Mégis mire szavazzon egy balliberális, ha nem a Kutyapártra?

A Magyar Péter-jelenséget a Gemištnél sokféleképpen látjuk, azaz nincs róla (helyesebben mondva, erről sincs) egységes álláspontunk, mint az Techet Péter vagy Vágó Gábor noha egymásnak nem ellentmondó, de ellentétes tanulságot levonó cikkeiből is kiderülhetett. De mondhatunk mi bármit, az idei EP-választáson a Magyar-párt megkerülhetetlennek tűnik, olyasvalaminek, ami sokakat fordíthat a magyar belpolitika követése felé: ez pedig nem feltétlenül rossz dolog, ha túllép a szurkolás szintjén. Itt van újra a mindenki előtt nyitott nagy EP-választási vitánk, ami már nem annyira a Magyar Péter-jelenségre fókuszál: most Bede Ábel újságíró szól hozzá.

A Magyar Kétfarkú Kutya Pártra fogok szavazni az európai parlamenti választási és a budapesti listán is a június 9-i választáson. Ennek több oka van. Van, amelyik az értékeimből és a hozzám közel álló kulturális mintákból következik, és van, amelyik értékektől és ideológiáktól függetlenül szimplán egy racionális érv mellettük.

Az első ok, amiért attól függetlenül, hogy valaki liberális, konzervatív vagy baloldali, hasznos a magyar közéletnek az erős kutyapárti jelenlét, az a párt cselekvő filozófiája. A magyar társadalomnak történelmi léptékben jelentős problémája az, hogy hiperpasszív. Nem párttag, nem tagja civil szervezetnek, irtózik a politikától, és ahogy Tölgyessy Péter mondta az egyik Partizán-interjújában: maximum szolgáltatásként tekint a politikára, nem úgy, mint amit a polgárok maguk is formálni tudnának.

A Kutyapárt ezzel gyökeresen szembemegy. Én is sokáig lekicsinyeltem a buszmegálló- vagy padfelújítás jelentőségét, de rá kellett jönnöm, hogy apró lépésekben ez igenis a magyar társadalom alapvető passzivitásával megy szembe.

A pad vagy a buszmegálló nem egy szolgáltatás által javult meg, hanem az egyén maga javítja azt meg, bemutatva, hogy az ő cselekedetei azok, amik alapvetően a saját és környezete életminőségén javítanak. Ez az a filozófia, ami szembemegy az olyan káros passzivitással, amire akár a 19. század Szabadelvű Pártja, akár a Kádár-rendszer, akár a NER épül, és ami folyamatos önsorsrontásba tolja a magyar társadalmat.

A másik ok kevésbé történeti távlatban, de egy magyar társadalmat szintén régóta zsákutcában tartó dilemmára adott gyógyír, mégpedig az Orbán-Gyurcsány-ellentét meghaladása. Ezt ezen a választáson rengetegen ígérik, nem csak a kutyák: akár a Tisza Párt, akár főpolgármester-jelöltként Vitézy Dávid, sőt, még a Momentum is próbálkozott ezzel országos szinten. Míg a 2018-2022 közötti ciklusban az számított igazi ellenzékinek az ellenzéki szavazók szemében, aki vállalta, hogy összefog, most az a menő, aki az összefogástól (amit egyébként nagyjából én is támogattam és jó ötletnek tartottam: tévedtem) minél messzebb volt.

Amiért én a Kutyapártot tartom ebben a legautentikusabbnak, az az, hogy ők évek óta jelen vannak a magyar politikában és eddig bizonyítottan valóban nem fogtak össze se a DK-val, se a Fidesszel. Lehet mondani, hogy nemrég egy előválasztáson részt vettek a XII. kerületben, de mivel azt megnyerte a pártelnök Kovács Gergely, az a többi párt kiejtésére volt alkalmas (és nem arra, hogy utána együtt induljanak), így vállalható.

Ezzel szemben a többiek nem tudták magukat konzisztensen tartani ehhez az elvhez. Az LMP egyrészt része volt az összefogásnak, másrészt az elnökük egy évvel ezelőtt még Marc Chagallként beszélt Gyurcsány Ferencről, főpolgármester-jelöltjük pedig a Fidesz színeiben volt államtitkár. A Vitézy-féle Budapest-lista végülis sikeresen haladta meg az Orbán-Gyurcsány-felosztást, csak az a baj, hogy ezt úgy érte el, hogy kicsit mindkettővel összefogott már. A Tisza valóban nem fogott össze a DK-val, de egyrészt Magyar Péter nyíltan beszél arról, hogy a Fidesszel (!) még akár koalícióra is lépne (tehát a kivel működünk együtt, kivel nem dilemmának itt a másik, szerintem súlyosabb fele nem teljesül), másrészt azért azt ne felejtsük el, hogy ők könnyen autentikusak ebben, hiszen még nem indultak országgyűlési választáson, ahol ez a dilemma egyáltalán felmerülhetne.

