Baloldali néptribun és liberális jobboldaliak a woke erők ellen

Jó reggelt! Miközben ársapkát tesznek Magyarországon a krumplira és a tojásra, Ukrajnában akár a béke is kilátásba helyeződik, Floridában pedig győzött a józan ész, a Gemišten továbbra is Közép-Európa a téma. Mert bőven van miről írni:

• kik és hogyan újítanák meg a német politikát, balról és jobbról, a woke-ok ellen?

• hogyan működik a német bliccelésbiztosítás, és hol éri meg igénybe venni?

• mi miatt fáj a szerb elnök feje, és hogyan lehet vége a koszovói konfliktusnak?

• milyen a Pilsner Urquell megújult étterme, és miért lehetne az akár magyar is?

---

Wagenknecht-párt? Így újítanák meg a német baloldalt

Hetek óta arról ír a német sajtó (még a fodrászok, kozmetikusok és műkörmösök kedvenc kiadványa, a Super Illu is, ráadásul címlapon), hogy a kommunista Die Linke korábbi frakcióvezetője, számos politikai bestseller szerzője, a nyílt USA-gyűlölő Linke-alapító (és onnan idén kilépett) Oskar Lafontaine felesége, Sahra Wagenknecht saját pártot akar alapítani. Az iráni apától, keletnémet anyától 1969-ben született, majd az NDK-ban felnőtt politikus a nevét szándékosan írja a perzsa helyesírás szerint, noha anyakönyvezve németesen, Sarah-ként lett. A 2015-ös menekültválság (a bűncselekményeket elkövető menekülteket kitoloncolná), a járvány (a long covid szerinte fel van fújva, az oltást nem engedné, hogy kötelezővé tegyék) és most, az orosz-ukrán háború alatt is (a NATO feloszlatása, és egy az oroszok bevonásával megvalósított, új és békésebb világrend a célja, illetve az Oroszországra kivetett EU-s szankciók eltörlését szorgalmazza, mondván hülyeség gazdasági háborút indítani Németország legfontosabb energiabeszállítója ellen, miközben egy agresszor elítélése miatt más agresszoroktól vesznek energiát, drágábban) az elitétől és annak médiájától eltérő, a szélsőjobboldali AfD véleményével gyakran összecsengő pozíciókat képviselő közgazdász izgalmas jelenség a német politikában, ráadásul ő az egyik legnépszerűbb politikus, egy igazi néptribun. Logikus lenne, ha saját pártot alapítana: a rendkívül megosztott Die Linke nem tud mit kezdeni vele, máshova meg eleve be se férne.

Miközben ugyanis a Die Linke egyre konformistábban viselkedik és mivel a hagyományos, szegényebb rétegekből jövő szavazóit elhappolja a (politikai, nem gazdasági) rendszerellenességet nyíltan zászlajára tűző szélsőjobboldal, próbálja magát a moralizáló nagyvárosi woke középosztály szavazások alkalmával feltörő lelkiismereteként pozícionálni, Wagenknecht éppen ezen, általa csak életmódbaloldalinak nevezett, a globalizáció és a digitális átállás nyerteseinek számító rétegeknek az őket foglalkoztató állammal és a nagyobb cégekkel egybeeső érdekei ellen határozná meg a baloldali politikát. Mint a Ciceronak elmondta:

„Egy lakóterület választási részvételéből megbízhatóan következtethetünk annak jövedelmi viszonyaira. A szegények ma már nem szavaznak, mert azt tapasztalják, hogy egyik párt sem képviseli az érdekeiket. Csakhogy azt a rendszert, ahol idővel már csak a jól keresők szavaznak, nem lehet demokráciának nevezni.”

Wagenknecht a Linkét ma már Zöldek 2-nek tartja, a Zöldeket pedig az általuk megvalósított intézkedések alapján a legálszentebb, leginkompetensebb, legkártékonyabb alakulatnak. Ezen a Linke vezetése kiakadt, már csak azért is, mert három tartományban a Zöldekkel közösen kormányoznak: szerintük az AfD egyértelműen veszélyesebb. Wagenknecht szerint szövegértési problémái vannak párttársainak, az AfD ugyanis veszélyes, de csak beszél, míg a Zöldek kormányon vannak, így meg is valósítják a szövegeiket: tönkreteszik a német gazdaságot, emberek millióit szegényítik el, és beleviszik Németországot egy nagy háborúba.

Azt, hogy sokan kiléptek a többi baloldali pártot szidó, Oroszország iránt megértő kijelentései miatt a pártból, Wagenknecht elkeni: szerinte a kilépések mögötti fő ok inkább az lehet, hogy a Die Linke beállt a feltétel nélküli alapjövedelem támogatóinak táborába, holott annál nagyobb hülyeség nincs, a feltétel nélküli alapjövedelem ugyanis mivel mindenkinek járna, így nem tud akkora összeg lenni, mint egy tisztességes munkanélküli segély/biztosítás, ezért legfeljebb a szegénység konzerválására jó, és óriási összeget felemészt a költségvetésből. A baloldali politika célja szerinte az kellene legyen, hogy jó munkából jól meg lehessen élni, és ha az ember a munkahelyét elveszti, addig kapjon érdemi pénzt, amíg újat nem talál.

