozik és kap egy ilyen pozíciót, már másnap kiáll egy sajtótájékoztatón azzal, hogy mi az az öt pont, ami mentén elindul.

Most ott tartunk, hogy lett egy sokszázoldalas titkos, a fotókon jól kinéző haditerv, amit a szakma sem ismerhet meg, és indulnak olyan kampányok, amik legfeljebb elvárhatóak lennének, de csodafegyvernek messze nem nevezném őket. Ez kevés – de még csak azt se mondják, hogy azért kevés, mert nincs rá több pénz. Ehelyett kikerülnek képek a Facebookra, hogy ki kivel találkozott…

Rókusfalvy Facebookon olyan stílusban kommunikál, mintha ő lenne a borászat Orbán Viktora.

Abszolút, és lassan az egész társadalom átveszi ezt a stílust. Én azt vártam volna, hogy kiáll, és közli, hogy óriási problémák vannak, amiket nem biztos, hogy meg tudnak oldani, de nekiállnak, várnak ehhez mindenkit. Csakhogy ebben a rendszerben nem szabad negatívat mondani, hibákat elismerni, gesztusokat tenni – és azért Rókusfalvy is nehéz időpontban került erre a sok pénzt igénylő posztra, hiszen tavaly júniusban látszott már, hogy komoly megszorítások lesznek.

Megosztó téma a zéró tolerancia: minden nyugat-európai boros nemzet megengedi a polgárainak, hogy megigyanak egy-két pohár bort. Ez tehát a polgárosodás, az emberek felnőttnek nézésének, a civilizációnak is fokmérője. Ti ebbe miért nem álltok bele?

Nehéz téma, ezért csak nagyon körültekintően, szakértők bevonásával szabad hozzányúlni. Azzal abszolút egyetértek, hogy ez a polgárosodás, az emberek felnőttnek nézésnek a fokmérője, ezért ezzel a kérdéssel a 2RK is fog foglalkozni. Véleményem szerint a zéró tolerancia kiváltása egy jó cél a kulturált borfogyasztás szempontjából, de ezt csak egy átfogó, hosszútávú, kiegészítő csomaggal – ellenőrzés, felvilágosítás, prevenció, edukáció – együtt szabad bevezetni.

A politika a bort alapvetően alkoholként, nem kulturális termékként kezeli. Hogyan akarsz ezen változtatni?

Ez egy nagyon nagy probléma, és szerintem részben emiatt nem tudunk igazán boros nemzetté válni. Megpróbálok röviden válaszolni, bár ez az egy kérdés lehetne egy külön interjú is: amennyiben a borokhoz sokféle egyéb minőségi dolgot tudunk párosítani, akkor nem az alkoholfogyasztáson lesz a hangsúly.

Nálunk Budakalászon most már több mint egy éve van egy Magyar Borvilág Kincsei nevű sorozat, ami arról szól, hogy különleges, borral foglalkozó, de nem borász emberek életútját mutatjuk be egy beszélgetős est folyamán. De gondolhatunk itt mindenféle boros játékra, például a Borpárbajra, bor-étel párosításra, a bor és művészet kapcsolódására. Természetesen mindig ki kell hangsúlyozni a mennyiség és a mérték fontosságát, hiszen ez fontos tényező abban, hogy a bort elsősorban ne alkoholként kezeljük. Ezek az események természetesen elsősorban a minőségi borokról kell, hogy szóljanak, ami azért is fontos, mert az egész ágazatnak elemi érdeke, hogy az eladási átlagárak emelkedjenek, és sikerüljön sokkal inkább a magas minőségű borok készítése irányába elmozdulni a többségnek.

A magyar bormarketing olyan, mint az ellenzék 2010 után: megpróbálják, nem sikerül, jön valaki más, aki másképp csinálja, de neki se jön össze. 2022-re az ellenzék gyakorlatilag mindent végigzongorázott már, voltak már független jelöltek is párttámogatással, előválasztás, jobbos jelölt, és hiába bukott minden eddiginél nagyobbat, azóta is ugyanaz az ismétlődő loop megy, amiben lehet akármilyen a felállás, a Fidesz a végén úgyis győz. Ezt nyilván te is látod.

Igen. Ugyanott vagyunk, mint 2010 előtt: Orbán és Gyurcsány a két legnagyobb politikai erő vezetője.

