A NATO-nak már valóban lépnie kellett volna? [vendégvélemény]

Több olyan véleménnyel is szembesültem az utóbbi időben, amelyek a NATO orosz-ukrán háborúba való beavatkozását szorgalmazták.

Elöljáróban leszögezném, hogy őszinte híve vagyok Seres László munkásságának; a világnézetének alapköveit jelentő eszmék, olyanok, mint a személyes autonómia, a szabad piacgazdaság vagy az objektív valóság tisztelete számomra is rendkívül kedvesek. Március tizennegyedikén azonban egy olyan publikációt tett közzé, amelynek tartalmával nem tudok egyetérteni, ezért őszinte tisztelettől fűtve, de a vitatkozás céljával reflektálnék rá.

Seres véleménye szerint a NATO-nak már rég mozgásba kellett volna lendülnie Putyin ellen, mert amaz Ukrajna lerohanása óta számtalanszor átlépte már azt a bizonyos vörös vonalat, amelynél fel kellett volna kerekednie a NATO haderejének.

Ezen állításával a legkevésbé sem tudok egyetérteni, véleményem szerint a NATO akkor rúgná fel a doktrínáiban foglalt legfontosabb ígéreteit, ha háborút indítana egy nem NATO-tagállam védelmében.

A szerveződés célkitűzéseit az Észak-atlanti szerződés deklarálja, amelynek értelmében a tagállamok minden politikai és katonai eszközt igénybe vesznek a tagországok szabadságának és biztonságának megőrzése érdekében – de ez szigorúan csak a tagországokra vonatkozik.

Seresnek igaza van, az orosz hadsereg valóban kórházakat és iskolákat bombáz, kíméletlenül irtja a civil lakosságot, szívet facsaró képekkel látva el az internet népét, de ez tényleg elegendő ok a beavatkozásra?

Én abban sem lennék annyira biztos, hogy Putyin nukleáris erőkkel való fenyegetőzése csak elrettentő, üres szólam; a háború kitörése előtti hetekben garmadával születtek azok a cikkek, amelyek azt taglalták, hogy felesleges az aggodalom, Putyin nem fogja megtámadni Ukrajnát – és láss csodát. A NATO döntéshozóinak helyében én sem szívesen reszkíroznék meg egy ilyen kockázatos lépést.

Ha Putyin rezsimjének demokráciaellenes mivolta miatt nincsenek szuverén jogai, amelyeket figyelembe kell venni, azt kicsit korábban is lehetett volna kezdeni, nem? Megtagadhattuk volna tőle akkor is, amikor az első homofób törvényt meghozta, vagy amikor az első ellenfelét megmérgezte valamely nyugati országban.

Már jóval korábban sokkal szigorúbban kellett volna viszonyulni a diktátorhoz, aki a népe neki nem tetsző hányadát kegyetlen üldöztetéssel kísérti hazájában – a helyzet azonban nem ilyen egyszerű, és én nem gondolom, hogy a nemzetközi jog felrúgása lenne erre a jó válasz.

Seres azt is említi a cikkében, hogy a NATO 1999-ben a mai Szerbiában már végrehajtott egy hasonló tettet, amikor a nem tagállam Jugoszláviában beavatkozást eszközöltek egy humanitárius katasztrófa megfékezésére. Igen ám, csakhogy a tett közel sem váltott ki egységes nemzetközi egyetértést, rendkívül sokan bírálták, mondván, hogy a NATO-nak nem lett volna joga beavatkozni.

Noam Chomsky, amerikai nyelvészprofesszor és filozófus egyenesen azzal vádolta a NATO-t, hogy beavatkozásának fő célja csak az volt, hogy Jugoszláviát integrálja a nyugati neoliberális társadalmi és gazdasági rendszerbe, mivel ez volt az egyetlen olyan ország a régióban, amely 1999 előtt még szembeszállt a nyugati hegemóniával.

Ezzel az akcióval Szerbiát egyébként sikeresen el is veszítette a Nyugat: az ország elnöke nemrégiben közölte, hogy a legkevésbé sem áll szándékában NATO-taggá válni, az oroszpárti mentalitás pedig általános jelenség manapság az országban.   

Az említett negyedik cikkely, amely alapján a beavatkozást nem tagországban is el lehet végezni, az valójában úgy szól, hogy a tagállamok kötelesek összeülni tanácskozni, ha bármelyikük területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti.

Tanácskozni, nem háborúzni.

Putyin valóban egy rendkívül nagy, rendszerszintű probléma, akire sürgősen megoldást kellene találni, csakhogy ez nem most vált világossá. Bármennyire is sajnálom az ukrán népet, egyáltalán nem örülnék egy NATO által kirobbantott globális konfliktusnak, amely a közvetlen környezetemet is érintheti. 

---

Külsős véleménycikkek a Gemišten!

Örömmel teret adunk tőlünk eltérő véleményeknek, vendégcikkeknek is. Ezeket csak a gemist.hu-n publikáljuk, ingyenesen, mindenki számára elérhetővé téve őket, a címben jelezve, hogy [vendégvélemény], a hírlevelekben pedig külön felhívjuk rájuk a figyelmet. Ha küldenétek, a gemisthu@protonmail.com címen várjuk őket. Nyilván csak jól megírt, amennyire lehet, tényeken alapuló és aktuális dolgot közlünk, a szerkesztés és a válogatás jogát fenntartva. Külön örülünk, ha az írás provokál, új szempontot vet fel, konstruktív vagy csak simán kilóg a mainstreamből. Miközben ugyanis egyre egyoldalúbb minden, a Gemišt szigetként itt van és lesz veletek.