A magyar Alkotmánybíróság kimondta: másodrendű állampolgárok az oltatlanok
Csak most, kedden tette közzé az Alkotmánybíróság azt az október 5-én kelt döntését, amit több, mint nyolcszáz panaszos (köztük vagyok én is) indítványára hozott meg a védettségi igazolványokkal bevezetett diszkriminatív rendszer kapcsán.
Májustól ugyanis csak az oltottaknak vagy a koronavíruson átesetteknek járó védettségi kártya birtokában lehetett például étterembe, múzeumba, könyvtárba, rendezvényekre (színháztól fesztiválon át a focimeccsig) járni – vagyis Magyarországon a többi európai országgal ellentétben az oltottságot önköltségen való rendszeres teszteléssel sem lehet kiváltani. A szabályokon azóta enyhítettek, ma már alapvetően csak nagyobb tömegrendezvényekhez kell a védettségi kártya (meg a parlamentbe való belépéshez, ami az Országgyűlés Sajtóirodája szerint „egyéb rendezvénynek” számít, de csak az újságíróknak, a képviselőknek nem, ők bemehetnek oda a kártya nélkül is).
Az alkotmányjogi panaszomban azzal érveltem, hogy az oltatlanokat a társas élet számos teréről száműző szabályozás, amely komplexitásában már az emberi méltóságot is sérti, nemcsak hogy szükségtelen és aránytalan, de észszerűtlen is,
hiszen egyre javuló járványügyi mutatók mellett vezettek be diszkriminatív szabályokat, ráadásul azokat nem a tudomány eredményeivel, hanem a nemzeti konzultációnak nevezett, nem reprezentatív közvélemény-kutatás eredményeivel igazolták. Más panaszosok más problémákat emeltek ki, de a jogellenes diszkriminációra hivatkozás mindenütt közös volt.
Az ilyenkor szokásos módon az AB az ügyeket egyesítette és egy határozatban bírálta el, a döntésben külön is hivatkozva az egyes indítványozók érveire.
(Itt lehet elolvasni a határozatot, én az „indítványozó 3” vagyok.)
Az önálló gondolkodásra és következetességre sajnos egyre ritkábban képes Alkotmánybíróság nem meglepő módon elutasította a panaszokat, ráadásul ezt is – az elmúlt években gyakran követett szokásához híven – megúszósan tette: nem állapított meg érdemi követelményeket azzal a jogi szürkezónával kapcsolatban, hogy mégis meddig lehet elmenni az alapjogok korlátozásában veszélyhelyzetben.
A kesergés előtt azonban nézzük az ügy jó oldalát, egyetlen dologban ugyanis a fentiek ellenére is igazat adott nekem az AB.
Elméletileg nem kizárt az oltottságalapú diszkrimináció
A felelős jóemberek által sokszor „oltásellenesnek” bélyegzett cikkeim alatt (miközben én soha nem az oltások ellen szólaltam fel, hanem csak azért, hogy hagyják az embereket felnőtt módjára szabadon dönteni arról, hogy kérik-e azt vagy nem) jellemző komment volt, és hozzám vágták az RTL-es oltásvitában is, hogy nem ugyanaz, ha oltatlanság alapján különböztetnek meg valakit, mintha bőrszín vagy mondjuk nem alapján, hiszen az oltás beadatásáról magunk döntünk.
Engem már akkor is megdöbbentet ez a csőlátású, cinikus érvelés, hiszen Magyarországon a középkorúak és idősebbek még emlékeznek arra a korszakra, amikor ugyan „nem volt kötelező” az MSZMP-be belépni vagy jó kommunistának lenni, csak épp jó állást kapni és szakmai előmenetelre szert tenni nem igazán lehetett nélküle – de végső soron ugye „szabad döntés” kérdése volt. Meg eleve, az ember vallása is szabad döntés kérdése, amit élete folyamán meg is változtathat, mégis tilos az embereket vallás alapján diszkriminálni.
