A britek új miniszterelnöke folytatná az EU elleni szabadságharcot, kérdés, lesz-e rá ideje

Fotó: Liz Truss, Facebook

Noha szorosabb volt az eredmény, mint az előzetes jóslások, a papírforma érvényesült a brit Konzervatív Párt maratoni hosszúságúra nyúlt elnökválasztásán, ahol a jobbszárny kegyeltje, a külügyminiszter Liz Truss diadalmaskodott a mérsékelt konzervatívok ifjú csillaga, a pénzügyminiszter Rishi Sunak felett.

Boris Johnson július elején mondott le, miután a közéletet folyamatosan domináló bulibotrányai után – az exkormányfő és a kormánya a koronavírus-járvány alatt többször bulit tartottak, amikor még az is tiltva volt, hogy két külön háztartásban élő ember beltéren találkozzon – kiderült, hogy Chris Pinchert úgy nevezte ki a deputy chief whip pozícióra (a chief whipnek a brit pártokban az a feladata, hogy meggyőzzék a frakció tagjait, hogy a párt álláspontjával összhangban szavazzanak, Pincher az ő helyettese lett volna), hogy tudott zaklatási ügyeiről. Így hát a Konzervatív Párt az egész nyarat azzal töltötte, hogy megtalálja Johnson utódját.

A párt szabályai szerint a rengeteg indulót először a konzervatív frakció szűkítette le két jelöltre, akik közül aztán a párt teljes, 180 és 200 ezer között mozgó tagsága választotta ki az új vezetőt. Noha a frakció szavazatainál még a mérsékelt Sunak volt a nyerő, hiszen a döntőbe ő 137 szavazattal, míg Truss 113-mal jutott be, a frakció tagjaihoz képest jobboldalibb tagság körében Truss 57%-43% szavazataránnyal nyert, így ő az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke.

De ki is az a Liz Truss?

Truss nagy politikai utat járt be. A balos szülők gyerekeként született politikus a Liberális Demokratáknál kezdte, ahol azon radikális republikánusok közé tartozott, akik a monarchia eltörlését követelték. Truss szépen-lassan átvándorolt a konzervatívokhoz, ahol a kulturális téren liberális, de fiskálisan konzervatív David Cameron kormányában talált otthonra államtitkárként. A brexitreferendum alatt lelkes maradáspárti volt, azt is mondta, hogy nem akarja, hogy a gyerekei egy olyan Egyesült Királyságban nőjenek fel, ami nem az EU tagja.

A brexit után meggondolta magát, azóta ő a legradikálisabb EU-ellenes konzervatívok kedvence: az EU-tól való legélesebb elszakadást, a hard brexitet favorizálta, és igencsak szeret a toryk jobboldalának gesztusokat tenni. A pártelnökválasztás alatt gyakorlatilag teljes mértékben a brit euroszkepticizmust (akarva vagy akaratlanul) elindító Margaret Thatcher örököseként állította be magát. Ezt a hasonlatot abszurd magaslatokba is emelte, hiszen többször a volt miniszterelnöknek öltözött nyilvános eseményeken.

A Trussal kritikusak sokan mondják, hogy igazából egy köpönyegforgató szélkakas, ami valamilyen szempontból igaz is. Viszont az is tény, hogy Truss nem teljes ideológiai családokat cserélgetett az éppen legtrendibbre, hanem

a liberalizmuson belül maradva simult hozzá annak adott korszakban legnépszerűbb ágához: a kilencvenes években a hiperprogresszív, önbizalommal teli reformliberalizmust, a kétezertízes években a blairizmust magáévá tevő konzervatív-liberalizmust képviselte, most pedig a posztbrexit-Britannia zeitgeistjába illő woke- és EU-ellenes libertarianizmuson van a sor.

Épp amiatt, hogy Truss ebből szűri le a mostani politikai identitása minden elemét, reménytelen, hogy az EU és az Egyesült Királyság közötti viszony normalizálódjon. Truss a párton belüli koalícióját azon jobboldalról szedte össze, amely létszáma és befolyása a brexitnek köszönhetően nőtt meg jelentősen. Viszont mivel számukra az EU-ellenes kampány egy generációs küzdelem volt, a siker után nehezen tudják magukat újradefiniálni. Úgy érzik magukat, mint a halak a Némó nyomában végén. Miután kijutottak az akváriumból, a tengerben lebegnek egy helyben, és felteszik a kérdést: most akkor mi legyen? Kínjukban ahol csak lehet, újra próbálják játszani a brexitkonfliktusokat annak reményében, hogy valamikor most már mindjárt tényleg megérkeznek az EU-n kívüli Kánaánba.

Truss kampánya az elmúlt két hónapban ennek a rétegnek szólt: ilyen volt maga a Thatcher-cosplay, vagy az, hogy ha szükség úgy hozza, ő megnyomná a nukleáris indítógombot. Ezt az utóbbi megszólalást a magyar sajtó kissé túlreagálta; a kérdés, ha lefordítjuk emberi nyelvre, nagyjából arra vonatkozott, hogy Truss támogatja-e a hidegháborúból ismert kölcsönösen biztosított megsemmisítés elvét mint biztonságpolitikát, csak hülyén lett feltéve, Truss meg még hülyébben válaszolt.

