Fico piszkos és erőszakos lesz, hogy az emberek tartsák a pofájukat és féljenek

Szerdán végleg eldőlt: Robert Fico, Peter Pellegrini és Andrej Danko alakít kormányt Szlovákiában, azaz a szlovák nép egytől egyig visszahozta azokat a politikusokat és pártokat az ország élére, akiket a Kuciak-gyilkosságot követően elkergettek.

Szlovákia maradt Szlovákia

Az új Fico-kormány kapcsán eddig olyanokat írtunk, hogy nem nagyon fenyegeti az orbanizálódás Szlovákiát, mert Ficónak sem többsége, sem káderállománya nincs ehhez. Szeretünk meghallgatni és teret adni olyan hangoknak is, amik mást, másképp mondanak, mint mi, hovatovább, ebben, azaz az olvasó felnőttnek nézésében, azaz meglepésében, összezavarásában, akár provokálásában látjuk a média utolsó kitörési lehetőségét az algoritmusok dobozából. Így a legnagyobb örömmel ültünk le egy flat white-ra az ikonikus Slavia-kávéházban a friss prágai lakossal, Szlovákia egyik legismertebb liberális publicistájával és írójával, a kassai születésű Soltész Árpáddal. A választás után felrobbantotta a szlovák internetet a bejelentésével: elhagyja Szlovákiát, miután számára élhetetlen viszonyok alakultak ott ki, és Ficóval ez csak rosszabb lesz.

Mi lehet közép-európaibb egy ilyen választás utáni rezignált, emigrálós bejelentésnél? Hát az interjú, amelyben a kontextust alaposan kitárgyaljuk!

Miért ugyanolyanok a szlovákok, mint a magyarok? Hogyan jött egyáltalán létre Szlovákia, miért nem akarta azt soha senki, miért tartják a szlovákok ellenségüknek a saját államukat, miért lenne sokkal jobb, ha létezne Csehszlovákia ma is, és miért nem jön már vissza? Hogyan jött létre a szlovák maffiaállam, miért most a legautentikusabb Fico, és miért kell piszkos eszközökhöz nyúlnia ahhoz, hogy kiépítse a hatalmát? Miért tartja brilliánsnak, az egyetlen európai vezetőnek Orbán Viktort annak ellenére, hogy forog tőle a gyomra? Hol cseszte el a szlovák liberális értelmiség, köztük maga Soltész Árpád is? Milyen érzés a fasiszták ellen küzdeni úgy, hogy a végén ők nyertek? És lesz-e végül Rozsnyóból Bucsa, Pozsonyból Mariupol? Ezekről is beszélgettünk, jó olvasást!

Soltész Árpád (1969) az egyik legismertebb szlovákiai publicista. Kassán született, a középiskola elvégzése után Németországba emigrált, ahol egy étteremben próbálta ki magát tányérmosóként. 1989 után visszatért, a kilencvenes évek második felében egy újságnál talált munkát. Több regionális és országos napi- és hetilapnál, televíziónál dolgozott. Eredetileg oknyomozó újságírásra szakosodott, ma politikai kommentátorként, íróként dolgozik. Fotó: Bukovics Martin, Prága, 2023

A posztban, amelyikben bejelentette, hogy elhagyja Szlovákiát, azt írta: aki nyugati viszonyokat akar, menjen nyugatra. Prágába jött: ez itt már a nyugat?

Sokkal inkább az, mint Pozsony. Mítosz, tévhit, hogy a szlovákok és a csehek testvérnépek lennének és közel állnának egymáshoz: óriási különbséget jelent, hogy egy nemzet ezer évig német, vagy magyar befolyás alatt állt. A szlovákok márpedig ezer évig magyar befolyás alatt álltak, kulturálisan a magyarokhoz állnak közel, csak épp annyira idegen nekik a magyar nyelv, hogy nem értik – szerintem ebből származik az összes múltbeli feszültség. A csehek a németekhez állnak nagyon közel, sok ideig létezett önálló Cseh Királyság, volt írott cseh nyelv, így emiatt

Csehország sokkal inkább nyugat, míg Szlovákia soha nem volt szerves része a nyugatnak. A nyugati, keresztény világ perifériáját jelentő Magyar Királyság egyik legelmaradottabb perifériája volt. Igazi nyugat ott soha nem is lesz.

