Ha atlantista vagy, megszűnsz fasisztának lenni
Salve!
A mai egy igazi római hírlevél lesz. Mivel az internet elment a lakhelyemről, viszont én meg bementem az olasz balliberális Domani napilap szerkesztőségébe, kicsit szerkesztőségi hangulatban készülhet a mai. A Domani napilapot az egykori Azonnali olvasói jól ismerhetik, mert talán az elsők között voltunk Európában – és az egyetlenek Magyarországon –, akik beszámoltak 2020 szeptemberében az új napilap indulásáról. Akkor sajnos csak az olvasóink alig öt százaléka mondta azt, hogy akár elő is fizetne az újságra – de talán az elmúlt több, mint három év legalább azt a hét százalékot meggyőzte, aki akkor még a La Repubblica olvasásánál maradt volna meg.
Mivel reggel nem olvastam híreket, bent fogadott a hétfői nap olasz hírbombája: a közszolgálati média, a Rai egyik új vezetője a melonista és putyinista újságíró, Giampaolo Rossi lesz. Mégsem hallani fasisztázást az olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni kapcsán most – de erről bővebben lejjebb. Először maradjunk a Domaninál.
Lesz holnap?
A Domani azért jött létre, mert az olasz balközép értelmiség kötelező olvasmányának, a La Repubblicának a jobbra tolódása már szemüveg nélkül is látható lett.
A La Repubblica 1976-ban jelent meg először, gyakorlatilag a hatvannyolcas balos értelmiségi új hangjaként – de egyszerre egyfajta mérséklődéseként is. Ahogy a lap egyik korábbi filmkritikusa mondta nekem: a lapnál csak az újságírók voltak kommunisták, a vezetés középre húzott. A lap szellemi irányvonalát Eugenio Scalfari határozta meg, de a tulajdonos Carlo De Benedetti volt. Ő már csak a vagyona miatt is legfeljebb vasárnap délutánonként, a villája teraszán volt kommunista – de azért elfogadta, hogy az újságírók hétköznap is azok legyenek.
2019-ben azonban az újság a torinói Agnelli-családhoz (a Fiat-alapító családhoz, ma az autót gyártó cégcsoport legnagyobb résztulajdonosához) került, ők pedig nem akartak a szerkesztőség alacsonyabb emeletein se túl sok balosságot hallani. 2020 áprilisában elbocsátották az addigi főszerkesztőt, 2020 szeptemberében pedig számos újságíró állt fel tiltakozásképpen. És De Benedetti pénzén létrehozták a Domanit.
Az új napilap szerintem elég korrekt újság: nevükhöz („holnap“) híven nem a tegnapi híreket nyomtatják ki az internetről, hanem részletesebb elemzéseket – különösen Kelet-Európáról sokat – vagy esszéket közölnek. Hogy a holnapot tényleg eltalálják-e, persze kétséges, elvégre őket is tegnap nyomtatják. A lap helyzete nehéz: sokak szemében egy újabb elitnapilap, miközben a tényleges elit nem őket olvassa. Azaz fennmaradásuk csak annak köszönhető, hogy De Benedettinek valamiért mégis fontosak (esetleg bosszúként a La Repubblicával szemben).
Idén áprilisban De Benedetti azonban szűk hangú közleményben kirúgta az addigi főszerkesztőt, Stefano Feltrit. Feltrivel amúgy a Domani a La Repubblica-modellt követte: balos újságírók, liberális vezetés. De Benedettinek azonban nem ezzel lehetett gondja. Hogy mi a valódi indok, az nem ismert.
Azaz van még holnap a Domani számára.
Miért nem fasiszta már Meloni?
A tavaly szeptemberi olasz parlamenti választások előtt a nyugati és a magyar ellenzéki sajtó közösen rettegett Mussolini visszatérésétől. Giorgia Meloni ugyanis akkor még fasisztának számított. Míg a nyugati sajtó komolyan aggódott egy fasiszta fordulattól – jelentsen ez bármit is a 21. század első negyedében –, a magyar ellenzéki médiákban attól féltek, hogy Orbán újabb szövetségest nyert az EU-n belüli harcaihoz és a 2019 óta megálmodott új, szélsőjobboldali európai pártcsaládjához.
Akkor még én próbáltam itt-ott elmagyarázni, hogy Meloni legfeljebb posztfasiszta (elvégre a mussolinista utódpártból indult, majd annak második utódját szervezte meg Olaszország Fivérei néven); a Klubrádió újságírója önkritikusan jegyezte meg a velem készített interjúban, hogy eszerint akkor nem érdemes Olaszországról a magyar sajtóból tájékozódni. Valóban nem érdemes, ugyanis az akkori félelmek egyike se igazolódott be.
