Lehet-e tényleg háromnyelvű Baranya?

Jó reggelt mindenkinek Fiuméből, a szegény ember Triesztjéből az őszi szünet kellős közepéről. Kellemes 22 fok, napsütés, kiváló malvaziják, halak, legalábbis remélem, hiszen sokat még nem láttam, akkor érkeztem, amikor ezeket a sorokat tegnap este nyolc körül leírtam. Legutóbb télen jártam itt, de csak azért, mert nem mertem nyári gumival (amit valamiért négyévszakosnak hittem) nekimenni a telehavazott hegyeknek Triesztből Ljubljana felé, azt hittem, az Isztrián keresztül jobb lesz, de nem, így ki kellett bekkelni valahol, míg elolvad. Akkor megszerettem a várost, a halpiacot, a tengerpartot, a haléttermeket, igazából eddig mindig a legszűkebb központban voltam csak, amit most alaposan fel is túrtak, hogy felújítsák. Az őszi szünet arra is van, hogy lássak itt mást is, sokkal többet, mint eddig. De a mai hírlevél nem erről fog szólni, malvazija helyett eleve három kiváló olaszrizling van lejjebb terítéken, Fiuméről pedig majd egy későbbi hírlevélben írok bővebben, ha lesz kellő inspiráció. Most visszamegyünk oda, ahonnan elindultam tegnap: a magyar Baranyába. Jó olvasást!

---

Jár-e Budapesttől az a magyarországi németeknek, amit a határon túli magyarok kérnek Pozsonytól, Bukaresttől, Belgrádtól?

Németnyelvű, dialektusban írt kampányplakát egy baranyai sváb faluban a 2022-es országgyűlési választáson, ahol a jobbikos Schwarz-Kiefer Patrik volt az ellenzék közös jelöltje, miután ő nyerte az előválasztást egy DK-s jelölttel szemben.

Baranya a leginkább kevert lakosságú terület ma is Magyarországon: németek, horvátok, cigányok, szerbek, bosnyákok, hollandok élnek itt, a mindig is multikulturális Pécs olaszairól, törökjeiről, perzsáiról, arabjairól nem beszélve.

Ez az egyetlen magyarországi vármegye, amelynek határain többnyelvű felirat üdvözöl, horvátul a Baranjske županijében, németül a Komitat Branauban köszöntenek a magyar mellett – ezzel azonban ki is fullad mindez, a nyilvános tereken ennél jobban nem adagolják azt a fajta multikultit, amit még Orbán Viktor is természetes, történelmileg kialakult közép-európai keveredésnek tart.

Ezen változtatna egy helyi politikus, Schwarz-Kiefer Patrik. Azt szeretné elérni, hogy Baranya nemzetközileg is büszkén hivatkozható mintapélda, kisebbségi bezzegmegye legyen. Vagyis ha az összes olyan baranyai járásban, amelyben meghaladja a 10%-ot valamelyik történelmi kisebbség aránya, két- vagy többnyelvű közlekedési táblák lennének kihelyezve, a magyar államnyelv mellett horvát és/vagy német nyelven is feltüntetve az útirányokat, környező településeket. Nagyobb német lakosság három, Baranya keleti felén található járásban van: a pécsváradiban, a bólyiban és a mohácsiban, ezekben 14-18% körüli az arányuk. A politikus ezen három járáshoz hozzácsapná Villány környékét is. Ugyan ez a siklósi járás része, ahol összességében nincs meg a 10% fölötti nemzetiségi arány, de a szőlőtermelő-borkészítő településeken igen – elég, ha híres itteni borászok családneveire gondolunk: Bock, Günzer, Mayer, Wunderlich, Maul, Jekl, Stier –, azok pedig Villány körül összefüggő településláncot alkotnak, így logikus idáig kiterjeszteni a többnyelvű zónát.

