A 2010-es évek hősei mára antihőssé váltak

A főszereplő, Birgitte Nyborg dán exminiszterelnök, most épp külügyminiszter.

A 2010 és 2013 között futó Borgen egy igazi európai sikersorozat volt. A kétezertízes évek elején a nyugaton végigsöprő skandinávkrimi-láz hullámain szörfözött be a televízióképernyőkre egy fokkal kevésbé depressziós, de ugyanolyan izgalmas dán sorozatként, amelyben Dánia első női miniszterelnökét, Birgitte Nyborgot és spindoktorát, Kasper Juult követhetjük, ahogyan nehezebbnél nehezebb politikai manőverekből kell kiverekedniük magukat. A politikai média világába is betekinthettünk az újságíró Katrine Fønsmark segítségével, aki óriási ambícióval vadászott minden elérhető fülesre. Nagy-Britanniában például annyira népszerű volt a Borgen, hogy már a volt dán miniszterelnököt is a sorozatról kérdezték egy interjúban a BBC-n. 2020-ban aztán a sorozat felkerült a Netflixre, amit

annyi bezárva unatkozó amerikai és európai nézett, hogy gyorsan be is rendeltek belőle egy új évadot, amely kilenc évvel az előző részek után játszódik.

Az új évad, ami alcímet is kapott Hatalom és dicsőség néven (sőt, a Netflixen külön ikont kapva el is van választva az előző három évadtól), elődjeivel ellentétben nem epizodikus, hanem egy nagy történetet mesél el 8 részben. Birgitte Nyborgot ezúttal egy koalíciós kormány külügyminisztereként látjuk, amikor a Dániától belpolitikailag független, de külpolitikailag dán hatáskör alá tartozó Grönlandon olajat találnak.

Ez egy olyan komplex helyzetet teremt, amelyben Nyborgnak lavíroznia kell a saját klímapolitikája és elvei, az olajtól Grönland függetlenségét remélő helyi kormány, saját pártja, az olajtól jelentős bevételt remélő másik koalíciós párt tagjai, és az olajszagot érző, hirtelen ott termő amerikai-orosz-kínai triumvirátus játszmái között. Helyzetét bonyolítja, hogy felnőtt fia, Magnus egy helyi zöld civilszervezet arca. Eközben a sorozat másik főszereplőjének, Fønsmarknak egy szebb napokat látott hírcsatorna hírigazgatójaként kell helytállnia a saját maximalizmusa, egy más munkakulturájú új generáció és egy, a csatorna számára állami támogatást megkaparintani akaró tulajdonos között.

A sorozatnak sokkal jobban áll, hogy egy nagy történetet ölel fel. Így Adam Price írói készségei is jobban kijönnek, és nem esik abba a csapdába, hogy 50 perc alatt időhiány miatt felületesen meséljen el egy-egy igen komplex történetet, mint az az előző három évadban párszor megtörtént. De a két főszereplőt játszó Sidse Babett Knudsen és Brigitte Hjort Sørensen játékának is nagyon jót tesz ez a dramaturgiai döntés, hiszen a mélyebb karakterváltozásokat jobban és hitelesebben vissza tudják így adni, hogy azoknak nem 20 perc alatt kell végbemenniük. Rajtuk kívül még a külügyminiszter fiát alakító Lucas Lynggaard Tønnesen alakítása emelkedik igazán, aki remekül hozza az anyját szerető, de azért ellene ifjú aktivistához méltóan lázadó fiút.

Noha az előző évadoknak is motívuma volt az, hogy Nyborgnak hogyan kell kompromisszumokat kötni a saját elveivel, a sorozat elsődleges fókusza mégiscsak az volt, hogy a főszereplőnek milyen jó képességei vannak arra, hogy dealeket kössön. A politika mint műfaj izgalmas, pozitív és már-már ünnepelt dologként volt bemutatva, amire talán a legjobb példa a második évad vége, amikor a miniszterelnök cukormáz közepette jelentette be, hogy előrehozott választást fognak tartani.