Meloni már fél éve hatalmon van, és nem kiáltotta ki újra a Salòi Köztársaságot, nem akasztott partizánokat se, és nem vagonírozta be a római zsidókat. Azaz nem látszik a mussolinista fordulat. Melonit ma már a nyugati sajtó se fasisztázza – elvégre fontos szövetségese az USA-nak az ukrán-orosz háborúban. Meloni atlantizmusa pedig minden más tettét bocsánatos bűnné változtatta.
Lengyel modell, washingtoni érdek
Meloni külpolitikában teljesen a lengyel vonalat követi. Különösen az orosz-ukrán-háborúban mutatkozik meg, hogy messzebb van Orbántól, mint egy átlag német szociáldemokrata.
Az orosz-ukrán-háború miatt az orbáni össz-szélsőjobboldali összeborulás is összeborult: az Európai Parlament két radikálisabban jobboldali frakciója, az oroszpárti Identitás és Demokrácia (ID) és az oroszellenes Konzervatívok és Reformerek (ECR) között a 2024-es európai parlamenti választás után se várható közeledés, a szakadékok csak még mélyebbek lettek. Elvégre a konzervatív család- vagy a szigorú menekültpolitika nem hidalja át az ID és az ECR közötti ellentéteket: az ID a mai napig elkötelezetten putyinista, egyes gazdasági kérdésekben viszont szociális, miközben a Giorgia Meloni elnökölte ECR még Joe Bidennél és Vologyimir Zelenszkijnél is atlantistább, gazdasági kérdésekben pedig határozottan neoliberális.
Rómával tehát Varsó és Prága nyert szövetségest – mindhárom európai fővárosban ma ECR-es politikus a miniszterelnök. Budapest eközben mehet Belgrádba, Minszkbe vagy az örök ellenzéki Marine Le Penhez.
Meloni atlantista fordulata nem annyira meglepő, annál inkább bátor tett. Az Olaszország Fivérei azon fasiszta világból nőtt ki, amely ugyan elutasította az amerikai liberalizmust, de keményen antikommunista volt. Miközben a legás Matteo Salvini fiatalon még a kommunistáknál volt, Meloni fiatalon is az orosz- és kommunistaellenes fasisztáknál politizált. A hatvanas-hetvenes években a fasiszták egyes körei pedig éppen Washingtontól várták, hogy puccsal vagy egyéb, Dél-Amerikából ismert módszerrel mentik meg az országot a kommunistáktól, valamint a kommunisták felé az ún. történelmi kompromisszumban közeledő kereszténydemokratáktól. Azaz Meloniék előtörténete igazán nem predesztinálta őket arra, hogy Moszkva mellé álljanak bármilyen kérdésben is.
Meloni azonban azon Salvinivel és Silvio Berlusconival kormányoz közösen, akik már nem ennyire kritikusak Moszkvával szemben. Salvini többször is pózolt Putyin-párti pólókban (emiatt tavaly el is zavarta egy lengyel szélsőjobboldali polgármester Salvinit, amikor az a lengyel-ukrán határ közelében éppen az ukránok mellett akart volna kiállni). Berlusconi pedig valamilyen okból jó barátjának tartja Putyint.
Berlusconi Forza Italiája azonban atlantista, és ők adják a korábbi EP-elnök Antonio Tajani személyében a külügyminisztert. Meloni a külpolitika terén számíthat rá, minden más keményebb témából pedig kiszorította Salviniékat. Salvini ezért nem lett belügy-, csak infrastrukturális miniszter, ahol kevesebb lehetősége van a menekültek ellen fellépni. Meloni a menekültkérdésben is sajátos politikát folytat: közös EU-s fellépést szorgalmaz, szigorúbb határellenőrzést, de közben azért engedik be továbbra is a menekülteket. Miután februárban egy menekülteket szállító hajó nem tudott kikötni, és a menekültek többsége belefulladt a tengerbe, Meloni nemcsak megrendültségét fejezte ki, de találkozott is a túlélőkkel és az elhunytak családjával.
Mivel az olasz politikai élet minden táborát áthatja egyfajta katolicizmus, az Orbán-féle nyílt menekültellenesség elképzelhetetlen, és még a fasisztának kikiáltott Meloni sem akar sokkal keményebb politikát annál, mint amit tavaly az egységes magyar ellenzék kínált volna.
Meloni okosan rájött, hogy hosszú távon csak akkor maradhat meg a politikában és a jobboldal vezéreként, ha tavaly szeptemberi győzelmét nem fasiszta bosszúra használja. Fasiszta vagy posztfasiszta miniszterelnökként csak rövid fejezet maradhatott volna az olasz politikatörténetben – erről egészen bizonyosan gondoskodtak volna az olasz politikát a mai napig meghatározó háttérkörök (szabadkőműves páholyok, Vatikán és a Confindustria nevű ipari kamara). 2022-re egy korábban 4-6 százalékos pártból csinált egy 25 százalékost, maga mögé utasítva a jobboldal vezetésére szintén áhítozó Salvinit. A mennyiségi változás azonban csak akkor maradhat tartós, ha minőségi is kíséri: Meloni gyakorlatilag egy mérsékelt jobbközép-liberális politikát folytat ezért. Legalábbi kívülről nézve!
