Ki humbugol a feles többséggel való alkotmányozásról?
Kellett nekem feldicsérni tegnap reggel Márki-Zay Pétert, hogy ő majd megszólítja a Fidesz-árvákat és megágyaz a nagy árokbetemetésnek!
Estére már olyanokat nyilatkozott a miniszterelnök-jelölti előválasztáson harmadik helyre befutó hódmezővásárhelyi polgármester, hogy három feltétele van annak, hogy visszalépjen Karácsony Gergely javára, és ezek közül az egyik az Alaptörvény közjogi érvénytelenségének a kimondása. Ezzel az csak a kisebbik gond, hogy aláássa azt a naiv hipotézisemet, miszerint Márki-Zay legalább nem megosztó, és olyanok is rá szavaznának, akik eddig nem túl lelkesen ugyan, de a Fideszre ikszeltek.
A nagyobb gond, hogy az ötlet jogi nonszensz és egy ilyen lépés olyan veszélyes precedenst teremtene, amire nem áhítozhat az, aki komolyan gondolja a jogállamiság és alkotmányosság helyreállítására vonatkozó elkötelezettségét.
Ez pont az lenne, amit a Fidesz csinál
Nagy sokára Karácsony Gergely volt az, aki magára húzta a vizes lepedőt és kimondta a nyilvánvalót az RTL-es miniszterelnökjelölt-jelölti vitában: vagyis, hogy hülyeségeket beszél Dobrev Klára, amikor arról álmodozik, hogy majd sima feles parlamenti többséggel eltörlik az Alaptörvényt és újraalkotmányoznak, ilyesmit ígérgetni humbug. Később egy Facebook-posztban is kifejtette ezt, mondván: ha az ellenzék le akarja győzni Orbán rendszerét, akkor különbnek kell lennie annál, és különben is, már egyetlen „mérvadó jogász” sem szorgalmazza a feles alkotmányozást, az idáig ezzel haknizó Vörös Imre korábbi alkotmánybíró és Fleck Zoltán jogszociológus sem.
Az említettek Bárándy Gergely MSZP-s ügyvéddel és Lengyel Lászlóval közösen még májusban fejtették ki egy, a Népszavában megjelent cikkben, hogy hogyan kellene 2022-ben „rendszert váltani”. A dolgozat egyik egzotikuma, hogy egy lapra helyezi 2022-t az 1989-es rendszerváltással, ami tényleg egy diktatúrából való átmenetet jelentett, a másik, hogy az Alaptörvény C) cikkének (2) bekezdésére hivatkozva – miszerint tilos a hatalom kizárólagos birtoklására törekedni – érvelnek a szerzők az Alaptörvény érvénytelensége mellett. Nem kell hozzá jogi végzettség (nekem mondjuk van, ha egyes olvasók számára netán ez volna mérvadó), hogy ennek az érvelésnek az ellentmondásosságát bárki belássa. Egyrészt,
ha az Alaptörvény a saját C) cikke szerint érvénytelen, akkor azzal a C) cikkel együtt érvénytelen, amelyre hivatkozva az érvénytelenséget megállapítottuk, vagyis a kígyó a farkába harap.
Másrészt, az ellenzék esetleges 2022-es győzelme, de már a most zajló előválasztás is pont, hogy nem annak bizonyítéka lesz (ha lesz), hogy a Fidesz sikeresen törekedett volna a hatalom kizárólagos birtoklására.
A Karácsony által hivatkozott „mérvadó jogászok” a poszt után be is indították az elhatárolódásversenyt. Vörös Imre egyenesen Dobrev Klárán keresztül üzente meg, hogy kitart a véleménye mellett, Fleck Zoltán pedig külön posztot szentelt annak, hogy elpanaszolja: szélkakasként lefestett szalmabábunak érzi magát Karácsony posztja után, egyébként pedig óvatosan a „mérvadó jogászokra” vonatkozó tekintélyérvekkel! Utóbbi dicséretes szerénység olyasvalakitől, aki jogszociológus létére egy ideje rendre megszólal a közeljövő nagy alkotmányjogi hot topicjában.
