Kacatokká váló szabadságjogaink

Az országgyűlési választás ijesztő pillanatképet adott arról, hol tart a szabadság eróziója. A demokratikus pártok érdeklődés hiányában megszűnőben vannak. Mivel a helyzetet leíró narratívák nem léteznek, óriási kihívás már az is, hogy ne tűnjön sértettségnek, a bizonyítvány magyarázásának, ha egyáltalán értékelni akarjuk a jelent.

Márki-Zay Péter előválasztási sikerének talán mégis vannak szerény pozitívumai. Olyan kétlövetű fegyverhez hasonlít a jelölt úr, aki először is az előválasztáson lábon lőtte a gyurcsányi ellenzéki elitet és előkészítette az ellenzékváltást. A második töltény besült, de így is sikerült az Orbán szája íze szerint alakuló monoton szappanoperát abszurd tragikomédiává alakítani, s ezzel megalapozni egy hosszabbtávú politikai átrendeződést. Az a széles körben elfogadott nézet viszont most már komoly felülvizsgálatra szorul, hogy a kormányváltás akadálya Gyurcsány és bábjai.

A kormányváltás akadálya sokkal inkább a magyarok egyre mérsékeltebb demokráciaigénye. Mégis az előválasztás váratlan eredménye volt régóta az utolsó, nem szélsőjobbról jövő spontán demokratikus népakarat megnyilvánulása. A miniszterelnök-jelölt egyébként valóban alkalmatlannak bizonyult – a politikai innováció kockázatos dolog –, de a választásokon ennél sokkal több derült ki.

Schiffer András szerint „nem a narancsot szeretik, hanem a moslékkoalíciót utálják ennyire”. Ez igaz lehetne, ha a Fidesz nem rekordközeli részvételi arány mellett, ciklusonként folyamatosan növekvő előnnyel nyert volna, ha pl. a viccpártok protestszavazatokkal bejutottak volna. Nyilván a nem véletlenül katasztrofális állapotú ellenzék sem vonzó, viszont nincs jele annak, hogy a magyarok vágynának alternatívára, elszámoltathatóságra, a hatalom ellenőrzésére, esetleg a többi visegrádi ország gazdasági teljesítményére. Ebben az esetben ugyanis az eredmény értékelése nem merülne ki az ellenzéki pártok szerencsétlenkedésén élcelődésben, hanem érzékelhető volna az elégedetlenség egy ígéretes ellenzéki párt évtizedes hiánya miatt.

Semmi idealista, magasröptű eszményre vagy háromszáz éve nyírt angol pázsitra ne gondoljunk, egyszerűen arról a működő és hatalmat féken tartó politikai váltógazdaságról van szó, ami a szlovákoknál, cseheknél, lengyeleknél működik, nálunk láthatóan igény sincs rá.

Kérdés, hogy összefügg-e ezzel, hogy gazdasági mutatók terén is lemaradunk tőlük. Ha pedig igen, akkor további kérdés, hogy Orbán taktikai, voluntarista sikerein túl mi egyéb, az ország számára stratégiai előnyt jelentő eredményt tud felmutatni a rezsicsökkentésen és az átmenetileg olcsóbb benzinen túl, ami indokolná a korszakos győzelmi sorozatát. Ilyenkor szokták bedobni a „magyarok soha nem éltek még ilyen jól” érvet, dehát ilyen Putyinnál is van, hallgassák csak! Ezek a sikeradatok mindig a kiskereskedelmi forgalomról és az anyagi fogyasztás javulásáról szólnak. Hát az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjrendszer, a légszennyezettség, a relatív magyar gazdasági helyzet a térségben, az eladósodottság, a közszolgálati média mint olyan, a rendszerszintű korrupció vagy a cinikus hatalom elszámoltathatósága? 

Miután a valóban független értelmiségiek (akikben legfeljebb annyi a közös, hogy nem poszt-SZDSZ-esek: FAM, Ungváry, Tölgyessy, Róna, Techet, Hont) sorra jelentik ki, hogy választásokon a kormány aligha leváltható, mégis mi értelme van még pártokkal foglalkozni? Egy Putyin-győzelem után ki kezdené az orosz ellenzéki pártokat kritizálni vagy elemezni?

