Legyőzhető a Fidesz, csak nem próbálta még senki

Kezdődik az ősz, és vele a politikai szezon, ami egészen a 2024. június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választásig fog tartani, meg utána még pár hétig, hogy lehessen csámcsogni az eredményeken. Noha a 2022-es magyarországi választást követően megfogadtuk, hogy az érdektelensége, változatlansága és a szereplők kiszámíthatósága miatt csak ritkán foglalkozunk a hazai belpolitikával (akit most is inkább az érdekel, mi folyik a környéken, görgessen le az elég hosszú hírlevél végére), ha érdemes, teszünk kivételt. Ruff Bálint a Partizán Vétó című műsorában, Ceglédi Zoltán pedig az ATV-s Ötben olyan érdekesen szokott beszélni a politikáról, hogy muszáj volt őket összeültetnünk. Ez tehát egy hosszú és tartalmas interjú lesz velük:

• Miért szürkezóna itthon a politika, és mi az oka annak, hogy nemhogy nem transzparens, hogy ki kinek dolgozik, hanem egyenesen el kell titkolni?

• Mennyire szabad elhinni a médiában megjelenő közvélemény-kutatásokat?

• Miért kaszálhat óriásit 2024-ben a Mi Hazánk és a Kutyapárt a többiek kárára?

• Ha a fideszes ügynökök be tudtak épülni az ellenzékbe, az ellenzék miért nem tud ügynököket építeni a Fideszbe? Miért jó úgy az ellenzék a Fidesznek, ahogy van?

• Miért nem fontos a Fidesznek Karácsony Gergely leváltása? És még sok más.

A két interjúalany. Baloldalt Ceglédi Zoltán politikai elemző. Fotó: Dumaszínház. Jobboldalt Ruff Bálint politikai tanácsadó. Fotó: Pazsitka Ákos / Partizán.

Magyarországon mindig is szürkezónás volt ez a politikai háttérember-szakma, úgy mennek be nyilatkozni szakértők-elemzők tévébe mint független szaktekintélyek, hogy amúgy közben pártoknak dolgoznak be, ezt a tényt azonban nem tüntetik fel, sem ők, sem az őket szerepeltető média. Ti dolgoztok most épp valamelyik magyarországi politikai szereplővel, köt hozzá szerződés?

Ceglédi Zoltán: Az országban csak egy ilyen emberről lehet tudni, hogy kinek dolgozik: ha nekem szerződésem van valakivel, azt címlapon hozza a teljes ellenzéki sajtó. Azt gondoltam, hogy ha van 68 ember, akinek az ilyesmi megvan engedve, akkor beleférek hatvankilencedikként én is, de nem. A Donáth Annával való munkakapcsolat fontos tanulság volt, úgyhogy azóta nem, nincs senkivel sem szerződésem, megállapodásom. A munkámhoz ellenben jól jön, hogy az ellenzékben mindenhol van valakivel beszélőviszonyom – korábban néha nagyon végigrongyoltam az ellenzéken úgy, hogy az a munkám rovására ment, ezt mára normalizáltam –, hiszen szerepelek az ATV-n az Ötben, van ott egy közös műsorunk Lakner Zoltánnal, a Dumaszínházban az Aktuál nevű produkcióban vagyok bent, illetve van egy Patreon-oldalam, ami a vártnál sokkal jobban megy. Ezen nem is akarok változtatni.

Ruff Bálint: Én mindenkivel azért nem ülök le, és velem sem akarnak szerencsére. Nem elemző, hanem politikai tanácsadó vagyok, politikát szeretek, akarok csinálni.

Sose tetszett, amikor valaki úgy megy be az ATV-be független értelmiségiként, hogy közben három helyről kap pénzt, és még azt is elvárják tőle, hogy reprezentálja őket a tévében.

Amikor pár éve kiléptem a reflektorfénybe – ez egy átgondolt, tudatos dolog volt, miután végiggondoltam, milyen sikereim és kudarcaim voltak eddig tanácsadóként a Fidesz-uralom alatt –, és lett egy műsorom a Szabad Európán, majd a 444-en, azoknak az elején és a végén, mindenhol elmondtuk, hogy tanácsadóként dolgozom Szeged polgármestere, Botka László mellett, illetve Józsefvárosban lazábban, külsősként Pikó András mellett. Az elejétől fogva nyilvánvalóvá akartam ezeket tenni, egyrészt magam miatt, másrészt a támadási felületek miatt. Amikor Gulyás Mártontól jött a felkérés, hogy a Partizánon hétről hétre vezessem a Vétó című műsort, azt már rendesen, minimum félállásként fogtam fel. Tehát most Vétó, Botka, Pikó.

