Horvátok, bosnyákok, osztrákok, szászok és a mesterséges intelligencia

Jó reggelt! Kezdjünk egy szolgálati közleménnyel: a Substack rendszerének köszönhetően immáron lehetővé vált, hogy bárki 7 napra belekóstoljon abba, milyenek a hírleveleink, így aki még nem tudja, hogy érdemes-e előfizetnie, egy egyhetes próbaolvasás után meggyőződhet arról, hogy: igen, érdemes.

---

Chronik Mitteleuropa

Miért fenyegeti a finnek és skandinávok NATO-csatlakozását vétóval a horvát elnök valami boszniai választási törvényre hivatkozva?

Elsőként egy jó hír Horvátországból: meglett az új horvát egyeurós terve, ezen a nyest grafikája már biztosan nem lopott, itt lehet megnézni. És akkor a komolyabb téma: Zoran Milanović, az elnöksége alatt a horvát nacionalizmussal hangsúlyosan flörtölő baloldali államfő közölte, amíg nem változtatják meg Bosznia-Hercegovina választási törvényét és ennek érdekében nem gyakorol nyomást a nyugat Szarajevóra, ő nyugati partnerei körében vétózni fogja Svédország és Finnország NATO-tagfelvételét. (A két skandináv ország a potenciális orosz fenyegetés miatt keresi a NATO védelmét.)

Az elnök a mindenkori horvát kormány régi óhaját tűzte most zászlajára. Bosznia-Hercegovinában ugyanis három társállamfő van, egy szerb, egy bosnyák és egy horvát, mindhárom államalkotó nemzet kap tehát egyet. Csak míg a szerb államfői posztot egyértelműen mindig egy szerb kapja meg (ez többnyire Milorad Dodik vagy valamelyik lekötelezettje), hiszen a Republika Srpskában csak a szerbek szavazhatnak, addig a Bosnyák-Horvát Föderációban nincs nemzetiségi megkötés. Így történik meg mindig, hogy számos városi balliberális bosnyák leszavaz sokak kedvenc politikusára, a magát nem nacionalista horvátnak, hanem boszniai-hercegovinai polgárnak valló, közös államot és identitást akaró, de amúgy alapvetően horvát származású Željko Komšićra, kiütve az elnökség közeléből a Zágráb által aktuálisan támogatott jobbos nacionalista hercegovinai jelöltet. A horvát kormányok szemét ez nagyon régóta zavarja, a bosnyák politikusok alázásától eleve nem visszarettenő, a boszniai szerbekkel jóban lévő Milanović lényegében az etnogettó-jelleget, azaz Bosznia-Hercegovina daytoni szerződésben kódolt működésképtelenségét erősítené annak érdekében, hogy Zágrábnak a fiókszervezetein keresztül legalább akkora befolyása legyen a szomszédban, mint Belgrádnak, a bosnyákoknak és a valamiféle közös identitásban elolvadó ellentétekről álmodó liberálisoknak pedig minél kevesebb.

Érdemes persze megvizsgálni a szélsőjobb szerint „horváttá érett” elnök szándékának komolyságát: egyrészt azt mondja, vétó akkor lesz, ha személyesen neki kell majd az ügyben döntenie. Csakhogy pontosan tudja ő is, hogy majd alacsonyabb szinten, nagykövetek által hoz döntést erről a NATO, azt pedig ő nem tudja befolyásolni, hiszen a horvát kormány álláspontja az, hogy mindkét skandináv országnak helye van a NATO-ban. Az elnök ezért fenyítésként előre megígérte, hogy a végsőkig, mint a pokolban az ördög üldözni fogja azokat a bűnös lelkű árulókat, akik ilyesmit Horvátország részéről megszavaznak. Másrészt mint arra az elnök legnagyobb belpolitikai ellenfele, a német jobboldal kedvenc közép-európaija, a jobbközép miniszterelnök Andrej Plenković felhívta a figyelmet: Milanović korábban, még szociáldemokrata politikusként pont Željko Komšić kampányát segítette beszédekkel, így az elnök inkább csak visszaél a horvát nemzeti érdekkel és a hercegovinai horvátokkal, hogy ezzel az ürüggyel próbálja csökkenteni a kormány mozgásterét.