A Momentum egyszerre akart Gyurcsány ellenzéke és felelős összefogós szövetséges lenni, ami teljesen értelmezhetetlen pozíció, egy ideig ezért is tűnt úgy, hogy óriási bajban vannak. Értelemszerűen mindig nyitottnak kell lennünk arra, ha valaki megváltoztatja a véleményét – én is tévedtem az összefogás témával kapcsolatban, képmutató lenne nem nyitottnak lennem azok iránt, akik ugyanabban tévedtek, mint én. De ha van olyan, aki már a kezdetektől fogva ugyanazt az álláspontot képviselte és végül igaza lett, és ez a Kutya Párt esetében igaz, az mégiscsak extra bizalmat érdemel.

Nyilván említést lehet még tenni a 2RK-ról is, de őszintén szólva nem teljesen értem, hogyha az a céljuk, hogy a magyar közéleti gondolkodás felülkerekedjen a törzsi megosztottságon és jobb legyen a vitakultúra – nemes célok, amikkel egyetértek –, ehhez tulajdonképpen miért kellett vitakörből és közösségből párttá alakulniuk.

Vona Gábor Ukrajnáról, EU-s pénzekről, von der Leyenről

Többször felmerült az a kritika is, hogy a Kutyapárt értékes dolgokat csinálhat ugyan önkormányzatokban, de európai színtéren másra van szükség, mint az ő erősségük, a közösségépítés. Techet Péter például itt a Gemišten kritizálta, hogy az MKKP egy részvételiségi szakembert küldene ki az EP-be, mondván ez teljesen wtf.

Ez egy legitim felvetés is lehet, éppen ezért fontos kitérni rá. Szerintem éppen azért jó ötlet ez, mert az Európai Parlament olyan távol van és olyan keveset tud az átlag európai a működéséről és jelentőségéről, hogy azt közelebb hozni az emberekhez már önmagában nagy eredmény. Lehet panaszkodni, hogy milyen távoliak és átláthatatlanok az EU-s intézmények, de önbeteljesítő jóslat élből cinikusan elutasítani azokat, akik ezen változtatni szeretnének. Ugyanis az Európai Parlamentnek egyébként tényleg van értelme, csak nem az, mint amit a politikusai sokszor állítanak róla.

Egyszerre két EU létezik: az egyik a politikai szervezet, amiben az EP-nek valóban kevés befolyása van – bár informális kapcsolatépítésben azért itt is van valamennyi jelentősége –, mert érdemi döntéseket valóban a Tanács hoz. A másik viszont a szabályozó EU, ami kereskedelmi ügyekben és regulációs témákban diktálja a tempót, nem csak Európában, hanem gyakorlatilag a világon is, hiszen azért, hogy hozzáférjenek a közös piachoz, az EU szabályaihoz a külső szereplők is igazodnak. Ezeknek a részletszabályoknak a kidolgozásában pedig valóban nagy szerepet játszik az EP, csak a politikának ez az a része, ami rohadtul unalmas és tényleg senkit (beleértve a politikai újságírókat) sem érdekel. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne hatással az európai emberek életére.

Az utolsó, ideológiákon és értékeken túlmutató ok, amiért a kutyapárti jelenlét hasznos a magyar politikának, az az autentikusságuk. Nem állítanak és sohasem állítottak mást magukról, mint akik. Többen kritizálták a listavezető Le Marietta partizános vitaszereplését. Ezekkel a kritikákkal én nagyrészt nem értettem egyet, leginkább azért, mert nem hiszem, hogy realisztikus lett volna azt várni a Kutya Párttól, hogy komplex geopolitikai és policy javaslatokkal dobálózzanak egy vitában.

Bocsánat, de szó szerint az a nevük, hogy Magyar Kétfarkú Kutya Párt, tényleg tőlük várunk világmegfejtést az EU geopolitikai manővereiről?!

Ők alapvetően jószándékú, lelkes amatőrök, és nem is állítottak magukról mást. A magyar történelemben annyiszor előfordult, hogy kulcspillanatokban politikailag ügyes, de cinikus politikusok voltak hatalmon, és miközben 3D-sakkot játszottak, túltaktikázták magukat és nemzeti összeomlásba vezették az országot. Tényleg akkora kockázata lenne, ha most az egyszer megpróbálnánk nem profi, de jószándékú és őszinte emberekre bízni valamit?

Mindezekkel együtt a fő ok, amiért idén rájuk fogok szavazni, nagyon egyszerű: a jelenlegi pártok közül az ő értékviláguk és kulturális referenciapontjaik vannak a legközelebb az enyémhez mint nyíltan és büszkén balliberális emberéhez.