Mi az oka annak, hogy Magyarországon nem transzparens, hogy ki kivel mikor dolgozik? Kicsi az ország, és akinek tudnia kell, tudja, a többinek meg mindegy?

Ruff Bálint: Ennek van egy történelmi hagyománya. Az egyik ok az, hogy sosem volt rendes piac, a másik a független értelmiségnek a nyolcvanas években gyökerező hazugsága. Független értelmiségiként talán Kis János és Nádas Péter tudott a nyolcvanas években nagyon szűken megélni, utánuk ez azonban már egy ethosszá vált – politikacsináló független értelmiséginek adta elő magát mindenki. Akik lebegnek minden fölött, és semmi közük semmihez. A kampánytanácsadó, a kommunikációs tanácsadó, az elemző: ezek különböző szakmák, de egyik sem jelenti azt, hogy az illetőnek értelmiségiként kellene megnyilvánulnia.

Ha minden jól működne, én, a tanácsadó soha nem szerepelnék a médiában – legfeljebb egy kampányidőszak végén elmondanám magamról, hogy hű, de jófej vagyok, aztán eltűnnék, mert nem ez a szerepem. De nem normális világban élünk és ezért határoztam el, hogy a nyilvánosságban próbálok változást elérni.

Magyarországon a politikai szerepek vagy harminc éve összefolytak. Az, hogy senki se fedje fel a lapjait, elvárt viselkedés volt. Rendszeres volt az olyan politikai szakértő, aki fizetve van az egyik minisztériumból: ezt az elköteleződését azonban sosem tette publikussá, akkor ugyanis a függetlensége, amit ő annyira őriz, odalenne. A non plus ultra az volt, amikor valaki – hagyjuk, hogy kicsoda – berohant az ATV-be, és elmondta, hogy mennyire szar valami – amit amúgy ő csinált. Csak pislogsz: mi van?!

Ceglédi Zoltán: A tanácsadó utolsó mentsvára egy kudarcos projektben az, hogy azt mondja: ő nagyon jó tanácsokat adott, csak nem fogadták meg őket. 2004-2007 között az SZDSZ-ben sajtóreferensként dolgoztam, a 2006-os országgyűlési kampányban Molnár Lajos mellett. Ő mesélte később, hogy egészségügyi

miniszterként rendszeresen megélte, hogy amikor kora reggel a Napkeltében egy szakértő az egészségügyi reformot szidta, akkor a minisztériumba beérve már a postázóban várta az adott szakértő ajánlata, hogy ötmillió forint plusz áfáért ő nagyon szívesen kidolgozná azt a részt, amit a műsorban annyit kritizált.

Ez volt a bázisa annak, hogy sokan a nyilvános szerepléseket is elszámolják az ügyfeleknek – én ebben is balfasz voltam, mert abban az egy évben, amíg Donáth Anna tanácsadója voltam, a nevét sem mondtam ki sehol. Mondta is szegény, hogy milyen jó üzletet kötött: amióta fizet, egyszer sem dicsértem. Ahogy a nyilvános szereplések, úgy a „közvélemény-kutatások” – nagyon sok idézőjellel – is a teljesítés részei: nem nagyon láttunk olyat, hogy valaki megrendelt egy közvélemény-kutatást, és annak az lett volna az eredménye, hogy ő rosszul, a vetélytársa pedig jól áll. És akkor az újságírókról még nem is beszéltem – ők szerepeltetik ezeket az embereket, gyártják az anyagaik alapján a híreket, értelmezik a valóságot.

Ruff Bálint: Ez az ellenzék, ha jobban tetszik, a „másik oldal” rendszere – a Fidesz-világ thinktankjei, kutatásai, tanácsadói teljesen máshogy, összezártan működnek. A „másik oldalon” viszont a kutatók, nyilvános szereplők nagyrésze zsarolásban tartják a megbízóikat – én is átéltem, hogy volt olyan tanácsadó-kutató, aki közölte: lehet velem nem dolgozni, de akkor bemegyek az ATV-be, és végignyafogom, hogy az embered hogyan veszíti el a százalékpontjait percről percre. A transzparenciahiány, a kontraszelekció és ez a Stockholm-szindróma foglyul ejti ezt a világot, a vége ezért az, hogy az emberek mára rendkívül bizalmatlanokká váltak a kutatásokat, a tanácsadókat illetően.