A horvátok kapcsán adná magát a sokacok központja, Mohács is, de Schwarz-Kiefer szerint ez nehezen illeszthető bele a tervezetébe, mert ott a magukat horvátnak vallók aránya 5% alatti. Több határmenti faluban azonban megvan a 10%. De miért ezt a számot választotta? A kétnyelvű településnévtábláknál ez most a szabályozás, ezért.

Tehát nemcsak a falujelző táblákon lenne kint az egyes települések magyar és német/horvát neve – az, ami a KSH helyiségnévtárában szerepel; a cigányok is lakta falvaknak viszont nincs saját, cigány nevük, így azok ebből a körből kimaradnak –, hanem a zöld színű irányjelzőkön is egymás alatt vagy mellett, ahogy elfér. És nemcsak a nemzetiségileg releváns településeké, hanem a megyeszékhelyé és a járási központé is – azaz legyen teljes a többnyelvűség. Jó pár tucat tábláról van összesen szó a politikus szerint, sőt, simán lehet, hogy a százat is eléri a számuk.

Azon települések környékére, amelyek a többi falutól elszigetelten, mondhatni szórványban magányoskodnak, Schwarz-Kiefer – akivel egy pécsi kávézóban ültem le átbeszélni a javaslatát – nem helyezne ki új táblákat, a javaslata csak a magterületeket érintené: „Ezeken a kisebbségek az eltűnés irányába tendálnak, egy most kihelyezett tábla nem érne semmit, az tíz év múlva sajnos nem lenne már aktuális.”

Nagyjából tízezer német és párezer horvát lakik az érintett járásokban: miért lenne ez nekik jó, ha eddig probléma nélkül autóztak Baranyában? „Fontos, hogy a német közösség a saját nyelvén is kapjon napi szinten impulzusokat. Most ez teljesen rapszodikus, egy faluban lehet, azért van csak kiírva németül is a vegyesbolt felirat, mert azt a nyolcvanas években felfestette oda valaki és úgy maradt.

Ahhoz, hogy élő nyelv maradjon Baranyában a német, többet kell tenni, hogy az ne csak egy iskolai tantárgy vagy a sváb bál konferálónyelve legyen. A nyolcvanas években a mecseknádasdi buszon nem lehetett magyar szót hallani. Mindennapi szinten ma már csak 60-70 év felettiek használják a németet, ezen tudna változtatni, ha az gyakrabban és rendszeresen szembejönne velük, ha komfortossá tennénk a használatát.”

Schwarz-Kiefer szerint nemcsak a baranyai identitás és a történelmi kisebbségek miatt lenne fontos ez, hanem az egyre nagyobb számban Baranyába költöző német nyugdíjasok is egyfajta otthonosságérzésként fognák fel, elképzelhető, hogy pont ilyen apró gesztusokat látva döntenek úgy, hogy a Balaton környéke helyett inkább lent, délen vesznek maguknak házat az idős éveikre. Egy friss kutatás szerint több mint 11 ezer, Németországban született 60 év feletti él ma Magyarországon – ők főleg Somogy, Zala és Baranya kisebb falvaiban telepedtek le, hogy az odahaza alacsonynak számító nyugdíjukból ezekben a leszakadtabb térségekben hozzák ki a maximumot.

A horvátok számára pedig azért lenne fontos jelezni, hogy Magyarország törődik az itt élőkkel, mert nyitva a schengeni határ, így talán feltűnne nekik Zágrábban, hogy míg a magyarországi horvátok anyanyelvükön tájékozódhatnak, a határ túlsó felén élő horvátországi magyaroknak ezt a jogot Zágráb nem adta meg, holott illene.

A baranyai javaslatot azért követjük majd itt a Gemišten végig, mert arról is szól, hogy meg akarja-e adni a magára kisebbségpolitikai mintának tekintő Magyarország az itt élő kisebbségeknek azokat a kétnyelvű táblákat, amikről a határon túli magyarok álmodoznak Szlovákiában, Romániában, Szerbiában.