És mégis belemész ebbe a loopba. Miért?

Ezt én – és a Második Reformkor is – úgy fogom fel, hogy nem a kormányváltás, tehát mondjuk egy maraton lefutása a cél, hanem az, hogy amit csinálunk, az önmagában is hasznos legyen: tehát ha csak 10 kilométerig jutunk el, azzal már többet tettünk, mintha a fotelben ültünk volna. Furcsán hangozhat egy ellenzéki párttól, de

minimális esélyét látjuk annak, hogy a kormányt le lehet váltani a 2026-os választáson, de ettől még érdemes azon dolgozni, hogy kialakuljon egy olyan réteg, amely tud értelmesen beszélni, elhagyva a bulvárvonalat és az iszapbirkózást.

A fiatalok körében egészen mások már a párttámogatottsági mutatók: a célunk az, hogy nekik is legyen alternatívájuk, és ebből kinőve hosszútávon kormányzó erő és egy stabil parlamenti párt legyünk. Vona Gábor mondta: most még a kisszínpadon játszunk. Ez tény, de amíg úgy érzem, az erre fordított időm hasznos, csinálom.

2014-ben kire szavaztál?

Nem emlékszem, de biztos, hogy nem a Fideszre, ahogy a Jobbikra sem – vagy 2014-ben, vagy 2018-ban voltam külföldön a választás napján, és végül kihagytam az egészet.

Tehát soha nem voltál Vona Gábor szavazója?

Nem. A 2018-as Jobbik már egy nekem szimpatikusabb irányba mozdult el, de kellően közel volt még a korábbi jobbikos időszakhoz. Viszont amit a visszavonulása után láttam tőle, már szimpatikus volt: az Öt című műsort ugyan nem néztem, de a könyvét olvastam, és a helyzetértékeléseit is az Indexen. Jó egy ilyen kis pártban, hogy szoros közöttünk a viszony és sok a személyes találkozás – a hatásomra gyakran borászatoknál –, mert teljesen más típusú embernek ismertem meg, mint amilyennek őt korábban gondoltam. Nem az a „gyere utánam” vezértípus, inkább egy filozofikus-gondolkodó, megfontolt, vitázó alkat.

Kapott Vona kritikákat a Második Reformkorban amiatt, hogy Jobbik-elnökként hogyan és miket beszélt cigánybűnözésről?

Hogyne. Nagyon vegyes a csapat, többször is felmerült a téma, Vona minden kérdésre válaszolt, a tagságon belül ezt már lezártuk, ezen a körön túljutottunk.

Nem kellene nyilvánosan hangsúlyosan reflektálni erre?

Ő maga is több interjúban bocsánatot kért. De látni kell, hogy voltak valóban vállalhatatlan dolgok, és voltak olyanok, amik tartalmilag rendben voltak, csak rosszul voltak tálalva.

Azért hozom ezt fel, mert vidéken ma is rengetegen érintkeznek napi szinten cigányokkal, a demográfiai mutatók alapján pedig alapvető szükséglete a magyar társadalomnak az ő minél jobb integrációjuk, oktatásuk, mégsem beszél erről egyik párt sem, az ellenzéki média nem meri piszkálni, a Fidesz pedig letudja a bulis cigány képével, Győzikével és Kis Grófóval. A Második Reformkornak Vona múltját tekintve ez egy kitörési pont lehetne – a kilenc pont azonban, amivel előrukkoltatok, inkább udvarias semmitmondás. Miért tabu ez még nálatok is?

Egyáltalán nem tabu, sőt! A Második Reformkor már évekkel korábban, még alapítványként javasolta a Cigány Hősök Napjának bevezetését, hogy közösen emlékezhessünk meg azokról a romákról, akik az életüket adták a hazájukért, például ‘56-ban. A párt zászlóbontó rendezvényen pedig Vona Gábor arról beszélt,

a mi célunk már nem is csupán a felzárkóztatás, hanem a cigány polgárosodás.

Nagyon örülünk, hogy több roma tagunk is lett. Számunkra tehát ez egy fontos téma, de láthatóan nem érdeke változtatni a mélyszegénységben élők helyzetén a Fidesznek, mert nagyon jól áll a körükben.