A kutatások értelmezése pótcselekvés – itthon viszont az ellenzéki játék fontos része, hogy ki hogyan súlyoz, hogyan szoroz, hogyan mutat be hangsúlyokat, hogyan értelmez és írja végül ebből meg az anyagot, amiket aztán a médiumok kritikátlanul átvesznek. A magyar ellenzéki elit ugyanis úgy méri magát, hogy ilyen kutatásokat rendel: ezek legjobb esetben is 3%-os hibahatárral dolgoznak, azaz amely párt 2%-on áll, az lehet, valójában 5%-on áll, de az is lehet, hogy sehol.

A legdurvább az, hogy vannak olyan ún. kutatók, akik soha nem kutatnak, hanem effektíve egy iparági rajzolást művelnek, a választás napján aztán kijön, hogy amit mondtak, annak az ellenkezője valósult meg: óriási kudarc, pofaégés, majd másnap kezdődik minden elölről, mint egy örökhétfő.

Ott a DK egyik fő embere, aki most már odaírja a neve mellé, hogy a DK egyik fő embere, de ezt korábban évekig nem tette, egy saját kutatócéget működtetett. Ugyanezt csinálta az MSZP egyik fő embere is, aki nemhogy választási eredményt nem talált még el soha életében, még arányokat sem, mégis napról napra az ellenzéki Népszavába szállítja a híreket, amiket aztán kritika nélkül vesz át mindenki.

Mi ennek az oka?

Ceglédi Zoltán: A befogadói közeg számára ezek szimpatikus, tetsző dolgok, ők ezt kérik. Választások után mindig beül az ATV-be a Hahn Endre és a Závecz Tibor elszontyolodva, hogy azért a Fidesz eredményét jól eltalálták. Sajnálom, de még azt sem. Sem Bálintnak, sem nekem nem dolgom, hogy rendet rakjunk a tudomány kérdéseiben – nagyon kényelmes állapot a kutatók és az egyetemi emberek számára, hogy nem vitatjuk meg nyilvánosan a módszertanukat, hogy lehet-e a Facebookon közvélemény-kutatást csinálni, vagy hogy honnan van az adatuk, ők kutatták-e ki vagy kaptak valahonnan valamilyen számokat, hogy amit frissen kihoztak, az még mindig a tavaly őszi kutatásuk másodelemzése-e. Én ebbe egy adott ponton már nem állok bele, mert én leszek az a fanyalgó, akire mutogatva, hivatkozva tudnak mások népszerűek lenni. A tudomány azonban szintén kussol, ugyanis ők is benne ülnek a különböző pártközeli intézetekben.

Ruff Bálint: Ez annak a tünete, hogy az establishment-ellenzékben soha nem vágtak rendet, holott ez lenne az alap, a politikacsinálás belépési küszöbe előtti szint: hogy legyenek olyan kutatóid, intézményeid, akinek a módszertana hiteles. Itt viszont van egy sok-sok milliárd forintos torta, amire mindenki rá van indulva – az pedig, hogy mindezt a kormányváltásért szeretnék csinálni, legfeljebb a huszadik gondolatuk, az első tizenkilenc a személyes anyagi érdekük, hiszen úgyis marad a Fidesz. Miért is kellene tehát lekérdeznie drágán ezervalahány embert? Lekérdez háromszázat vagy százat, aztán jó esetben felszorozza, rosszabb esetben kitalálja az egészet, hiszen elég a választás előtti utolsó számokat jól eltalálnia, addig teljesen mindegy, mit csinál.

Ennek régóta van hagyománya – ha valaki megkérdezi tőlem, hogy ki mérjen neki titokban, tehát nem spinelni, ötöt kell gondolkodnom, kevés olyan hely van, ahol nincs színezve az anyag, és ami a legfontosabb, hogy nem lesz ott másnál is.

A piacon lévők nagyrésze ugyanis húszfelé ad el egy kutatást – vesz egy omnibusz adatfelvételt 30-50 kérdéssel, leszegmentálja, az első részt eladja az LMP-nek, a másodikat a P-nek, a harmadikat a kutyafülének, majd lesz egy katyvasza, ahol ráadásul minden egyes ügyfél elvárja, hogy azt kifelé úgy prezentálja, ahogyan azt ő szeretné. Ez az ellenzéki politikai elit önspinelése, hogy hol ki áll jobban – ez az egyik tizenhárom éve tartó játékuk, de a vége meg mindig ugyanaz.

