Az osztrákok szavaznak, de az ÖVP dönti el, ki kormányoz

Bécsből jelentkezünk: nagyelemzés, Strache-interjú, polgármester-megfigyelés, kommunista fesztivál!

Ausztriában most vasárnap tartják a – 2017 óta először nem előrehozott – parlamenti választásokat. 6,3 millió ember jogosult szavazásra. Demokráciaelméleti probléma persze, hogy nagyon sokan vannak, akik Ausztriában élnek, de nem állampolgárok (különösen a vörös Bécsben tart nagyon hosszú ideig az osztrák állampolgárság megszerzése), azaz nem szavazhatnak. Ausztriában jelenleg majdnem kétmillió olyan ember lakik, aki nem osztrák állampolgár, ez az ország területén élő lakosság 20 százaléka. Tíz év alatt a számuk majdnem megkétszereződött, ami nem annyira a menekültekkel, hanem az EU-n belüli migrációval függ össze. A legtöbben amúgy német állampolgárok (több, mint 200 ezren). Kelet-Európából a románok (150 ezer), a szerbek (120 ezer), a magyarok (107 ezer) és a horvátok (106 ezer) vannak a legtöbben.

Az osztrák állampolgárság nélkül Ausztriában tartósan élők számára szoktak „játékon kívül“ tartani egy szavazást, ennek eredménye szerdán ki is jött. Összesen 20 ezren szavaztak csak, de igen egyértelmű a baloldali többség. Ami talán érdekes, hogy a szélsőjobboldalt e körben is többen támogatják, mint a konzervatívokat vagy a liberálisokat. Az SPÖ 36,8 százalékot, a Zöldek 19,3 százalékot, a kommunisták 10,4 százalékot, az FPÖ 8,4 százalékot, a liberálisok 7,9 százalékot, az ÖVP 6,4 százalékot szerzett – azaz az eredmény annyit mindenképpen megmutat, hogy elég nagy az ideológiai szakadék az osztrákok és az Ausztriában élő más állampolgárságúak között.

Ebben a hírlevélben azonban az osztrákok döntéséről és annak okairól lesz szó.

---

Majd a konzervatív ÖVP eldönti, ki nyerte az osztrák parlamenti választást

Sokasodnak a címlapos hírek az osztrák bulvármédiákban arról, hogy „fej-fej mellett halad“ a szélsőjobboldali FPÖ és a konzervatív ÖVP (Österreich napilap), vagy hogy az „elemzők“ szerint még egyáltalán nem biztos az FPÖ első helye (Kronen Zeitung napilap), vagy hogy „a kártyákat még újraoszthatják“ a két vezető párt között (Heute napilap). Valóban egyre szorosabban zárkózik fel a jelenleg is kormányzó konzervatív ÖVP az első helyért folytatott küzdelemben az FPÖ mögé.

A bulvárlapok címeit érdemes „osztrák szemmel“ olvasni. Ausztriában a választásokat nagyrészt az dönti el, hogy ki mellé állnak be ezen napilapok; a Kronen Zeitung, amely Európa legolvasottabb újságja, hagyományosan mindig a szocdemeket vagy a szélsőjobboldalt támogatta, de például Sebastian Kurz idején már a konzervatívok mellett állt. A mostani címek a közvélemény-kutatásokról egyértelműen mutatják:

a bécsi elit nem szeretne szabadságpárti kancellárt, különösen nem, ha azt Herbert Kicklnek (azaz az FPÖ jelenlegi vezetőjének) hívnák. Azt már ezen körök is belátták, hogy a szociáldemokratáknak semmi esélyük nincs az első helyre befutni, azaz Karl Nehammer kancellárt és ÖVP-elnököt tolják meg.

Ebben pedig a szociáldemokraták egyrészének hallgatólagos támogatására is számíthatnak, miközben már az FPÖ-ben is egyesek kezdik észlelni, hogy igazából csak akkor kerülhetnek kormányra, ha nem ők adják a kancellárt.

Az FPÖ-ben Herbert Kickl kezét persze még nem engedték el olyan látványosan, mint mondjuk a bécsi SPÖ-ben a párt országos elnökéét, Andreas Bablerét, aki szegény még járja ordibálva, ingujját feltűrve az országot, de – amint több, mint két hete Bécsben magam is átélhettem – a bécsi pártelit már csak unva nézi, várva az egész cirkusz, beleértve a választási kampány végét.

Miért érdekeltek a pártok az ÖVP jó szereplésében?