Azért feszegetem ezt, mert Tokaj és Mátra az a két borvidék, amelyre a leginkább fókuszálsz. Ha valahol sok cigány él, az pont ez a két borvidék, ráadásul ők a szőlőben dolgoznak többnyire, olcsón, napszámosnak bejelentve – ami azért izgalmas, mert a helyi borászok érdeke az, hogy a rossz helyzetük fennmaradjon és olcsón foglalkoztathassák őket továbbra is, míg az össztársadalmi érdek az, hogy minél kevesebb napszámos jöjjön ezekből a falvakból, vagyis hogy találjanak maguknak biztos, jobban fizető munkát.

Sok vicces és durva sztorit hallottam arról, hogy komoly problémák vannak a munka minősége, megbízhatósága és rendszeressége terén: van, aki két nap után úgy érzi, neki ennyi pénz elég lesz erre a hónapra, vagy kap egy jobb ajánlatot a gyárból, és abban a pillanatban elmegy. A tapasztalatom az, hogy aki tudott találni az elmúlt években négy-öt olyan embert, akivel folyamatosan együtt lehet dolgozni, komoly anyagi áldozatra képes, hogy őket meg is tartsa. Kár, hogy nincs nyilvános statisztika arról, hogy hol mennyit fizetnek a szőlőmunkásokért, mert én úgy tudom, az utóbbi években ez is nagyon megemelkedett. Leválasztva mindezt a cigánykérdésről: eleve nagyon nehéz embert találni a kézimunka-igényes feladatokra.

Aszúzni nem lehet géppel.

Az még hagyján: az ültetvények nagyrésze eleve nem is alkalmas a gépi művelésre. Nemrég elém került egy cikk, ami összehasonlította, hogy Ausztria és Magyarország borágazata mennyi uniós pénzt kapott, és hogy melyik mennyivel költ többet bormarketingre. Kiderült, hogy mi ugyan többet kaptunk, de jelentősen kevesebbet költünk bormarketingre – azaz

míg mi a nagyrészt rossz helyekre menő ültetvényszerkezet-átalakításra, a gép- és eszközparkra költöttünk, az osztrákok azt mondták, hogy akik el tudják adni a boraikat, azoknak csinálnak egy még erősebb piaci jelenlétet még magasabb átlagárral, hogy a nyereségből aztán úgy fejleszthessenek, ahogy akarnak.

Itthon ma meg már munkaerő sincs: a Balatonnál azért, mert mindenkit felszív a vendéglátás, a nyugati országrészben Ausztria közelsége, a Mátrában pedig a nagy gyárak miatt. Utóbbi duplán rossz, ugyanis a falusi turizmus szobái ukrán és egyéb vendégmunkásokkal vannak tele, akik egész évre kiveszik a helyeket, aki pedig menne bortúrázni, nem tud, mert – persze érthető módon – nincs szállás, a hegyek tetején lévő luxushotelekben pedig vagy nincs, vagy csak alig van helyi bor.

Van Magyarországon sikeres cigány borász?

Nem szoktam megkérdezni az emberektől, hogy van-e cigány származásuk, vagy nincs. De nem tudok olyan borászról, aki magát zenészekhez vagy politikusokhoz hasonlóan nyíltan cigánynak vallaná, holott ez kitűnő kitörési pont lehetne.

De ez nem furcsa? Tokaj-Hegyalján rengetegen élnek, és nem készít közülük senki sem aszút, holott családok százai élnek szőlőmunkából, aszúszedésből, a know-how meglehetne.

Az én tudásom ehhez kevés, ehhez szociológus kell. De még csak azt sem tudni, hogy egyáltalán mennyi bort isznak, ismerik-e azokat a borokat, amelyek készítéséhez hozzájárulnak a munkájukkal. Amennyire hallom, nem. Ez pedig elvezet ahhoz a témához, hogy a falvakban megszűnnek a kocsmák, az emberek a hipermarketből vett energiaitalt és kétliteres söröket isszák. Az a klasszik kocsma, ahol esetleg kaptál jó folyóbort a környékről, ma már gyakorlatilag alig valahol létezik.

A 2024-es önkormányzati választáson nem fogtok indulni, meg ugye eleve pártmentes önkormányzatokat szeretnétek…

A legtöbb kérdés és belső vita erről volt párton belül.