Most például pár bekezdéssel lejjebb már azt írja: „remélem, nem nevezzük mérvadó jogásznak azokat, akik a formális érvényesség [mármint az Alaptörvény érvényességének] megállapítása után széttárják a kezüket, hogy ez van. Mert ebből a demokratikus kormányzás gyors bukása következik.” Eszerint tehát attól lesz valaki „mérvadó” jogász, hogy nem a jogelveket, hanem a politikai következményeket tartja szem előtt, illetve a jogelveket annak megfelelően mazsolázza ki vagy csavargatja, hogy az a számára kívánatos politikai kimenetelnek kedvezzen. Ha így vesszük, akkor bizony a Fidesz holdudvara is csupa mérvadó jogászokkal van tele, nem is értem, mi a baja Fleck Zoltánnak, s miért akar újabb „rendszerváltást”.
Hogyan akarnak kétharmad nélkül „rendszert váltani”?
Karácsony Gergely humbugos beszólását persze annak fényében kell értékelni, hogy a teljes ellenzék, így felteszem, ő is azt ígéri, amit minden előválasztó polgár arcába tolnak, miszerint „a közös listát állító pártok vállalják, hogy minden valós társadalmi támogatottságú politikai párt és a civil társadalom bevonásával új alkotmányt hoznak létre, amit népszavazással erősítenek meg”.
Először is sok sikert kívánok a Fidesz mint valós társadalmi támogatottságú politikai párt bevonásához a dologba. Másodszor őszintén érdekelnek a részletek, hogy technikailag hogyan fog kinézni a civil társadalom bevonása az alkotmányozási folyamatba. Ha valami, ez igazán közérdekű és profilba vágó kutatási terület lenne egy jogszociológus számára.
Harmadszor, az Alaptörvény (amely nyilvánvalóan nem érvénytelen, még ha egyesek ezt nem is tekintik „mérvadó” véleménynek) egyértelműen leírja, hogy mi kell egy új alkotmány elfogadásához: nem népszavazás, hanem kétharmados többség a parlamentben. Ez elvileg nem zárja ki, hogy egy ilyen kétharmados döntés után egy, azt politikailag megerősítő népszavazást tartsanak az új alkotmányról, azonban a hiányzó kétharmados többséget egy népszavazás nem pótolja. Ráadásul felmerül a kérdés, hogy egy népszavazáson mi lenne az a részvételi, illetve egyetértési arány, amely a „mérvadó” jogászok és jogállamilag gondolkodó ellenzéki politikusok szerint megfelelő legitimációt jelentene egy új alkotmánynak. Egy érvényességi küszöb nélküli sima feles egyetértés aligha, hiszen 2011-ben a parlamenti kétharmad az Alaptörvénynek nem volt elég legitimáció szerintük…
Szó se róla, nem volt elegáns, hogy még egyeztetés-szinten se vonták be az ellenzéket, de az elegancia meg a legitimáció két külön kategória.
Ráadásul ennyi erővel a rendszerváltáskor néprészvétel nélkül újraírt korábbi alkotmány – amelynek a fenntartását buzgón szorgalmazta ugyanez a szellemi kör 2011-12-ben, mondván, hogy nincs alkotmányozási kényszer – is ugyanilyen legitimációs deficittel bírt. Ezek szerint tehát van jó illegitim és rossz illegitim alkotmány. Mérvadóan következetes álláspont, az biztos.
Nem lecserélni kellene az Alaptörvényt, hanem betartani végre!
Azt sem ártana szem előtt tartani, hogy hova vezet, ha rálépünk arra az útra, hogy „rendszerváltás” jogcímén az alkotmányozásra vonatkozó mindenkori alkotmányos szabályok (azaz adott esetben kétharmados parlamenti döntés) nélkül lehet új alkotmányt írni. Egy ilyen húzás után mi garantálja, hogy nem lesz négyévente mindig új alkotmánya Magyarországnak? Ezek után bármely kormány felhatalmazva érezheti magát az alkotmányozási szabályok áthágására.
Éppen ezért ha az ellenzéki koalíció valóban az alkotmányosság helyreállításán gondolkozik, akkor azt nem jogellenes újraalkotmányozással kellene kezdeni, hanem a meglévő alkotmány, az Alaptörvény betartatásával. Az Alaptörvénynek ugyanis – a módosítások útján belekerült jó pár inkonzisztenciától eltekintve – alapvetően nem a szövegével van a baj, hanem azzal, hogy még az azt megalkotó, majd érdekei szerint módosítgató Fidesz-kormány alatt sem tartják be, nem alkalmazzák következetesen. Ezt amúgy nem csak én mondom, hanem mérvadó alkotmányjogászok is.