Jogilag a dolog ennél jóval szárazabb. Az Alaptörvény diszkriminációt tiltó XV. cikke ugyanis tartalmaz egy felsorolást, hogy mi alapján nem szabad diszkriminálni: faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet alapján. A felsorolás tehát az „egyéb helyzet” kitételnek köszönhetően nyitott, és
az Alkotmánybíróság a mostani döntésében kimondta: az oltáshoz való viszonyulás ilyen „egyéb helyzetnek” számít, azaz fogalmilag nem kizárt az oltottság alapján történő diszkrimináció.
De csak fogalmilag, elméletileg. Gyakorlatilag ugyanis az AB gyorsan megmagyarázta, hogy a konkrét esetben miért is nem jogellenes a védettségi kártyákkal bevezetett diszkrimináció – mindeközben pedig következetesen a védettségi kártyákhoz fűzött „többletjogosultságok” fordulatot használja, mintha valóban többletjogokról lenne szó, nem pedig arról, hogy az embereknek eleve, alapból kijáró szabadságból adtak egyeseknek valamennyit, de nem mindent vissza. (Például a legalapvetőbb demokratikus jogot, a választáson való részvételt még mindig nem: a jelen állás szerint 2022. január 1-ig tartó veszélyhelyzet alatt ugyanis nem lehet se választást tartani, se helyi népszavazást kezdeményezni. És nem, az előválasztás jogilag nem volt választás. És persze orwelli lenne, ha csak védettségi igazolvánnyal lehetne szavazni.)
Az oltottak és az oltatlanok két külön csoportot alkotnak
Az AB tehát a kényes ügyekben már védjegyévé váló megúszós taktikát választotta, hogy el tudja kerülni az alapjogok korlátozásánál irányadó szükségességi-arányossági teszt elvégzését (ez azt jelenti, hogy minden jogkorlátozás csak addig elfogadható, amíg valamilyen legitim célt szolgál, a korlátozás a cél eléréséhez szükséges, és csak az ehhez feltétlenül szükséges, arányos mértékig terjed). Ugyan kijelenti az indokolás, hogy bár az alapjogok az Alaptörvény szerint különleges jogrendben, így a járványügyi veszélyhelyzetben felfüggeszthetők vagy a szükséges-arányos mértéken túlmenően is korlátozhatók (teszem hozzá: az emberi méltóság akkor sem, erről is kifejezetten rendelkezik az alkotmány), ettől még az AB vizsgálhatja, hogy egy veszélyhelyzeti kormányrendelet alapjogokat korlátozó rendelkezése arányos-e.
Hurrá, gondoltam, és alig vártam, hogy jöjjön az arányossági teszt. De nem jött. Az AB ugyanis egy lépcsőfokkal lejjebb megállította az elmélkedést.
A diszkriminációs teszt ugyanis egy fokkal összetettebb, mint az alapjogi teszt. Itt a szükségesség-arányosság vizsgálata előtt még három dolgot megnéznek:
hogy valóban van-e különbségtétel,
ha igen, akkor ez a különbségtétel egy csoportra valóban hátrányos-e,
és ha igen, akkor a két csoport (akire hátrányos és akire nem) úgynevezett homogén csoportot képez-e, azaz összehasonlítható helyzetben vannak-e a szabályozás szempontjából.
(Ez kicsit elvontan hangozhat, itt a gyakorlatban olyasmire kell gondolni, hogy nyilvánvalóan különböző munkavédelmi szabályok vonatkoznak mondjuk a bányászokra meg az irodistákra: teljesen más a munkakörnyezet és annak veszélyessége, így nem diszkriminatív az eltérő szabályozás, hiszen az irodisták és a bányászok nem képeznek homogén csoportot.)