Azt, hogy most valószínűleg nem ez lesz a konklúzió, már rögtön sejthetjük az első percekben: a korábbi kézfogós, mosolygós diplomatás főcímet felváltja August Fenger baljós és sötét zenéje egy igazi skandináv krimibe illő képi világgal. A sorozat Nyborg ügyeskedését már nem ünnepli. Ami a 2010-es években kompromisszumkészség volt, az ma már elvtelen hataloméhség. Fønsmark elköteleződését a Borgen pedig nem csodálja, hanem kizsákmányolóként mutatja be.

Ezzel persze a sorozat az elmúlt évtized változásaira refrektál. A 2010-2013 közötti korszakban még volt valamiféle respektje a politikának és a politikusoknak, amit aztán a gazdasági válságra és az alsó középosztály leszakadására adott válaszukkal teljesen leromboltak (ez a liberális/centrista politikusokra, mint Nyborg hatványozottan igaz). És noha már senki se vitatja, hogy a nők is érvényesülhessenek a munkahelyen,

a progresszión és a feminizmuson magán belül is egyre nagyobb hangot kapnak olyan kritikák, amik azt mondják, hogy most már inkább arra kéne koncentrálni, hogy a kapitalizmusban rejlő kizsákmányoló elemekre találjanak megoldást, és ne csak önmagában arra, hogy már nők is lehetnek annak haszonélvezői.

A Nyborgok a társadalom szemében már nem tiszteletreméltó, ügyes politikusok, hanem pusztán elvtelen, hataloméhes emberek. A Fønsmarkek pedig már nem feminista hősök, hanem másokra tekintetlen girlbossok. A jövő művelődéstörténészeinek igazi kincsesbánya lesz összehasonlítani a régi és az új Borgen közötti különbséget.

A legtöbb kritika az új évadban talán az utolsó részt illeti. Egyrészt itt kicsit visszatért az előző Borgen-részek hibája: túl gyorsan történt túl sok minden. Még egy fél óra az utolsó részbe vagy még egy egész rész sokkal jobban el tudta volna simítani a szálakat. A másik probléma, amiben a legtöbb sorozatról szóló írás egyetért, hogy nem feltétlenül következett Nyborg végső döntése a sorozatban addig történtekből. Ezt talán az extra fél óra orvosolhatta volna, de van két értelmezés, amivel talán még ezt se lehet felróni a sorozatnak: az egyik, hogy Nyborg nem pontosan azért teszi az utolsó részben, amit tesz, amiért ő azt állítja (elvégre nem szabad feltétel nélkül hinni egy művészeti alkotás főszereplőinek).

Másrészt pedig, hogy a Borgen tézise alapvetően nem Nyborg személyéről szól, hanem a hatalomról és magának a hatalomnak a természetéről. Ahogy a főszereplő mondja is egy beszédében: a hatalomnak önálló személyisége van. A sorozat attól válik jóból nagyszerűvé, hogy nincs leöntve egy népies vagy populista mázzal, miszerint az egyszerű ember biztos nem úgy viselkedne, ahogy azt külügyminiszterént Nyborg végig teszi a sorozatban. Az új évad egyik legerősebb pillanata,

amikor a két legszélsőségesebb osztálypozícióban lévő szereplő, a külügyminiszter és az idős grönlandi bálnavadász megbeszéli, hogy ők mit kaptak azért, hogy elárulják azt, amiben hittek.

A Borgen nem kímél senkit: se a klímaambícióit a pozíciójáért feladó külügyminisztert, se a beosztottjai GYES-e miatt káromkodó girlbosst, se a függetlenségért országa minden természeti kincsét feláldozó grönlandi politikust, se a meggondolatlan akciókat tervező klímaaktivistát, se az államérdek nevében elveinek ellentmondóan csendben maradó közszolgát, se az előléptetésért a sztoriját eltemető újságírót, se pedig az egy csónakért a birtokát fúrásra odaadó idős bálnavadászt.

Az egyetlenek, akik megússzák Price ítéletét, azok Nyborg és Fønsmark otthon maradó, családjukat segítő élettársai, Phillipp és Søren. A két főszereplőn keresztül tudjuk meg: a hatalomért való harc igazából önmagad elleni harc, az élettársaikon keresztül pedig azt, hogy ezt a harcot csak úgy nyerheted meg, ha bele se kezdesz.

A Borgen: Hatalom és dicsőség összes része elérhető a Netflixen.