Ugyanebbe a kategóriába tartozott a hirtelen lockdownellenes retorika is. Sunak az utolsó hetekben felemlegette azt, hogy ő Trussal ellentétben a kormányzati üléseken mennyire a lockdownok ellen volt, amire már Trussnak is azt kellett mondania, hogy azok szerinte is túl szigorúak voltak. Sunak jogosan érzékelte, hogy a párt Trusst favorizáló jobboldala ebben az egy kérdésben vele van inkább összhangban, de ez nem volt elég egy utolsó pillanatos fordításra.

Harc az északír gazdaságért

De persze amiben Sunak nem tudott olyan jó lenni, mint Truss, az az EU-ellenes kiszólások műfaja. Truss az elnökségi verseny belfasti állomásán nyíltan elkötelezte magát amellett, hogy átvigye a parlamenten az úgynevezett Northern Ireland Protocol Billt. Ez a törvény lehetőséget adna arra, hogy a kereskedelmi nehézségekre hivatkozva a brit parlament egyoldalúan felmondja az úgynevezett északír protokoll egyes vámoltatásra vonatkozó elemeit.

Emlékeztetőül a brexites hírek időszakából: az északír protokollt a brexitdeal részeként vezették be az ír szigeten annak érdekében, hogy a rengeteg áldozattal járó konfliktust lezáró Nagypénteki Egyezmény fennmaradjon, vagyis hogy ne legyen semmilyen határ Írország és Észak-Írország között. Ennek érdekében kvázihatárt hoztak létre az Ír-tengeren, ahol az Egyesült Királyság és Írország (tehát az EU szempontjából egy harmadik ország és a közös piac) közötti kereskedelem termékeit elvámolják. Ez, mivel az Egyesült Királyság nem tagja a közös piacnak, ugyanakkor azt is jelenti, hogy

minden terméket, ami például az Egyesült Királyságból Észak-Írországba megy, ellenőriznek. Tehát gyakorlatilag Észak-Írország, a Királyság többi részével ellentétben de facto a közös piac tagja maradt és jobban integrálva van 30 másik ország piacába, mint az országéba, aminek része.

Ez annyira nem tetszik az északír unionistáknak, hiszen így az ország többi részével való kereskedelem megnehezült, és úgy érzik, elszakították őket Angliától, Skóciától és Wales-től. Ráadásul az északír kereskedők a bürokratikus és anyagi szempontok miatt így a brit termékek helyett nekiálltak íreket keresni, amivel egy gazdasági leválás és nagyobb összekapcsolódás az Ír Köztársasággal már el is kezdődött.

Az ezt a helyzetet létrehozó északír protokollt viszont az EU és az Egyesült Királyság közötti szerződés szabályozza, így módosítani is csak közösen lehet. Tehát az EU nemcsak nem örül annak, hogy ezt a brit parlament egyoldalúan módosítani akarja, hanem az is a problémája, hogy ez már önmagában nemzetközi jogot sértene. Az, hogy Truss egy ilyen törvénnyel kampányolva lett miniszterelnök, nem sok jót vetít előre az Egyesült Királyság és az EU viszonyában.

De nem ez az egyetlen kampányígérete, ami aggodalomra adhat okot Brüsszelben. Truss még bőven a kampánya előtt többször beszélt arról, hogy az imént említett kereskedelmi problémákra hivatkozva aktiválná az északír protokoll azon 16-os cikkelyét, amely lehetőséget ad arra, hogy az egyik fél egyoldalúan felfüggessze a protokoll bizonyos passzusait, ha „gazdasági, társadalmi vagy környezetvédelmi nehézségek” lépnek fel – ez volt az a passzus, amit az Európai Bizottság az oxfordi vakcina, az AstraZeneca miatt tavaly januárban pár óriáig aktivált, aztán mikor ezen gyakorlatilag mindenki felháborodott, visszavonta a lépését. Ezt a cikkelyt csakis vészhelyzetben illene használni, ami jelenleg nem áll fenn abban az értelemben, hogy a gazdasági nehézségek Észak-Írországban magából a jelenlegi brexitmegállapodásból következnek, és nem történt semmi olyan, amire előre nem lehetett volna felkészülni.

A kampány alatt Truss kiszivárogtatta, hogy megválasztása után rögtön az első pár napban aktiválná ezt a cikkelyt. Ettől azóta úgy néz ki, elállt, és az EU-brit kapcsolatokat menedzselő Közös Bizottságon keresztül akarja elintézni a problémákat. Truss meg akarja hosszabbítani azt az átmeneti időszakot, ami alatt bizonyos cikkeket nem kell ellenőrizni Egyesült Királyságból Észak-Írországba menet. A közös piac egységére érzékeny EU-nak viszont épp az a problémája, hogy ezt már rég meg kellett volna tennie az egyezség értelmében. Mivel ez nem történt meg, az EU nem engedélyezett több mint száz ösztöndíjat brit egyetemi kutatóknak (a brexitdeal értelmében a britek része maradtak pár európai kutatási programnak, mint például a Horizon Europe), ami miatt pedig a britek gondolják úgy, hogy Brüsszel szegte meg a brexitdealt, és jogi lépéseket is kezdeményeztek az ügyben. 

