A Majdnem-Koszovó

Ez az utolsó olyan csütörtök, amikor a balkáni útiriportomat olvashatjátok, az ugyanis ezzel a résszel befejeződik. Majdnem 280 ezer karakter lett a vége: amikor Temesváron az akkor már két napja folyamatosan szakadó esőben unalmamban nekikezdtem, azt hittem, a fióknak írom és előbb-utóbb úgyis megunom, a nagy nyári olvasói felmérésben kapott visszajelzések miatt viszont elkezdtem komolyan venni. A cél az volt, hogy kicsit személyesebbre írva közelebb hozzam a Balkánt: hiszen ez van a szomszédban, nem az, amit a budapesti sajtó brit és amerikai lapokból leszemléz.

• Az első rész még Közép-Európa: a romániai Bánságról, főleg Temesvárról szólt.

• A második kicsit Belgrádról, de főleg Szkopjéról, megpróbáltam szembemenni a fősodorral és kicsit empatikusan tekinteni a Gruevszki-féle városépítésre.

• A harmadikban a macedóniai albánok és a többségi nemzetépítés kapcsolatáról írtam meglepően sokat, de van azért benne szkopjei bazár, Tetovo és Ohrid is.

• A negyedik rész egy bevezetés Albániába, aki ettől se kap kedvet hozzá, sose fog.

• Az ötödikben az albán riviérán lévő görög kisebbséggel foglalkoztam kicsit hosszabban, a klasszikus tengerparti üdülővárosi sztorik mellett.

• A hatodik részt megkapta az átépülő Tirana: 2030-ban ide vissza akarok menni.

• A hetedik rész Koszovóé: noha sajnos a szerbek dominálta északi részen nem jártam, azért leszóltam Pristinát, magasztaltam Prizrent és elmerültem kicsit az ottani maffia, az amerikaiak és az egyikből sem kérő Albin Kurti dolgaiban.

• Ez az utolsó, nyolcadik rész pedig egy olyan helyről, ami simán lehetne egy másik, egy újabb Koszovó, de senkinek nincs mersze hozzá: a Szandzsákról. Jó olvasást!