Nem fáj az embereknek, hogy valahogy legalább fizető önkormányzati pozíciók nélkül maradnak?

De. Csak ugye a követelésünknek, a pártmentes önkormányzatoknak akkor lenne igazán értelme, ha az állam visszaadna egy sor kompetenciát az önkormányzatoknak – ehhez azonban először kormányra kell kerülnünk, hogy ezt meglépjük.

Azt értem, hogy politikailag miért a 2024-es európai parlamenti választást célozzátok meg: 20 ezer ajánlással már van lista, teljesen arányos a rendszer, ezen a legkönnyebb befutni. De valahogy mégis furcsa, hogy alapvetően idealisztikus, belpolitikai célokkal futtok neki, ráadásul még csak annyit sem ígértek, hogy Vona Gábor legalább 2026-ig beül az Európai Parlamentbe.

Lesz EP-választási programunk hamarosan.

Melyik frakcióba ülnétek be?

Sokat beszélünk erről a kérdésről, és folyamatosan monitorozzuk is az EP frakcióit, de úgy döntöttünk, jobb megvárni a jövő júniust és a megalakuló, új Európai Parlament ismeretében döntést hozni.

Feltételezem, az ECR lett a nyertes, már ha lesz még ECR 2024 után.

Ahogy mondtam, megvárjuk június 9-ét. Addig nincs értelme erről találgatni. Amit elmondtunk, hogy Vona indul a lista első helyén, de deklaráltan nem ül be az EP-be. Egyébként életemben annyi összeesküvés-elméletet nem hallottam még, mint a Második Reformkorral kapcsolatban: Putyin ráindította Márki-Zayra, Dobrev Klára szeretője, végül csak beül az EP-be, hogy aztán élete végéig ellegyen az ottani pénzével.

A jó EP-s nyugdíjhoz eleve két ciklus kell.

Se nem ambicionálja, se nem érdekli Vonát ez. A lista második helyezettje, Pekárné Farkas Emese ellenben rendkívül felkészült és jó EP-képviselő lenne.

Akkor miért nem ő vezeti a listát?

Mert teljesen más az elérése annak, ha Vona Gábor van a lista élén. Be kell jutni az ATV-be, le kell ülni egy újságíróval – én, Kézdy Dániel, aki borral foglalkozom, legfeljebb olyanokat érek el, akik szintén foglalkoznak borokkal, mint te, mert ha nem ismernél, eszedbe se jutott volna leülni most velem beszélgetni. Így is többarcú párt vagyunk, de Vona tapasztalata, 600 ezer fős facebookos követőtábora és kapcsolati hálója a párt egyik legnagyobb előnye: kérdés, mennyire fogja ő ezt majd átadni a többieknek, de a cél az ez. A Második Reformkor nem egy Jobbik-utódpárt, a tagság 97%-a nemhogy párttag nem volt eddig sehol, de még pártnak a közelébe se ment.

Amennyire látom, a Második Reformkor arra a rendre az 5%-os parlament küszöb körüli támogatottságú pártokat kreáló és életben tartó választói közegre akar lőni, amely 2014-ben az LMP-t is bevitte a parlamentbe, és amelynek az a harmadikutasság kell, amely azt mondja, se nem Orbán, se nem Gyurcsány. Most ezekért a szavazókért küzd a Kutyapárt, a Mi Hazánk és ha Ungár Péter pénzéből és energiájából képes lesz feltámadni, talán az LMP is.

Mi ennél azért többet állítunk, noha ez is fontos része a mondanivalónknak.

A kérdés a mi esetünkben hosszú távon az, hogy hogyan tudunk a törzsi politizálás elengedésével megcélzott 15-20% fölé menni úgy, hogy ne adjuk el az elveinket, ne álljunk be a propagandavonalba. A 15-20% azonban reális.

Maradjunk egyelőre az EP-s 5%-nál: mit bontasz majd fel, ha ez meglesz?

A mi családunkban az a szokás, hogy ünnepekkor nem Champagne-t, hanem valami hazai bort, például egy aszút bontunk. Tehát, ha ez meglesz, akkor nyitok legalább egy Bott Pince-aszút, és küldök néhány palackkal Emesével az EP-be is, hogy kicsit reklámozzuk ezt a kincsünket.

(Bukovics Martin)

---