Miről is van szó? Ausztriában hagyományosan három politikai tábor határozta meg már a Habsburg Monarchia óta a közéletet: a keresztényszociálisok, a szociáldemokraták és a „harmadik tábornak“ nevezett nemzeti liberálisok. Utóbbiak általában több pártban is szerveződtek, és Jörg Haider színrelépéséig (azaz 1986-ig) messze elmaradtak a másik két blokktól. Jelenleg azonban valóban ez a három tábor versenyez egymással: a mára csak folklórban nemzeti liberális, gyakorlatilag jobboldali populista FPÖ 27 százalékon, a keresztényszociálisok eszmeiségét folytató, de sokban liberálisabb ÖVP 25 százalékon, a marxizmust programszinten már nem képviselő SPÖ pedig 20 százalékon áll. Igen ám, de miközben az ÖVP minden irányba nyitott és koalícióképes, a másik két párt, az FPÖ és az SPÖ – noha kormányoztak már együtt országos és tartományi szinten is – jelenleg teljességgel elutasítja egymást, azaz kormányzati szerephez csak az ÖVP oldalán juthatnak.

Az ÖVP-nek tehát elég megvárni az eredményt és hátradőlni; a párt adott már kancellárt (2000-ben) harmadik helyről is. Bármi is lesz tehát az eredmény, az ÖVP nélkül nem lesz kormány, mert egyrészről az FPÖ és az SPÖ szövetsége politikailag, az SPÖ, a Zöldek és a liberális Neos koalíciója pedig matematikailag nem jön ki. Az ÖVP ennek megfelelően magát a plakátjain és retorikájában középre pozícionálta, ők lennének a józan, polgári hang, akik elutasítják az FPÖ szélsőségesebb elemeit, például éppen magát a pártelnök Kicklt, valamint az SPÖ túl balos szárnyát, ahonnan a szocdemek jelenlegi elnöke, Babler érkezik. Ebből pedig

jól kiolvasható, mi is lehet és lesz az ÖVP feltétele, ami eldöntheti, hogy a Néppárt kivel alkot majd koalíciót: melyik másik párt lesz hajlandó ejteni a saját pártelnökét és kancellárjelöltjét, az FPÖ vagy az SPÖ?

Ha az FPÖ az első helyet szerzi meg, elég nehéz lesz a párttagság felé elmagyarázni, hogy miért kell elbúcsúzniuk azon Kickltől, aki a párt történetében először az első helyre repítette az osztrák szélsőjobboldalt. Azaz az FPÖ-nél mindenki, aki nagyon szeretne már szolgálati autót, abban bízik, hogy végül talán picikét mégis az ÖVP fut be elsőnek, azaz Karl Nehammer maradhat a kancellár, aki – mint többször el is mondta – az FPÖ-vel gond nélkül együttműködik, számára csak Kickl „nemzetbiztonsági kockázat“, azaz elfogadhatatlan. (Noha Kickl éppen egy ÖVP-s kormányban lehetett 2017 és 2019 között „nemzetbiztonsági kockázat“ a belügyminisztérium élén.)

Az SPÖ helyzete hatalomtechnikailag annyival jobb, hogy az elvtársaknak nem kell különösebben törniük a fejüket, miként búcsúzzanak el a pártelnöküktől, az ÖVP által „marxistának“ tartott Bablertől egy esetleges első helyezés esetén, mert arra úgysincs semmi esélyük. Az egyetlen, ami a szocdem politikusok szolgálati autóinak útjában állhat, az az, ha Babler második lesz az FPÖ mögött és az ÖVP előtt. De a fentebb ismertetett legfrissebb felmérések szerint ez se túl reális már, azaz az SPÖ a harmadik helyről fogadhatja el az ÖVP-s Nehammer kancellárságát. Ha ugyanis az ÖVP csak a harmadik, egyrészről Bablert nehezebb elmozdítani, másrészről az ÖVP szívesebben állhat össze azon FPÖ-vel, amelytől ideológiailag gyakorlatilag mára az orosz-ukrán háború megítélésének kérdését leszámítva alig különböztethető meg.

Ha a közvélemény-kutatások beigazolódnak – és a bulvármédia bizonyosan mindent megtesz azért, hogy be is igazolódjanak –, akkor az FPÖ és az ÖVP között még nyitott lehet a meccs az első helyért. Ha az FPÖ az első, akkor az ÖVP inkább menne a harmadik helyezett szocdemekhez; ha viszont az ÖVP az első, akkor nyugodt szívvel állhat össze az FPÖ-vel. A két pártelnök, Kickl és Babler egyik forgatókönyvben se szerepel kancellárként. Babler esetében ez érthető. Kickl esetében viszont kérdéses, különválik-e a párt és a pártelnök, ha az ÖVP ezt kéri.

Kickl túl radikális, túl magányos?

Herbert Kickl jó taktikus, aki bizonyosan nem adja fel olyan könnyen a kancellári ambícióit, mint Jörg Haider tette 2000-ben, és nem olyan könnyen bepalizható és zsarolható kétes ügyekkel, mint Heinz-Christian Strache 2017 és 2019 között.

Kickl azonban egy magányos harcos, akinek – saját bevallása szerint is – a pártban nem barátai, hanem munkatársai vannak.