A város, ahol Olaszországot gyártják

Jó reggelt! Ez az utolsó hét a magyarországi iskolákban, a vakáció felirat lassan felkerül a táblára, de még mindig láttam Pécsen olyan kisiskolást, akinek hatszor akkora táskája volt, mint feje és még mindig ezt kellett cipelje, eszerint nem mindenkinek olyan kedvesek a tanítónénijei, hogy a 35 fokban inkább játszótereznek, mint azt pár napja a Pécs melletti Hosszúhetényben láttam. A beköszönőt épp a svájci-francia-német hármashatár melletti Freiburgból írom, a német-magyar meccsről lemaradtam, csak a helyi rádió óvatos ünneplését hallgathattam arról, hogy a német csapat jobb a vártnál. Itt borzalmas 22 fok van, úgyhogy a mai hírlevélben átnézünk az Alpok túlsó felére, és valami egészen másról lesz szó, egy kiváló útitippről, Torinóról.

Jövő héttől pedig ráfordulunk kicsit jobban a környékünkre és az EP-választás következményeire, már csak azért is, mert lassan megszületik a deal a topposztokról, mi pedig ott leszünk az Európai Parlament július közepi nyitóülésén, hogy végiginterjúvoljunk egy sor politikust. A jegyeket lefoglaltuk, a belépőkártyánk megvan, az EP-beli podcaststúdióhoz is küldjük a foglalási kérelmet.

És lesz közönségtalálkozó is jövő hétfőn: részletek a hírlevél legvégén. Jó olvasást!

---

„Ez tehát a város, ahol Olaszországot gyártják”

– mondtam magamban kíváncsisággal vegyes elismeréssel, miközben a taxis egy Fiat Multiplával előzte és szorította le a többi kocsit 140 km/h-val a torinóri reptér és a városközpont közötti autópályán a sötétben. Szokásosan szűk sávok, gyönyörű útjelzőtábla-betűtípusok, a távolban az Alpok még valamennyire fehérlő hófödte csúcsai – végre Olaszország! A pályától balra-jobbra elhagyatott, működő vagy átalakított ipari létesítmények, a városba megérkezve hibátlan infrastruktúra, friss aszfalt, gránitszegély, a zöld lámpára dudálással egymást azonnal figyelmeztető autósok, „cazzo” ordibálások a taxistól az eltévedt franciákra és női sofőrökre, majd olyan manőverezés a városi forgalomban, amitől mások sikítanak.

Én viszont úgy voltam vele, hogy de rég vezettem nagyvárosban és csináltam ilyeneket én is, mindezt egyszerre irigyen és vágyakozva, hogy aztán elgondolkodjak, hogy vajon mernék-e most is úgy vezetni, mint ahogy Palermóban belerázódtam anno, vagy ez egész egyszerűen csak gyakorlat kérdése, máshogy itt nem lehet, vagy lehet, de akkor azt a járművet biciklinek hívják. Az elismerés a dinamikus vezetési stílus emellett annak is szólt, hogy olyan minimáltechno szólt közben a taxiban, ami hangulatban simán benevezhetne az Autobahn és román párja, az Autostrada mellé.

„Az olasz Miskolc, sosem voltam, sosem vonzott, csak a csórók járnak oda meg laknak ott, eleve rühellem a Juvét” – kelti a hangulatot chaten az utazás előtt napokkal az Olaszország-járó borász, Szabó Zoltán, hozzátéve, hogy Torino körülbelül annyit tett hozzá a délen eleve gyűlölt olasz egységen kívül a kultúrához, hogy születtek itteni élmények által ihletve olyan szép dalok, amiknek az a címe, hogy Non lavoro piu in Fiat, azaz soha többet nem dolgozom a Fiatnál. Zolinak azért már rögtön az amúgy hibátlan reptérről küldök egy fotót a max 36 euróra fixált reptéri taxis fuvardíjról azzal a kommentárral, hogy amúgy ez sokkal olcsóbb, mint a budapesti ár.

A házifeladatot elvégeztem, így én tudom, hogy Torino hiába van északon, és hiába az olasz ipar központja, egyáltalán nem drága. Olasz nők és egy szardíniai programozó lifestyle-blogjait olvasgattam heteken át, hogy tudjam, melyik a gazdagnegyed, melyik lehet nogo-zóna, mik az itteni ételek, mik azok az árak, amiket látva érdemes már be se menni, mit kell itt enni és hol. „Milánóban rákötsz egy kutyaszarra egy dizájnos masnit, és el tudod adni drágán – Torinóban viszont az továbbra is kutyaszar marad” – írja az egyik blog. Torino olcsóbb most, mint Firenze vagy akár Trieszt volt a covid alatt, szankciós és háborús infláció előtt: prágai árak, eurósra felkerekítve.

A torinóiak imádják a városukat, több ottani Facebook-csoport másból sem áll, hogy mint hogy jobb-rosszabb fotókat töltenek fel random épületekről vagy látnivalókról, amiket aztán mindenki beszívecskéz, és alákommenteli, hogy mennyire szeret a városban lakni, vagy az mennyire hiányzik neki.

Az olyan, turisztikai portálokról és útikönyvekről sokkal jobban és mélyebben elérhető információkat nem fogom felsorolni, hogy melyik múzeum, kastély és templom kinek köszönhető, melyikben mi van: ott az internet. Jöjjön inkább öt tipp kedvcsinálónak.