A titkosszolgálatok országa

Jó reggelt! Miközben a magyar sajtó azon lepődik épp meg, hogy Romániában még csinálnak szüzességi vizsgálatokat, történt ott valami sokkal fontosabb: főleg erről lesz ma szó. És még: a magyar EP-képviselők csendjéről a brüsszeli tömeges megfigyelést lehetővé tevő ún. gyerekvédelmi javaslat kapcsán. Jó olvasást, lesz mit!

---

Miért a titkosszolgálatok uralják Romániát?

„Aztán jókat halljunk ám rólad jövőre!” (A román titkosszolgálat év végi jókívánsága.)

A romániai tervekhez és valósághoz képest a hazai titkosszolgálatok Rogán Antal alá rendelése sehol nincs. Budapesten épp a hétvégén állt fel az immáron Rogán vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Nemzeti Információs Központ (NIK), egy olyan szupertitkosszolgálat, amely nem csupán megkapja elemzésre a többi hazai szolgálat összes infóját és adatát (ezáltal azt is kizárva, hogy azok esetleg partizánkodjanak), hanem saját titkos akciókat is indíthat, mindezt úgy, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatallal szemben nem köti semmiféle nemzetközi együttműködés és partnerség, és csak Orbán Viktor áll fölötte, parlamenti kontroll nem. Nem véletlenül írta róla a HVG-n Dezső András: ezt akár politikai titkosszolgálatnak is el lehet könyvelni, noha nem garantálható, hogy így lesz, de ismerve Rogán Antal kapcsolatait és eddigi tevékenységét, az sem, hogy nem.

Ehhez képest Romániában egy most még csak megvitatás alatt álló, kormányzati körökből a sajtónak múlt hét végén kiszivárgott törvénytervezet arról szól, hogy

képzeljük el, hogy mondjuk a friss Momentum-elnökhöz vagy egy telexes újságíróhoz odaküld valakit Rogán, hogy ő mostantól nekik dolgozik, itt van erről a friss törvény, ne pattogjon, mert van egy szép aktájuk róla, hát akkor jó munkát.

2018 november vége, Kolozsváron járunk. Mint az egykor közép-európai kitekintéssel és ambíciókkal rendelkező portál, az Azonnali vezetői, szerettünk volna egy bemutatkozó beszélgetést szervezni az ottani közönségnek, rögtön egy ütős témában, akkor volt ugyanis a századik évfordulója az Erdély és a román területek egyesülését kimondó gyulafehérvári nyilatkozatnak: ennek csak Niedermüller Péter szerint nem isszák a levét azóta is az ottani magyarok. A románok a legfontosabb nemzeti ünnepükként tekintenek december 1-jére, hát még a centenáriumon. Meg is gyűlt a bajunk a helyi SZDSZ-szel (a kolozsvári magyar értelmiség nagyrésze olyan, mintha az SZDSZ nem szűnt volna meg, csak átköltözött volna Erdély legnagyobb városába): az egyik menő helyi kocsma tulajdonosa órákkal a rendezvényünk előtt közölte, ő mégsem hosztolná a beszélgetést, mert mi a jobbikos nemzetpolitikust, Szávay Istvánt is meghívtuk rá, és hát ő emiatt megütheti a bokáját, a Romániából korábban éveken keresztül kitiltott Szávay ugyanis mondhat majd olyanokat, amiktől neki rossz lehet, itt ugyanis a falnak is füle van, és mi ugyan lehet, hogy december 2-án békében visszamegyünk Budapestre, ő viszont Kolozsváron él, és szeretne is még sokáig – bökte ki ezt azután, hogy előtte fél órán keresztül Magyarországot szidta, hogy az diktatúra, nincs szabadság, mert Orbán, és mennyire toleránsak a románok.

Már nem emlékszem, hogyan, de sikerült a csoda, átszerveztük a beszélgetést egy másik helyszínre, a Facebookon frissítettük a locationt, a regisztráltaknak e-maileztünk, a plakátokat átragasztottuk, próbáltuk menteni a menthetőt, hogy legyen közönség. Az új helyszín két nagyobb szobából állt, egy belsőből meg egy külsőből, ahol a pult is volt: a kezdés után pontosan egy órával be is ült oda egy asztalhoz két idősebb, láthatóan senki által nem ismert figura, és aztán végig ott is ültek, italukba alig bele-belekortyolva, egymással nem beszélgetve. Jó ég, milyen beszélgetés ez, hogy a szeku is itt van, bökött feléjük suttogva a pultos, én pedig odamentem, és üdvözöltem őket, amiből kiderült, hogy se magyarul nem tudnak jól, se beszélgetni nem óhajtanak.

Fél évvel később a nagyszebeni EU-csúcson vagyunk. Azért mentünk, hogy teszteljük, érdemes-e ilyesmikre járni, reálisan mit lehet kihozni belőle, milyen és mennyire exkluzív anyagokat (sokat és jókat, mert a magyar sajtó még Erdélybe is lusta menni), Airbnb-t béreltünk, kifejezetten közel a helyszínhez. Erdély legszebb városa ez, a mai román államelnök, Klaus Johannis itt volt polgármester, ő pucolta ki és fejlesztette fel a várost odáig, hogy mára az egyik legvonzóbb turisztikai célpont legyen. A lakás átvétele után tíz perccel kopogás, kinézünk, nem a házigazda az. Poliția, mondja egy civilruhás, magát csak Domnul Tibiként (Tibi úr) bemutatva, mutassuk meg neki a személyi igazolványainkat. Tudta, kik vagyunk, kérdés nélkül közölte, hol vehetjük át a press badge-eket, jó munkát kívánt, majd a következő napokban kacsintgatva-vigyorogva rendre szembejött velünk random időpontokban és helyszíneken.

Ezeket nem azért írom, hogy fontoskodjak, hanem hogy mutassam: a román titkosszolgálat, az EU lakosságarányosan legnagyobb állományú és költségvetésű szolgálata még rám, egy akkor kb. 15 ezres napi olvasottságú magyar portál főszerkesztőjére és annak csapatára is figyelt. Képben voltak, és félre nem érthető módon jelezték is: Romániában vagy, maghiar, itt mi vagyunk az urak.

A rendszer maga

Hogy mennyire ők az urak, és kik ezek az urak, annak szép politikai és szakirodalma van, a statul paralel (párhuzamos állam, mélyállam) kulcsszóra kell keresni: ezzel a belföldi és külföldi hírszerzés és a többi hatalmi ág közötti összefonódást szokták leírni. A összefonódás tény: a SRI nemcsak a médiában rendelkezik beépített emberekkel, de bizonyítottan befolyásolta a román korrupcióellenes ügyészség munkáját is, valószínűleg nem véletlen, hogy bizonyos politikusokról szóló sokéves dossziék pont akkor kerülnek elő, amikor az a politikus rálép valaki tyúkszemére.