Ez nem jelenti azt, hogy az Alaptörvény néhány rendelkezését ne kellene módosítani – egyes pontok módosítására pedig össze is lehetne szedni a kétharmadot a parlamentben, hiszen amennyiben az alkotmányosság helyreállítását komolyan gondolják, úgy jó néhány olyan módosítást kellene átvinni, amely pont, hogy a mindenkori ellenzéknek az érdeke. A jogtechnikai részletekkel nem untatnék senkit, ha valakit bővebben érdekel, olvasson bele a júniusi Közjogi Szemlébe.
Az alkotmányosság iránti alázat pont abban nyilvánulna meg, hogy nem ágyazunk meg egy négyévenkénti, alkotmányozásnak csúfolt asztalborogatási gyakorlatnak, hanem végre betartunk és betartatunk egy olyan alkotmányt, amelyet még az azt megalkotó politikai erő sem tartott tiszteletben.
Kézenfekvő módon lehetne ezt az Alkotmánybíróságon kezdeni: csak éppen nem úgy, hogy arról ábrándozunk (mint jogállami-européer Dobrev asszony), hogy hogyan hajítjuk majd ki onnan a megbízatásuk lejárta előtt a „fideszes pártkatonákat”. Inkább azon kellene gondolkodni, hogy hogyan lehetne rávenni az AB-t, hogy ténylegesen elvégezze a munkáját, és ne utasítsa vissza érdemi döntés nélkül, vagy halogassa a végtelenségig a döntéseket néhány alapjogilag és politikailag is fontos ügyben. (Utóbbira példa volt legutóbb a CEU-ügy, amelyet azután szüntetett meg érdemi döntés nélkül az AB, hogy kivárta a CEU Bécsbe költözését és az Európai Bíróság elmarasztaló ítéletét, miközben az Európai Bíróság és az Alkotmánybíróság más-más jogi mércék alapján ítélkezik.) Lehetne például eljárási határidőket szabni, enyhíteni egyes eljárásokban a befogadási kritériumokon és hasonlók.
A költői kérdés csak az, hogy ezt a bizalmat vajon az Alkotmánybíróság mostani, a kizárólag fideszes szavazatokkal megválasztott bírák által dominált felállásának is megadná-e egy új kormány. A helyzet azért ellentmondásos, egy ténylegesen működő AB biztosan hozzátartozna a normális jogállami működéshez, alkotmánybírók kirúgása viszont biztosan nem. Ha ilyesmit fontolgatna netán az ellenzék bizonyos része, akkor az általuk buzgón illiberálisozott és orbánistázott lengyel PiS-szel kerülnének egy lapra. Bár ebben a párhuzamos univerzumban könnyen kiderülhet, hogy nemcsak illegitim alkotmányból létezik jó, hanem illiberális módszerekből is.
Tetszett a cikk? Küldd tovább ismerőseidnek, és fizess elő a hírleveleinkre!
Felidegesített? Vitatkozz vele akár kommentben, akár egy gemisthu kukac protonmail pont com mailcímre küldött válaszcikkben! Nekünk nem nagyon kell magyaráznunk, hogy fontosnak tartjuk, hogy teret adjunk az értelmes és izgalmas vitáknak.
Nagyon jó összefoglaló. A hozzám hasonló, jogi terepen elég bizonytalanul mozgó egyének hálásak minden magyarázatért, mert itt az ígérgetéscunamiban az ember csak kapkodja a fejét: most akkor tényleg meg lehet csinálni, vagy mégsem kellene? De azért annyit érzek én is, hogy talán inkább nem kellene. A tapasztalatunk ugyebár az, hogy a választási ígéreteknek csak nagyon kis része szokott megvalósulni. Ha az alkotmányozásos ígéret is erre a sorsra jut, akkor talán nem lesz gond. És lehet, hogy most először szurkolok annak, hogy ne tartsák be, amit ígérgetnek. Ha mégis jogi asztalborogatást rendeznek, akkor én is nagyon kíváncsi leszek, mit fognak kezdeni akkor, amikor a Fidesz utcára hív majd százezer embert? Rájuk küldik a rendőrséget. Újra? Egy ilyen esemény után a Fidesz-KDNP kétharmadtól nem szabadulnánk meg 2050 -ig sem, az tuti.