De ez még mindig nem minden: Truss a belpolitikai programja részeként fel akar lazítani pár, még az EU-s tagságból örökölt munkajogi szabályozást. Erre bizonyos fokig minden joga megvan, azonban a brexitmegállapodás Egyenlő térfél szekciója alapján, ha túlságosan eltér a britek szabályozása az unióétól, Brüsszel vámot vethet ki azon termékekre, amelyek termelését ez a munkajogi változás érinti. Ez a passzus azért került bele a megállapodásba, mert az EU nem akarta, hogy a szomszédságában egy jelentős gazdaság versenyelőnybe kerüljön a lazább munkajogi szabályok miatt.

A hardcore libertariánus brexiterek – mint amivé Truss is vált – érvrendszerében viszont a kilépés melletti egyik fő érv pont az volt, hogy ne legyenek megkötve brüsszeli szabályok által, így ezen a téren a Truss-kormány valószínűleg tényleg el fog menni a falig. A kérdés csak az, hogy vajon a fal Brüsszel tűréshatárán túl van-e.

Mivel ez ideológiailag nagyon fontos Trusséknak, nem biztos, hogy célszerű volna még más helyen is konfliktusokat nyitni, ha az Unió jóindulatára számítanak, és el akarják kerülni a kereskedelmi háborút.

Végül pedig úgy néz ki, London még a tagállamoknál sem feltétlenül kíván bevágódni. Amikor egy interjú során Trusst megkérdezte Julia Hartley-Brewer jobboldali újságíró, hogy Emmanuel Macron francia elnök barát vagy ellenség-e, tréfásan azzal válaszolt, hogy az „esküdtszék még nem döntött a kérdésben”, amit a törzsközönség nagy tapssal fogadott. Macron erre egy interjúban visszaszúrt, mondván a britek a „vezetőjüktől függetlenül, sőt a vezetőjük ellenére” mindig is Franciaország barátai lesznek.

Egyáltalán lesz-e minderre idő?

Akik abban reménykednek, hogy az EU és a britek közötti viszony mégis normális lesz, két dologban bízhatnak. Az egyik, hogy minden, amit ezen a téren Truss mondott a kampány során, csak egy retorikai húzás volt, és nem gondolta komolyan. Az átlag tory szavazótól jobbra elhelyezkedő párttagság jobboldalának beszélt és ők ezt akarták hallani, de az igazi hozzáállása majd más lesz. Erre már van példa: a választási kampány alatt megígérte, hogy nem fog hatósági árat bevezetni a rezsiköltségekre, de most már úgy néz ki, hogy ezt be fogja jelenteni. Talán egy fokkal tényleg engedékenyebb lesz (tehát nem fogja rögtön aktiválni a 16-os cikkelyt), mint az a kampányából tűnt, de nem valószínű, hogy lényegesen jobb legyen a viszony, hiszen Truss az EU-ellenes héja álláspontot már évek óta konzisztensen képviseli.

A másik remény pedig az, hogy Trussnak nem nagyon lesz ideje és kedve kereskedelmi háborút vívnia az EU-val, ugyanis pokolian nehéz kezdete lesz miniszterelnökként. II. Erzsébet csütörtöki halálával (amivel természetesen nemsokára bővebben is foglalkozunk) a britek elveszítették pártokon felüli, közkedvelt vezérüket, így a miniszterelnökre, amíg III. Károly belemelegedik új pozíciójába, még nagyobb szimbolikus feladat vár egy nehéz időszakban.

Ahogy máshol is Európában, a briteknél is közeleg a tél, ami a rekordmagas rezsiárakkal nagyon meg fogja viselni a lakosságot; a héten már olyan abszurd, Black Mirrorba illő jelenet is lezajlott egy népszerű reggeli műsorban, hogy egy szerencsekeréken a betelefonáló nyereménye az volt, hogy kifizetik a rezsiszámláit, aminek az illető annyira örült, hogy majdnem sírva fakadt. De nemcsak az energiaárak szálltak el, az élelmiszerárak is folyamatosan emelkednek. A Citi januárra 17%-os inflációt jósol, és még nem ők a legpesszimistábbak.

A télen tehát egyáltalán nem biztos, hogy lesz ideje Trussnak az EU-val harcolni. Már nem csak a konzervatív párt jobbszárnyát, hanem a teljes lakosságot kell meggyőznie alkalmasságáról. Májusban ugyanis szokás szerint önkormányzati választásokat rendeznek az Egyesült Királyságban, a Konzervatív Párt kései pedig mindig élesek és Truss nem kedvezett a párton belüli ellenfeleinek a kabinetpozíciók kiosztásakor. Így egyes sajtóértesülések szerint az sem kizárt, hogy ha a májusi választásokon a toryk rosszul szerepelnek, Truss miniszterelnöksége tiszavirágéletű lesz.