Ceglédi Zoltán: A tavalyi volt az összefogott ellenzék legnagyobb kudarca. Mégis, sikerült elérniük, hogy az összefogás összes szereplőjének önálló frakciója legyen a parlamentben, kapjanak állami támogatást a pártalapítványaik és létezőnek tűnjenek a közvélemény szemében, miközben látszik, hogy még az is ki lett sakkozva, hogy ki hova üljön, hogy egyáltalán a létszámok meglegyenek. Az ellenzéki pártok kicsik, többségük támogatottsága a hibahatár alatt van – egy közvélemény-kutatónak ezért nagy hatalma van, hiszen a számokat fel- vagy lefelé kerekítve mondhatja, hogy valamelyik párt hibahatár fölött van-e, azaz létezik-e vagy sem. Ebből a zsarolásból egyébként a DK ki tudott szabadulni, ő nem szorul rá erre az ökoszisztémára, Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára még azt is megteheti, hogy nem jár be az ATV-be.

Hogyan néz ki, amikor egy politikus és egy háttérember egymásra talál?

Ceglédi Zoltán: Ez egy szubkulturális, kis elitközeg, én nem nagyon vagyok a része, részben mert nem oda születtem. Nem vagyok egy tanácsadás-szédelgő sem, aki pártról pártra száll, rendre elárulva az előzőt, akad, hogy kampány közben is – ha van egy tetsző ajánlat, történik egy kapcsolatfelvétel. Etéren romantikus alkat vagyok, vannak érzelmeim bizonyos pártok és politikusok irányába, amiket nyilvánosan ki is fejezek általában. Legtöbbet akkor segítek egy szereplőnek, amikor semmi közöm nincs hozzá: csak mert elmondom, ha valami, amit épp csinál, szerintem jó. Talán nem kell bizonygatnom, hogy nem dolgozom a Mi Hazánknak: amikor Toroczkai Lászlóék rátaláltak a fúrt kutak problémájára – ami édesanyám kertjében is létezik –, elmondtam, hogy ez a dolga egy pártnak.

Ruff Bálint: Én nagyon radikálisként vagyok számontartva, ezért akikkel nem akarnék dolgozni, nem is keresnek, de így is tudok válogatni, és csak nagyon erős szimpátia alapján dolgozom valakivel együtt. De ez már rég nem egy piac, hanem sajnos a Fidesz-rendszer egy alrendszere.

A NER tizenharmadik évében – még ellenzéki politikusok és mint Bálint rámutatott, háttérembereik számára is – egyértelmű, hogy úgyis a Fidesz nyer, és mint azt a 2022-es választás megmutatta, ennek következménye még a vesztes ellenzéki térfélen se lett: mit tud ebben a nihilben mégis vizsgálni egy elemző, csinálni egy tanácsadó?

Ruff Bálint: Vitatnám a kérdésben foglalt állítást, mert nem hiszek az ellenzéki elit által a választókra projektált állításokban. Mindenkit óvnék attól az önbeteljesítő jóslattól, hogy nem lehet csinálni semmit, örökre ez marad, minden eleve el van rendelve – ettől kerül az ellenzéki szavazó, tehát nem az ellenzéki elit, oda, ahol most van: kudarcélmény, magárahagyottság, elárultság.

Egy dolgot ugyanis nem próbáltunk még ki: hogy mi van akkor, ha egy kampányt 180 százalékosan, rendesen felkészülve, fókuszáltan, strukturáltan, egységesen – mármint nem összefogva, hanem összetartva dolgozva – csinál végig az ellenzék.

Ha egy ilyen után is veszít, helytálló lenne az állítás. De nem az van, hogy a Fidesz rendelkezik egy csodás, iszonyú, mágikus tudással, hanem az, hogy a 2,5 millió szavazója mellé tudott még szerezni félmilliót a kampányban.

A másik oldalon sincs kevesebb ember, csak épp ők nincsenek megszólítva, összeterelve, ezért el sem tudják képzelni, miért kellene az ellenzékre szavazniuk – azaz szerintem igenis lehet és kell is az Orbán-rendszerben választást nyerni, szerintem lehet elérni olyan eredményt, amely után az egész politikai rendszer átalakul.