Nem annak volna inkább értelme, ha társadalmi vita kezdődne arról, hogy a magyar nép tulajdonképpen mit akar? Tisztában van vele, hogy valójában letért arról a gazdasági és politikai pályáról, amin a csehek, szlovákok, lengyelek mozognak és teljesítménye alapján a balkáni, keleti ligához közelít? Jó ez így neki, vagy ha nem, akkor mi akadálya van annak, hogy legalább a változtatás szándékát kimutassa? Továbbá még csak nem is arról van szó, hogy nekünk mindenáron felzárkózni, példát venni, versenyezni kellene, hanem először is megfogalmazni, milyen ellenzéki alternatívára lenne igény, majd meg kellene szervezni. Hogyan lehetséges, hogy ez most már kizárólag az épp aktuális turbómagyar széljobb mozgalomnak sikerül?

Egy példa: függetlenül a nézettségi adataiktól, az a fajta rendszerkritikus reformista zöld szemlélet, amit pl. Gyulai Iván, Lányi András, Géczi Gábor, Hetesi Zsolt képviselnek, vidéki értelmiségi körökben (értelmezzük az értelmiségit nagyon tágan: gondolkodó emberek) régóta és erősen beágyazott. Választást innen nyerni nem lehet, mégis: miért nem szerveződik belőle valamilyen helyiérdekű politikai mozgalom? Egyáltalán, mi az a szöveg, hogy „le kell menni vidékre az emberekhez”? Ott talán nem felnőttek élnek? Nem tudják megszervezni, aktivizálni magukat? Nem lehet, hogy nem maga a „diktatúra” öli meg a demokráciát, hanem egyszerűen nincs rá igény?

A probléma, vagyis az autonómia, a szabadság feladása viszont általános kortünet, aminek csak egyik megnyilvánulása a magyar parlamenti demokrácia elhalása. Talán lesznek olvasók, akik úgy érzik, csapongok az össze nem tartozó témák között, de a lényeg éppen az, hogy tágabb kontextusban vizsgáljuk a problémát, ami jóval régebben kezdődött. Hasonlítsunk össze három, látszólag teljesen különböző, egymástól független jelenséget!

Az első a már tárgyalt magyar antidemokratikus fordulat, a széleskörben tapasztalt teljes közöny a hatalom leválthatósága és elszámoltathatósága iránt.

A második a koronajárvány idején tapasztalt jogkorlátozások fogadtatása és a vita lehetetlensége, az önreflexió hiánya nem csak, sőt nem is elsősorban Magyarországon.

A harmadik ugyancsak világjelenség az évtizedek óta szisztematikusan lebutított fehérgalléros, diplomás munkakörök burjánzása az üzleti szférában és végül extrém, de nem ritka esetben puszta hatalmi játszmák eredményeként bullshitmunkává züllesztése. Ennek következménye nem pusztán a csalódott diplomások frusztrációja,

hanem egzisztenciális helyzetük szolgai függőségbe süllyedése és automómiájuk, büszke szakmai öntudatuk felszámolása, végső soron szabadságuk beszűkülése.

Ennek a – nevezzük így – zombiszerű, passzív állapotnak tipikus nyugati változata, ahol a fennálló rendet a Big Business, Big Tech és a hozzájuk hű középosztálybeli tömegek és neoliberális mainstream pártok tartják fenn (koronapolitika támogatása, illetve a bullshitmunka-jelenség). Ez addig és ott lehetséges, amíg és ahol a középosztály alapvetően a nyugati világrend győztesének, kiváltságosnak érzi magát és jóléte maradékát szeretné megőrizni. Amikor túl sokan csúsznak le a rendszer vesztesei közé, megjelenik a trumpizmus. Ennek magyar változata, sőt előfutára az orbánizmus, ahol a Big Business neoliberális reprezentánsai helyébe a velük látszólag szembenálló, bebetonozott politikai rezsim kerül, a nyugati establishmentben csalódott tömegek pedig a vezér vagy kormány mögé állnak be.