Az orosz-ukrán-háború kiváló alkalom számára, hogy megmutassa Washingtonnak: Rómában Meloninak hívják a legbiztosabb szövetségest.
Meloni saját koalíciós partnereivel szemben is elérte, hogy Olaszország is támogassa Ukrajnát. A politikus már a tavalyi választási kampányban is rendszeresen ismételgette, hogy Ukrajna Európa szabadságát védi. Az, hogy Európát a moszkvai veszedelemmel szemben kell védeni, eleve régi fasiszta gondolat volt a második világháború után is. Miközben azonban a 2000-es évektől számos szélsőjobboldali párt fedezte fel Moszkvában a konzervatív értékek utolsó védelmezőjét, Meloni – ellentétben Salvinivel – se pénzt, se eszmét nem hozott az oroszoktól. Van persze a történetnek egy másik olvasata is, amit Giuseppe Conte professzor, a balpopulista Öt Csillag vezetője úgy fogalmazott meg a választási kampányban, hogy Meloni nem Olaszország miniszterelnökének, hanem amerikai helytartójának jelentkezett be.
Bárhonnan is nézzük, tény: Meloni fasisztázása eltűnt a nyugati sajtó nagy részéből. Sőt, az Európai Néppárt már nyitott lenne valamiféle együttműködésre is vele. Ebben nem az érdekes, hogy Orbán külpolitikai analfabetizmusa megint bebizonyosodott (Meloni nem hozzá, hanem Manfred Weberékhez közeledik); inkább annak sokatmondó ténye szembeötlő, hogy elég Ukrajnát támogatni, Washingtont kiszolgálni – és hirtelen mérsékelt konzervatív lesz a pár hónapja még fasisztának nevezett politikus is.
Meloni a varsói modellt alkalmazza: a washingtoni külpolitika kiszolgálásával teljesen szabad kezet kap a belpolitikában, az ottani tettei már nem érdeklik a nyugati sajtót. A transzatlantizmusa azonban egyáltalán nem jelent EU-pártiságot. Meloni, hasonlóan Varsóhoz, nem erősebb, szuverénebb, föderálisabb, szociálisabb Európát akar – hanem egy biztos USA-szövetségest.
Az ukrán-orosz háború Washingtonnak nagyon jó alkalom arra, hogy az európai egység ügyét transzatlantista egységgé keretezze át, amiben az a jó európai, aki a washingtoni külpolitikai célokat követi.
Berlin és Párizs pontosan felismerte, hogy Washington a hagyományos német-francia-tengelyt egy ukrán-lengyel-brit-tengelyre cserélné le a kontinensen: azaz két EU-n kívüli és egy sokban EU-ellenes főváros határozná meg eszerint a kontinens jövőjét. Olaf Scholz német szociáldemokrata kancellár a maga hallgatásával, csendességével reagál erre: Annalena Baerbock zöld külügyminiszter alól, akinek pártja mára a legatlantistább erő a német politikában, számos lényegi kérdést kiszervezett. Emmanuel Macron francia elnök már nyíltabban fogalmaz: szuverén Európát akar – azaz az európai érdek nem feltétlenül esik egybe az amerikaival.
Meloni ezzel szemben nem szuverén Európát akar, hanem olyan transzatlantista külpolitikát, amely mögött a tagállamok belpolitikája érintetlen terület maradhatna. A külpolitikai elkötelezettséget azonban néha túl is tolják Meloniék.
Pár napja például levelet kapott Carlo Rovelli író-fizikus, hogy a frankfurti könyvvásár olasz programjára szóló meghívást tekintse mégis tárgytalannak. Az ok: Rovelli nemrég bírálta Guido Crosetto védelmi minisztert az ukrán fegyversegélyek miatt. Rovelli egy megveszekedett pacifista, a Meloni pártjában politizáló miniszter azonban putyinizmusnak érezte ezt a véleményt – a fegyvergyáros Crosettot persze nemcsak eszmei, de anyagi érdek is fűzi a fegyverszállításokhoz. Végül a kormány visszavonta Rovelli bojkottját, eleve tagadta is, hogy levetették volna Rovellit bármilyen listáról. De a fizikus-írónak mostanra már elment a kedve az egésztől.
Meloni a külpolitikával vásárolt magának belpolitikai szabadságot
Meloni tehát ügyesebben jár el, mint Orbán: az USA mögé besorolva teljes védelmet nyer minden kritikával szemben. A belpolitikában szabad kezet kapott. Az ottani hírek pedig hirtelen érdektelenek lettek a külföld számára.
Pedig vannak érdekes fejlemények.
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.