Más kérdés, hogy a többiek nem így tekintenek a választásokra – ám az, hogy az NB2-ben mi történik, mit nyer a DK vagy a Momentum, viszont szerintem teljesen partikuláris dolog. Az elmúlt tizenhárom év egy választásából sem lett levonva a tanulság. Csak egy példa: a választások ugye az egyéni választókerületekben dőlnek el. Több, mint egy év telt el az előző kudarc óta, amikor – tisztelet a kivételnek – még azokban az ellenzéki irányítású városokban sem tudtak győzni, amiket megszereztek maguknak 2019-ben az önkormányzati választáson. De azóta semmiféle építkezés nem történt ezeken a helyeken, nemhogy az, hogy „lemennek vidékre”, de még az elemzés szintjén sem!

Ceglédi Zoltán: Nincsen „másik oldal” – ez csak akkor létezik, amikor elő akarják írni nekem a médiában az ellenzéki pártok, hogy hova kell szavaznom, ki az esélyes jelölt, hogy most éppen Karácsony Gergely vagy a keresztény-konzervatív Márki-Zay Péter a vezető. Ez az oldal nem úgy jött létre, mint a Fidesz és a fideszesség, ezek fragmentált szereplők.

Az elmúlt pár évben Magyarországon rohadt nehéz volt kormányozni – ennek jelentős részben maga az „ezek legalább kormányozni tudtak” hitet megrengető kormány az oka –: volt egy, a környező országokhoz képest is extrém magas infláció, a sor a benzinkutaknál, volt, hogy benzin sem volt, üres raklapok fogadták az árstopos termékeket keresőket, minden más meg nagyon megdrágult. Ez az a helyzet, amikor

minden adott lett volna ahhoz, hogy a sok kritikával illethető fideszes kormányzáshoz képest legyen egy másik oldal, ami mond magáról valamit. Ehhez képest rohadt sokat nyaraltak az ellenzéki politikusok, a közélettel meg nagyon keveset foglalkoztak, de a nyarat megelőzően is lekövető üzemmódban voltak.

A 2024-es európai parlamenti választás során én ezért azt nézem, hogy – mivel az eddigi választásokon is rendre kiderült, hogy az ellenzék az ellenzéki oldalt nem tudja lefedni, mindig kilógott alóla valami – hogyan áll a Kutyapárt és a Mi Hazánk. Az egyik egyáltalán nem, a másik meg csak részben tagolható be az összefogott ellenzék közé – márpedig az EP-választáson a mandátumok felét jóeséllyel elviszi a Fidesz, a többin pedig osztozik az összefogott ellenzék, a Mi Hazánk és a Kutyapárt, meg még Márki-Zay Péter és Jakab Péter új pártja.

Ruff Bálint: A „másik oldal” azt jelenti, hogy azok az emberek, akik nem a Fideszre szavaznak. Ezek az emberek nincsenek képviselve: a tömegben megvan a másik oldal, lenne annyi nemfideszes szavazó, amennyi le tudná váltani a rendszert – olyan képviselet, politikai ajánlat azonban nincs hozzá, amitől ez ténylegesen másik oldallá válhatna. Abban egyetértünk, hogy az a fajta letargia, aminek a fő kovácsa Márki-Zay Péter. Az idei intellektuálisan teljesen sekély nyáron érte el a mélypontját: egy nyár a választás előtti évben, amelyben mindössze két kis ellenzéki formáció – a Kutyapárt és a Szikra – szervez bármiféle közösségi élményt adó rendezvényt, tábort, gettogethert.

Az infláció és a megélhetési válság közepette, ügyek sokasága által körülvéve arra sem volt képes az ellenzék, hogy legalább egy ellenmagyarázatot adjon arra, hogy mi történik. Már az a képesség is, hogy legalább egy mondásod legyen arra, hogy mi történik – a politikacsinálás nulladik lépése –, hiányzik. Nézzük a hírt, ami napokig kellett volna dominálja a magyar hírfolyamot: a 27 milliárd forintos jachton való hajózás. Ebbe ugyan rendesen belerakta magát a 444, de még egy napig sem volt képes vezető topikká válni: ahelyett, hogy megnézték volna, a sztori melyik elemére lehetne építeni valamit – mondjuk a jacht 27 milliárd forintos árára –, a liberális Facebook-elit elkezdett arra fókuszálni, hogy a szerencsétlen hölgy olyan energiaitalt iszik azon a hajón, amit a fél ország is fogyaszt. Amit te is csinálsz. Rogán Antalnak innentől kezdve nem volt teendője.