Az AB pedig a konkrét esetben arra jutott, hogy az oltottak és az oltatlanok nem képeznek homogén csoportot, nincsenek összehasonlítható helyzetben,
így a rájuk vonatkozó eltérő szabályozás (az oltottaknak járó „többletjogosítványok”, ahogy a határozat fogalmaz) sem valósít meg diszkriminációt. Mindezt az AB nemzetközi szervezetek (WHO, OECD), az Európai Unió és a magyar egészségügyi hatóságok egységes álláspontjára alapozza, miszerint a védőoltás jelentősen csökkenti annak kockázatát, hogy valaki a koronavírus miatt súlyosan megbetegedjen, a fertőzést továbbadja, netán meghaljon. Én egyébként ezt nem is vitattam az alkotmányjogi panaszomban, bár az azért beszédes, hogy az AB a magyar hatóságokra hivatkozva azt is megállapítja, hogy mindez már a vakcina első dózisának beadása után is fennáll, így az sem gond, hogy a védettségit már egy oltásra is kiadták.
Ami aggasztóbb, hogy mi következik ebből a logikából
Ha a diszkrimináció szempontjából eltérő csoportnak minősül az, hogy valaki oltottként kisebb kockázattal kerül súlyos állapotba a covidtól, mint egy oltatlan, akkor kockázati csoportonként innentől aztán különböző kis homogén csoportok széles skáláját lehet felállítani – covidkasztrendszert, mondhatni.
Hiszen ennyi erővel én, aki a harmincas éveim elején járok, nincs semmilyen alapbetegségem, oltatlanként is sokkal-sokkal kisebb valószínűséggel betegszem meg súlyosan a koronavírusban, mint a 85 éves Mari néni, aki szívbeteg és még cukros is.
Akkor követeljem, hogy valamennyi „többletjogosultságot” akkor már hadd kapjak én is Mari nénihez képest, ha annyit nem is, mint a kiváltságos oltatlanok?
Lesz többszintű covidkasztrendszer külön védettségi és veszélyeztetettségi fokozatokkal, ezekhez rendelt QR-kódokkal, és az üzletek majd az aktuális kormányrendelethez igazított táblázat alapján engedhetik be a különböző kockázati csoportba tartozó kaszttagokat? (Munkahelyteremtés!) Esetleg megbonyolítjuk azzal, hogy a „fejlett nyugathoz” hasonlóan mi is mégis elfogadjuk a negatív tesztet mint 48 órára szóló jolly jokert, amely átmenetileg minden covidkaszt felett áll?
És meddig fog tartani ez a szép új világ? A parlament által már sokadszorra meghosszabbított veszélyhelyzet jelen ígéret szerint januárban jár le, de addigra még biztosan nem jutunk el az omega variánsig.
A kérdés, hogy a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság – amely se nem írhatja felül, se nem érvénytelenítheti a magyar alkotmánybírák döntését, és eleve nem is a magyar alkotmány, hanem az Emberi Jogok Európai Egyezménye alapján ítélkezik –, ahová szintén panaszt adtam be a nyáron, mikor bírálja el a dolgot, és hogy lesz-e ennek bármilyen hatása az alapjogilag állítólag tudatos többi európai országra – néhol ugyanis már a munkavállalás, vagyis az egzisztencia fenntartása is oltottsághoz vagy rendszeres, saját pénzen való teszteléshez kötött.
Végtelenül szomorú, de ehhez képest a most az AB által is leokézott magyar védettségis rendszer már-már a szabadság szigetének hat.
Mivel a magyar sajtóban jórészt csak az alkotmánybírósági közlemény MTI-stílusú összefoglalóit lehetett olvasni, ez az elemzés a közszolgálat érdekében kivételesen ingyen is olvasható. A tartalmaink java azonban csak az előfizetők számára érhető el. Fizess elő te is: írtunk, írunk például arról, hogy Olaszországban és nemsokára Ausztriában is már nemcsak a szabadidős tevékenységeket, de a munkavállalást is oltottsághoz, felépüléshez vagy friss negatív teszthez kötik.
És természetesen lesz exkluzív előválasztási kontent: csak előfizetőink olvashatják hamarosan Bukovics Martin cikkét az előválasztás meglepetésgyőzteséről, Márki-Zay Péterről, akinek számos közeli munkatársát meginterjúvolta.