Az Angela Merkel vezette nagykoalíció három pártja (a jobbközép CDU/CSU, a szociáldemokrata SPD) magabiztosan újra többséget szerzett a Bundestagban, a kancellár nemcsak emiatt lehet nagyon elégedett a vasárnapi eredményekkel.
A CDU/CSU (24,1 százalék, -8,8% a négy évvel ezelőttihez képest) nem bukott akkorát, hogy magyarázkodnia kelljen: a kampányban sokat hibázó, jellegtelen kampányt folytató Armin Laschet kancellárjelöltsége ellenére is elmentek a kereszténydemokrata törzsszavazók leszavazni egy olyan jobbközépre, ami a felszínen se nem a merkeli évek folytatását, se nem jóvátételét, reformját, igazából lényegében semmit sem ígért, fű alatt viszont elkezdett óvatosan visszatolódni jobbra. Hogy a CDU merre menjen tovább, azt követően fog eldőlni, hogy kormányra kerülnek-e vagy sem.
A CDU testvérpártja, a plakátjain Armin Laschetet nem nagyon reklámozó, neki a kampányban végig beszólogató bajor Keresztényszociális Unió (CSU) otthoni 31,7 százaléka sem túl fényes, ám ez még bőven az a határ, hogy mindezt ráfogassák Laschetre, és magyarázkodniuk nekik se kelljen, hiszen a CSU ismét bekerülne a berlini parlamentbe listán is: a hazai eredmény országosan még mindig 5,2 százalékot jelentene. (Egyedül bajorországi koalíciós partnerük, az oltásszkeptikus-agráriánus-jobbközép Freie Wähler miatt kell aggódniuk: ők majd’ 5 százalékpontot tudtak erősödni, főleg a CSU kárára.)
Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD, 25,7 százalék, +5,3 a négy évvel ezelőttihez képest) rendkívül jól választott, amikor a párt balszárnya a párt jobbszárnyán lévő Olaf Scholz volt hamburgi főpolgármestert, Merkel alkancellárját-pénzügyminiszterét választotta meg jelöltjének. Az SPD így egyszerre tudott a változás és a merkeli stabilitás meg nyugalom (náluk nem voltak testvérharcok a kancellárjelöltség körül, mint Merkel pártjában) folytatójaként megjelenni: választási győzelmük nagyrészt ennek tudható be.
Felnőttek, és túlnőttek a két régi nagy néppárton az nagyvárosiak, jellemzően fiatalok és jobbmódúak által választott új középpártok: a polgári-liberális-lockdownkritikus FDP (11,5 százalék, +0,8% a 2017-es eredményhez képest) és a progresszív Zöldek (14,8 százalék, +5,7 százalék a négy évvel ezelőttiekhez képest) együtt erősebbek mind a CDU/CSU-nál, mind az SPD-nél. A CDU-t ebbe az új középbe betolni szándékozó merkelizmus tehát végképp győzelmet aratott, megkoronázva az ideológiamentességben és hatalomtechnikában mindig is erős kancellár életművét: hiába tolatott vissza Laschettel óvatosan jobbra a CDU, a merkeli közép ennél erősebb még soha nem volt.
A radikális jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD, 10,3 százalék, -2,2% 2017-hez képest) érdektelen volt a mostani választásokon: a párt belső botrányai voltak legfeljebb hangosak és ütősek, maga a párt nem volt már se akkora sokk, se akkora meglepetés, mint négy éve. Valamennyire vissza is estek, de közben Szászországban nem csak majdnem valamennyi egyéni körzetet és az elsőséget szerezték meg, de Türingiában is az első helyre futottak be. Ez azonban – főleg azért, mert nyugaton eközben maradtak egy 7-8 százalékos kispárt – nem volt többre elég, mint a Zöldek és az FDP mögötti ötödik helyre, amivel egyvalamit már biztosan elvesztettek: ezúttal nem ők lesznek az új Bundestag legerősebb ellenzéki pártja.
Nagyobb bajban van azonban a kommunista Linke (4,9 százalék, -4,3% 2017-hez képest). A párt a hivatalos bejutási küszöböt se érte el, 5 százalék alatt végzett, majdnem megfeleződött 2017 óta. Csak a német választójog speciális szabályának – miszerint ha egy párt három egyéni körzetben nyer, akkor bejuthat a listás eredménye alapján a Bundestagba – maradhatnak bent. De az egyéni körzetekben is rosszabbul szerepeltek, az eddigi négy helyett csak két kelet-berlini körzetben (illetve Lipcse egyik körzetében) nyertek. A párt hiába kezdett beleszelidülni egy lehetséges baloldali koalícióba, egy piros-zöld-vörös kormánynak matematikai többsége se lenne az új Bundestagban. A Linkében ezek után bizonyosan kiújulnak megint a belső harcok a rendszerellenzéki ortodoxok és még több mérséklődést szorgalmazó pragmatikusok között. Ráadásul a pártnak azzal is szembesülnie kell, hogy már keleten is csak egy középpárt (11 százalékkal), miközben nyugaton kispárt (3,8 százalék) maradtak.
Mi lesz most?
Amint jósoltuk: a kancellár személye még bizonytalan, de az FDP és a Zöldek ott lesznek az új kormányban. Éppen ezért sajátos módon e két párt fog először leülni egymással tárgyalni, hogy aztán a köztük lévő nem csekély különbségeket áthidalva tárgyalhassanak a szocdemekkel és a konzervatívokkal – eldöntve, hogy végül melyiknek a kancellárjelöltjét fogadják el.
Az SPD-s Olaf Scholz mellett szól, hogy mégiscsak az ő pártja lett az első. A Zöldek is valamelyest közelebb vannak hozzá. Nem úgy azonban a liberálisok, akik Laschetet akarhatják kancellárnak. A Zöldek erre is nyitottak lennének, elvégre ök leginkább egyet akarnak: mindenképpen végre kormányozni. Annyira pedig be tudják zöldíteni akár egy Scholz-, akár egy Laschet-kormány programját, hogy ezt sikerként adhassák el.
Noha az FDP ragaszkodhat Laschethez, Scholztól is sok mindent kicsikarhatnak, elvégre az SPD rászorul az FDP-re, igaz, a legjobb kártyájukat, a liberálisok zsarolására/meggyőzésére rendkívül hatékony módszert, a tisztán baloldali, progresszív piros-vörös-zöld kormány lehetőségének belengetését kiütötték Scholz kezéből a német választók.
Mindez azt jelenti, hogy komoly változás nem várható
Ha Laschet lesz a kormányfő, a Zöldek, ha pedig Scholz, akkor a liberálisok gondoskodnak arról, hogy nagyon semmilyen irányba se lengjen ki a Merkel által beállított inga: stabilitás, nyugalom, pragmatikus Európa-politika. A Zöldek révén talán picit több ökológia, a liberálisok révén kicsit több digitalizáció és innováció lesz majd, de Berlinben lényegében semmi nem fog változni, bárki is legyen végül a kancellár.
Jöhet az ötödik Merkel-ciklus.
P.S. Vasárnap azonban történt más is, ami nagyobb változás, de erről – San Marinótól Baselen át Grazig – majd kedden. Fizess elő, hogy olvashasd!
Azért ha a német be nem jutott pártokra adott 8,5%-ot, a Linke-t + AFD-t összeadjuk, 25% körüli rendszerkritikus voks jön ki úgy, hogy a két nagy párt összeségében veszít a súlyából. Mindez nem a stabilitást meg a semmi sem változik trendjét mutatja, inkább a szaporodó hajszálrepedéseket a rendszeren.