De nem tudom, hogy Prága lesz-e a végső stáció: pár hónapig itt maradunk, és eldöntjük, továbbállunk-e Németországba, esetleg Svédországba – több lehetőség is áll előttünk. Az, hogy elmegyünk, az én döntésem volt, de oda megyünk, ahol a barátnőm olyan munkát talál, ami őt érdekli: így fair.

Költözéséről a szlovák média napokig cikkezett, még Robert Fico is beszélt nemrég arról, hogy elmegy Szlovákiából: miért kap ekkora visszhangot a szlovák – de akár a magyar médiában is –, ha valaki élve az EU adta alapjogaival, elköltözik egy másik uniós tagállamba?

Ezt én sem értem, és nem is számítottam erre. 53 éves vagyok, a szociális hálózatokkal nem igazán tudok dolgozni, nincs sem Instagramom, sem Tiktokom, a Facebookon vagyok csak jelen. Nem egy kellemes érzés úgy elhagynia az embernek az otthonát, hogy tudja, oda már soha nem megy vissza: induláskor csináltam egy szelfit egy Igor Matovičot kifigurázó, trágár feliratú pólóban, amit politikai kommentátorként nyilvánosan soha nem vehettem fel, és bemutattam a középső ujjammal a tükörnek, majd ezt kiposztoltam, a becsomagolt bőröndökkel együtt.

Rosszul sült el a vicc, mert amikor másnap megnyitottam a Messengert, vagy háromszáz kérdés fogadott. Lusta voltam külön-külön válaszolni mindenkinek, úgyhogy kiposztoltam egy szimpla magyarázatot, miszerint a 2023-as választás alapján teljesen nyilvánvaló, hogy a szlovák választópolgárok döntő többsége egészen más szellemi és ideológiai világban, mentalitásban él, mint amilyenben én akarok, és én ebből azt a konzekvenciát vonom le, hogy akkor elmegyek, mert

irracionális és abszurd ötletnek tartom, hogy megpróbáljak egy teljes nemzetet meggyőzni. Miért kellene, ha nekik ez is megfelel?

Azzal zártam a posztot, hogy a világegyetem nem az adósunk: akinek nem tetszik az élete, emelje fel a fenekét, és változtasson rajta. Én ezt tettem.

Az a tábor, aki engem az ellenségének érez, természetesen részben örül, hogy elmentem, részben meg írogat, hogy menjek is el a picsába, és soha ne jöjjek vissza – hát pont ezt teszem. Az viszont meglep, hogy azok az emberek, akik a természetes szövetségeseim kellene, hogy legyenek, szintén elég negatívan reagáltak: tudatosult bennem, hogy már csak azért sincs értelme maradni, és próbálni megváltoztatni valamit, mert nem igazán van kivel. Ha az embernek olyan szövetségesei vannak, mint a pozsonyi kávéház, akkor ellenségeket már meg sem engedhet magának.

Pozsonyi kávéház alatt a szlovák balliberális értelmiségi elitet érti?

A baloldali jelzőt nem használnám, inkább jobboldali és liberális, Szlovákiában baloldalinak lenni nagyon rossz imidzs. De az emberek többsége saját magát sem tudja besorolni, engem például vadliberálisnak tartanak, mert fontosnak tartom az emberi jogokat, az emberi érzelmek irányította diskurzussal pedig nem tudok mit kezdeni – én magamat inkább tartom konzervatívnak, mint liberálisnak, de Szlovákiában liberálisnak számítok, de valószínűleg Orbán Viktor is annak nevezne, nem csak Fico. A pozsonyi kávéháznak én nem vagyok a része. Nincs neki egységes ideológiája vagy nézőpontja, sőt, szerintem a szlovák értelmiségi elit még csak el sem bukott, hiszen nincs szlovák elit.