A partizános vitához visszatérve:

Le Marietta mondata, miszerint „Oroszország rossz, Kína rossz, Amerika lehetne jobb” nekem bőven elég ahhoz, hogy tudjam, milyen értékek alapján fog szavazni az EP-ben külpolitikai témákban, és mivel azok megegyeznek az enyéimmel, ennél több információ őszintén szólva egyáltalán nem érdekel.

Ha már profi politikusoknál tartunk: eddig mennyiszer mondták elemzők azt, hogy az ellenzéki pártok nem tudják egy mondatban összefoglalni a mondanivalójukat, ehhez képest ez most Le Marietténak egész jól sikerült. Ez a “No migration, no gender, no war!” progresszív külpolitikai megfelelője.

Az is tetszik, hogy a Kutyapárt a migránsok elleni uszítás helyett beleáll abba, hogy a vendégmunkások milyen embertelen körülmények között dolgoznak itthon, és hogy vállalják, hogy az integrációjukat aktívan segíteni kellene, hogy részei legyenek a magyar társadalomnak. Ilyen megszólalásokat a 2015-ös menekültellenes kampány óta nem nagyon mert nyíltan vállalni még egy balos vagy liberális párt sem.

A Fidesz egész kommunikációja arról szól 2010 óta, hogy minden balliberális érték rossz, és ezeket el kell üldözni Magyarországról. Még a progresszív pártok is kevésbé merik vállalni a nézeteiket, ehhez képest az MKKP a története talán legfontosabb választásán az EP-lista első két helyére egy vietnámi-magyar, MIT-n és CEU-n végzett urbanistát és egy monogámiakritikus tanársztrájk-aktivistát rakott.

Mégis milyen pártra szavazzon egy hozzám hasonló balliberális, ha nem erre?

Őszintén örülök, hogy Donáth Anna az elmúlt pár hétben újra rájött, hogy ő is liberális értékeket vall, és sajnálni fogom őt, ha összeomlik a Momentum támogatottsága, de úgy, hogy ezeket az értékeket az elmúlt két évben egyáltalán nem hangoztatta sem ő, sem a többi prominensebb párttársa (ahogy semmilyen más érdemi politikai állítást sem fogalmaztak meg), kevésbé tűnnek autentikusnak, mint a kutyapártiak.

Többször elhangzik az az érv, elsősorban a Tisza Párt szimpatizánsaitól, hogy elvesztegetett szavazat lehet olyan pártra szavazni, ami 5% körül billeg, és ha erős teljesítményt nyújt a Tisza, az elősegíti valahogyan a 2026-os kormányváltást. Egyrészt

a Fidesz stabilitását vagy annak hiányát nem az mutatja, hogy milyen sok szavazatot kap a Tisza, hanem az, hogy a Fidesz lényegesen kevesebbet kap-e, mint szokott, így minden olyan szavazat, ami nem a Fideszre megy, ugyanúgy gyengíti a kormánypártot, mint a Magyar Péterékre leadott szavazat.

Ez egy arányos választási rendszer, nem úgy, mint az országgyűlési, így aztán fel sem merül, hogy taktikusan kelljen szavazni. Megdöbbentő és elkeserítő az, ahogy sokan, akik eddig annyira fel voltak háborodva Orbán Viktor háborútémában folytatott Ukrajna-ellenes retorikájával vagy az EU-hoz fűződő cinikus viszonyával kapcsolatban, most vígan minden kritika nélkül beállnak valaki mögé Magyar Péter személyében, aki 85%-ban ugyanezeket mondja, és nyíltan arról beszél, hogy akár koalícióra is lépne a Fidesszel, mondván ő a legerősebb nem-Orbán. Ha van olyan elbizonytalanodó fideszes vagy csak simán jobboldali érzelmű szavazó, aki egyetért a Tisza Párt állításaival, nyugodtan szavazzon rá. Nekem azonban ehhez az értékvilághoz semmi közöm sincs, szóval ebből most köszönöm szépen, kimaradok. Én már egyszer próbáltam spekulánskodni szavazáskor, hogy hátha tudok Márki-Zay Péterrel gesztusokat tenni a fideszes szavazóknak, aztán láttuk, mi lett belőle.

Idén máshogy gondolkodom: az MKKP-vel arra a pártra szavazok, amelyik a szívemhez a legközelebb áll, és a leginkább képviseli az értékeimet. Minden kedves olvasónak azt ajánlom, ilyen megfontolások alapján hozzon döntést vasárnap az EP-képviselőkről és helyi politikusokról. Akkor is, ha más következtetésre jutnak, mint én.

---

Te hogyan látod a jelenséget? Írd meg kommentben vagy akár válaszcikként a gemisthu@protonmail.com címre, folytatódjon a nagy magyar EP-választási vita!