Az ellenzéki politikai elit és a szavazóik olyan távol kerültek egymástól, olyan óriási űr keletkezett köztük, hogy már azt sem tudják, mikor kell elmenni nyaralni, el kell-e menni többhónapos pihenésre akkor, amikor a szavazóim többsége egy hetet sem engedhet már meg magának. Ők már tényleg csak azokra a magterületekre fókuszálnak, ahol eleve jól állnak. Az EP-választáson valóban

van arra egy kétszámjegyű esély, hogy a felháborodott tömeg kimondja ezekre a pártokra a fuckyou-t. Azaz ahogy Zoli mondja: leszavaz a Mi Hazánkra vagy a Kutyapártra. Az NB2-ben ez elhozhat egy változást.

Ceglédi Zoltán: Én ezért nem tartom alaptalannak, csak korainak, hogy az MSZP közös ellenzéki listát sürget. Szerintem tud lenni egy riadalom, miután kiszámolják, hogy nincs olyan, hogy a DK, a Momentum és a többi megtartja az eddigi mandátumait, de bejut a Mi Hazánk és a Kutyapárt is. Kell beszélni a nyilvánosság szerkezetéről is: itt is látszik, hogy ami az országosnak hazudott budapesti sajtóban hír, az az országban egyáltalán nem biztos, hogy az. Itt a friss hír: tényleg elrontották idén a szúnyoggyérítést, sokkal több idén a szúnyog, mint tavaly. Ez lehetne egy megélt probléma, csakhogy a média rögtön rádobja, hogy volt tizenöt olyan eset, amikor a nyugat-nílusi lázat terjesztő királytigris-pitonszúnyogok szúnyogok csíptek meg valakit. Ezzel azon túl, hogy bizonyos sajtófelületeken több lesz a kattintás, azt érik el, hogy nem lesz felépíthető országos sztori, pláne nem elégedetlenség, az emberek telítődnek ezekkel, és nincs élményük a nyugat-nílusi lázról.

Ezek a felületek nemcsak rosszindulatúak, de sokszor támogatóik túszai is. Amikor egy magát sajtóterméknek nevező, nem előfizetőkből, hanem támogatókból élő vállalkozás azt mondja, hogy ne azért küldjetek pénzt, mert cserébe kaptok jó tartalmakat, hanem azért, mert igazam van és én veszem fel a harcot Orbán Viktorral szemben, akkor az kiszolgáltatottá teszi magát az őt támogatóknak.

Ebből egy olyan öncenzúra lesz, amikor a közegnek szimpatikus ellenzéki politikussal kedves interjú születik, a híreket pedig olyan tálalásban adják elő, hogy semmiféle olyan beírás ne születhessen meg alattuk, miszerint megvonják a támogatásukat, mert „lám-lám, jól fizet a Fidesz?” Ez a fajta működés visszahat a politikusokra is. Az összes azt hiszi, hogy influenszernek kell lennie. A legutóbbi Telex-lájkbajnokságban – csak hogy lássuk, mennyire korrelál egymással a sikeres politikai karrier és a sikeres politikai influenszerkedés – a legjobb tizenötbe az ellenzékiek közül kizárólag volt pártvezetők tudtak bekerülni, olyanok, akik pártvezetői pozíciójukban megbuktak.

Ruff Bálint: Amikor nem tudsz érdemi eredményt elérni, akkor ott a virtuális eredménytábla: az ez. Van egy monolit Fidesz-világ, ahol mindenkinek megvan a maga helye, sípja, szerepe, feladata – az ezzel szemben álló, Nemfidesz-világban azonban az eddig sok kárt okozó ellenzéki véleménybuborék fontossága, súlya az elmúlt évben szerintem feleződött: véleményvezérségük korántsem véleményvezérség már. Részben a saját hibájukból, részben meg azért, mert egyre kevésbé van kinek beszélniük. Nagyrészük jó szándékú ember, de nagyrészt

azt a munkát végzik el, amit a politikusoknak kellene, csakhogy itt rájuk van testálva: nyomozd ki, tartsd napirenden, vidd végig, kérdezd meg tőle még a kormányinfón is. Ez a Fidesz-rendszer és a politikacsinálás teljes félreértése.

A jövő évi európai parlamenti és önkormányzati választás előtt jó fél évvel, a 2022-es választás után jó egy évvel vagyunk, hamarosan indulnak a kampányok – menjünk végig egyesével a pártokon! Melyik milyen állapotban van, és mit lehet várni tőlük 2024 nyaráig? Kezdjük a Fidesszel.