Az elnöki szerepét láthatóan egy Trumpba oltott Orbánként elképzelő, korábbi pártját, a középpárti szerepre kárhozatott szociáldemokratákat is konstans zavarba hozó, az ugyancsak meggyengült szélsőjobbnak gesztusokat tevő Milanović közölte erre válaszul: korábban naivan valóban barátilag közelített Komšićhoz, de amikor látta, hogy egy zsebtolvaj, faképnél hagyta. Majd újból leárulózta a kormányt, és teátrálisan azt mondta, ő bizony még a politikai halált is vállalja a horvátok képviseletéért.

Bosznia-Hercegovina és a hercegovinai horvátok politikai képviseletének ügye érzékeny pont a HDZ-nek: egy fontos téma, amiben a baloldali elnök épp nacionalistábbnak tud mutatkozni, mint a honvédő háborút vezető kormánypárt.

A boszniai-hercegovinai választást az ország választási irodája október 2-re tűzte ki, úgy, hogy egyben közölte: annak megtartására egyelőre nincs pénz, mert a kormány nem különített el rá keretet, azt ugyanis láthatóan valakik erősen blokkolják. Plenkovićékat sem kell persze félteni, a horvát külügyminiszter rögtön közölte: Zágráb álláspontja szerint a bosznia-hercegovinai választási irodának nincs felhatalmazása választásokat tartani az országban. Milanović pedig nyílt levelet írt a miniszterelnöknek, arra kérve, hogy hívják össze a hercegovinai horvátok ügye miatt a nemzetbiztonsági tanácsot, hogy érthető legyen, miért kell a nyugati szövetségesek segítsége: a Bosznia-Hercegovinát formálisan vezető főképviselőre, (a boszniai szerbek által eleve el sem ismert) német Christian Schmidtre ugyanis ők tudnak hatni.

Plenković és Milanović rossz viszonyát az orosz-ukrán háború csak tovább rontotta: a kormányt már a járványügyi korlátozások miatt is végig kritizáló elnök még az orosz agresszió előtt puccsnak minősítette a Majdant, Ukrajnát végtelenül korrupt államnak nevezte, a háború kitörése után pedig az USA-t, a briteket és a NATO-t kritizálta, míg az orosz követelések iránt megértőnek mutatkozott. Az atlantista mainstreamhez igazoló kormány ezekért kénytelen volt rendszeresen elnézést kérni, mígnem Plenkovićnál betelt a pohár, és azt mondta, Milanović mondatai akár egy orosz tisztviselőtől is jöhettek volna. Nem kellett várni az elnök replikájára, az nemes egyszerűséggel közölte: a kormányfő meg úgy viselkedik, mint egy ukrán ügynök.

Hogy az ötéves ciklusa közepén lévő Milanović mit akarhat, arra még visszatérünk.

A német értelmiség nyílt levelekkel harcol egymás ellen

A Scholz kancellártól az orosz-ukrán háború terén eddig tanúsított józanságot és az esetleges, Ukrajnának szánt nehézfegyver-szállítások leállítását követelő, 28 német értelmiségi által aláírt, a mainstream sajtóban helyenként kedvezőtlenül fogadott, tartalmában helyenként kifordított-elferdített, azt mégis hihetetlen módon tematizáló nyílt levél (itt írtunk róla) után itt az igenis fegyverszállítást követelő ellen-nyíltlevél: ezt 57 (28x2+1, ugye értjük) fő írta alá, köztük Herta Müller Nobel-díjas bánsági sváb író, Sascha Lobbo blogger, Rebecca Harms zöldpárti politikus és Mathias Döpfner, a számos német napilapot kiadó befolyásos Axel Springer-kiadó tulajdonosa.

Ezt eddig 33 ezren írták alá, az eredeti múlt péntek óta van fent a change.org-on, és már 221 ezer szignónál tart. Miután az első nyílt levél az atomháború elkerülése érdekében azt javasolja Scholznak, hogy a fegyverszállítással ne eszkalálja tovább a helyzetet, a második nyílt levél erre válaszként azt állítja: csak egy megfelelő erejű elrettentés képes arra, hogy elvegye Putyin kedvét az atomcsapásoktól, azaz „noha jó okok vannak arra, hogy a közvetlen katonai konfrontációt kerüljük Oroszországgal”, igenis, tessék fegyvert szállítani Kijevnek, mert „Ukrajna a biztonságunkért és a szabad Európa alapértékeiért harcol”. Indul tehát a vita: a demokrácia alapja valami ilyesmi.