A kocsmában nincsenek véleménybuborékok
Sörről, borról, az élesztőről és kocsmákról lesz szó ebben a hírlevélben. Közel tízezer év kultúrája, népek identitásképző elemei, több vallás szakrális itala, ami a szesztilalmak kora után mostanság ismét össztűz alá került. Krisztus vére maholnap a dohánytermékekhez hasonlóan rákkeltő címkét kaphat. A WHO keresztes háborút hirdetett az alkohol(izmus) ellen. Az árnyalatokra, átmenetekre érzéketlen szervezet – mint a covidjárvány idején – kizárólag szemellenzős orvostudományi szempontok szerint vívja szent harcát a nagyobb jó érdekében, a cél szentesíti az eszközt alapon.
A nem szenvedélybetegek esnek inkább áldozatul a foganatosított intézkedéseknek, érzékenyítésnek, erőszakos szemléletformálásnak, az alkoholisták amúgy is magukhoz veszik valamilyen módon az olcsó bódítószereiket. A fiatalok nagy mértékben elfordultak minden szeszes italtól, azok helyét bizonytalan eredetű zugdrogok veszik át, azaz a közeljövő egyre kilátástalanabb lesz az ágazat számára. A járulékos veszteségként látványos amortizációnak indult sör- és elsősorban borkultúra egyelőre globálisan védtelennek mutatkozik, idehaza pláne, az alternatív termékek pedig nem tömik be a keletkezett űrt, ami nem is csoda: érzékszervileg nem túl nívósak, piacosak.
Ellensúlyozandó a tendenciákat, én a mérleg másik serpenyőjébe dobálnék ellensúly gyanánt némi információt, tippeket, mi minden földi gyönyörűség, amit a nem túl távoli jövőben elveszíthetünk. Fogadjátok szeretettel ezt a kis – tőlem szokatlan módon sörhangsúlyos – kultúramentő kedvcsinálót, jó olvasást mindenkinek!
Kocsmakiáltvány: le a neopuritanizmussal!
Kijött egy videó nemrég az Indexen a kormány által a kiskocsmáknak nyújtandó támogatás kapcsán, többnyire rögzült sztereotípiákat hallhatunk vissza benne. Az az egymilliárd forint, amit szétszórnak kb. háromszáz kistelepülésen (ennyibe jut az a kocsmánként hárommilió forint, amire pályázni lehet), nagyjából Mészáros Lőrinc egynapi keresetével egyenértékű, súlyát tekintve mondhatni bagatell. A cél helyes és üdvözlendő, pláne, ha komolyabb összegről beszélnénk, illetve ha nem sugdolózna a fülembe a kisördög olyasmiket, hogy ismételten egy megosztó, magyar embert magyar emberrel szembeállító témát dobott be a kormánypárt, ahol a libsik vidéki agyhalottazhatnak, míg a targetált szavazóbázis ingerküszöbét megcsiklandozhatják a rájukszabadított lenéző álláspontok tömeges megnyilvánulásai.
Kocsmába járni ugyanis szégyenteljes tevékenység: így tartja a közvélekedés. Az élet peremén élő, lecsúszott alkik látogatják, morális kórt terjesztő, nihilista lumpenprolik. Pusztítják magukat, azaz a társadalomra veszélyes egyének szentélye ez. Sajnos ez egy elfogadott nézetté vált, így a kocsmakultúra sorsa megpecsételődött, lassú elsorvadás, elnyújtott haláltusa lett az osztályrésze.
Holott a fentebb ecsetelt klisék helyett egészen más szándékkal jött létre, más funkciót tölt(ött) be a kocsma. Közösségi találkozóhely, ahol le lehet vezetni a felgyülemlett feszültséget, örömünk, bánatunk megvitatására, érzelmeink megélésére, ventilálásra alkalmas platform, amihez nyilván adott segítségül a világ legelterjedtebb és legelfogadottabb szorongásoldója, azaz az alkoholos italok széles választéka, de mégse feltétlenül az önpusztítás, tompulás funkciójaként.
