Macron öröksége: ennyire jobboldali még sose volt Franciaország

Az elnök a zászlóval. Fotó: Emmanuel Macron / Facebook

Az európai parlamenti választások estéjén Emmanuel Macron francia elnök pókerezésbe kezdett: feloszlatta a Nemzetgyűlést és nagyon rövid határidővel (azaz most vasárnapra, majd az azt követőre) kiírta a nemzetgyűlési választásokat.

Demokratikus lépés ez egy elnöktől, aki meghajol a népakarat előtt, látva, hogy pártját mára csak a franciák 15 százaléka támogatja?

Bátor lépés, amivel a szélsőjobboldalt kész tények elé állíthatja, elvégre Le Penék nem idénre, hanem 2027-re tervezték a hatalomátvételt?

Vagy egyszerű felelőtlenség, hiszen most már ő maga is „polgárháborút“ vizionál, ha győzne a szélsőjobboldal vagy a szélsőbaloldal?

Macron stratégiája az lehetett, hogy a franciák egyrésze – talán még a többsége – a lepenista Nemzeti Tömörülés jó június 9-i szereplésének sokkhatása alatt áll, és ezért a baloldal, a jobbközép és a centrista tábor végül csak összefog a lepenista jelöltekkel szemben a második fordulóban. A közvélemény-kutatások azonban nem igazolják vissza az elnöki várakozást: a Nemzeti Tömörülés továbbra is toronymagasan vezet 30 százalék feletti eredménnyel, őket szorosan követi az „Új Népfront“, amelyben kommunistáktól zöldeken át mérsékelt szocdemekig – azaz Jean-Luc Mélenchontól a politikába ismét visszatérni készülő François Hollande-ig – mindenki összeállt. Az elnöki centrista-liberális tábor pedig leszakadva, 15 százalékkal kullog a harmadik helyen. A jobbközép közben szétesett, szétszakadt: egy részük megy Le Penhez, másik részük meg abban bízik, hogy Macron végül beviszi őket a Nemzetgyűlésbe.

Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése jó eséllyel nyeri tehát meg a választásokat, Le Pen azonban – amint a szélsőjobboldali Valeurs actuelles hetilap aktuális számában nyilatkozta – nem akar hatalmat, ő megmaradna a győzelem esetén is a parlamenti frakció élén. A tét tehát most az, hogy Jordan Bardella, aki hivatalosan a Nemzeti Tömörülés elnöke és listavezetője, miniszterelnök lesz-e.

Ehhez azonban nemcsak abszolút többséget kellene szereznie a Nemzetgyűlésben, amire jelenleg még azért kevés az esély, de Macronnak ki is kellene őt neveznie kormányfőnek, amire nem köteles, elvégre bárki mást is kinevezhet, aki legalább egyszer megkapja a Nemzetgyűlés támogatását és utána akár – amint jelenleg is – rendeletekkel kormányozhatna akár kisebbségből is. Ha Macron ezt az utat választja, akkor persze Le Penék a 2027-es elnökválasztásig még sikeresebben játszhatják az „elit által üldözött áldozat“ szerepét.

Marine Le Pen (b) és Jordan Bardella (j) a Nemzeti Tömörülés EP-s kampányhajrájában. Fotó: JB / Fb

Kettős puccs?

Ha Macron mégis felkéri Bardellát kormányalakításra, akkor egyrészről abban bízhat, hogy az elnöki jogköreivel korlátozni tudhatja a hatalmát (a kül- és biztonságpolitika egyébként is elnöki hatáskör, azaz a külföld felé maradna a macroni EU- és ukránpárti vonal), a miniszterelnöki rendeleteket nem köteles aláírni és kihirdetni, azaz a miniszterelnök hatáskörébe tartozó bel- és gazdaságpolitikai téren is fékezni tudná Bardellát; másrészről Macron arra is számíthat, hogy egy lebénított Bardella-kormány, amely eleve nem lesz képes minden ígéretét azonnal megvalósítani (nem szűnne meg rögtön egy Bardella-kormány alatt a migráció), 2027-ig megbukna, és magával rántaná Le Pen elnöki esélyeit is. Alain de Benoist újjobboldali filozófus szerint

Bardella ellen lenne mindenki: „az államelnök, az Alkotmánytanács [alkotmánybíróság], az Európai Emberi Jogok Bírósága, a bírák kormányzata [itt arra utal, hogy a bírák egyrésze kilépve a kötelező pártfüggetlenségéből a Le Pen elleni szavazásra buzdít] és a pénzügyi körök“.

Egy Bardella-kormány tehát kettős puccsot is jelenthet: miközben az intézmények akár a hatásköreiken túl is korlátozni, akadályozni igyekeznének a kormányt, a kormány az alkotmány ellenében is megpróbálná keresztülvinni az akaratát. Nem véletlen, hogy Le Pen a Valeurs actuelles-ben meghirdette: alkotmánymódosításra lenne szükség. De egy erről szóló népszavazást az Alkotmánytanács sikeresen meg tudna akadályozni, ami csak tovább fokozná a válságot.

A Nemzeti Tömörülés leuralta a jobboldalt

Le Pen alkotmányozási tervei azt mutatják, hogy a Nemzeti Tömörülés nem elégedne meg pusztán a hatalommal, de az egész intézményrendszert átformálná. A párt persze ma már nem az a szélsőjobboldali, antiszemita, a német megszállást éltető erő, mint egykoron Jean-Marie Le Pen vezetése – és a harciasabb Nemzeti Front neve – alatt volt. Marine Le Pen például feladta az antiszemitizmust, olyannyira, hogy Serge Klarsfeld, ismert Holokauszt-túlélő és „nácivadász“ a német Die Tageszeitung napilapban már arról beszél, hogy ha Le Pen és a baloldal között kell választania, akkor egyértelműen Le Pent választja, mert szerinte mára a baloldal lett az antiszemita.