Az elveszett szavazatok legendája a nagypártok narratívája

A kisebbik rossznak mindig rossz ízű megbánás lesz a vége

Mióta szavazok, mindig kispártokra adom a voksom. Nem előre megfontolt szándékból, hanem úgy alakult, hogy az ő üzeneteikre rezonáltam inkább. Sosem érdekelt, hogy lesz-e mandátum a szavazatomból, inkább az a fontos, hogy a támogatásommal a nekem tetsző hangokat erősíthetem fel.

Mégis sokan érvelnek azzal, hogy kispártokra nem érdemes szavazni, mert elveszhet a szavazat. Logikailag és a választási rendszer sajátosságaiból fakadóan négyféleképpen nem eredményez mandátumot egy szavazat.

1. Nem adják le a szavazatot. Egy demokráciában a le nem adott szavazat kiállás a demokrácia ellen. Mindenkinek megvan a joga hozzá, ez egy valid politikai kiállás is lehet, de a legtöbben nem is tudják, milyen üzenete van ennek, csak nemtörődömségből nem szavaznak. Ha nincsen kiből választani, érvénytelenül szavazni még bármikor lehet. Belgiumban kötelező szavazni, legutóbb több, mint egymillióan érvénytelenül is szavaztak.

2. Fizikailag elveszik a szavazat. Hanyagok a szavazatszámlálók, a mozgóurnások betérnek a kocsmába és ott marad az urna. Esetleg a gonosz diktátor pribékjei vagy a bármilyen elvetlenségre kapható háttérhatalmak kinyújtott csápjai Dunából kibukkanó békaemberekkel elcsenik a szavazatokat. Egyik sem túl gyakori eset, bár a hanyagságra azért van példa. Választási autokráciákban, ha csalnak, akkor a számláláskor csalnak, és leginkább úgy, hogy pluszban előre kitöltött, nem a választópolgároktól származó szavazatokat is hozzászámolnak, nem pedig úgy, hogy a valóban leadottakat nem számolják hozzá.

3. A lista eléri a küszöböt, de a mandátumelosztási módszer miatt valamennyi szavazóból nem lesz mandátum. Ez a d’Hondt-módszer (nem Hont András innovációja) a gyakorlatban úgy néz ki, hogy egy lapra felírják az egyes pártok által kapott szavazatok számát, majd ezek alá külön sorokban a szavazatszámok felét, harmadát, negyedét, és így tovább. A legnagyobb osztó a megszerezhető mandátumok száma. Mivel az osztás rendkívül ritkán történik maradék nélkül, így mindig lesznek szavazatok minden küszöb felett végző listánál is, amelyek nem eredményeznek mandátumot, így elvesznek.

4. A lista nem éri el a küszöböt, így a mandátumelosztásnál figyelembe sem veszik. Az országgyűlési választáson az egyéni körzetekben, ha a jelölt 50% felett végez, akkor a győzteskompenzáció rendszerét alkalmazva újabb töredékszavazatokhoz jut a listája. Amely lista egyébként is bővül a mandátumot el nem nyert egyéni jelöltekre leadott töredékszavazatokkal. De az EP-n nincsen ilyen győzteskompenzáció.   

A túlbonyolított eszmefuttatások a mindenkor jól értesült hangadóktól, hogy kire „érdemes szavazni”, hogy az a leginkább „hatékony” legyen, sosem érdekeltek. Ha valamelyik közhatalomra aspiráló jelölttel egyetértek, és szeretném, hogy ezt továbbra is mondja és tegye, az illetőt akkor is érdemesnek tartom a szavazatomra, ha annyi esélye van megvalósítani az ígéreteit, mint fingnak a forgószélben.

Az európai parlamenti választásokon mindez hatványozottan igaz, az EP-képviselők korlátozott hatáskörének következtében. Egy EP-képviselő ráhatása az európai döntéshozatalra csak akkor tud érdemi lenni, ha jól beágyazottan a saját frakciójában hangadóként fellépve tematizálni tudja a brüsszeli buborék napirendjét, hogy a Bizottságnál tiszteljék, vagy legalábbis tarsanak tőle annyira, hogy elindul a jogalkotás az általa követett témában. Csak kivételes tehetségű képviselők tudnak ekkora hatást elérni. Ilyen volt a magyarok közül a fideszes Szájer József vagy a párbeszédes Jávor Benedek. Talán felnőhetett volna a momentumos Cseh Katalin is erre a szintre, de a második ciklusa finoman szólva is elég kérdéses. A mostani listavezetők között nem látok ilyen szintű kalibert.

A küszöb fölé mért nagypártok az elvesztegetett szavazatok narratívájával akarják eltéríteni a szavazókat az elsődlegesen preferált kis párttól a másodlagos, harmadlagos preferencia felé. Válaszd a kisebbik rosszat, mondják.

A Tisza párt odáig ment, hogy konkrét hazugsággal vezeti félre a választókat a videójában, hogy eltérítsék a kisebb pártokra leadott szavazatokat. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mivel az EP-választáson nincs győzteskompenzáció, ezért nem számít hozzá a Fideszhez az a szavazat, amely nem eredményez mandátumot. Nem számít hozzá senkihez sem. Sőt, aki utilitarista módon számol, és nem elvi-érzelmi alapon dönt, mint én, annak Csóka Endre matematikus érvelése szerint

a bejutási küszöb közelében vagy kicsit felette lévő pártra leadott szavazata 1,3-szor nagyobb hatékonysággal bír a mandátumszerzés szempontjából, mintha egy biztosan bejutó pártra szavazna. Érvelésének az az alapja, hogy a 6-7 százalékra mért pártoknál nem 3,7, hanem 2,4 százalékonként vannak a mandátumszerzési határok (5 illetve 7,4 százalék), ezért az ő esetükben nagyobb eséllyel múlik majd egy szavazaton egy mandátum.    

A kisebbik rossznak mindig rossz ízű megbánás lesz a vége. Megéri kockáztatni és bizalmat adni a kicsiknek, hátha valami nagyszerű nő ki majd belőle: a fő motivációm az EP-választáson ezért nem valami nemzetközi nagy ügy, hanem az, hogy az a közösség, amit megtisztelek a bizalmammal, csinálja tovább, amit eddig.

Így szavaznék én kispártokra a régióban