Közös és újszerű elemek: az érintett társadalmak komolyabb ellenállás nélkül, akár egyetértően vagy passzívan tűrik szabadságjogaik, autonómiájuk, életminőségük, nyilvánosságuk, közéleti vitáik gyors és durva korlátozását illetve romlását. Ez nem ugyanaz, mint amikor valami távoli és nehezen átélhető veszéllyel szemben nem lépnek fel időben, amire számos példa van a történelemben. A változásokat mint szükségszerűséget élik meg, amiről felesleges vitázni, illetve stabilitást, felemelkedési lehetőséget remélnek lojalitásukért, együttműködésükért cserébe, de ezt inkább a látszat szintjén, rövidtávon kapják meg. Kiszolgáltatottságuk egyre nő, önkorrekcióra, kitörésre, teljesítményalapú fejlődésre lehetőség nemigen adódik.

Az élethazugságok, a kognitív disszonancia, Stockholm-szindróma kényszere egyben megakadályozza a szembenézést, illetve narratívák és viták nem keletkeznek az abnormális helyzetről. Ironikus módon nem igaz, hogy minderről ne lehetne kritikusan leírni, kimondani bármit. Megteszik sokan még az értelmiségi elitből is, ám a zombi társadalmi közeg nyomtalanul elnyel minden kritikát. Az egyéni viták és kezdeményezések azonnali következménye a karaktergyilkos személyeskedés.

Ha valaki arról beszél, hogy mégsincs rendben, hogy itt nem működik a demokrácia és értelmetlenek a választások, az sértett ellenzéki és nem fogadja el az eredményt. Ha a járványintézkedések túlkapásait, következményeit és a nyilvánvaló gyógyszeripari lobbitevékenységet kritizálod, kovidióta vagy. Ha a munkaerőpiac degenerációja miatt fellépő súlyos társadalmi problémákról írsz (tömeges kiégés, elvágyódás, akut munkaerőhiány mélyebb okai, karrierdiplomás irodaszolgák antidemokratikus, teljesítmény-, tudás- és különösen tapasztalatfóbiás attitűdje mint generációs jelenség, ilyen apróságokra gondolok), akkor nyilván frusztrált vagy a tehetségtelenséged miatt, és haragszol a volt főnöködre.

Ebben a helyzetben teljesen felesleges, ha a mondandódat komolyan vehető értelmiségiektől származó forrásokkal támasztod alá. Az első két jelenségről, a magyar politikai helyzetről és a járványkezelésről szóló kritikus érvek jól ismertek, még ha viták és politikai képviselet hiányában magukban is állnak.

A kevésbé ismert munkatémában utalok pl. Horváth Balázs Erkölcs és civilizáció c. művére (Typotex kiadó), ld. a Munka a civilizációban c. fejezetet, 175. oldal. Idézet a könyvből, a dőlt betűs részek az én megjegyzéseim:

„A fokozott munkahelyi stressznek minden bizonnyal a dolgozókkal szemben támasztott munkáltatói igények megváltozása is az egyik forrása. Ma már nem annyira egy bizonyos képzettséggel rendelkező dolgozót keresnek, hanem olyasvalakit, akinek jó az alkalmazkodóképessége, és gyorsan el tud sajátítani új készségeket. Hiába bír egy jelölt magas szintű tudással valamely területen, a munkáltatók többre értékelik a kisebb tudású, de gyorsabb felfogóképességű és rugalmasabb munkaerőt, aki problematikusabb helyzetekben kreatívabb (legalábbis ezt a képet sugallja magáról, bár a kreativitás ilyen körülmények között gyakran ügyeskedő, áthidaló álmegoldásokat jelent). Az alkalmazkodóképes, nyitott, kirobbanó energiával rendelkező, lendületes (vagy legalábbis felvétel és előléptetés környékén ezt sugárzó) és opportunista személyiségjegyekkel rendelkezők egyre inkább előnyben vannak (Eriksen 2002), hiszen a munkaadónak jobban megéri kevesebb pénzért foglalkoztatni a stresszt jól tűrő, extrovertált és fiatalabb munkaerőt. Ez a háttérbe szoruló tapasztaltabb és idősebb dolgozót nyilván hátrányosan érinti, de a helyére került fiatalt is, aki kénytelen kevés pénzért többet és gyorsabban teljesíteni (ha nem is akkora hozzáértéssel). Az eredmény a kiégési idő lerövidülése (…).”

