Én az autonóm gondolkodásra szavazok [Endorsement 2022]

Csak a Gemišten: az endorsementek április 3. előtti nagy özöne!

Kire szavazzunk majd, és miért? Mi alapján mérlegeljünk? Mik azok a témák, amik fontosak? Milyen kijelentések tántorítanak el valakitől? Vállalható-e valaki csak azért, mert egy hangsúlyos témában azt gondolja, amit mi, de minden másban az ellenkezőjét? Felülír-e mindent a háború? És a járványkezelés? Miért az ellenzék? Miért a Fidesz? Miért a Kutyapárt? Miért a Mi Hazánk? És fordítva: miért nem?

Egyáltalán, van értelme elmenni szavazni egy illiberális demokráciában?

Bár ezt minden négy évben el szokták mondani, a járvány, a háború és ezek kezelése miatt tényleg ez lesz az eddigi legfontosabb választás Magyarországon, még úgy is, hogy láthatóan sem az ellenzék, sem a kormány nem kommunikál újabban mást: eltörölnék az értelmetlen korlátozásokat és békét akarnak.

Szeretnénk minél több véleményt látni arról, mik a szempontok ikszelés előtt. Mostantól április 3-ig rendszeresen jelentkeznek a Gemišt szerzőinek és felkért vendégszerzőinek véleménycikkei: ezúttal Szabó Zoltán hosszúhetényi borász írta meg, miért nem megy el szavazni, és ha elmenne, milyen garanciát várna.

(Valami fura? Igen: a megszokott csütörtöki hírlevél ezen a héten pénteken jön.)

---

Állásfoglalás az autonóm gondolkodás mellett

Azzal a kéréssel fordult hozzám a Gemišt szerkesztősége, hogy valljak színt. Kire, mire rakom az ikszet és miért? Nem én vagyok a legjobb interjúalany, miután mindösszesen két népszavazáson, egy országgyűlési és egy önkormányzati választáson vettem részt ez idáig 43 évesen. E két utóbbi után is gyorsan az az érzés fogott el, hogy belerángattak, részesévé tettek, általam is legitimáltak valami olyasmit, amit amúgy egyáltalán nem szerettem volna.

Ettől függetlenül nem szeretném megkerülni a kérdést. Leginkább úgy tálalják a dilemmát, hogy a kemény szar vagy a híg fos között kell választani, más alternatíva márpedig nincs. Holott dehogynem, pont ez a lényeg. 

Ott van például a lehetőség az én példám nyomán, hogy egyszerűen kimaradok a cirkuszból. Erre a leggyakoribb válasz, hogy akkor később ne is pofázzak.

Már miért ne? Állampolgári jogom és egyben határozott véleménynyilvánításom a távolmaradás, nem kötelező részt vennem rajta. Vagy ez is olyan, mint a nem kötelező, de zsarolható oltás? Sőt, miután a nem szavazó választópolgárok az esetek többségében nagyobb tömböt alkottak, mint a későbbi kormánypárt, nem bánnám, ha ezt ilyenkor figyelembe vennék, tiszteletben tartanák.

Ne tegyünk már úgy, mintha érdemben határozná meg mindannyiunk hétköznapjait, melyik brancs van éppen kormányon, ezen múlna anyagi jólétünk, lelki békénk, azt a néhányszáz húsos fazékhoz közeli, gátlástalan, nyerészkedő hűbérest leszámítva. Lövésünk se lett volna róla, kik voltak éppen kormányon az elmúlt bő 30 évben, ha elzártak volna minden hírforrástól. Ez csupán egy szimpla (disz)komfortérzetet nyújt a lelkes állampolgárnak, semmi több kézzelfoghatót. Mintha nyert/vesztett volna a kedvenc csapatod, de attól még sok minden nem változik rád nézvést.

Eleve kiszolgáltatott, elkeseredett, függő állapot kívülről várni a sorsunk jobbra fordulását, nem kell pótapuka cselekvőképes felnőtt embereknek.

Az egyetlen dilemma számomra a dolgok azon vetülete, hogy mennyire mászik bele a mindennapjainkba, a személyes komfortzónánkba, mennyire késztet állásfoglalásra, színvallásra az adott rezsim nyomulós kommunikációja. Értem én, hogy uralni kell a pillanatot, tematizálni kell a közéletet saját szánk íze szerint, viszont a járulékos veszteségként keletkező társadalmi kútmérgezés, a család meg a barátok szembeállítása, összeugrasztása nálam is túlmegy azon a bizonyos vörös vonalon.

Ha lenne garanciám arra, hogy véget ér majd az uszítás, amivel összeugrasztanak határon innenit és túlit, fiatalt és öreget, oltottakat és oltatlanokat, hetero- és homoszexuálisokat, hogy a legjellemzőbb törésvonalakról szóljak, az talán valamiféle késztetést jelentene számomra, hogy elvonszoljam a seggemet az urnáig, de eddig nem győztek meg maradéktalanul erről.