A néptribun a járvány alatt sem hagyta abba. Most ősszel volt olyan linkés tüntetés Lipcsében, ahol a helyi alapszervezet nem kért belőle, de egy tüntetéssel arrébb a szélsőjobbos, Németországtól való elszakadást akaró Freie Sachsen hívei az ő nevét skandálták: Sahra, Sahra! Úgy, hogy ő a városban sem volt. Fotó: SW / Fb

A Wagenknechttel szembeni leggyakoribb kritika (ami a zöld Boris Palmernél is fel szokott merülni), hogy amiket mond, azt akár az AfD is mondhatná. Azt, hogy a politikus veszélyes lehet az AfD-ra, Alice Weidel AfD-társelnök is látja: „Rendkívül népszerű, és különösen keleten ugyanazokat a választókat szólítja meg, mint mi: akiket rendkívül keményen érintenek az energiaválság következményei, akiknek elegük van a zöldbal mainstreamből és a kormányzás csődjéből.” Az AfD ezért jobban fókuszál majd a szociálpolitikára, és új arcokat is bemutat majd etéren. A szélsőjobbról Wagenknecht azt mondja: nem szabad az AfD-t hivatkozási ponttá tenni a vitákban, ugyanis az, hogy bizonyos pozíciókat azért nem lehet csak képviselni, mert azokat az AfD is vallja, konkrétan az AfD-t erősíti csak. Azaz: el kell venni előlük a témáikat.

Békét és társadalmi egyenlőséget akaró baloldali alternatívát szeretne látni a következő választáson a szavazócédulákon – ezt a választ szokta adni Wagenknecht, amikor megkérdezik, hogy saját pártot csinál-e, vagy marad a Linkében. Hogy miért az előbbi a valószínűbb, arra a Cicerónak adott nagyinterjúja a válasz: láthatóan úgy érzi, az olcsó orosz gáz melletti kiállásával meg tudja szólítani a CDU/CSU-ból és az SPD-ből kiábrándult, a német gazdasági érdekeket szem előtt tartó szocdemeket és konzervatívokat, a Scholz- és Merkel-kormányok covid- és energiapolitikájának kritikájával, az erős középosztály és a véleményszabadság melletti kiállásával pedig a klasszikusan az FDP-re szavazó kis- és középvállalkozókat, akik a bőrükön érezték mind a lezárások, mind a brutálisan emelkedő rezsiszámlák következményeit. Ha ugyanis nem pörög úgy a német gazdaság, mint eddig, nincs miből finanszírozni a jóléti intézkedéseket. Vagyis Wagenknecht egy pragmatikus-populista erőt akarna, ami főleg annyit üzenne az ideologikus eliteknek: állj. Hogy a Linkéből már elege van, az egy kiszivárgott SMS-éből derül ki. Miután Bodo Ramelow türingiai linkés kormányfő Putyin-propagandistának nevezte őt, Wagenknecht azt írta vissza, ezek után ne csodálkozzanak azon, hogy nincs már semmi kedve ehhez a párthoz.

De mire lehet képes a legkisebb ellenzéki párt belső ellenzékének vezetője? Van olyan közvélemény-kutató, aki szerint egy Wagenknecht-párt megfelezné a most épp 15%-on álló AfD-t, a Linkét pedig országos szinten jelentéktelenné tenné. (Mondjuk azt amúgy is: a parlament alsóházában, a Bundestagban 37 fő kell ahhoz, hogy frakciót alakíthasson egy párt. Mivel a Linke-frakciót most 39-en alkotják, Wagenknecht támogatói pedig a frakcióban többségben vannak, egy Linkéből való kilépéssel annyi lenne az anyapárt parlamenti jogainak.) A Neue Zürcher Zeitung szerint ellenben irreálisak a pártok félelmei Wagenknechttől, ő ugyanis nem egy csapatjátékos, így nem reális, hogy képes lenne összerakni egy működő pártot. Maga Wagenknecht azt mondja, baromi nehéz új pártot alapítani. Ez nem jelenti azt, hogy ne próbálná meg: elvégre a Linkét a férje csinálta, tudás van a családban bőven. Ha lenne ilyen párt, az 10%-ot magabiztosan hozna: ez pont kétszer annyi, amennyin a Linke most áll.

Woke-ellenesség: így újítanák meg a német jobboldalt

Nagyívű kiáltványt tett közzé a Springer-kiadó presztízslapjában, a Die Weltben négy közismert német értelmiségi: Kristina Schröder volt CDU-s családügyi miniszter, Susanne Schröter iszlámszakértő, a frankfurti Goethe-egyetem tanára, Andreas Rödder történész (egy új polgári Németországról szóló könyvét az MCC magyarul is kiadta), illetve Ahmad Mansour, a politikai iszlám nyugati demokráciákat aláásni akaró szándékairól nemrég könyvet író izraeli arab származású pszichológus. Ebben a német jobboldali pártokat (a CDU/CSU-t és az FDP-t) kimondatlanul megszólítva

azt követelik, hogy egy újragondolt polgári politikával menjenek neki az általuk a szélsőjobboldaliakkal egy polcra helyezett, a szabadságra és a nyílt társadalomra ugyanannyira veszélyesnek tartott, az egyének helyett etnikai, szexuális, szociális vagy kulturális csoporthovatartozásokból kiinduló woke baloldalnak. Ugyanis egyenlő jogok helyett mindkettő különjogokat akar: a szélsőjobb az etnikailag homogén többségnek, a woke baloldal pedig az áldozati pózban levőknek.

Szerintük ahhoz, hogy a woke baloldal ennyire megerősödött mára (nemcsak a Zöldek többségét adják a woke-ok, hanem befolyásosak az szociáldemokrata SPD-ben, vannak képviselőik a liberális FDP-ben, a párt nagyjából felét adják a kommunista Die Linkében), hozzájárult a polgári pártok tudatlansága, érdektelensége és naivitása is.