Ugyanarról az alapproblémáról beszélünk, részben más következtetésekkel. Világos, hogy a munka lebutítását nem feltétlenül buta emberek végzik, ha viszont a végeredmény a nagyobb tudás és tapasztalat háttérbe szorulása és eltűnése, azt okkal nevezhetjük mégis lebutításnak. Továbbá a fiatalság ma már nem annyira kritikus kérdés, mint „Eriksen 2002” idejében. Részben a társadalom elöregedése, a munkaerőhiány miatt, részben pedig azért, mert 2002 után húsz évvel az akkori fiatalok nagy többsége az adott körülmények között nem vált tapasztalttá a szónak abban az értelmében, ahogy a mesterré válásra gondolunk. Ezért hát idősebb korban sem lép fel olyan igényekkel, mint egy sértett, mellőzött, nagytudású szenior. A hosszútávú következmények pedig messze túlmutatnak a „fokozott munkahelyi stresszen” és a „kiégési idő lerövidülésén”. 

Határozottan azt gondolom – mégpedig bőséges élettapasztalatra alapozva –, hogy ez a munkapiaci jelenség összefügg a legújabb szabadságjogokat feladó tendenciákkal. Nem úgy, hogy mindezt egy konteó feliratú szobában tervelik ki a világ urai. Még csak nem is arra gondolok – bár történetesen igaz –, hogy a mai magyar ellenzéki képviselősködés minden bullshitmunkák anyja, illetve a járványtudósítók a bullshittevékenységek közéletben sosem látott burjánzását hozták el.

A magyar korszerűsítési, nyugatosítási trendekre jellemző, hogy a kisebb ellenállás irányába haladva, okosba', egy lépésben, mindent egy lapra feltéve akarnak megoldást találni, ezzel hosszabb távon vállalhatatlan kiszolgáltatott helyzetet idézve elő. Az első példa a magyar akáctelepítés, amivel a magyar akácerdők térségünkben példátlan magas arányát sikerült elérni. (Ráadásul sokan ma sem értik, mi azzal a gond, ha egy invazív, rövid életciklusú, talajminőséget romboló tájidegen faj csökkenti a biodiverzitást.) Egy másik példa a Facebook szintén elképesztő mértékű helyi dominanciája, de idesorolhatjuk a máshol is ismert, de nálunk tragikus „svájci frankhitelek” történetét is. Hasonló történt a rendszerváltás után az életciklusuk vége felé járó technológiákra alapozó, illetve lebutított munkahelyek tömeges betelepítésével is. Kiszervezett (outsourced) összeszerelőüzemek a kékgallérosoknak és centerek a diplomás tömegeknek – ez a magyar modell. A probléma máshol is ismert,

a szabadságjogok feladása mint világtrend nyilvánvalóan összefügg a büszke, elégedett, lokálpatrióta, életre szóló mesterpályákat bejáró régi középosztályok egész fejlett világban tapasztalható megrendülésével.

A magyar társadalom az orbánizmussal viszont szintet lépett és a visegrádi térségre nem jellemző mintákat mutat. A szlovák, cseh, lengyel demokratikus tartalékok alapját a nálunk hiányzó self-made man helyi vállalkozók beágyazottsága, sikere és húzóereje jelenti. A szinte kizárólag kétes értékű, betelepített, alárendelt kiszolgáló szerepet kínáló munkahelyekre alapozó magyar modell önmagában fontos oka az autonóm, demokratikus attitűd kórossá vált hiányának, ezen pedig a NER-tőkések sem segítenek.

---

Véleménycikkek a Gemišten? Még szép!

Örömmel teret adunk tőlünk eltérő véleményeknek, vendégcikkeknek is. Ezeket csak a gemist.hu-n publikáljuk, ingyenesen, mindenki számára elérhetővé téve őket, a címben jelezve, hogy [vendégvélemény], a hírlevelekben pedig külön felhívjuk rájuk a figyelmet, ha pedig annyira jók, mint mondjuk ez, külön ki is küldjük őket a levlistáinkra. Ha küldenétek cikket, a gemisthu@protonmail.com címen várjuk őket. Nyilván csak jól megírt, amennyire lehet, tényeken alapuló és aktuális dolgot közlünk, a szerkesztés és a válogatás jogát fenntartva. Külön örülünk, ha az írás provokál, új szempontot vet fel, konstruktív vagy csak simán kilóg a mainstreamből. Ettől lesz jó.

---

FYI: vendégcikket olvasni ingyenesen lehet, kommenteléshez már előfizetés szükséges.