1956 Olaszországban, rómaiak Ausztriában

Jó reggelt! Üdv Torinóból és Rómából, némileg maradva az olasz és római vonalon:

• Techet Péter egy frissen bemutatott olasz film kapcsán arról, hogy mi lett volna, ha az olasz kommunisták 1956 miatt szembefordulnak Moszkvával;

• Bukovics Martin arról, hogyan őrzik az osztrákok a római örökségüket, és hogy legközelebb hova menj el mindenképpen, ha Bécs vagy Pozsony felé indulsz;

• mellé pedig közép-európai hírek (kantonok és városok harca Svájcban, melonista nyomulás az olasz közmédiában, szétesett szlovákiai magyar párt és az ibizai videó mai napig ismeretlen főszereplőjének rejtélye), plusz Teleromanzo italiano!

---

Meggyőzhette volna a szerelem az olasz kommunistákat 1956-ban?

Áprilisban jött ki a mozikban Nanni Moretti legújabb filmje, a Sol dell´Avvenire. Moretti az olasz baloldal házi lelkiismerete, rendezője – a római belvárosi baloldali elit tipikus képviselője, aki a mai napig láthatóan nehezen dolgozza fel a Kommunista Párt (PCI) eltűnését. Mostani filmje is alapvetően erről szól – meg halom más melléktörténetről. A film inkább amolyan Moretti-tiszteletkör: finom utalásokkal korábbi filmjeire, egykori sztárjainak felvonultatásával, és közben Moretti (aki önmagát játssza gyakorlatilag a filmben) politikáról, szerelemről és filmművészetről gondolkodik.

Az alaptörténet egyszerű: egy idősödő filmrendező (azaz a kvázi-Moretti a Moretti-filmben) játékfilmet készül forgatni az 1956-os magyar forradalom olasz hatásáról. Egy kis olasz városba, ahol a kommunisták valódi néppártként gondoskodnak az emberekről, 1956 őszén egy magyar cirkusz érkezik: a Cirkusz Budavári.

A Moretti-rajongók már biztos csettintenek: igen, igen, Budavárinak hívták a Palombella rossa című Moretti-filmben az ellenfél magyar vízilabdázót. Az a film se szólt másról, mint ami Morettit harminc évvel később se hagyja nyugodni: a kommunizmus gyakorlati bukása és erkölcsi igazsága.

Tehát a mostani filmben megérkezik a Cirkusz Budavári a kis olasz városba. A magyarokat nagy szeretettel köszönti a helyi kommunista párt két funkcionáriusa, az Anger Zsolt játszotta magyar cirkuszigazgató pedig a magyar és olasz kommunisták közötti barátságot hangsúlyozza.

Közben viszont kitör Budapesten a forradalom, a magyar vendégek olasz kommunista barátjaikkal nézik közösen a tévében az eseményeket Nagy Imre beszédétől a szovjetek bevonulásáig. Miközben a magyarok hazájukért aggódnak, a helyi kommunista vezetés a párt irányvonaláért.

Az Olasz Kommunista Párt ugyanis nem ítélte el a szovjet bevonulást. Helyben azonban a párt két politikusa összevész ezen: az idősebb pártfunkci kioktatja fiatalabb elvtársnőjét, hogy a távlati célokért kompromisszumokat kell kötni, és azért még mindig a Szovjetunió a világ munkásmozgalmának vezetője – azaz nagyon sajnálja a magyarokat, de pártfegyelemből nem tehet semmit. A fiatalabb elvtársnő nem ért vele egyet, szerinte a kommunizmust tapossák el Budapesten a szovjet tankok – és közben szerelmes lesz a pártfunkciba.

Ez azonban Morettinek nem tetszik, azonnal le is állítja a forgatást. A Sol dell´Avvenire ugyanis nem az 1956-os film maga, hanem film erről a lehetséges filmről, annak forgatásáról. A kvázi-Moretti pedig két okból se akar romantikát látni: egyrészről számára 1956 újraértékelése a kommunista eszme esetleges megmentését jelentené. Másrészről pedig felesége éppen készül elhagyni őt.

A filmben tehát keverednek a forgatandó film és a film forgatásának történetei. A középpontban pedig a kvázi-Moretti, a rendező áll, aki a való életben felesége szerelmét és a forgatandó filnben pedig a kommunizmus eszméjét akarja megmenteni. A legnagyobb akadályt a filmipar jelenti. Amikor előadja a Netflix filmproducereinek a filmötletét, azok unalmasnak ítélik – kit érdekel ma, hogy miről vitázott az Olasz Kommunista Párt helyben 1956 őszén?

A Sol dell´Avvenire sokban egy dadaista film, annyi szint és történet keveredik benne. Az egészet a Moretti-féle filmrendezőt játszó Moretti életválsága köti össze: szerelem, kommunizmus, olasz filmművészet – mind-mind omlik össze a szeme láttára. Lánya pedig közben egy nagyon idős, kövér zongoratanárral jön össze.

De nem kell megijedni, nem egy balos propagandafilmről vagy melodrámáról van szó. A film teli van helyzetkomikumokkal, Moretti kiválóan játssza a világot nem értő és a családja által is inkább csodabogárként kezelt értelmiségit, aki lassan 70 éve történt eseményeken rágódik.

Az 1956-os film végül megvalósul a filmben, de a forgatókönyvben átírják a történelmet. Eredetileg a film úgy végződött volna, ahogy a történelem: az Olasz Kommunista Párt kiáll Moszkva mellett, a párt egy része pedig csalódva fordul velük szembe. Ám a forgatáson a pártfunkci annyira beleszeret a fiatal elvtársnőbe – a rendezői utasításokkal is dacolva –, hogy végül a kommunista párt napilapja, az Unità 1956 novemberében címlapon ítéli el Magyarország szovjet megszállását.

Moretti tehát egy másik történetet álmodik a filmben. Mi lett volna, ha az olasz kommunisták szembefordulnak Moszkvával? Lenne-e akkor még ma is erős Kommunista Párt?

„A magyar nép hősies forradalma hatására az Olasz Kommunista Párt 1956-ban elítélte a Szovjetuniót, és hű maradt Karl Marx és Friedrich Engels azon nézeteihez, amelyek ma is boldoggá tesznek bennünket“ – olvasható a film végén a vörös háttérben a felirat. Tudjuk, nem így történt: az olasz kommunisták 1956-ban nem szakítottak, de 1989 után kidobták Marxot. Moretti pedig álmodott egy másik történelmet – kiváló színészi játékokkal, olasz kedvességgel és könnyedséggel, abszurd humorral és halom filmtörténeti utalással.