Társadalmi agora, szórakozóhely, világértelmezési mankó: ezt mind-mind jelentette. Többségében férfiak látogatták, aminek magyarázata talán abban keresendő, hogy megnyílni, érzelmileg kitárulkozni számukra nehezebb, ez afféle megörökölt társadalmi mintázat, ami apáról fiúra öröklődik. Ebből következik, hogy a nők, asszonyok kevésbé szívlelik, ha párjuk, férjük a család és a munka helyett inkább itt időzik. Óvatosan megjegyezném, hogy a szesztilalmak bevezetése nagyjából egy időre tehető a női választójogok megjelenésével...
A férfitársadalom viszont többnyire nem jár körmöshöz, kozmetikushoz, a terápiától is sokkal inkább idegenkedik, az internetet, közösségi oldalakat se érzelmi kitárulkozásra használja, eképpen lelkének ápolására, gyógyítására szolgáló intézmény híján maradt. Tudom, hogy megosztó a téma, de józan (haha) ésszel szerintem mégis belátható, hogy társadalmilag inkább kontraproduktívnak tekinthető a kocsmák kiátkozása a civilizációból, amit még tetéz is a mostani túltolt egészségtudatos irányzatok alkoholellenes boszorkányüldözése. Egymás életmegoldásainak elfogadása elvileg liberális nézet volna, ha nem tévedek. A közösséginek hazudott média valójában pedig tönkrevágta a közösségeket, az algoritmus miatt csak a visszhangunkat halljuk, nem valódi, konstruktív párbeszédeket. Kéretlenül egy akolba tereli a hasonlóakat. Nos, a kocsmában ez nem fordulhatna elő, az ugyanis véleménybuborékra nem szűr.
Az eltérő véleményektől, a konfliktustól fölösleges félni, épphogy akkor tudunk közös nevezőre, belátásra jutni, ha többféle, akár egymástól eltérő véleményt ismerünk meg, ami a miénket is képes tovább árnyalni. Rehabilitáljuk hát a kocsmakultúrát, számoljuk fel a megosztottságot, a polarizációt. Le a neopuritanizmussal, sörre fel, borra fel!
Hittétel a mindenható Élesztőgombához
Őszintén csodálom, hogy még senki se alapított vallást az élesztőgombára. Jelentősége, szimbolikája Jézus Krisztuséval vetekszik. Hogyan teremtette Isten az embert? Agyagból megformázta és életet lehelt belé. Ugyanezt teszi az élesztő is, csak nem porból, hanem lisztből: élettel tölti meg, hiszen éleszt ő.
Hogy túloznék, elragadott a hév? Nézzünk csak utána!
Azt mondja a szentírás, hogy az isten mindenütt jelenvaló. Ugyanez a helyzet az élesztőgombával – más néven sörélesztővel –, mindenhol jelen van: a levegőben, tárgyakon, még a szervezetünkben is. Ott van mindennapi életünk minden egyes pontján, sőt, mi több, még a földi életen túl is megtalálhatjuk:
„Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony, belekever három mérce lisztbe, míg végül az egész megkel.” (Mt. 13,33)
A zsidó húsvét, azaz pészah idején tilos bármilyen kovásszal készült ételt enni. Előzetesen alapos nagytakarítást tartanak, hogy még a legapróbb morzsák, vagyis semmilyen potenciális élesztő ne bújhasson meg. Az Egyiptomból való szabadulásra emlékeznek meg ezzel, amikor is nem volt se idő, se lehetőség kenyeret keleszteni, ezért maceszt ettek. A keletlen tészta tehát a sanyarú sors szimbóluma, az istentelen időkről tanúskodik. Természetesen ilyen módon nem lehet kicselezni a mindenhol megtelepedő néhány mikrométernyi gombákat, legfeljebb gyéríteni őket.
Krisztus teste és vére (a kenyér és a bor) eleve az élesztő által születik, bár az utolsó vacsora pont pészahkor játszódott le, azaz a kenyér vélhetően kovász nélkül készült. Ehhez képest a leghíresebb, Leonardo-féle ábrázoláson formás kis paninókat láthatunk, de ennyi szabadosságot és patriotizmust elnézhetünk egy előtaljánnak.
Ne feledjük továbbá a covidjárvány alatti pánikvásárlást, amiben elsőként az élesztő tűnt el a boltok polcairól, illetve az azt követő össznépi kovászolási mozgalmakat. Hiába, vészterhes időben ösztönösen a legfontosabb dolgokra fókuszálunk.
Vegyük sorra, mit is köszönhetünk az élesztőgombának, mit kell tudnunk róla!
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.
 | A guest post by
|