Macedónia legszebb és legrondább arca

Újra itt a csütörtök: folytatódik a Gemišt nyári balkáni útiriportja! Az első két rész Temesvárról szólt, a harmadik-negyedik pedig Belgrádról és az új Szkopjéról. A maiban továbbra is Macedónia a téma: a régi Szkopje, Tetovo, Ohrid, azaz az apró és még mindig nagyon fiatal ország legrondább és legszebb részei. Orbánista teremőrök, ambíciózus borászok, fejméretű paradicsomok, albán szeparatisták, színes mecset, ukrán katonák, bizánci kavarások, ortodox belharcok, lokális mennyország. Jó olvasást!

---

#5

Mindig mindenki azt mondja, hogy Szkopje legautentikusabb része a Čaršija, a régi bazár, az albán rész, mert ez megmaradt olyannak, amilyen évszázadokon keresztül volt, mert ide semmit nem épített a Gruevszki – a kritikák szerint azért, mert ő kizárólagos, az albánok előtt nem nyitott macedón identitást akart építeni, Szkopjét ennek terepasztalává téve. Csakhogy miért is akarnának jellemzően ortodox macedónok lenni az itt főleg muszlim vallású albánok? Még Koszovóban sem azonosulnak az ottani, saját államukkal, ugyanúgy a piros sasos albán zászlót teszik ki mindenhová, nem a kék-sárga koszovóit – mégis mennyi, és miféle kormányzati inkluzivitás kellene ahhoz, hogy elkezdjék magukénak vallani Macedóniát?

És eleve, hogyan és miért is építsenek egy, a nyugat-európai kritikáknak megfelelő multietnikus Macedóniát, ha egyszer az EU-tagsággal járó forrásokra, amelyből ezt fizethetnék, esélyük sincs, mivel egy EU-s szomszéd helyezte őket gazdasági blokád alá (Görögország, 1993-1994 között), egy másik évek óta nem engedi őt továbblépni a csatlakozás útján (Bulgária), az ún. Mag-Európa meg egyenesen blokkolta az EU-csatlakozási tárgyalásokat (Franciaország és Hollandia, 2019-ben), ezekre azonban egy rossz szava sincs senkinek az őket kritizálók közül, hiszen ez a dolgok menete, így jártak, tessék tudomásul venni és legközelebb egy drágább nyugati céggel lobbizni?

Bárhogy is nézzük, Gruevszki azzal, hogy kitakartatta a Vardar-parti giccspalotáival a bazárt, igazából összeépítette azt a belvárossal. A kettő ma már szerves egységet alkot: csak át kell sétálni az új főtérről egy sokszázéves török kori Vardar-hídon, elhaladni Szent Cirill és Szent Metód, Ohridi Szent Kelemen és Szent Naum gigantikus szobrai, majd a macedón anyák szökőkútja és a főtéri lóháton lévő harcos apjának –

II. Fülöp makedón király, valamiért az ő nevét hivatalosan kiírják, ha a fiáét nem is, arról meg úgyis tudja mindenki, hogy kit takar az álnév, és ez az össznépi kikacsintás még jobban is bántja az ókori makedón örökséget magának vindikáló Görögországot, mintha a macedónok lenyúlták volna Nagy Sándort

– szobra mellett, kikerülni pár szuvenírárust és gránátalmalé-facsarót, majd felmenni egy lépcsőn, hiszen a bazár a folyóparti erőd alatti dombra épült.

Két perc az egész. Rögtön a bazár bejáratánál szembetűnik aztán Gruevszki egyetlen gesztusa az albánok felé, már azon túl, hogy védendő építészeti örökségnek nyilvánított egy sor oszmánkori épületet, igaz, komolyabb összeget ehhez nem rendelt, de legalább papír van róla és lebontani sem lehet őket. Ez itt ugyanis a Szkanderbég-tér, az albán nemzeti hős, a Hunyadi Jánossal együtt a törökök ellen harcoló Kasztrióta Györgyről elnevezett, kifejezetten szerencsétlen fekvésű placc.